Eötvös Loránd az OSZK-ban

2019. május 07. 15:57 - nemzetikonyvtar

Halála 100. évfordulója alkalmából

A 100 éve, 1919. április 8-án elhunyt Eötvös Loránd nemcsak a „fizika egyik fejedelme” és a klasszikus fizika egyik utolsó nagy alakja volt, hanem igazi természetszerető, sokoldalú ember, ki mint korának jeles hegymászója és a magyar turizmus egyik szervezője is kivívta kortársai tiszteletét.

kepkonyvtar_89798_107879.jpg

Eötvös Loránd. Fotó –Kézirattár Raktári jelzet: Arckép 833

Több mint 10 első mászását jegyezték föl róla a hegymászás szaklapjaiban, melyeket a Dolomitokban vitt véghez, kedves hegyivezetőjével, Michael Innerkoflerrel. Csúcs, hegymászó út, és nyereg is őrzi emlékét, mind a mai napig. S a világ hetedik turistaegyesületének, az 1873-ban alapított Magyarországi Kárpát Egyesület 1888-ban megalakuló Budapesti Osztályának, majd a Kárpát Egyesületből kiválva a Magyar Turista Egyesületnek is (1891) első elnöke volt. Dobogókőn az 1889-ben felavatott turistaházat róla nevezték el. Emellett a hegyek fotográfusa elismerő címet is kiérdemelte gyönyörű magashegyi képeivel.

kepkonyvtar_74691_90663.jpg

Üdvözlet a Dobogókőről. A dobogókői báró Eötvös Loránd menedékház (700 m) 1896–1905. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár Raktári jelzet: Klap.P19/5

1866-ban, 18. születésnapjára egy kéthónapos svájci utazást kapott ajándékba. Bejárta az Alpokat, megmászta a Monte Rosa Dufour-csúcsát is. Ezen útjáról naplót vezetett és levelezett édesapjával, Eötvös Józseffel. A Szent Bernát kolostorban (Hospice du Grand-Saint-Bernard) pedig beírta saját nevét a vendégkönyvbe, s megtalálta atyja nevét 1836-ból. Később Dél-Tirolba tett hasonló hegymászó utat, 1869-ben, megmászta a Grossglocknert és a Grosswenedigert is. Erről az útjáról is több értékes levele és feljegyzése maradt ránk.

De hogyan is került Eötvös Loránd az OSZK-ba?

Korai turista útjai után eredve egy egész kis krimibe illő történetbe akadt a jelen sorok írója. A nyomozás adatai és eredménye pedig a következő:
Eötvös Loránd és Eötvös József egymással folytatott levelezése elvesztek. Ennek történetét még Benedek Mihály, Eötvös József fiához írt leveleinek kiadásakor, 1988-ban foglalta össze:

„Érdekesen alakult az itt olvasható félszáz levél sorsa. Windisch Éva és Oltványi Ambrus közléséből a következő kép rajzolódik ki: 1929-ben Eötvös Loránd halálának tíz éves évfordulójára egy emlékkönyv készült. A munkálatok során Berzeviczy Albert és Fröhlich Izidor használta Eötvös József és Loránd leveleit, de azok szállítás közben a villamoson (!) elvesztek. Az 1930-ban megjelent emlékkönyvben néhány lapos ismertetés olvasható róluk, Fröhlich közli Loránd egy levelét [...] az eredeti példányok – úgy tűnt ezen balszerencsés villamosutazáson végképp elvesztek.” [...] 1982 szeptemberében váratlanul előkerült az a boríték, amely Eötvös József és Loránd eredeti leveleit tartalmazza. A híradás szerint valaki egy padláson lévő kofferben találta más iratokkal együtt, de a szóban forgó borítékon kívül minden mást elégetett. Újabb vándorút következett, míg a boríték – remélhetőleg végleg – biztos helyre: az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába került.”

Eötvös József levelei fiához, Eötvös Lorándhoz, összegyűjt., a szöveget gond. és a jegyzeteket írta Benedek Mihály, Budapest, Szépirodalmi, 1988. 123–124. – Törzsgyűjtemény 

A szóban forgó, valójában igen rongyos, vászonnal erősített papírboríték csakugyan megvan. Rajta a felirat:

[nagy betűkkel, vastagon, piros ceruzával]

„Eötvös levelei apjához és viszont.”

