„Garázda Péter szereti a nőket és gyűlöli az ördögöket, ezért is küldték Posogába [Pozsegába], hogy megszámlálja az örömlányokat, azaz a szeretőit.”

2019. január 01. 17:31 - nemzetikonyvtar

Mátyás király könyvtárának, a Corvina könyvtárnak különleges részét képezték a görög nyelvű kódexek. Görög kódexek jelenléte egy könyvtárban akkoriban igen ritka és rendkívül modern jelenségnek számított. Jóllehet a humanisták eszméi szerint az ideális könyvtárban a klasszikus latin szerzők mellett a görögöknek is helyet kellett kapniuk – lehetőleg eredeti nyelven –, ezt az elképzelést még Itáliában sem tudta minden gyűjtemény megvalósítani.

A Corvina könyvtár e tekintetben is jeleskedett. Megtalálható volt benne számos rendkívül értékes régi görög kézirat. 

A február 9-ig látogatható Corvina-kiállításon több különleges görög nyelvű corvina is megtekinthető. Lipcséből, Bécsből, Párizsból érkezett egy-egy rendkívüli darab. Mindhárom kézirat több, mint ezer éves: Bíborbanszületett (VII.) Konstantin bizánci császár művét a bizánci udvari szertartásrendről kizárólag a Mátyás könyvtárába is bekerült példány őrizte meg; Nazianzi Szent Gergely keleti egyházatya beszédeinek gyűjteménye a legújabban, 2010 körül felfedezett corvinánk; a párizsi Mynas-kódexben pedig a budai udvar érdeklődésére is számot tartó fontos haditechnikai munkák őrződtek meg.

A corvina-kiállítás egy eddig rejtett, kevésbé hangsúlyozott oldalát kívánja feltárni annak a gyűjteménynek, amely Hunyadi Mátyás udvari reprezentációjának egyik legkülönlegesebb része volt. A kiállításon számos apró szenzációs részletet lehet megfigyelni, blogsorozatunkban kiemelünk néhány igen fontos kiállított kódexet és ősnyomtatványt.

A főként Itáliából beszerzett görög kódexek mellett Mátyás könyvtárába Janus Pannonius (1434–1472) görög könyvei közül is bekerült néhány. Janus Pannonius nem csupán a latinul verselő költők egyik legkiválóbbika volt, hanem görögtudását is rendkívül nagyra becsülték.

A görög stúdimok a 15. század derekán, Janus iskolaéveinek idején még igencsak gyerekcipőben jártak. A humanisták bizánci tudósoktól kezdték elsajátítani az európai kultúra bölcsőjének nyelvét. Janus tanára, a veronai Guarino maga hét évet töltött Konstantinápolyban, és ott tanult meg görögül. Miután Bizáncot 1453-ban elfoglalták az oszmán törökök, a görög értelmiség egy része Itáliában lelt menedéket, és tanítással, fordításokból tartotta fenn magát. Ők kezdték el az itáliai humanistákat szélesebb körben is görögül tantani.

Hogy Janusnak valóban voltak görög kódexei, azt iskolatársához és barátjához, Galeotto Marzióhoz Budára írott sorai bizonyítják: „Unszolsz végül, hogy küldjek könyveket. Amit eddig elküldtem, nem volt az elég? Csak a görögjeim maradtak meg, a latinokat már mind elhordtad. Isteneknek hála, hogy egyikőtök sem tud görögül! Azt hiszem, akkor a görögökből sem hagynátok meg nékem semmit.” (V. Kovács Sándor: Janus Pannonius ‒ Magyarországi humanisták, Bp. 1982, 210., Boronkai Iván fordítása)

Azonban mivel Janus nem festette saját címerét kódexeibe, és nem használt csak az ő könyvtárára jellemző kötést, könyvei az utókor számára csaknem teljesen azonosíthatatlanok. Eltekintve néhány szerencsés esettől. Ilyen az ELTE Egyetemi Könyvtár egyik féltett kincse, egy 11. századi, Konstantinápolyban készített görög nyelvű evangéliumos könyv is (Tetraeuangelion).

blogmelleklte2018011.jpgJanus Pannonius evangéliumos könyve (ELTE EK, Cod. Graec. 1.) Bal oldalon Lukács evangélista látható a „filozófus” ikonográfiai típusának megfelelően ábrázolva, jobb oldalon a Lukács-evangélium kezdete

A kézirat egyik utolsó oldalán ugyanis az alábbi, latin betűkkel írott görög nyelvű bejegyzést találjuk:

gorogpajzancorvina.jpg„Ő bőkezű [?] uraságának, János pécsi püspöknek evangéliumos könyve. Garázda Péter szereti a nőket és gyűlöli az ördögöket, ezért is küldték Posogába [Pozsegába], hogy megszámlálja az örömlányokat, azaz a szeretőit.”

