„Egészségesen egész ember”. 2. rész: A költő első európai körútja 1921-ben. A Tagore-láz

2021. augusztus 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

80 éve hunyt el Rabindranath Tagore (Thákur)

A címbeli jelzőt Balázs Ferenc írta a Nobel-díjas indiai költőről, Rabindranath Tagore-ról (1861–1941), akinek a nevét magyarul helyesen Thákurnak kell ejteni. 1913-ban az Indiában már elismert, Európában viszont teljesen ismeretlen költő a díj hatására egy csapásra lett világhírűvé, divatossá, lázba hozva az európai és az amerikai világot.

1921-ben Tagore európai körútra indult, amelyen nemcsak előadásokat tartott, hanem nemzetközi egyetemének igyekezett pénzt és támogatást szerezni. Mindenütt államfők, vezető politikusok fogadták, előkelő értelmiségiek és művészek jelentek meg felolvasásain. A hallgatóság soraiban magyarok is voltak. Májusban Genfben az 1896-tól Magyarországon élő Yolland Arthur, aki a budapesti tudományegyetemen az angol nyelv és irodalom nyilvános rendes tanára volt, kísérte figyelemmel az előadást, amelyről a Pesti Hírlapban számolt be.

„Tagore ma hatvanéves. Tegnap este egy előkelő nemzetközi hallgatóság meghatott lelkesedése mellett, itt Genfben elszavalta angol és hindu [sic!] nyelven azokat a költeményeket, amelyekkel »India poéta laureatusá«-nak büszke címét és azt az általános elismerést vívta ki magának, amely még azokat is áthatja, akik nem értenek egyet következetesen hirdetett világfelfogásával. A magyar nemzet is bizonyára elismeréssel adózik az eszményi nacionalizmust oly bátran hirdető indiai apostol-költőnek.”

Yolland Arthur: Tagore. In. Pesti Hírlap, 1921. május 15., 5. – Törzsgyűjtemény

Zoltán Vilmos a Vasárnapi Újságban azt írta, hogy a Genfben tartózkodó Yolland Arthur útján tárgyalásokat kívántak folytatni Tagore budapesti látogatásával kapcsolatban, s a napilapok júniusban még úgy tudták, hogy a költő valóban útba ejti a magyar fővárost, végül azonban erre nem került sor.
Júniusban, Darmstadtban, Keyserling gróf Bölcsesség Iskolájában tartott előadásáról Márai Sándor a Kassai Naplóban számolt be. Cikke elején megemlítette, hogy ő is lefordította Tagore néhány versét a Gítándzsaliból, mivel azonban a kiadó kevés pénzt kínált értük, visszavette a kéziratot. A galambszürke selyem talárban ülő Tagore-t egy márványpadon pillantotta meg először. Leírásában hű képet festett az Európában bontakozó Tagore-kultuszról.

„Fölemelő, lesújtó, magasztos, mindent tudó, jóságos, végleges, kérlek. Biztosítlak mint szemtanú arról, mit három hónapja minden bel- és külföldi újságban olvashattál, hogy a keze szép. A szeme hindu szem, kérlek, átmegy a tárgyakon és a falon. Szakállával, hajával hiszen álmodhatsz már, annyit láttad a képeken. (A minap már gyufaskatulyára nyomták.) Minden pontosan olyan, ahogyan elképzelted. Ő a Nagy Kortárs, a Század Szelleme, a Megváltó, az Útmutató, kedvesem. Ő nem tehet erről, szegény. Erről csak mi tehetünk, akik itt Európában egymásnak ajándékba vásároljuk a könyveit, miket egyikünk sem olvasott, ahogy azt Eötvös Karthauzijáról beszélik nálunk odahaza. Erről csak mi tehetünk, akik repülőgépeket bocsátunk rendelkezésére, királyi kastélyokba szállásoljuk el, s bulletineket bocsátunk ki arról, amit eszik, mint egy krokodilról. Erről az a harminc selyemharisnyás némber tehet, kik most félkörben körülállják a márványpadot…”

Márai Sándor: Tagore. Kassai Napló, 1921. július 3., 2. – Törzsgyűjtemény

Előadásából, amelyet Keyserling tolmácsolt a közönségnek hesseni dialektusban, főként az idegen (bengáli) szavak zeneisége hatott Máraira, és az, amit a gyermekről mondott.

„»A gyermek az úr«, mondta Tagore, s a hangja idegesen süvített. Most, hogy leírom ezt, szinte közhely. De akkor, szemközt vele egy rothadt kultúra kéjparkjában, úgy fogadtam ezt, mint egy menekvést.”

