Az európai és tengerentúli diaszpóra veszélyeztetett hagyatékainak megmentését, megőrzését és hasznosítását célzó próbálkozások és kísérletek már korábban is léteztek, részeredmények is születtek például a Nemzeti Kulturális Alap Ithaka-program pályázatai nyomán 2001-től kezdődően. A külföldön található, a magyar művelődés- és tudománytörténet szempontjából jelentős hagyatékok és gyűjtemények megszerzésének, hazaszállításának és elhelyezésének célzott támogatására létrehozott Ithaka-program működéséről és részeredményeiről itt-ott olvashatunk ugyan beszámolókat, ám összegzés vagy értékelés tudomásom szerint nem áll rendelkezésre. Egy másik kezdeményezésről és felmérésről, amely a Rodostó nevet kapta, 2011-ben készült szakmai beszámoló, és ezt tekinthetjük a szervezett és támogatott hagyatékmentés előfutárának.

A Magyar Diaszpóra Tanács segélykiáltása nyomán 2013 októberében született az első ajánlás egy szisztematikus feltáró, gyűjtő, számbavételi, elhelyezési és felhasználási program kidolgozására és lebonyolítására, melyet Mikes Kelemen Programnak kereszteltek. Hiszen az egykor Rákóczi fejedelemmel együtt bujdosó menekült Mikes is így sóhajtott fel:

„Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!”,

azaz szülőhazáját Erdélyben. Hazatalálnak tehát azok a kulturális javak a diaszpórából, amelyek további sorsa nincs biztosítva az adott közösségben, és amelyet az adományozó önként felajánl a Program számára.

A Program 2014. január elsején indult, és évről évre változik, alakul és fejlődik a tapasztalatok és igények nyomán. A Nemzetpolitikai Államtitkárság által koordinált program szakmai partnere kezdettől fogva az Országos Széchényi Könyvtár, de 2015-től az irathagyatékok kezelése céljából bevonták a Magyar Nemzeti Levéltárat is. Az első ciklusban

olvasható az OSZK aktuális projektjei között szereplő külön honlapon, ahol többek között hetente közzéteszik az ajánlólistákat is a hazai és határon túli könyvtárak által igényelhető dokumentumokról.

A program szakmai partnerei kamara- és időszaki kiállítások, előadások, kerekasztal-beszélgetések és minikonferenciák alkalmával már többször bemutatták az eddigi eredményeket. A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Levéltárosok Egyesülete például 2016. november 3-án tartotta „Bővülő történelem – Emigrációs iratok gyűjtése a Mikes Kelemen program keretében” címmel közös levéltári rendezvényét, ahol egy minikiállítást láthattunk korábban, az Ithaka Program keretében hazatért dokumentumokból. Az előadók között a Mikes Program levéltári koordinátora, két Mikes kiküldött, és a feldolgozásban részt vevő segédlevéltáros is szerepelt.

2017. május 4-én az OSZK-ban került sor A Mikes Kelemen Program tengerentúli hungarikumainak közgyűjteményi jelentősége című konferenciára, amelyen Kovács Ilonának a hungarika/diaszpóra kutatás hőskoráról szóló felvezető előadása után, a program munkatársai számoltak be a hazaérkezett dokumentumok sorsáról.

A konferencia közönsége Kovács Ilona előadását hallgatja

A Magyar Diaszpóra Tanács résztvevői részére a 2016-os ülés alkalmából minikiállítást rendeztek, ahol ízelítőt kaphattak a már hazaérkezett dokumentumokból. Hazatérő emlékeink címmel pedig már két füzet is megjelent összefoglaló kimutatásokkal, kutatói esettanulmányokkal és egyes hagyatékok vagy emigrációs gyűjtemények tudományos igényű bemutatásával, a Nemzetpolitikai Államtitkárság szerkesztésében és kiadásában.

