Gróf Széchényi Viktor (1871, Budapest – 1945, Pozsony)

2018. szeptember 09. 08:23 - nemzetikonyvtar

A Széchényi család az egyik leghíresebb magyar történelmi család. Öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. A 2018 október végéig látható kamarakiállításon olyan kuriózumok is helyet kaptak, amelyeket most láthat először a nagyközönség.

A tárlatunk a Kézirattár munkatársai által a 2018-as Múzeumok Éjszakájára készített kalandjáték, a Széchényi-kód részeként jött létre. A játék során a könyvtár épületében elhelyezett állomásokon a résztvevők kreatív és interaktív formában ismerkedhettek meg egy-egy családtaggal. A kiállítás ennek fényében nem a teljes család hagyatékát mutatja be, hanem a játékban szereplő családtagok válogatott anyagát.

Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, a zenész Széchényi, a lovas Széchényi után 3 részben mutattuk be Széchenyi Ödönt, most pedig Széchényi Viktor következik, aki IV. Károly koronázásakor Magyarország zászlóját vitte

Széchényi Viktor édesapja gróf Széchényi  Dénes, a sportlovas oktatás megújítója, édesanyja Hoyos Marietta grófnő. Gyermekkorát Pozsonyban és Somogyváron töltötte, de édesapja betegsége miatt a család sokat utazott.

Szülei nagy figyelmet fordítottak neveltetésére. Édesanyjától németül, édesapjától és testvéreitől magyar nyelven tanulta a szót, házi nevelőnőjével pedig franciául beszélgetett.  Katonai tanulmányait a morva-fehértemplomi lovassági hadapródiskolában végezte. 19 évesen a ceglédi 7-es huszárezredben szolgált, 1894-ben pedig már a bécsi lovastestőrségnél. Két évvel később Ottó főherceg kamarása. Bécsben jó kapcsolatokat alakított ki a helyi arisztokráciával és a politikusokkal, ennek köszönhetően ismerkedett meg az osztrák földművelésügyi miniszterrel, Johann von Lederbur-Wichelnnel, akinek lányát, Karolinát 1897-ben feleségül vette.

img_2750.jpgSzéchényi Viktor fotója a kiállításon

1902-ben leszerelését kérte, és 12 év katonai szolgálat után visszavonult sárpentelei birtokára gazdálkodni. Ekkor választották meg az Országos Tűzoltó Szövetség elnökévé, s ezt a tisztséget 1931-ig viselte. Hamarosan aktív politikai és közéleti szerepet vállalt. Elkötelezettsége az uralkodó iránt rendületlen volt. A nemzeti érdekeket szem előtt tartva deáki szellemű, kiegyezéspárti politikát folytatott. 1906-ban Fejér vármegye és Székesfehérvár alispánjává nevezték ki.  Főispánsága alatt jelentős erőfeszítéseket tett a megye egészségügyi fejlesztésére, így 1913-ra Székesfehérvár a tuberkulózis visszaszorítása érdekében létesített szanatóriummal gazdagodott.

Az első világháború kitörésekor – bár a főrendi ház tagjainak nem volt kötelességük hadba vonulni – önként jelentkezett katonai szolgálatra. Frontélményeiről naplót vezetett, melyben elsősorban feleségének, Lilinek kívánta dokumentálni az eseményeket. Megismerjük belőle nemcsak a háború mindennapjait, a katonai életet, de a szerető férjet és aggódó családapát is.  A frontszolgálat után 1915 áprilisától ismét a megye ügyeit intézte. 1916. december 30-án részt vett IV. Károly koronázási szertartásán, ahol ő vitte Magyarország zászlaját. 1917-ben, Tisza István kormányának bukását követően lemondott főispáni tisztségéről. Folytatta a hadiszolgálatot, annál is inkább, mert akkorra Zsigmond fia is bevonult, s hadnagyként szolgált a Vilmos-huszároknál.

img_2762.jpgKisfilm is látható a Széchényi családról a kiállításon

1902-ben, a nemzeti könyvtár alapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek keretében felavatott Széchényi Ferenc-szobor leleplezésére, valamint az előző évben Széchényi Pál földművelésügyi miniszter temetésekor Nagycenken összegyűlt családi találkozó érlelte meg benne egy Széchényi-monográfia megírásának gondolatát. A munkálatokkal Bártfai Szabó Lászlót bízta meg, aki 3 terjedelmes kötetben foglalta össze a család történetét. Viktor gróf maga is hozzájárult a monográfia teljességéhez, megírta a Töredékek a sárvár-felsővidéki gróf Széchényi nemzetség történelméből c. könyvét, melyben nemcsak a birtok- és családtörténetet vázolja, hanem a Széchényi-lakomák mintájára létrehozott, évente megrendezett családi találkozók jegyzőkönyveit is. Sajtó alá rendezte nagyapja, Lajos és két felesége levelezését, valamint a nemzetség arcképgyűjteményét. Az ősök tiszteletére kezdeményezte az elhalt családtagoknak a nagycenki mauzóleumba való áthelyezését és ott egy családi sírkert kialakítását. Büszke volt a származására, a nagy elődök emlékét élete végéig ápolta. Övéit tréfásan „Krumpli családnak” nevezte, s mikor az unokák megkérdezték, hogy miért éppen krumpli, ő azt felelte: Azért, mert a java a földben van!

020medeczvara.jpgGróf Széchényi Viktor (1871–1945) fényképalbuma utazásairól készült felvételekkel, 20. sz.

A háború után folytatta politikai pályáját, 1926-ban a Felsőház tagjaként ismét Fejér vármegye és Székesfehérvár főispánja lett. Tisztségétől 1939-ben vált meg. 1941-ben Budára költöztek, s a Völgy utcai villában írta meg élete történetét 70 év emlékei címen. Budapest ostromát feleségével a Várban rekedve, rokonoknál, az Úri utca 52-ben vészelte át, míg Zsigmond fia egy másik ház pincéjében.  A napi eseményekről, a fel-felröppenő hírekről és a „barlanglakók” megpróbáltatásairól naplójegyzeteiből értesülünk. 1945. április 19-én orosz fogságból szabadulva, sebesülten, betegen halt meg.

A kiállítás előreláthatóan 2018. október végéig látogatható.
Helyszín: VI. szint, a Kézirattár folyosója
Nyitvatartás: keddtől péntekig 9 és 17 óra között, szombaton: 9–14 óráig.
Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr1214225437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.