Rosti Pál, az első magyar fotóalbum készítője – A fényképészet úttörői. 10. rész

2021. május 06. 07:30 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 53. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat ötvenharmadik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Rosti Pál munkásságát mutatja be.

Zimonyi: Rosti Pál. Jelzet: Arckép 929. – Kézirattár

Rosti Pál Rosti Albert Békés megyei alispán és Eckstein Anna fiaként 1830. november 29-én született Pesten. Kora ifjúságától sportolt, aminek később, amerikai útja során nem kis hasznát vette. Rajongott a zenéért – kiváltképp Wagnerért –, és nemcsak élvezte azt, de komoly elmélyültséggel tanulmányozta a zene elméletét is. Nevelésében és taníttatásában örömmel vett részt két sógora is. Egyik testvérét, Ágnest báró Eötvös József vette feleségül. A lakodalmat 1842-ben a családi birtokon, Csabacsüdön tartották. Az Eötvös házaspárnak három gyermeke született, a legnevesebb közülük Eötvös Loránd, a torziós inga megalkotója. Hasonlóan művelt volt Rosti Ilona férje, Trefort Ágoston is. Rajtuk kívül Rosti nevelését az idősebb rokonok, s az ő révükön a szülői házba bejáratos ifjú „értelmiségiek”, főrangú barátok mellett még a matematikával és földrajzzal behatóan foglalkozó Vállas Antal akadémikus befolyásolta, aki az első ismert magyarországi fényképek készítője is volt. 1840. augusztus 29-én a Nemzeti Casino Buda felé néző ablakaiból két dagerrotip felvételt készített és mutatott be a Magyar Tudományos Akadémia számára. Ettől fogva nevezzük ezt a napot A magyar fotográfia napjának. Az 1848-as forradalomban Rosti tizennyolc-tizenkilenc évesként a Károlyi huszárezredben szolgált, melyet gróf Károlyi István, Pest megye főispánja kezdett szervezni 1848. november végén. Itt harcolt századosi beosztásban Podmaniczky Frigyes is. A világosi fegyverletétel utáni évtizedben nem lett volna biztonságos Magyarországon élnie; ezért sógora, Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével előbb Münchenbe majd Párizsba menekült. Trefort így számol be erről önéletírásában:

„szeptemberben Pestre és Bécsbe utaztam, hogy megnézzem, hogyan is állnak a dolgaink, s hogy mit várhatunk a jövőtől. A légkör azonban nem tetszett nekem, s noha nem vettem részt a forradalomban, nem akartam az önkény iszonyatának tanúja lenni. Visszautaztam Salzburgba, s magammal vittem Rosty Palit. 8-án vagy 9-én elutaztunk Münchenbe, hogy ott töltsük a telet.”

Trefort Ágoston önéletrajzi feljegyzései az 1817–1859-i időről. In. Trefort Ágoston önéletleírása, [szerk. és az utószót írta Csorba Csaba], ford. Barsi János, Sátoraljaújhely – Miskolc, Kazinczy Ferenc Társaság – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, 1991. – Törzsgyűjtemény

1849 szeptemberében Rosti beiratkozott a Müncheni Egyetem Természettudományi Karára. Kisebb megszakításokkal négy évig tanult itt, elsősorban archeológiát és vegytant. Németországból visszatérve egy évet földrajzi és néprajzi tanulmányokkal töltött Pesten. Erre az időszakra esik belépése a frissen alakult Magyarhoni Földtani Társulatba. Később, felismerve a fényképezés jelentőségét, Párizsban főleg a fényrajzolás mesterségét tanulmányozta.
Abban a korszakban a dagerrotípia hátránya az egyedisége, valamint a fényesen csillogó felülete volt. A negatív–pozitív eljárás során pedig a papír rostjai miatt óhatatlanul foltok keletkeztek rajta és ezért kevésbé lehetett tiszta és részletgazdag a kép. A nedves eljárás tökéletes rajzolattal, a pillanatnyi expozícióból adódó tematikai gazdagodással kecsegtetett, s megoldhatónak bizonyult a sokszorosítás is. A fényképezéshez sok kellékre volt szükség: táblákból méretre vágott, a nagy méretű géphez pontosan illő üveglemezekre, vegyszerekre, tálakra volt szükség. A helyszínen felállított laboratórium rendszerint sátorban kapott helyet. Itt kellett elvégeznie a mesternek az érzékenyítés nem könnyű műveletét, s az előhívás és másolás bonyolult munkálatait. Korábban is akadtak olyanok, akik országuktól távol, kalandos körülmények, viszontagságok között fényképeztek. A legkorábbi időszakban például Jules Itier, francia vámtiszt Kínában, a holland Gustav Schäfer Jáva és Borneo szigetén dagerrotipizált. A nemzetközi szakirodalomban a francia Joseph-Désiré Charnay-t tekintik az első európai fényképezőnek, aki a dél-amerikai országokban – előbb Mexikóban, később Chilében és Argentínában – nedves lemezes fényképfelvételeket készített. Charnay szintén megjelentetett egy albumot 1860-ban, amelyben huszonöt felvétel található Mexikóról. Rosti a fényképezés módszerének megtanulása után dél-amerikai expedíciójának azzal a céllal vágott neki 1856 augusztusában, hogy hazájának becsületet szerezzen messze tájak és kultúrák dokumentálásával és megörökítésével. Le Havre-ból, Franciaország kikötővárosából hajóval indult el Amerikába és 1857. január 12-én kötött ki Havannában. Az Egyesült Államok és Kanada mellett számos trópusi országot látogatott meg. Két és fél év alatt bejárta Mexikót, Kubát és az Antillák többi szigeteit, majd Venezuelát, az Orinoco és Caracas vidékét. 1857–58-ban tett útja során negyvenegy nagyméretű felvételt készített. Az ízig-vérig művészi hajlamú amatőr alkotásokat nagyértékűnek tartják, mivel Rostinak le kellett küzdenie a félbarbár földön a kezdetleges technika nehézségeit. Magával cipelte mindenfelé súlyos kameráját és megörökítette a tájak, városok akkori arculatát. Rosti Pál azon magyar földrajzi utazók közé tartozik, akit jobban ismernek külföldön, mint saját hazájában. Amerikai ismertségét annak köszönheti, hogy ő készítette az első városfotókat és tájfényképeket Közép-Amerikában, valamint Venezuelában is.