[alatta, fekete tintával]

„35 drb. levél br. Eötvös Lorándtól.

49 drb. levél br. Eötvös Józseftől.”

Eötvös levelei apjához és viszont.

Ezek után is némileg kérdéses maradt, hogy valójában mi veszett el és mi van meg, illetve került elő. Annyit szükséges lehet leszűrni mindebből, hogy – immár nevükön nevezve – az Akadémia akkori elnöke, Berzeviczy Albert és Eötvös Loránd tanítványa, majd utóda, Fröhlich Izidor kezén akarva-akaratanul eltűnt az a bizonyos „megsárgult, erős vászonboríték”, mely Eötvös József és Eötvös Loránd 1869 és 1871 közti levelezését tartalmazta, s mely boríték 1982-ben rejtélyes úton előkerült. Valójában egy gyenge, vászonszállal megerősített, igen rossz állapotban lévő nagyobbacska borítékról van szó.

Végül Eötvös Loránd 1866-os útjának összes levelét sikerült föllelnem, részben az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában, az 1995-ben – némiképp szintén rejtélyes forrásból – aukció útján szerzett 6 újabb levéllel együtt, nagyobbrészt pedig a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Országos Geofizikai Szakkönyvtárában.

A levelek előkerülésének teljes történetével együtt a leveleket, több más, az OSZK-ban található Eötvös-levéllel együtt külön kötetben közöltem.

Ezek között van az a levél is, amely a két Eötvös Szent Bernát Kolostorban lévő „találkozásáról” szól. Eötvös Loránd 1866. szeptember 17-én érkezik a kolostorba. Másnap írja be nevét a vendégkönyvbe, s találja meg ugyanott atyja, Eötvös József beírását 1836. augusztus 9-i dátummal. Apjának írt levelében minderről hosszan megemlékezik.

„18-án reggel az egyedül még itt tiszteletben tartott régi idegen könyvekben lapozgattam, s ott csakugyan megtaláltam nevedet 1836. aug. 9. dátummal. A kandalló tüze, a szomszéd templom orgonahangjai képzeletemet felizgatták, láttam, hogy írod a könyvbe nevedet; látom aztán az én még nedves  nevemet sárgán, s hozzá magamat ősz hajakkal, mindazt, mit addig tenni kötelességemnek tartom, s miből még semmit sem végeztem – elborzadtam; előttem mosolyogva Neilson állt: »You have cold we will eat something« – s újra az érzéki világ embere voltam; Faustot idézhettem: Die Tasse klingt, »die Erde hat mich wieder!«”

Faust szavaival, az idézet helyesen így lenne: „Die Träne quillt, …” „A könnyem hull, vagyok megint a földé.” Az eredeti szöveget az alkalomhoz alakítja, vagyis nála magyarul ez áll: a ’csésze cseng’…

Eötvös Loránd Eötvös Józsefhez. Sion, 1866. szeptember 19.

Kis Domokos Dániel: A csúcson. A hegyek szerelmese – Báró Eötvös Loránd. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 1998. 103–104.– Törzsgyűjtemény

Eötvös Loránd 1866-os Svájci útjának végeztével, Luzernből szeptember 25-én az utolsó atyjának küldött levelében utazásának legfőbb hasznaként azt tartja, hogy „tevékeny életre ébresztette”, majd így folytatja: 

„feléledve testben, lélekben érzek magamban erőt az élet fáradságaival szembe szállni – csaknem Faust szavai: »Ich fühle Muth mich in die Welt zu wagen; / der Erde Weh’ der Erde Glück zu tragen.«” [„Világba lépni kél bennem merészség, / s viselni már a Föld kínját s örvendezését”, Jékely Zoltán és Kálnoky László fordítása]

Luzern 1866. szeptember 25. – 22. levél – Kézirattár Levelestár. A levélben szereplő idézet: Goethe: Faust I. rész, Nacht.

Eötvös Loránd életútján végigtekintve megállapíthatjuk, hogy valóban beváltotta az atyai elvárást, s míg hajdanán arra a kérdésre, „Ki az az Eötvös Loránd?” – a válasz így hangzott: „Hát az Eötvös Pepi fia”, ma már inkább így hangzik a kérdés–felelet: „Ki is volt az az Eötvös József?” – Hát a nagy természettudós, Eötvös Loránd apja”.

Kis Domokos Dániel

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr2214812854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.