„Az irodalmi fikció hatékonyan ösztönzi a megismerést, alakítja az emlékezést”

2019. október 18. 09:03 - nemzetikonyvtar

Interjú Tüskés Gáborral, az MTA Irodalomtudományi Intézet XVIII. századi Osztályának vezetőjével, a Magyarország képe az európai fikciós irodalomban című kamarakiállításunk kurátorával

A Magyarország képe az európai fikciós irodalomban című tárlat segítségével időrendi sorrendben követhetjük nyomon a mitikus magyar őstörténet, a középkor, a török háborúk és a Habsburg-ellenes felkelések történéseit, alakjainak ábrázolását a 18. század végi és 19. századi történelem eseményeinek irodalmi feldolgozásain át a 20. századi Magyarország megjelenítéséig.

tuskes_gabor_1.jpgTüskés Gábor

A fikciós irodalomnak milyen lehetősége van a közvélemény formálására?

T. G.: A fikciós irodalom – kevésbé pontos, tágabb értelmű kifejezéssel: a szépirodalom – az, amit a nagyközönség műveltség iránt fogékony rétegei elsősorban szórakozásként olvasnak, amin elgondolkodnak, s ami alakítja felfogásukat önmagukról, embertársaikról és a világról. Ez a formáló hatás a művek mellett többféle csatornán keresztül érvényesül: az irodalomoktatástól kezdve a kritikán át a kiállításokig és a más műfajokban készített feldolgozásokig. A fikció és a tényszerű viszonya a művekben rendkívül változatos, az irodalmi fikcionalitásnak számos megjelenési formája és fokozata ismert, emellett létezik nem-irodalmi fikció és nem fikciós irodalom is. Az irodalmi fikció hatékonyan ösztönzi a megismerést, alakítja az emlékezést, és elősegíti a más országokról, népekről születő elképzelések formálódását.

A magyar történelem eseményei milyen formában váltak önálló regénytémává az európai irodalomban?

T. G.: A mitikus magyar őstörténeti és a magyar történelmi események, szereplők közül önálló regényekben dolgozták fel például Attila, II. Béla, Mátyás király, II. Lajos, Báthory István, Zrínyi Ilona, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc alakját, a nyugat- és dél-európai „kalandozások”-at, a tatárok betörését, a Hunyadiak történetét és Buda 1686-os visszafoglalását. Külön csoportot alkotnak az erdélyi szászok múltjának regényes feldolgozásai. A történelmi regény mellett olyan műfajokban is megjelenik a magyar történelem, mint – többek között – a regényes életrajz, az önéletrajzi regény, az eposz és az elbeszélés. A feldolgozás módja rendkívül változatos, és rendszerint az adott kor felfogásához igazodik. Gyakori a szerelmi szál, a különféle kalandok, intrikák és költött alakok szerepeltetése. A külföldi szerzők szemléletmódja kisebb-nagyobb mértékben különbözik attól, ahogyan a magyar írók, történészek ábrázolják a történelmi eseményeket, személyeket. Megváltoztatják a történelmi légkört, egyéni nézőpontból, eltérő ideológiai színezettel láttatják a folyamatokat, s a saját közönségük feltételezett elvárásaihoz igazítják a jellemzést és a cselekmény menetét.

fikcios-kiall.jpg

A Magyarország képe az európai fikciós irodalomban kamarakiállítás plakátja

Az ország- és nemzetképeket erősen befolyásolják a több évszázadon át hagyományozott mítoszok, toposzok és jelképek. Az irodalom hogyan játszik szerepet ezek kialakulásában?

