„Kezét csókolja, Ignotus” 1. rész

2019. november 17. 08:08 - nemzetikonyvtar

A százötven éve született Veigelsberg/Ignotus Hugóról (1869*‒1949)

Veigelsberg Hugó költő, író, újságíró, szerkesztő az irodalomban a később polgári nevévé is váló, ’ismeretlen’ jelentésű Ignotus néven vált ismertté. Noha munkásságát leginkább az 1908-ban indult Nyugat folyóirathoz kapcsolják, amelynek több mint húsz évig volt főszerkesztője, irodalmi és szerkesztői működése már korábban, a XX. század emblematikus folyóirata előzményének is tartott, Kiss József költő által szerkesztett A Hét hasábjain kezdődött.

ignotus.jpg

Ignotus (A Hét, 1894. december 2., címlap) – Törzsgyűjtemény

„Már tíz évvel elébb bevilágította gyermekkoromat, hogy mikor egy esztendei vidéki gimnazistáskodás után Budapestre tértem, ott az azalatt múlt 1881-i télen két új név tűnt volt fel az irodalomban: a Mikszáth Kálmáné s a Kiss Józsefé, s mindkettő már barátja volt apámnak [Veigelsberg Leó], ki, mint a Pester Lloyd egyik főembere s német nyelven maga is művészi s a határokon túl is ismert író, magyar társai előtt nagy tiszteletben állott. Áldott esztendő volt hát ez az 1881., az Arany után jött vers és próza két csúcsának megjelentetője – s a kis legénynek dobogott a szíve, mikor könyveik urambátyámi ajánlásokkal kerültek karácsonyfája alá. Emiatt, hogy az ismerős név a szerkesztő ítéletét meg ne vesztegesse, küldtem aztán első versemet a senkire rá nem valló »Ignotus« aláírással A Héthez – de Kiss József a verset azon nyomban kiadta, íróját kerestette, meg is találta, s így ragadt rajtam az Ignotus név s így ragadtam én ott A Hétnél […]”

Ignotus, Kiss József és kerekasztala. In Kiss József és kerek asztala, Kiss József prózai munkáinak kiadóvállalata, Bp., 1934, 125126. – Törzsgyűjtemény

Kiss József 1889 decemberében mutatványszámmal indította meg hetilapját, ahol hamarosan maga köré gyűjtötte a századvég és a századforduló számos induló tehetségét. Bár rengeteg név olvasható a tartalomjegyzékekben, a belső munkatársak száma viszonylag csekély volt. Ez is magyarázhatja A Hét gyakorlatát, ahol – ahogy a Hírlapjaink című millenniumi kiadvány írja – „rendes rovataiban a legkitűnőbbek álnév alatt dolgoztak”. Gulyás Pál írói álnévlexikonát böngészve hamar feltűnik, hogy a hetilap hasábjai alatt olvasható álnevek közül számos ugyanazt a szerzőt takarta (sőt, arra is van példa, hogy más-más időszakban ugyan, de ugyanazt az álnevet többen is használták). Amikor egy szerző rendszeresen álneveket használ, „megsokszorozódik” a személye. Egy új név új szereplehetőségeket és életállapotokat nyújt(hat) számára, és az identitásváltás lehetőségét kínálja. Különösen így van, ha mindez nemi szerepcserét is jelent, vagyis ha egy női író férfi álnéven, vagy egy férfi író női álnéven lép a közönség elé. A századfordulón egy „női köntösbe” bújó férfiíró – elképzelt – női szemszögből mondhatott ítéletet és véleményt, s – elképzelt – női élethelyzet(ek)be kerülhetett. Adott esetben úgy érezhette, hogy „nőként” közvetlenebbül szólhat (női) olvasóközönségéhez, szabadabban nyilváníthat véleményt, bírálatot.

„Annyi álnevet hírlap még nem fogyasztott, mint A Hét. Rövid idő alatt nem tudta senki, ki rejtőzik alattuk, nem még Kiss József sem. Sőt többet mondok, azok sem, akik maguk viselték. Mert az óriás halmazban összekeverődtek s gyakran felcserélődtek, ahogy Hamlet a párbajban a mérgezett kardot ellenfelével fölcseréli.”

D-b = Délibáb = Lovik Károly, Álnevek, A Hét, 1899. december 24., 866.

Az első (két) évtizedben A Hét legnagyobb „álnévfogyasztói” közé számított Ambrus Zoltán és Kóbor Tamás (eredeti nevén Bermann Adolf) mellett Ignotus is. Őt rejtette – számos további neve mellett – az Anch’io, a Dixi, a Fakír, a Globetrotter, az Igric, a Yorick, valamint a Tar Lőrinc és a Pató Pál név is. Közülük pedig többekkel is kacérkodott A Hét szellemes csevegője: Emma asszony.

