A „gőzpók”

2019. október 09. 09:02 - nemzetikonyvtar

Justh Zsigmond (1863–1894) halálának százhuszonötödik évfordulója

1894. október 9-én a dél-franciaországi Cannes-ban meghalt egy alig 31 éves magyar fiatalember. Gyógyíthatatlan tüdőbaja miatt akkor már hosszú évek óta töltötte enyhe éghajlatú tájakon az őszi és téli hónapokat, a nyarakat pedig egyre inkább szeretett parasztgazdái és parasztszínészei között, szenttornyai birtokán. A felvidéki necpáli Justhokkal és női ágon a Marczibányi családdal is rokonságban álló Justh Zsigmond íróként és a társasági élet meghatározó alakjaként vált ismertté korában. Egyetlen, felnőttkort megért testvérétől, a politikus Justh Gyulától tizenhárom év korkülönbség választotta el.

De ki is volt Justh Zsigmond és milyennek látták őt a kortársai?

justh_berlini_kepe.jpg

Justh Zsigmond berlini fényképe – Kézirattár

„Szőke Krisztus-fej, szomorúan, de határozottan ránk tekintő kék szemek. Párizsi gavallér s cigány mellett búsuló vidéki magyar, szkeptikus és pozitivista, aki a nazarénus vallásért lelkesedik, előkelő régi nemes család ivadéka, aki nem lesz se főispán, se versenyistálló-tulajdonos, hanem író, a külföldi és magyar arisztokrata körök szívesen látott vendége s parasztjainak barátja, de a szó igazi értelmében; műveltsége európai, szíve fanatikusan magyar, élete felét külföldön tölti, de minden gondolata, törekvése, becsvágya haza vonja. Íme a korán elköltözött lelkes, tehetséges Justh Zsigmond arcképe.”

Szinnyei Ferenc, Justh Zsigmond, Budapesti Szemle, 1918, 173. kötet, 495. sz., 372. – Törzsgyűjtemény

Justh Zsigmond rövid élete során számtalanszor járt és tért vissza a francia fővárosba, amelyről 1888. január 6-i naplóbejegyzésében azt írta, hogy „az egyetlen modern város a többi nagy falvak között”. A csak 1941-ben megjelenő Párisi naplóban egymást érik a francia főváros társasági életét bemutató bejegyzések: helyszínek, szereplők, személyes élmények, találkozások leírásai. Justh éppúgy bejáratos volt a legzártabb párizsi arisztokrata szalonokba, mint a filozófus, kritikus, író Hippolyte Taine vagy a színésznő Sarah Bernhardt otthonába, ellátogatott párizsi írók lakásába és a francia fővárosban alkotó nemzetközi művésztársaság műtermeibe (az orosz szobrász Antokolszkijtól kezdve az ausztrál származású festő Ruppert Bunny-ig). Naplója mellett számos tárcájában, karcolatában, elbeszélésében is megörökítette kedves városát.

„Valódi seigneur volt; nemes ember, a szó szoros értelmében: szívben, lélekben, elmében egyaránt, nemcsak születésére nézve. […] Ez az ifjú ember, kinek oly átható, tiszta szemei valának, maga volt annak a szép magyar földnek a lelke […] igazán általános és kozmopolita műveltsége dacára mindvégig magyar volt, az akart lenni testestől-lelkestől.”

François Coppée, Egy párisi magyarról, Pesti Napló, 1894. november 18., 319. sz., 1. – Törzsgyűjtemény

 

justh_antokolszkij_szobraval.jpgAntokolszkij Mephistopheles-szobrával – Kézirattár