A 2017–18. évi negyedik ciklus egyik újdonsága egy európai helyszín kijelölése volt, elsőként Németországba utazhatott kutató. A másik változás az volt, hogy nem gyűjtőközpontoknál zajlott az adományok szállításra előkészítése, hanem egyénileg kellett megoldani a tárolást a szállításig.  Az öt kutató számára, akik valamennyien egy-egy régiót – pl. az Egyesült Államokban Közép-Nyugat (Detroit, Chicago, Cleveland körzete), Nyugati-part (San Francisco és Los Angeles körzete), és Keleti-part (New Brunswick és New York körzete), valamint Ausztrália és Németország –  képviseltek, szervezeti hagyatékok felkutatása, számbavétele volt az elsődleges feladat. Mivel diaszpóraszervezetekkel és képviselőikkel álltunk kapcsolatban, így a magyar közösség tagjaival is könnyebben sikerült kapcsolatba lépni egy-egy ünnepség, vagy hétvégi esemény, cserkészrendezvény, klubest, vagy szentmise/istentisztelet alkalmával.

Számot adni a Mikes Kelemen Program negyedik évadáról egyszerre könnyű és nehéz feladat. 2017. december 1-én érkeztem az általam jól ismert New Brunswick-i közösségbe (New Jersey állam, Amerikai Egyesült Államok) azzal a küldetéssel, hogy a Magyar Diaszpóra Tanács által négy éve megfogalmazott célokhoz én is hozzájáruljak. Három hideg téli hónap állt rendelkezésemre, amelynek során kb. 5500 könyvet, 630 folyóiratot, 1275 videókazettát sikerült összekészíteni, összesen 168 dobozban New Jersey állam több településén, és New York körzetében. Ezeken kívül Buffalotól (NY) Sarasotáig (FL), Pittsburgh-től (PA) Westportig (CT) érkeztek megkeresések, felajánlások. Két diaszpóraintézménnyel – az Amerikai Magyar Alapítvány (New Brunswick, NJ), más néven Örökségközpontként ismert, és az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társaság (New York City)10 - álltam kapcsolatban: egyrészt felesleges dokumentumaik összepakolása volt a feladatom, másrészt az előbbinél elkezdtem egy digitalizálási projektet.

Tizenkét oral history interjút készítettem több helyszínen a helyi közösség(ek) tagjaival, és két személytől van ígéretem, hogy Budapesten fogjuk az interjút elkészíteni, mert a terepmunka során nem maradt rá idő, illetve nem voltak alkalmasak a körülmények. Ezeket az OSZK Történeti Interjúk Tára archiválja. A Rutgers Magyar Öregdiák Szövetség által szervezett Tanúk – korukról előadássorozatból pedig sikerült több magnókazettát digitalizálni az Amerikai Magyar Alapítványnál (külső meghajtóra lementett fájlok mérete: 3,12GB), a folytatást és befejezést két helyi KCSP ösztöndíjas vállalta. Mivel kutatómunkám során elsősorban az audiovizuális, egyedi felvételek gyűjtésére helyeztem a hangsúlyt, a különböző típusú hang- és filmszalagok, magnó- és videókazetták kezelése, lejátszása, digitalizálása, korszerű adathordozón rögzítése, adatokkal történő ellátása, és közzététele nagymértékben az OSZK Történeti Interjúk Tára eszközeire és munkatársai szakértelmére fog hárulni. A magyar közösségek mindennapjait és ünnepeit, közszereplők és művészek előadásait, amatőr művészeti csoportok fellépéseit vagy éppen cserkészek bemutatóit megörökítő egyedi felvételek azt tükrözik, hogy hogyan adja át az egyik generáció a következőnek az elődök hagyományait, mit tartottak fontosnak az identitásuk fenntartásában, és hogyan reprezentálták önmaguk és a befogadó ország lakossága számára, hogy kik is ők, mit hoztak magukkal az Óhazából, és milyen értékekkel gazdagítják az Újhaza kultúráját.

