A 19. század végén a magyar közvélemény kiemelt figyelmet fordított a honfoglalás ezeréves évfordulójának méltó megünneplésére. Az országgyűlés 1892-ben hozott törvényt egy 1895-ben tartandó országos kiállításról, amelyet azonban végül – az előkészületek elhúzódása miatt – a következő évre halasztottak. A nagyszabású kiállítás, amelyet összesen mintegy ötmillió érdeklődő keresett fel, 1896. május 2. és november 3. között a budapesti Városligetben, 520 ezer négyzetméternyi területen volt látogatható, ahol 240 pavilonban mutatták be a Magyarországon készült ipari és művészeti tárgyakat, az ország múltját, jelenét és jövőjét.
Az ezredévi kiállítás corsójából. In. Vasárnapi Újság, 43. évf. 42. sz., 1896. október 18., 1. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum
Az Ezredéves Kiállítás ünnepélyes megnyitása rendkívül látványos keretek között zajlott, hiszen az állami reprezentáció részeként erre az alkalomra Ferenc József császár és király kíséretében a teljes bécsi udvartartás a magyar fővárosba érkezett, olyan ünnepélyességet kölcsönözve az eseménynek, amire azelőtt utoljára 1867-ben, a koronázás alkalmával volt példa.
1896. május 2-án, szombaton reggel Budapest belvárosa egyetlen hatalmas színházteremmé változott. A királyi felvonulás útvonalát – amely a budai várpalotából a Lánchídon és az Andrássy úton át vezetett a Városligetbe – látványosan feldíszítették: ideiglenes póznák segítségével létrehozott huzalrendszerekre színes lampionok ezreit függesztették fel, a vár falait zöld levelekből készített óriási koszorúkkal fedték, a lakóházak ablakaiba pedig zászlókat, szőnyegeket helyeztek ki. A borús, hűvös idő dacára már a kora reggeli órákban megjelentek az első érdeklődők, számuk pedig hamarosan több százezerre duzzadt. A tehetősebbek a környező házak ablakaiban, kirakataiban béreltek helyet maguknak, sőt élelmes vállalkozók a járdákon targoncákat, kézikocsikat, lajtorjákat helyeztek ki, amelyeket alkalmi kilátótornyokként szintén bérbe lehetett venni. A szegény, de kalandvágyó kíváncsiak faágakon, lámpaoszlopokon igyekeztek megtalálni a legjobb kilátást nyújtó helyeket. A tömeg viselkedésére viszonylag kevés, ünneplő egyenruhát viselő és feltűnően udvarias rendőr felügyelt. Egy fiatal egyenruhás kedélyesen magyarázgatta a körülötte álló polgároknak:
„Tudják, kérem, ma nem rukkoltunk ki sokan, mert a mi királyunk nem szereti látni, hogy olyan nagyon őrzik.”
A kiállítás megnyitása. In. Budapesti Hírlap, 16. évf., 122. sz., 1896. május 3., 4. – Törzsgyűjtemény
A látványosság délelőtt vette kezdetét, amikor a társadalmi elit pazar díszruhát viselő tagjai fogataikban ülve megindultak a Városliget felé, a közönség pedig lelkesen találgatta, hogy vajon kik utaznak az elsuhanó járművekben. Ebben segítségükre lehetett, hogy az országgyűlési képviselők kocsisai vörös, a főrendeké zöld, a diplomatáké és az udvar tagjaié fehér karszalagot viseltek, a nagykövetek kocsijai elé pedig lovasrendőri felvezetés is járt. Néhány közismert és népszerű személyiség, például Munkácsy Mihály, lelkes éljenzést kapott, a politikusok feltűnése viszont – akár kormánypártiak, akár ellenzékiek voltak – általában nem hozta tűzbe a tömeget.
„A legdúsabb fantázia nem képes a valóságnak megfelelően kiszínezni ezt a fölülmúlhatatlan, ünnepi látványosságot, ami rengeteg térségen 10 óra tájt, egész színpompáját a bámuló szemek előtt kibontotta. Csak az égen borongtak sötét, aggasztó fellegek; néha-néha pár csepp permetezni is kezdett. A sokaság nyugtalankodva tekintgetett az égre:
Csak az eső el ne rontja az ünnepséget! Csak még egy óráig kitartson!”
Ezredéves kiállítás. In. Fővárosi Lapok, 33. évf., 122. sz., 1896. május 3., 11. – Törzsgyűjtemény
10 óra körül megkezdődött az udvartartás felvonulása: a budai várpalotából 75 fogat indult el a Városligetbe. A várakozók különösen lelkesen üdvözölték az uralkodóház tagjai közül Józsefet, a „magyar főherceget”, valamint Stefániát, Rudolf „magyar királyfi” özvegyét, akit a fővárosi átlagpolgárok szintén a magukénak tekintettek. A királyi pár 10.15-kor hagyta el nyitott kocsiján a palotát: a 66 éves uralkodó piros színű huszártábornoki egyenruhát, felesége, Erzsébet királyné pedig, aki fia öngyilkossága óta kerülte a közszerepléseket, fekete ruhát viselt, arcát legyezőjével igyekezett védeni a hidegtől. Útjukon természetesen hatalmas üdvrivalgás kísérte őket.