T. G.: Az irodalom az egyik legerősebb mítosz-, toposz- és jelképteremtő, közvetítő tényező. Az újabb eszmetörténeti kutatások a nemzeti identitások keletkezését és formálódását egy sajátos mitizációs folyamatként írják le, s az irodalom szerepe a nemzeti azonosságok és legitimációs igények alakításában megkérdőjelezhetetlen. A kora újkori európai irodalom számtalanszor ismételt, jellegzetes Magyarország-toposzai közé tartozik például a „Magyarország a keresztény Európa védőbástyája”, a „Magyarország panasza” és a „magyar föld termékenysége”. A 19–20. század tipikus Magyarország- és magyar nemzetkarakterológiai toposzai például a puszta, a betyár, a csikós, a huszár, a cigány, az életművész, a kalandor, továbbá a fényűző, önérzetes és büszke magyar úr alakja. Elvétve megjelennek az irodalomban a toposzok cáfolatai is: Friedrich Hebbel például a magyarokról írt epigrammájában úgy vélekedett, hogy a török támadások idején nem Európát védtük, hanem önmagunkat. Az irodalom ilyen típusú mítosz-, toposz- és jelképteremtő, közvetítő és cáfoló szerepe szoros kapcsolatban áll a képzőművészet és a zene hasonló funkciójával.

A kiállítás a 16–20. századi angol, francia, német, olasz és latin nyelvű irodalom Magyarország-portréiból mutat be válogatást az Országos Széchényi Könyvtár nyomtatványaiból. Miért pont ezt a korszakot jelenítik meg?

T. G.: Szórványos középkori előzmények után a török háborúk révén Magyarország a 16. századtól kezdve van jelen folyamatosan az európai irodalmi köztudatban. A 18–19. század fordulóján újabb lökést adott az érdeklődésnek a történelmi regény különféle típusainak megjelenése, funkcióinak differenciálódása és az exotizmus divatja. Erőteljesen befolyásolták az érdeklődést a 19. és a 20. század azon nemzetközi eseményei, melyekben Magyarország is szerepet játszott. Ebben az időszakban különösen jól tanulmányozható az irodalom, a nemzeti eszme és a politika viszonyrendszerének változása, az irodalmi minták „nemzetiesítése”, historizálása, a másság, az „idegen tér” irodalmi ábrázolása. A hosszabb időszakot átfogó, öt különböző nyelvű irodalom magyar vonatkozású műveit bemutató tárlat választ keres olyan kérdésekre is: Hogyan, milyen irodalmi és más paradigmák szerint, milyen célokkal hozták létre a külföldi írók a „tipikusan magyar”, a „magyar nemzet” és a „Magyarország” konstrukciókat? Milyen szerepet töltenek be e konstrukciók a különböző időszakok alkotásaiban? Milyen másodlagos narratívák fedezhetők fel a Magyarország-képek hátterében? Milyen elmozdulások figyelhetők meg a Magyarország-toposzok, klisék és sztereotípiák rendszerében?

Hogyan változott Magyarország képe az európai fikciós irodalomban az évszázadok alatt?

T. G.: Nagyon leegyszerűsítve, a középkor folyamán a magyarok mint „a hunok és a szkíták barbár örökösei”-felfogás, a török háborúk idején a keresztény Európa védőbástyája-kép volt uralkodó, amit a 18. század második felétől kezdett felváltani az önálló szellemi élet hordozójaként felismert Magyarország képe. Ezek szinte észrevétlenül csúsztak át egymásba, késleltették az új képek kialakulását, s időről időre ismét felbukkannak. A felvilágosodás idején kialakult és eléggé elterjedt egy negatív kép is a lusta, önző, adót nem fizető és a népet elnyomó magyar nemes alakjáról. A sematikus, gyakran politikailag vagy más ideológiák által motivált magyarságképek alakulástörténete mellett megfigyelhetjük azt is, mely szerzőknek, hogyan, milyen eszközökkel sikerül túllépni ezeken a tipizáló ábrázolásokon, vannak-e saját tapasztalaton alapuló meglátásaik, s eljutnak-e Magyarország, a „magyarok” valóságközeli jellemzéséhez.

A kiállítás 2019. október 18. és 25. között látogatható, a könyvtár nyitvatartási idejében. 
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota, ’F’ épület, Ars Librorum (VI. emelet) kiállítótér.

A kiállítás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Központ és az Országos Széchényi Könyvtár együttműködésével valósul meg.

Az interjút készítette: Szilágyi Magdolna (Nemzetközi és Kulturális Kapcsolatok Osztálya)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3315229934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.