Márai Sándor: Tagore. Kassai Napló, 1921. július 3., 2. – Törzsgyűjtemény

Márai egyébként személyesen is beszélt a költővel, Keyserling gróf mutatta be neki, amiről 1941-ben Tagore halálára írt cikkében tett említést. Darmstadtból Bécsbe utazott tovább Tagore, ahol Fülöp Miller Renée is jelen volt az előadásán. Az Újságnak küldött cikkében először a költő fejedelmi fogadtatásáról számolt be.

„Nem úgy fogadták, mint ahogy a költőket, hanem úgy, ahogy a napkeleti fejedelmeket szokás fogadni.”

Fülöp René: Rabindranath Tagore előadást tartott Bécsben. – „A harmónia jobb, mint a harc.” Az Újság, 1921. június 17., 3. – Törzsgyűjtemény

Az osztrák állam hivatalos hintóját bocsátotta a költő rendelkezésére, így kereste fel a különböző jótékonysági intézeteket. Előadását az egyetemen tartotta, amelyen megjelent az osztrák államelnök, de ott voltak a miniszterek, valamint a tudományos, művészeti és irodalmi élet kiválóságai is. A költő előadásából Fülöp Miller Renée, Máraihoz hasonlóan, az általa mondott idézetek dallamosságát emelte ki, valamint a felolvasás vezérmondatát, miszerint „a harmónia jobb, mint a harc.” A körút következő állomásáról pedig azt írta, hogy „a csehek mindenáron szeretnék rávenni, hogy őket látogassa meg.” Ezért maradhatott el a budapesti látogatás. Fülöp Miller Renée később még többször foglalkozott publicisztikájában Tagore-ral, összehasonlítva világnézetét és gondolkodását Gandhiéval. A Jövő című lapban például a következőket írta:

„Mialatt Tagore, aki megismerkedett a Nyugat nagy szellemi értékeivel, a Nyugat és Kelet kultúrája között a megértés hídját akarja verni, Gandhi a nyugati kultúra előtörésében az ősi indus kultúrának (amely a legszentebb emberi értékek őrzője) veszélyeztetését látja. Az angol elnyomás alól való indiai fölszabadulás szükségessége kérdésében azonban Gandhi és Tagore is egy véleményen voltak.”

Fülöp René: A gyarmatok ébredése. Jövő, 1921, december 30., 4–5. – Törzsgyűjtemény

1921-től Tagore nemcsak Európában lett „egyre híresebb, becsültebb és divatosabb”, hanem Magyarországon is bontakozóban volt a Tagore-kultusz, számos művét adták ki különböző színvonalú fordításokban, az Új-Csorbatón élő Móry János pedig „modern felfogású melódiákat” komponált Tagore harminchat versére, amelyből 1923-ban albumot adott ki.

Válogatás Tagore 1920-as években kiadott köteteiből (az OSZK-ban 2011-ben, Tagore születésének 150. évfordulójára A megindult fa címmel rendezett kiállítás egyik tárlója)

A magyar sajtóban is megszaporodtak a Tagore-ról szóló cikkek, versfordítások és a sántinikétani iskolájával kapcsolatos hírek. Cziffra Géza a Napkeletben fordította le néhány versét, míg Kosztolányi Dezső a Vak leány című versfordítását a Színházi Élet közölte. Zoltán Vilmos 1921 júniusában még látott arra esélyt, hogy Tagore Budapestre jön, A Népben írt cikkét is talán a látogatás beharangozójának szánta, s ebben néhány szót szentelt Tagore iskolájának.

„A Bolpur melletti Sántinikétanban erdei iskolát alapított, ahol maga részesíti az ifjúságot a bráhma-vallásbölcselet és a hindu kultúra kincseiben. A költőnek régi terve, dédelgetett álma, hogy ugyanitt nemzetközi egyetemet alapít, melynek célja volna összekötő kapcsot létesíteni az európai és a hindu kultúra közt s általában az emberszeretet és a művelődés jegyében közelebb hozni a nemzeteket.”

Z. V.: Rabindranath Tagore. A Nép, 1921. június 3., 2. – Törzsgyűjtemény

Ahogy az olvasók megszokhatták, Zoltán Vilmos cikkei nem maradhattak versfordítások nélkül, ez így történt most is, amikor a jólismert Gítándzsaliból választott egy részt, amelyet Tagore angol prózafordításával együtt adott közre.
A Pesti Napló Tagore budapesti látogatását előkészítő cikke nagyrészt az iskolával foglalkozott, alcímében is az előadókörút legfőbb céljára hívta fel a figyelmet:

„Propaganda a nemzetközi egyetemért.” „Ennek az egyetemnek voltaképpen már megvannak az alapjai abban az iskolában, amelyet húsz esztendővel ezelőtt Bolpur közelében (százmérföldnyire Kalkuttától északra) egészséges, szép, bár terméketlen környezetben, távol a városok lármájától, maga Tagore alapított. „Sántinikétan”, tehát a „Béke otthona” az iskola neve. Ezt az iskolát bővítené ki egyetemmé Tagore, hogy az agyonhajszolt európaiak megtanulhassák az indiai Kelet zenéjéből, művészetéből, s bölcsességéből mindazt, amire lelküknek oly nagy szüksége van.”