„Az álnevek tarka gomolyagjában gyakran tűnt fel egy selyem dominó, aki az Emma asszony nevet viselte. Ő a mi fátyolos hölgyünk, a spiritus familiaris, aki mindig jókor bukkanik föl, s kakaskukorékoláskor, e lap tördelésénél, ismét eltűnik. Homály borítja utait és dominóját, az fedje el múltját és jövendőjét is. Emma asszony is olyan, mint a villik, addig él csak, amíg hiszünk benne. Miután még sokáig van rá szükségünk, tovább hiszünk benne és – nem leplezzük le ezúttal sem.”

D-b = Délibáb = Lovik Károly, Álnevek, A Hét, 1899. december 24., 867.

farago_jozsef_karikaturaja.jpg

Faragó József karikatúrája A Hét jubileumi számában: balról jobbra haladva Heltai Jenő, Ambrus Zoltán, Tóth Béla, Kóbor Tamás, Papp Dániel (?), a szoknyát és magas sarkú cipőt viselő Ignotus és Bródy Sándor emeli a magasba a lap egy példányán Kiss József szerkesztőt (A Hét, 1899. december 24., 871.) – Törzsgyűjtemény

Emma 1893-ban született Ignotus tollából és 1906-ig több mint nyolcvan levelet írt szellemes és csipkelődő hangnemben a népszerű folyóirat szerkesztőjének, Kedves Kiss! megszólítással (amitől csak egészen különleges esetben tért el). Bár – mint az többször kiderült – az olvasók sejtették, hogy Emma nem hús-vér asszony, a szerkesztőség és a közönség örömmel részt vett a szerepjátékban. Ignotust csak egyszer „leplezték le” szándékosan, amikor a szerkesztő maga árulta el a lapban, hogy kit rejt az álnév (s a megbántott Emma asszony nem is késlekedett a sértődött válasszal).

„Az Emma-leveleket Ignotus kollegánk szokta irkálni, de ő most szabadságon van. Ha hazajön, megkérjük, hogy vessen megint olyan Emmához illő szálkás betűket. Egyelőre kívánságát nem teljesíthetjük.”

Heti Posta, A Hét, 1896. szeptember 13. 651. (A szerkesztő válasza Melinda jeligére) – Törzsgyűjtemény

*

„Kedves barátom, földkörüli utamból hazatérve mély megdöbbenéssel olvasom azt a szerkesztői üzenetet, amelyikben engem valami fiatalúrral identifikál, akit maga fedezett föl, s akit meg is tarthat magának. Nem látom át, mi az értelme ennek a játéknak, s mért akarja A Hét olvasónőinek megrontani azt a szatiszfakcióját, hogy az ő újságjuknak még némiképpen olvasható dolgait asszony írja.”

Emma, Corso, A Hét, 1896. szeptember 27. 675. – Törzsgyűjtemény

A csípős nyelvű, a fővárosi (lipótvárosi) középpolgársághoz tartozó asszonyról az olvasók az évek során megtudhatták, hogy férjével és gyermekeivel egy hatszobás lakásban lakik s (komoly) anyagi gondjai nincsenek, hogy „professzionális háziasszony”, de az életét nemcsak ez tölti ki. Művelt és érdeklődő: színházba jár, sokat olvas s tisztában van az országos, sőt, a világeseményekkel is. Emma az irodalomba is „belekóstol”, s (Ignotussal ellentétben) „amatőr munkatársa” lesz a lapnak.

„Ide csillagot tettem, mint ahogy maguk szokták, mikor abszolute nem tudják, hogy folytassanak egy gondolatmenetet, melynek már az elején sem gondoltak semmit. Lássa, a trükkjeiket hamar eltanulom s ezen a réven befogadhatnának a céhükbe.”

Emma, Az írók ellen, A Hét, 1897. február 28., 133.

*

„Kedves Kiss, lássa, az szép magától, hogy nem ragaszkodik a hideg kasztfölfogáshoz s megtűr engem az irodalomban, sőt az Irodalomban is, mert íme, könyvet küldött hozzám, hogy megbíráljam. Igaz, ez a könyv szakácskönyv, s ebben lehet, van egy kis malícia is, hogy: kedves Emma, főzzön inkább, ne írjon. De, tudja, a malíciához, mint a szerelemhez, mindig kettő kell; egy, aki mondja, s egy, aki magára veszi. Én nem veszem magamra, mert ha maguk úgy tudnának írni, mint ahogy én főzök, szebb idők derülnének a magyar irodalomra s a hálás utódok könnybe vesző ámulattal tekintetének vissza a maguk mai idejébe.”