„Legelöl egy fehér parókás futár lovagolt, utána nyomban a királyi pár fényes fogata következett, melyet remek négy arab telivér húzott, négy ritka szépségű hófehér ló.”
A kiállítás megnyitása. In. Pesti Hírlap, 18. évf., 122. (6420) sz., 1896. május 3., 3. – Törzsgyűjtemény
Noha az Andrássy út végén ekkor már hat sorban araszoltak a feltorlódott kocsik, a rendőrség a mellékutcák megnyitásával hatékonyan kezelte a forgalmi helyzetet. Az uralkodó a terveknek megfelelően, pontosan 11 órakor megérkezett a kiállítás területére, ahol az ünnepélyes megnyitó lebonyolítására egy külön díszsátrat állítottak fel, amelyet természetesen kizárólag magyar mesterek készítettek.
„Ez a gyönyörű építkezés valóban festői szép látványt nyújtott. A hatalmas sátor nyolc oszlopon nyugszik, egész hosszában piros nehéz bársonnyal van bevonva, a bársonyt arannyal hímzett, fehér brokát függönyök tartják, legfelül pedig Szt. István koronája emelkedik.”
A kiállítás megnyitása. In. Pesti Hírlap, 18. évf., 122. (6420) sz., 1896. május 3., 4. – Törzsgyűjtemény
A kiállítás megnyitása. In. Vasárnapi Újság, 43. évf., 19. sz., 1896. május 10. Címlap – Elektronikus Periodika Archívum
A sátor körül már ott gyülekeztek színpompás díszegyenruháikban a meghívott előkelőségek: a főhercegek, az udvar méltóságai, a közös miniszterek, a magyar és az osztrák kormány, valamint a magyar parlament tagjai, a főpapok, a diplomaták, a tábornoki kar, a politikai hatóságok és a bírói kar küldöttei. A legnagyobb figyelmet természetesen a főrangú hölgyek elegánsabbnál elegánsabb ruhakölteményei élvezték, amelyek leírásának a napilapok hosszú bekezdéseket szenteltek. Komoly feltűnést keltettek továbbá az ázsiai hatalmak Budapesten csak ritkán megforduló diplomatái, elsősorban Heu-Tin-Tshung kínai nagykövet.
„A kínai követ volt az egyetlen, aki nem a sablonos diplomatauniformisban jelent meg. Őexcellenciája ugyanis szoknyában volt és copfot viselt, mely a hátán végigfolyva, a földet söpörte. […] Apatikusan nézett maga elé, nem sokat törődvén a vén Európa örömeivel, de ennek sem imponálhatott valami nagyon, mert mikor később a király a pavilonokat bejárta, kíséretéből a rendőrök minduntalan kihajszolták a kínait, nem akarván elhinni, hogy világos nappal ilyen habitusban is járhat nagy úr.”
A kiállítás megnyitása. In. Budapesti Hírlap, 16. évf., 122. sz., 1896. május 3., 4. – Törzsgyűjtemény
A hivatalos nyitóünnepség rövid időt vett igénybe. Először a kormány nevében Dániel Ernő kereskedelmi miniszter ünnepélyesen köszöntötte az uralkodót. A beszéd sajnos nem a terveknek megfelelően zajlott le, hiszen becsúszott egy kellemetlen malőr.
„A beszéd alatt, mikor hálát mondott a miniszter a királyi pár és az uralkodócsalád megjelenéséért, riadó éljenzés támadt. Ezt jeladásnak vették arra nézve, hogy megkonduljanak a kiállítási harangok, ami ismét előre meghatározott jel volt, hogy az énekkar is rázendítse az ünnepi himnuszt, s a gellérthegyi fellegvárat szintén értesítsék. Az ágyúk is megdördültek a hegyen, s erre a város harangjait is meghúzták. A miniszter tehát harangzúgás, ágyúdörgés és ének közt folytatta beszédét, aminek a király beszéde végén kellett volna bekövetkeznie.”
Az ezredévi kiállítás megnyitása. In. Vasárnapi Újság, 43. évf., 19. sz., 1896. május 10., 298. – Elektronikus Periodika Archívum
A nagy rutinnal rendelkező Ferenc Józsefet természetesen nem feszélyezte a baki, és a miniszteri felkérés elhangzása után ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást. A magyarság történelmi érdemeit és a kor eredményeit méltató beszédét a sajtó képviselőinek egybehangzó véleménye szerint érces, határozott hangon, kifogástalan magyar kiejtéssel mondta el.