1858. augusztus 8-án érkezett vissza New Yorkból Southamptonba, majd vélhetően Párizsban töltött három hónapot. Rendezte negatívjait, nagy méretű pozitívokat készíttetett és a fennmaradt források szerint négy albumot kötettett fényképeiből a párizsi Despierres udvari könyvkötőnél. Ezután Berlinbe utazott, ahol Alexander von Humboldtnak, a német természettudósnak és utazónak átnyújtott egy példányt az albumból. A képeket Humboldt is nagy érdeklődéssel nézegette, mivel ő készített e térségről a világon elsők között felvételeket. Rosti a pesti nyilvánosság előtt 1859 elején mutatta be a Nemzeti Casinóban az albumot, egy példányt a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott, ez található most könyvtárunk gyűjteményében, abban a formában, albumba rendezve, ahogyan ezeket maga Rosti válogatta és rendezte. Az albumra kézzel írt cím: „Fényképi gyűjtemény, melyet Havannában, Orinoco vidékén és Mexikóban tett utazása alatt készített Rosti Pál, 1857 és 1858-dik évben. Alatta az ajánlás szövege olvasható: „A Magyar Nemzeti Muzeumnak hazafias tisztelettel Rosti Pál 1859. február 25.”

Az album negyvenöt, római számokkal jelölt lapból áll. Rosti remek megkomponált alkotásai kiemelt részei a magyar és az egyetemes kultúrának, valamint fotóművészetnek. Nincs a 19. századból még egy ilyen egységes, hasonló művészi fokon kivitelezett fotógyűjtemény. Felvételei megőrizték eredeti színüket, minőségükben, állagukban nem romlottak, ami szintén kiváló mesterségbeli tudását dicséri. A fényképek rendezése mellett további két évig dolgozott naplójegyzetei alapján úti élményeinek sajtó alá rendezésén, melyből az Úti emlékezetek Amerikából című könyve Heckenast Gusztáv kiadásában jelent meg 1861-ben. Két színezett litográfiát, 13 kőnyomatot, két acélmetszetet és 25 fametszetet tartalmazott. Ajánlása így hangzik: „Nővéremnek – báró Eötvös Józsefné született – Rosti Ágnesnek – testvéri szeretettel – ajánlva.”

Következzen néhány idézet Rosti Pál könyvéből. Művének előszavában így ír az utazási előtti időszakról:

„Mielőtt Európát elhagytam, hogy az új világ pálmái közt vándorolva, tapasztalásaimat följegyezve, egykoron a hazai irodalmat bármi szerény mértékben is gyarapítsam – egyúttal pedig gyermekkori álmodozásaimat is megvalósítsam. Francia- s Angolországban töltöttem mintegy két évet, hogy tervezett utazásomhoz megszerezzem a kellő ismereteket s előkészületeket, főleg pedig, hogy Párizsban a fényrajzolás mesterségét megtanulhassam…”

Rosti Pál: Úti emlékezetek Amerikából [Klette G. rajzaival], Pest, Heckenast, 1861, 13. – Törzsgyűjtemény

A Magyarhoni Földtani Társulat szakgyűlésén így számolt be útjáról:

„1854-dik év december havában hazámat elhagytam, hogy messze földekre vándoroljak. Föladatommá tettem, s kötelességemnek tartám utazásomat – amennyire tőlem kitelik – hazám hasznára fordítani; el nem mulaszték egy alkalmat sem, hogy a magyarnak nevét, országa hol- s miképlétét ne híreszteljem, el nem mulaszték egy alkalmat sem, hogy oly tapasztalásokat, s ismereteket szerezzek, melyek egykor hazámnak s honfitársaimnak hasznára váljanak. E célból tanultam meg Párizsban a fényképészetet (photographiât) és a módot az utazás közben használni; mert meg voltam győződve, hogy a földismeret terjesztésére hathatósb eszköz alig létezik, mint ha a különböző éghajlatok s vidékek hív rajzai által az egyes tájak valamint az ezekben található városok, építmények, romok, növényzetek, stb. különös jelleméről helyes nézeteket terjesztenek. Vándorlásaim fő feladatának tekintém tehát az ily képeknek fényképészet útján való előállítását.

Rosti Pál: Úti vázlatok. Olvastatott a Magyarhoni Földtani Társulat 1859-ki február 28-án tartott szakgyűlésében. In: A Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai. Szerk.: Szabó József. II. kötet, 1863, 160. – Törzsgyűjtemény