Viszonylag jól dokumentált a Magyar Öregdiák Szövetség – Bessenyei György Kör (Hungarian Alumni Association) nevű szervezetnek a működése többek között Nagy Károly (1934–2011) szociológia professzor széles körű publikációs tevékenységének, magyar és angol nyelvű cikkeinek, tanulmányainak, szerkesztett és általa írt könyveinek köszönhetően. Az Öregdiák Szövetséget a Rutgers Egyetemen végzett magyar diákok alapították 1960-ban. A szövetség egyik fő küldetése volt a történelem résztvevőit és/vagy szemtanúit megszólaltatni. Az előadókra mint a leghitelesebb forrásra tekintettek, és szóbeli történelem címen megteremtették a későbbi oral history hagyományát.

– olvashatjuk a korábbi Mikes Kelemen Program kutatójának, Volekné Temesi Zsuzsanna tanulmányában.

Nagy T. Katalin tájékoztatása szerint a Magyar Öregdiák Szövetség (M.Ö.Sz.)/Hungarian Alumni Association (Rutgers Egyetem) anyagai Szegedre kerültek, ennek pontosítása érdekében felvettem a kapcsolatot Kórász Máriával (Somogyi-könyvtár, Szeged), aki megerősítette az értesülést. Mivel az Amerikai Magyar Alapítvány levéltárában is találtam időközben jelentős mennyiségű anyagot – többek között 131 db M.Ö.Sz. hangkazettát, beleértve 31 db Tanúk - korukról hangkazettát, és öt db videofelvételt szintén előadásokról –, feltételezésem szerint átfedésekről és/vagy kiegészítő dokumentációról lehetett szó. A kutatás egy későbbi szakaszában, az anyag feldolgozása során derült ki számomra, hogy itt nem véletlenről, hanem nagy részben tudatosságról is szó van: „A Magyar Öregdiák Szövetség – Bessenyei György Kör, Hungarian Alumni Association teljes archívuma Szegeden a Somogyi-könyvtár Vasváry-gyűjteményének része. Részletek és másolatok megtalálhatók többek közt a következő gyűjteményekben is:

• Hungarian Heritage Center, New Brunswick, NJ, USA
• Library of Congress, Washington D.C., USA
• Országos Széchényi Könyvtár, Budapest Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete, Budapest
• A Tiszáninneni Református Egyház Tudományos Gyűjteménye, Sárospatak
• Schweizerische Osteuropa-Bibliothek, Bern.

Ebben az esetben feltétlenül szükséges, hasznos, és minden bizonnyal egy izgalmas projekt volna a különböző gyűjtemények apparátusának virtuális összekapcsolása! Az audiovizuális anyagokról listát készítettem, és előkészítettem a kazettákat digitalizálásra. A legelső előadást Király Béla tartotta 1977-ben! A hangkazetták digitalizálása valós időben történt, az elkészült hanganyagról Excel táblázatban kimutatás készült (Előadó neve/Name, Előadás címe/Title, Előadás ideje/Date, Előadás helye/Location, Digit. Ideje/Recorded, Fájlnév/File name, Hossz/Length (min.), Méret/Size (MB).

A szó elszáll, az írás megmarad – a 21. században pedig az analóg technika digitálissá válik, és a rögzített szó tovább él és kutatható.

Az előkészületek során és menet közben egyaránt rengeteg szakirodalmi segítséget, kapcsolati tőkét, ötletet és javaslatot kaptam Kovács Ilonától, az OSZK Hungarika Dokumentációs osztályának nyugalmazott vezetőjétől, Kaposváriné Dányi Évától, az OSZK Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó osztály vezetőjétől és a program szakmai részének kidolgozójától, és Fejős Zoltán etnográfustól, a Néprajzi Múzeum 1997 és 2012 közötti főigazgatójától, akinek egyik fő kutatási területe az amerikai magyar diaszpóra múltja és mai viszonyai. Egy másik érdeklődési köre a fotográfia, fotográfusok szerepe a tengerentúli emigrációs közösségek életmódjának, eseményeinek megörökítésében.