Ezzel a formaságok be is fejeződtek. A királyné rögtön visszaindult a várba, az uralkodó azonban még maradt, és népes kíséretével együtt 11 óra 35 perckor elindult, hogy megtekintse a kiállítás néhány pavilonját. Ferenc József először az Iparcsarnokba tért be, ahol megszemlélte Löw Károly zsolnai posztógyáros és a Goldberger-cég termékeit. Betért Zwack Miksához is, aki megkínálta egy pohár likőrrel, ő azonban mosolyogva visszautasította, mondván, délelőtt soha nem iszik semmit. Következő állomása a borászati csarnok volt, ahol – miután időközben elmúlt dél – megkóstolta a tokajit, amit gróf Andrássy Sándorné kínált neki, és sajnálkozott azon, hogy a magyar bortermelőknek milyen komoly kihívásokkal kell szembenéznie a filoxéra pusztítása miatt. Ezután meglátogatta a horvát csarnokot, ahol a házigazdák természetesen horvát nyelvű beszéddel köszöntötték, amire németül válaszolt, és kifejezte örömét a fölött, hogy a két testvérország között megszilárdultak a kapcsolatok. Útja innen a történelmi csarnokhoz, a mai Vajdahunyad vára elődjéhez vezetett, ahol nagy érdeklődéssel hallgatta a tervező, Alpár Ignác magyarázatait az épületek történelmi motívumairól. A közönség azonban ekkor már egyre kevésé tartotta magát a szabályokhoz, és a kíváncsiskodók olyan közel nyomultak a vendégekhez, hogy a kíséret egy része elakadt a tömegben. A király meg is kérdezte a társaságában lévő Bánffy Dezső miniszterelnököt, hogy nem tudnának-e valahogyan rendet csinálni, de ekkor már nem lehetett útját állni az emberáradatnak. Ferenc József ezen a ponton ezért önállósította magát, és elszakadt az előre megállapított programtól. Bár a tervek szerint „cercle”-t kellett volna tartania az épületben, beszélgetve a jelenlevőkkel, ő inkább kiment a szabad levegőre, és először megtekintette József főherceg pavilonját, majd megnézte a Magyarország néprajzi értékeit bemutató kiállítási falut is, ami a sajtótudósítások alapján feltehetően nem szerepelt az eredeti programban.
„Friss, rusztikus levegő csapott végig a falu útjain és a sok díszes pavilon után szinte jólesett a különbözőnél különbözőbb falubeli egyszerű házak meszelt falának látása.”
A kiállítás megnyitása. In. Pesti Napló, 47. évf., 122. sz., 1896. május 3., 7. – Törzsgyűjtemény
Millenniumi kiállítás: Néprajzi falu, rutén ház Bereg megyéből. 1896. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Klösz György fényképei. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.09.191 A kép forrása: Fortepan
Majd, a menetrendhez visszatérve, a főváros pavilonját tisztelte meg látogatásával, ahol jót nevetett azon, hogy Benczúr Gyula itt kiállított festményének, a Budavár visszavételének rövid idő alatt megduplázódott az értéke. Ezután megcsodálta a panorámát a Városligeti-tó partján, majd felkereste a közös hadsereg, illetve a magyar honvédség kiállítását, gondosan ügyelve arra, hogy – a dualista államrend kívánalmainak megfelelően – mindkét helyszínen pontosan ugyanannyi időt, 10-10 percet töltsön el. A körút ekkor véget ért, a király délután 13 óra 50 perckor szállt be kocsijába, és elhagyta a Városligetet.
Ferenc József összességében bizonyára elégedett volt a látottakkal, hiszen a sajtóközlemények egyhangú állítása szerint körútja során végig feltűnően érdeklődő és nyitott volt (szemben kíséretének számos tagjával, akik alaposan elfáradtak a látogatás során), és később is felkereste a kiállítást. De feltehetően az is jó érzésekkel töltötte el, hogy a magyar közvélemény kifejezetten kedvezően értékelte szereplését, a személye iránti rokonszenv pedig hozzájárulhatott a dualista rendszer iránti bizalom erősítéséhez is.
„A közönség nem győzött betelni a király üde, daliás alakjának nézésével és úton-útfélen hallatszott a közönség ajkáról: Jaj, be aranyos!”
A kiállítás megnyitása. In. Budapesti Hírlap, 16. évf., 122. sz., 1896. május 3., 6. – Törzsgyűjtemény
A Borsszem Jankó című szabadelvű élclap 1896. május 3-i száma tiszteletteljes karikatúrán örökítette meg a király látogatását.
Borsszem Jankó, 18. évf., 1482. (18.) sz., 1896. május 3., 5. – Törzsgyűjtemény
Klestenitz Tibor (MTA–OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport,
19. századi Könyv- és Sajtótörténeti Műhely, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat)