Párizs (és Dél-Franciaország üdülőhelyei) mellett járt Dél-Európában, Észak-Afrikában és Indiában is, ahonnét számos tárcát, útirajzot, novellát és elbeszélést küldött haza különböző napi- és hetilapokba, folyóiratokba. Útleírásai színesek élvezetesek, szemléltetők, érződik rajtuk a megélt élmény varázsa. Néhány kevésbé lendületes részlet mellett (amelyben általában tudományos igényű olvasmányait igyekszik visszaadni) akkor válnak leírásai igazán lebilincselőkké, amikor saját benyomásait veti papírra. Tobzódik a színek, illatok, hangok és hangulatok érzékeltetésében, pillanatok megragadásában és visszaadásában. Bár kényszerűségből utazott, leírásain érezhető, hogy sokszor élvezte az ismeretlen világok felfedezését, és magával ragadó módon adta át a távoli tájakon látottakat és az átélt élményeit. Nagyszerű (és tudatos) megfigyelő. Leírásaiban megelevenednek az észak-afrikai és indiai tájak, az ott élő emberek mindennapjai, szokásai, de olvashat az érdeklődő közönség az utazók társasági életéről és főbb jellemvonásairól is.

justh_indiaban.jpg

Justh Indiában – Kézirattár

„Csupa érzékenység, olyan, mint egy gyógyszerész-mérleg: megérez egy hajszálnyi súlyt és számot tud róla adni. Ez a rendkívüli tulajdonság jellemzi mint írót, jellemzi mint embert…”

Bródy Sándor, Justh Zsigmond, A Hét, 1892. augusztus 7., 32. sz., 509. – Törzsgyűjtemény

Kötetben is megjelent regényei (Müvész szerelem – 1888; A pénz legendája – 1893; Gányó Julcsa – 1894, Fuimus – 1895 és a csak 1941-ben megjelent Ádám) és elbeszélései, novellái, karcolatai (Káprázatok – 1887; Paris elemei – 1889; A puszta könyve – 1892; Delelő – 1895) mellett érdemes megemlíteni kötetbe nem gyűjtött tárcáit, portréit, publicisztikáit is. Írásait különböző politikai és irodalmi, társasági és családi napi- és hetilapoknak, folyóiratoknak küldte. Éppúgy olvashatták munkáit A Hét, mint a Magyar Salon, a Fővárosi Lapok és melléklete, a kéthetente megjelenő Salon és Sport, a Magyar Bazár, az Ország-Világ vagy akár a Vasárnapi Újság olvasói, de megtalálhatták a nevét az Egyetértés, a Magyar Hírlap, a Nemzet és a Pesti Napló, valamint a Szemle és az Arad és Vidéke oldalain is.

„Törékeny, bágyadt, hirtelenszőke ifjú, kinek ábrándos szemeiben mély tűz ég. […] A fiatal Justhban törhetetlen akarat lakott s olyan apparátussal, annyi szorgalommal készült szakmájára, melynek művelői vadon nőnek otthon, mint ahogy az orvosi vagy mérnöki pályára szokás. […] Úgy kell őt venni, mint egy Párizsból elindult utast, aki hazafelé tart. Még rajta van kocsija kerekén a párizsi sár, lován (pegazusán) a párizsi por, de a gondolata már az alföldi szélmalmokon és kútgémeken jár. […] Azt lehetne hinni, hogy a nyugati kultúráért rajongott. Dehogy. A magyar parasztért rajongott.”

Mikszáth Kálmán, Justh Zsigmond. In. Justh Zsigmond, A pénz legendája. Gányó Julcsa. (A kiválás genezise I.), Bp., Franklin, 1905, VVIII. – Magyar Elektronikus Könyvtár