Emma, Az ételekről, A Hét, 1897. március 28., 206.

*

„Kedves Kiss, hiába minden, engem már meg nem szólaltat. Sokkal jobban megbántott, hogysem valaha jóvátehetné. Én a lelkem teszem belé, oly gyönyörű cikkeket írok, maga meg egyszerre csak rám izen, hogy maguknak nem értekezés köll, hanem csevegés. Hála istennek, nem vagyok én tehetséges fiatal elbeszélő, hogy megrendelésre csevegjek, például minden szombaton éjcaka tizenkettő és kettő közt, hogy másnap megjelenhessen az elmaradhatatlan vasárnapi tárca! Én arról beszélek, amiről akarok, azt mondom, amit gondolok; aki engem szeret, bizony, meghallgatja. Aki pedig nem szeret, azt úgysem veszem emberszámba. Tudja? Na!”

Emma, Levél, A Hét, 1898. március 20. 183. In Ignotus, Emma asszony levelei (Egy nőimitátor a nőemancipációért), kiad., bev., vál. Kardos Péter, Bp., Magvető Kiadó, 1985 (Magyar Hírmondó), 74. – Törzsgyűjtemény

*

„Isten vele, barátom, mindez a sok irka-firka csak kifogás akart lenni ahhoz, hogy en passant elhenceghessek maguk előtt, mennyire végképp beleléptem az irodalomba: az idén a nyarat Svájcban töltöm, mint a berni újságíró-kongresszus fölesküdt, kiküldött és kábító előkelőségű, szabadjegyekkel ellátott rendes tagja. Nem volnék igazi újságíró, ha a pályámat nem azzal kezdeném, hogy szabadságot kérek. Az én Wippchen kollégám ehhez a bejelentéséhez még egyéb kérelmet is szokott csatolni, de én sokkal büszkébb vagyok, hogysem az előleg szót még csak le is írjam. Az ilyesmit az ember a szerkesztő finom érzékére bízza, s marad örök adósa és engedelmes munkatársa: Emma.”

[A szerkesztő válasza:]

„Noha elvből idegenkedünk minden előlegtől, mégis – reprezentációrul lévén szó – nincs ellenünkre, hogy Emma asszony magának A Hét rovására egy elegáns útikalapot beibiegolhasson. Bízunk szerénységében, hogy a kiadót nem fogja csődbe kergetni. Ne mondhassa, hogy smucig a magyar. Bon voyage!”

[En passant: mellesleg (fr.); Wippchen: ámító, szélhámoskodó (ném.); beibiegolhasson: beszerzhessen (ném.); Bon voyage!. Jó utazást! (fr.)]

Emma, Levél, ingyen tejről s egyebekről, A Hét, 1902. július 6., 422‒423.

kiss_jozsef_portre.jpg

Kiss József (A Hét, 1899. december 24., címlap) – Törzsgyűjtemény

A külsejéről igen keveset tudni, s így az olvasó(nő)k jobban azonosulhattak egy általuk elképzelt alakkal, mint egy „készen kapott” szereplővel.

„Direkt levétettem magamat, elektromos világításnál; mondhatom, Strelisky még soha ilyen szép képet nem csinált, nem is szólva arról, akit a kép ábrázol, s akiről szerénységem tiltja szólanom. S ön mégis inkább az aradi nőket hozza, engemet pedig mellőz, holott a többi munkatársai már mind megjelentek! Vagyok olyan szőke, mint Ambrus Zoltán, olyan karcsú, mint Pekár Gyula, és a katonákat is szeretem legalábbis annyira, mint a kis Heltai.”

[Strelisky: a korszak egyik neves fényképésze]

Levél a hétről, A Hét, 1894. március 18. 165. In Ignotus, Emma asszony levelei (Egy nőimitátor a nőemancipációért), kiad., bev., vál. Kardos Péter, Bp., Magvető Kiadó, 1985 (Magyar Hírmondó), 38. – Törzsgyűjtemény

* Ignotus saját születési dátumaként rendre 1869. november 2-át adta meg, levéltári források tanúsága szerint azonban 17-én látta meg a napvilágot. Lásd Kosztolánczy Tibor, „Gondolkodó irodalom”. A 75 éves Kenyeres Zoltán köszöntése, Irodalomismeret, 2014/1, 5‒13, hivatkozás: 13.

Blogbejegyzésünk 2. része itt olvasható.

Dede Franciska

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr5915307038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.