A kissé pikáns tartalmú bejegyzés többek között arról is tanúskodik, hogy az evangéliumos könyv János pécsi püspöké volt, aki nem lehetett más, mint Janus Pannonius. A Corvina könyvtár egyik nagy kutatója, Csapodi Csaba szerint a kódexet Garázda Péter, Janus egyik rokona, a szintén Itáliát járt, Ferrarában, Firenzében és Padovában tanult jeles magyar humanista, később nyitrai főesperes ajándékozhatta a pécsi püspöknek. Ezen értelmezés szerint a bejegyzés maga is Garázda Pétertől származhat. Garázda – valószínűleg éppen Janusnak köszönhetően – pozsegai prépostságot is viselt, ezért emlegeti Pozsegát a bejegyzésben.

A mai olvasó számára természetesen elgondolkodtató, hogy miként kerülhetett egy ilyen tartalmú szöveg egy evangéliumos könyvbe. Az első válaszunk az lehet, hogy ennek semmiféle különösebb oka nem volt. A kódexek első és hátsó üres lapjai a középkorban bármiféle jegyzetek számára teret nyitottak, hiszen az íráshordozóval, a drága pergamennel és a papírral spórolni kellett, és meglehet, hogy az nem is mindig állt rendelkezésre. (Előfordult, hogy kódexek szabadon maradt pergamenfelületeit egyszerűen kivágták mintegy jegyzetpapírként vagy más célokra.)

Mivel azonban Janus Pannoniusról van szó, nem kizárt, hogy a szintén költői hajlamú Garázda ezzel a bejegyzéssel Janus Pannonius pajzán epigrammáira utal. Janus pajzán tartalmú verseinek léte mindazonáltal ugyancsak megtévesztő. Logikus feltételezéseinkkel szemben semmiképpen sem alkotójuk laza erkölcseire utal. Mivel a humanisták célja az ókori műveltség totális feltámasztása, megélése volt, az iskolai gyakorlatokban, az oktatásban a római szerzők teljes hagyománya helyet kapott. Ebben pedig jelen voltak a pajzán versek, sőt mi több, az egyik legragyogóbb, a humanisták által legtöbbet utánzott római költő, Vergilius életművének is részét képezték. De akár Martialis hasonló jellegű epigrammáit is említhetjük. Jankovics László meggyőző érvelése szerint Janus pajzán verseiben antik költői technikákat alkalmaz, antik szerzőkkel kel versenyre, az örökükbe, nyomukba lép. (Részletesen minderről itt, a 71. oldaltól)

Végül még egy magyarázatra gondolhatunk. Közismert, hogy a középkori kódexmásolók munkája igen fáradságos volt. Napjainkban is él a kép a (kódexmásoló) szerzetesről, akinek a „körmére ég a munka” – azaz leég a körmére tapasztott gyertya – , olyan sokáig dolgozik. E nagy pontosságot és figyelmet igénylő tevékenység nehézségeinek hű tükre egy érdekes emlékcsoport: a másolók tréfás, sikamlós bejegyzései a margókon vagy a kódexek végén. Úgy tűnik azonban, hogy e bejegyzések egy idő után már nem valós testi-lelki állapotot tükröztek, hanem mintegy műfajszerűvé váltak: elhelyezésük hozzátartozott a másolói munkához. Álljon itt egy szép példa Vitéz János esztergomi érsek egyik Lucanus-kódexéből (Bécs, Osztrák Nemzeti Könyvtár, Cod. 100)

„Másolnék, de kezem már lankad a súlytól,
Tinta helyett inkább szomjamat oltsa a csók.”
(FF fordítása)

(Az epigramma szó szerinti fordítása:
A másoló keze legyen híján a fájdalom súlyának,
adassék neki a toll helyett szép leányzó.)

Erről a régi görög evangéliumos könyvről tehát a bemutatott bejegyzésnek köszönhetően tudjuk, hogy Janus Pannoniusé volt. Az értékes kézirat később Johann Alexander Brassicanus bécsi humanistához került, 1825 óta pedig az Egyetemi Könyvtár tulajdona. A kódex megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár corvina-kiállításán.

Zsupán Edina

cbmhistver5.png

A Corvina könyvtár budai műhelye

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr8714525732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.