justh_parasztszineszeivel_szenttornyan.jpg

Parasztszínészeivel a szenttornyai parkban –  Kézirattár

Az enyhébb idő beköszöntével a kényszerűségből lett világutazó hazatért. A Békés megyei földesúr az évek során egyre jobban szeretett parasztjai felé fordult. Nemcsak közülük választott útitársat magának hosszú utazásaira (amikor inasa utazás közben Palermóban meghalt, a faluja Szentiványi Istvánt „ajándékozta” neki kísérőül – ahogy A falu ajándoka című elbeszélésében is megörökítette –, akit csak néha váltott fel e feladatában a népköltő parasztszínész, Kulcsár István), hanem sokuknak násznagya, komája volt, figyelemmel kísérte sorsukat, segítette őket. Olvasókört szervezett, felolvasásokat tartott, ének- és táncversenyeket rendezett és számos novellában, elbeszélésben és egy regényben is megörökítette alakjukat. A méltán híressé vált parasztszínház létrehozása is az ő nevéhez fűződik. Először egyik üvegházát alakította színházzá, majd 1894 nyarán megépült a „görög színház”, ahol alkalmanként több darabból is játszottak jeleneteket, a szünetben pedig nótákat énekeltek a színészek, akik szinte mindannyian a birtokán dolgozó parasztok közül verbuválódtak. Előadás után hajnalig tartó tánc, mulatság kezdődött. Plautus, Shakespeare, Molière, Beaumarchais darabjai mellett Justh néhány színpadi jelentét is játszották.

justh_tornac_emlekekkel.jpg

A szenttornyai a tornác Justh Zsigmond egyiptomi és indiai emlékeivel – Kézirattár

„Mint társadalmi egyéniség, páratlanul állt. Szerette az embereket, és azok viszontszerették. A világot szépnek látta, és így szépnek és jónak tapasztalta is. Csodálatos delejjel volt felruházva, amely mindenütt, ahol megjelent, külföldön éppúgy, mint idehaza, rögtön körébe vonzott mindent, ami szép és nemes útjába tévedt. Lovagias, előkelő és egyszerű természete, kimeríthetetlen szívjósága mindenütt barátokat szerzett neki, és társadalmi, valamint művészi összeköttetéseinek hálózata csaknem az egész művelt világra kiterjed."

Wohl Janka, Justh Zsigmond, Magyar Bazár, 1894. október 16., 20. sz., 153. – Törzsgyűjtemény

Justh éppúgy itthon volt Magyarországon, mint ahogy otthon érezte magát a nagyvilágban. Arisztokrata és polgári szalonok, vidéki kastélyok és kúriák vendége, (fővárosi) irodalmi és művészeti, művelődési kezdeményezések elindítója és mozgatója volt. Az Országos Gyermekvédő Liga későbbi megalapítójával, gróf Edelsheim-Gyulai Lipóttal 1883-ban angol mintára vitakört alapított, amely harmincnál több (arisztokrata) fiatalembert egyesített, hogy rendszeres találkozóikon tudományos, szépirodalmi és művészeti előadásokkal, felolvasásokkal, komoly napi kérdések, problémák megvitatásával készüljenek fel közéleti szereplésükre. Az 1886-ig működő Debating Society-t 1890-ben újabb kezdeményezés, a Műbarátok Köre műpártoló egyesület követte. A tagok előadásokat, kiállításokat, hangversenyeket rendeztek, támogatták irodalmi és zeneművek kiadását, pályázatokat írtak ki és részt vettek országos ünnepségek rendezésében. Céljuk a társadalmi körök és az írói és művészi világ közeledésének előmozdítása volt. Ezt az eszmét más módon is támogatta Justh: arisztokrata irodalmi szalont álmodott meg, s ehhez végül gróf Csáky Albinnét, a kultuszminiszter feleségét nyerte meg. Ő maga fáradhatatlanul járta a különböző szalonokat és vett részt a társasági élet különböző eseményein. Párisi naplója mellett 1889-ben néhány hónapig magyarországi társasági élményeit is megörökítette (amelyek Hazai napló címen párizsi bejegyzéseivel egy kötetben jelentek meg).