Fejős Zoltántól érkezett a Schüszler Alajosra vonatkozó kérés, aki építészmérnök létére az 1920–50-es években magyar eseményeken fényképezett. Többek között az 1928-as New York-i Kossuth-szobor állításról készített felvételei Vasváry Ödön szerint „három nagy kötetet kitevő gyűjteményben” vannak összegyűjtve, melyekről azonban nem tudni, mi lett velük és hova kerültek. Ennyi volt a rendelkezésre álló információ, ebből kellett kiindulnom. A kihívást azon nyomban elfogadtam! Tapasztalataim szerint az első, amit megnéz az ember, az a legkézenfekvőbb, legközelebbi helyi nyilvántartás. Mit mond/tartalmaz vajon az Amerikai Magyar Alapítvány könyvtári katalógusa? Meg a levéltári fondjegyzéke? Mert bizony, van mindkettő! És az évtizedek óta folyó gondos, az utóbbi időben bizony már csak önkéntes alapon részmunkaidőben végzett, leíró munkának és nyilvántartó rendszernek köszönhetően rátalálok a Schüszler névre az Archivist Toolkit programjában Aloysius Schuszler alakban. Ez biztató jel: a leírás szerint '3 scrapbooks', azaz fotó- és újságcikkalbum, melynek címe Kossuth Monument. Nagyot dobban a szívem... Csak nem?!

Nézzük csak: mi a jelzet (call Number/resource)? ARCH / 203. Irány az Archives, azaz a levéltári raktár! A polcokon savmentes, szabványos archivális dobozokban sorakoznak a hagyatékok, egyik a másik után: pl. az ARCH.1 a Bethlen Collection, ez a legnagyobb református egyházi iratgyűjtemény, a legtöbb dobozban a Ligonier, PA államból letétben elhelyezett dokumentumok találhatóak. És a többi személyi és szervezeti hagyaték között nicsak, ott a három fotóalbum!

A mustársárga, puha bőrre emlékeztető mintás borítójú albumok mérete – a levéltári leírás szerint – 11,5"x15,5" hüvelyk, azaz nagyjából 29x39 cm. A címe – The Kossuth Monument – és a kötetjelzés csupa aranyozott nagybetűvel szerepel a borítón. Az albumok összefűzött fekete kartonlapokból állnak: az első kötet 57, a második kötet 48, a harmadik kötet pedig 45 lapot, vagy oldalt tartalmaz. Minden lapnak csak az egyik oldalán vannak képek és cikkek beragasztva.

Szerencse? Igen, az is kellett hozzá. És még mi minden?! Például az, hogy legyen egy olyan intézmény, amely befogadja és megőrzi a magyarság szellemi értékeit az utókornak. Egy olyan egyéniség August J. Molnar, azaz Molnár Ágoston (1929–2016) professzor személyében, akiben a közösség közel s távol Amerikában megbízik. És szakember, aki feldolgozza, adatokkal ellátja az adományozott dokumentumokat, hogy kutatók számára hozzáférhetők legyenek. Arra vonatkozóan, hogy mikor és kitől származott az adomány, nem találtam a nyilvántartásban adatot, hiába nyomoztam utána. S hogy mi lesz a sorsa az eddig lappangó és most megtalált unikális fotó- és lapkivágat-gyűjteménynek? Az eredeti példányokat az Örökség Központ archívuma fogja továbbra is gondosan őrizni, hiszen fontos az, hogy létezik helyben egy magyar archívum, amelyik ott kell, hogy szolgálja a közösség érdekét, a közösség tagjainak tájékoztatását. Az időközben elkészült digitális másolatot pedig az Amerikai Magyar Alapítvány a Mikes Kelemen Program rendelkezésére fogja bocsátani. A Kossuth emlékhely-kutatás és egy eddig ismeretlen fotográfus magyar vonatkozású munkássága ezáltal egy újabb forrással bővül és válik megismerhetővé.

Deák Nóra ELTE Angol-Amerikai Intézet Könyvtára

A poszt itt is kommentálható: