„A film mozgásba hozza a kuflikat”

2018. szeptember 12. 10:03 - nemzetikonyvtar

Dániel András író és illusztrátor egy személyben. A kuflikról szóló történetei nem csupán a gyerekek, hanem a felnőttek körében is népszerűek. Az alkotó a KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatának szeptember 13-i vendége. 

Szilágyi Magdolna beszélgetett Dániel Andrással.

A rajzokhoz ír szöveget, vagy a könyvhöz készít képeket?

Mindig a szöveg van meg előbb, ahhoz készülnek el az illusztrációk, hiszen egy képeskönyvnél is a szöveg adja a vázat, amire felépül a rajzolt világ, de olyan is előfordult már, hogy a szöveg ötlete pont egy rajzból született. Legutóbbi könyvem, A nyúlformájú kutya esetében például így történt, itt egy rajzolt figura adta az ihletet. Őt szerettem volna megszólaltatni, a szöveg az ő monológja. Ha kifejezetten képeskönyvre készülök, már a szöveg írása közben alakul a fejemben a könyv látványvilága – ilyenkor már a történettel párhuzamosan készítek vázlatokat az oldalakhoz, az illusztrációkhoz.

Rajzolni, vagy írni szeret inkább?

Nem tudok erre a kérdésre határozott választ adni, ez mindig változik. Attól is függ, épp a munka melyik fázisában van egy könyv. Mindkét műfaj folyamatosan foglalkoztat – amikor épp rajzokon kell dolgoznom, a fejemben akkor is ott vannak az írással kapcsolatos ügyek, „működik" az is. És fordítva. Furcsa ez, valahogy olyan, mintha ketten lennék a fejemben, de nem zavarom egymást, békésen tudok dolgozni magam mellett. Csak az a kár, hogy ehhez mindössze két kezem van, többnek is tudnék feladatot adni. Mindig úgy érzem, lemaradásban vagyok. Vagy egyszerűen csak időből sosincs elég.

daniel_andras_szerk_szollosi_1.JPGFotó: Szöllősi Mátyás

Miért pont gyermekkönyveket kezdett el írni?

Ha az írás felől válaszolok, akkor a mesékben rejlő nagyfokú szabadság az, ami vonzott, hogy fél lábbal a valóságban, fél lábbal a képzeletbeli világban állva kedvem szerint dönthetem el, melyik lábamra „támaszkodom" jobban. Előszeretettel vegyítem a mesei helyzeteket a mindennapi valóság motívumaival. A szereplőim is többnyire hétköznapi karakterek, akikhez hasonló alakokkal – ha leszámítjuk furcsa kinézetüket – bárhol találkozhatunk ideát, a prózai mindennapokban is. A grafika szempontjából nézve pedig a képeskönyv sok irányba mutató műfaja izgatott és izgat ma is. Bár ez ügyben egyre jobban foglalkoztat egy felnőtteknek szóló képeskönyv lehetősége is.

Az illusztrációi, történetei rendhagyók a mesék között.

A történeteimben, amennyire tőlem telik, próbálom tágítani a mesék, a meseírás megszokott határait. Igyekszem olyan figurákat, témákat találni, a történetmesélés olyan megoldásaival kísérletezni, amelyek kevéssé megszokottak a hagyományos gyerekkönyvekben. Úgy gondolom, nagyon sok lehetőség rejlik ebben a műfajban, nyelvileg és tematikusan egyaránt. Ez igaz az illusztrációkra is. Vagy inkább mondanék könyveket, mert általában nem illusztrációkban, hanem egész könyvben gondolkodom, amelynek éppen úgy része a tipográfia, szöveg és kép adott könyvön belüli viszonya, mint az illusztrációk. Ebben is van még bőven lehetőség. Egy végtelen játszótér nekem a könyvkészítés, ahol senki sem szól rám, hogy: Azt nem szabad!

daniel_andras_szerk_szollosi_3.JPGFotó: Szöllősi Mátyás

A kuflikról szóló történetei rövid időn belül népszerűvé váltak. A könyv mellett animációs filmsorozat és diafilm is készült róluk. Honnan jött a kuflik ötlete?

Az egyik napon egy kukacszerű lényt ábrázoló firkát találtam a rajzaim között. Amikor ránéztem, máris tudtam, hogy ez egy kufli. Ez a kukac és kifli szavak összevonásából született név jutott rögtön az eszembe, amikor megláttam. Ha pedig egy rajznak hirtelen neve lesz, rögtön valakivé válik, elkezd élni, engem meg piszkálni kezd, hogy kezdjek vele valamit, de eltelt egy kis idő, amíg végül megszületett a mese ötlete is, az elhagyatott rétre tévedő hét kuflival. Úgy gondoltam, hogy a róluk szóló könyvben nem történik majd semmi eget rengető ezekkel a henye, leginkább a lusta heverészést kedvelő alakokkal. Pont ez volt a lényeg, hogy egy olyan történetet írjak róluk, amiben a hagyományos, mesei értelemben véve nem történik semmi, nincs legyőzendő ellenség, nincsenek nagy problémák, és ami a fő: nincs tanulság a mese végén. Úgy gondoltam, készül majd két, legfeljebb három kuflis képeskönyv. Aztán most ott tartunk, hogy hamarosan megjelenik a tizedik. Ebben persze jelentős szerepe van annak, hogy időközben készülni kezdtek a könyvek világára épülő animációs filmek. A rajzfilmsorozat – a különös, ritkán adódó kihíváson kívül – lendületet is adott a kufliknak. Ahogy egy animációs filmhez illik: mozgásba hozta az elhagyatott rét lakóit.

Milyen a jó illusztráció egy gyermekkönyvben?

Nincsenek pontokba szedhető szabályok. A gyerekkönyv-illusztráció nagyon sokféle lehet, sokféleképpen lehet jó. Egy biztos: nem az a feladata, hogy szóról szóra elismételje azt, amit a szöveg úgyis elmond. Az illusztrációnak inkább a rajzoló szempontjából kell értelmeznie, továbbgondolnia a mesét. Akkor van értelme, ha a maga eszközeivel tágítja a szöveg világát. A mesét kísérő rajzoknak lehetőségük van rá, hogy sajátos megvilágításba helyezzék a történetet, bevilágíthassanak a szöveg rejtett zugaiba. Ugyanakkor az sem jó, ha a szöveget kísérő rajz mindent meg akar mutatni. Fontos, hogy teret hagyjon az olvasó – a gyerek – fantáziájának.

A gyerekek mellett felnőttek is olvassák a könyveit. Mi az oka a népszerűségének a felnőttek körében?

Vannak „korhatár nélküli" könyveim, mint a Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) című, amelyeknek szövegeit úgy írtam, hogy nem céloztam meg egy határozott korosztályt – ezeket, úgy tűnik, megtalálták némely, abszurdra fogékony felnőttek is. De a szándékom szerint „igazi" gyerekkönyveimbe is becsempészek ezt-azt, ami a meséket olvasó szülőket szórakoztathatja. Vannak effélék a Mit keresett Jakab az ágy alatt? (és mi történt ott vele?), az És most elmesélem, hogyan lifteztem című képeskönyveimben, de igazából felsorolhatnám az összeset. Néha kicsit kibeszélek a felnőtteknek a történetből – persze csak annyira, hogy ez ne zavarja a gyerekeket. Végül is a szülőknek is jár meseolvasás közben némi kikapcsolódás! Még az eredetileg óvodásoknak szóló kufli könyvekre is kapok lelkes reakciókat felnőttektől. Talán a történetek lazasága, humora az, ami megfogja őket. A néha elég agyament kufli-szövegelés mellett az illusztrációkba is bekerülnek mindenféle vicces dolgok, amikkel eredetileg rajzolás közben magamat szórakoztatom – úgy tűnik, ezek az apró, a történetre reflektáló, vagy attól épp teljesen független poénok hálás közönségre találnak a szülők körében. Ezzel egy ideje tudatosan játszom, megjelenés után kíváncsian figyelem a reakcióikat. Biztos nem véletlenül kapom meg mostanában egyre gyakrabban a kérdést, hogy mikor fogok felnőtteknek is írni. Úgy látszik, egyes szülők szeretnék, hogy végre a gyerekek helyett nekik is „meséljek" valamit…

Szilágyi Magdolna

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr4914234221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.