justh_oroshazi_kep.jpg

Justh Zsigmond orosházi fényképe – Kézirattár

„Egyenes támlájú karosszékben, bizánci merevséggel ül a századvég legmozgékonyabb szelleme – kit Mednyánszky László »gőzpóknak« nevezett el – a társaság lelki motora, a korán elhunyt fiatal író. […] Az ő szuggesztív ereje vonzott és vitt magával, azt a meleg barátsághullámot is ő árasztotta közénk, mely minden történetesen egymás mellé került szomszéd körül a gondolatok és rokonszenv láncát fűzte. Ő így vélte a kultúrát általában, s a magyar kultúrát különösen – legjobban szolgálni. Bizton el is találta a legjobb módszert, csak egyet felejtett el: összetartó konstruktív erejét valamely utódjára hagyományozni. […] De most köztünk volt. Szerettük egymást, mert Justh Zsigmond így akarta. Szellemesek voltunk, mert Justh Zsigmond így kívánta.”

Czóbel Minka, Bajza utca 21. , Koszorú, 1938‒39, 149.

Ismeretségi köre hatalmas volt. Éppúgy otthonosan mozgott a Batthyány, Andrássy, Széchenyi, Teleki, Károlyi, Csáky családok otthonában, mint Feszty Árpád vagy Stróbl Alajos műtermében, különböző vidéki kúriákban vagy kávéházi asztaloknál, cigányzenét hallgatva. Ő maga is meghívta barátait fővárosi, Esterházy utcai lakásába és szenttornyai vidéki otthonába is. Francia, angol és magyar vendégek töltöttek nála hosszabb-rövidebb időt. Jártak nála a társasági és a diplomáciai élet ismert alakjai, valamint írók, festők, szobrászok, zeneszerzők. Barátait – elsősorban művészbarátait – szeretett parasztjaival is megismertette, s a közös felolvasásokat, színházi előadásokat, vacsorákat olykor levélváltások is követték. A Nyírség költője, Czóbel Minka (akit Justh a festő Mednyánszky Lászlóval együtt fedezett fel és vezetett be a magyar irodalmi életbe) is meglátogatta őt Szenttornyán. Justh haláláról levélben számolt be neki az író inasa, Szentiványi István.

„Arról is tudósítom a nagyságát, hogy mielőtt meghalt, öt éjszaka félrebeszélt és Milánóban könyörögtem neki, hogy gyerünk Fiuméba […] már ott is rosszul volt, és mikor Pallanzából elmentünk, akkor már az ölemben vittem ki a hajóból, és amikor Cannes-ba érkeztünk, ott még kikívánkozott a városba, és kihúztam a városba, de az se volt jó neki és utolsó nap kérdeztem a nagyságos úrtól, hogy nem hiányzik [valami], de azt mondta, hogy semmi se, minden kész van […]”

Szentiványi István levele Czóbel Minkának – Kézirattár

Az író holttestét bátyja hozta haza. Tölgyfakoporsóba helyezett ólomkoporsóban érkezett október 17-én Pestre, majd két nappal később Szenttornyára. Október 21-én temették el szeretett színházában, páholya helyére (születésének századik évfordulóján az író és családtagjai koporsója a gádorosi temetőbe került). Kulcsár Pál parasztszínész, költő Czóbel Minkának küldött levelében fél évvel később verssel búcsúzott Justh Zsigmondtól.

justh_kulcsar_pal.jpg

Kulcsár Pál parasztszínész – Kézirattár

"Szomorúfűz árnyékába' sírhalom
Azt kívánom, legyen neki nyugalom
Halld meg madár fent az ágon
Tetőled is azt kívánom,
Te se szállj a sírhalomra könny nélkül.

Szomorúan nézek ki a pusztára
Hogy miért van sírhalom a színházba'
Még a csillag is halványabb
Az erdő se oly vígan zúg
Fülemüle is búsan szól az ágon […]”

Kulcsár Pál levele Czóbel Minkának, 1894 [1895!] ápr. 14. – Kézirattár

Dede Franciska

A szövegben előforduló idézeteket a mai akadémiai helyesírás szabályai szerinti átírásban közlöm. (A szerző megj.)

Felhasznált (válogatott) irodalom:

Just Zsigmond művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr1315209698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.