Rabindranath Tagore Budapesten. Pesti Napló, 1921. június 15., 3. – Törzsgyűjtemény

A Világ első oldalán számolt be Tagore európai útjáról, amelyben már tényként írta meg, hogy a költő mégsem látogat Budapestre, Prágából egyenesen Párizsba megy, s ezt politikai okokkal magyarázta.

„…Éppen Budapestre nem kapott meghívást Rabindranath Tagore, akit meghívott a nyugati világnak minden más fővárosa. Magyarországnak talán használt volna az, ha Rabindranath Tagore útjába ejti Budapestet is és így egy újabb dokumentum kerül a világ elé arra nézve, hogy a magyar fővárost erős kapcsok fűzik a kultúra nagy áramlataihoz, de azok, akik illetékesek lettek volna meghívni Budapestre Tagoret és akiknek politikai okokból talán gondoskodniuk kellett volna Tagore meghívásáról, bizonyára gyengédségből nem hozták el közénk a fehérszakállas szelíd pillantású, nagy indiai költőt.”

(f. g.): Tagore Európában. Világ, 1921. június 19., 1–2. – Törzsgyűjtemény

Az 1920-as évek elején látott napvilágot Baktay Ervin két hosszabb életrajza a költőről. Az első 1921-ben A kultúra nagyjai sorozatban látott napvilágot, míg a második 1922-ben A világirodalom gyöngyei sorozat hetedik darabjaként. Ez utóbbiban szemelvényeket is közölt a saját fordításában. Az elsőt a kritika vegyesen fogadta, a Pásztortűz recenzense nem kímélte, mert szerinte:

„Rabindranath élete, művei, céljai semmivel sem jutnak közelebb e könyv által senkihez, sőt az itt kapott ítéletek még csak fokozhatják a róla alkotott zavaros kavargó nézeteket, véleményeket és képeket.”

Tövisi Géza (ism.) A kultúra nagyjai. Pásztortűz, 1922. 22. sz., 585–586. – Törzsgyűjtemény

Második könyvét azonban már lelkesen méltatta az Írók és könyvek rovatban a Magyarság kritikusa, megjegyezve, hogy Baktay egyike azon keveseknek, akik eredetiből tolmácsolják Tagore gondolatait. De azt sem felejtette el megemlíteni, hogy minek volt köszönhető a Tagore-láz a háború, az összeomlás után:

„meggyötört idegzetünk az ő nagy, keleti nyugalmában keres életörömöt.”

(L. K.) (ism.): Baktay Ervin: Rabindranath Tagore. Magyarság, 1922. november 12., 8. – Törzsgyűjtemény

A Pesti Hírlap recenzense szerint Baktay helyesen jegyezte meg, hogy:

„[ a] Tagore iránt világszerte mutatkozó érdeklődés nem múló divat, hanem annak jele, hogy az emberiség egy új korszak előtt áll és az indus költő személye szervesen összefügg ezzel az új életfázissal.”

Rabindranath Tagore. Írta: Baktay Ervin. (ism.). Pesti Hírlap, 1922. szeptember 8., 6. – Törzsgyűjtemény

Baktay előadáson is népszerűsítette a költőt. Tagore-estjét 1922. február 26-án rendezték meg a Zeneakadémia kistermében, melyen Mikes Magda is közreműködött. A 20-as évek elején több cikkében tért ki Tagore és Gandhi kapcsolatának elemzésére. A Világban azt fejtegette, hogy:

„[a nyugati közönség erről]teljesen hamis képet nyert, aminek előidézésében az angol sajtó tendenciózus beállításának tevékeny része volt. Az általános nézet az, hogy Gandhi forradalmár és az angol uralom rendíthetetlen ellensége. Tagore pedig ez utóbbinak híve, mi több szolgai szatellitája.”

Baktay Ervin: Tagore és Gandhi. Világ, 1923. december 25., 21. – Törzsgyűjtemény

Cikkében Tagore-t Adyhoz és Széchenyihez hasonlította és Gandhit pedig nem ellentéteként, hanem kiegészítőjeként mutatta be.

„Tagore szóban, írásban, a művészet eszközeivel és sántinikétani iskolájával szolgálja azt az egyetemesen emberi célú nagy eszmét, amelyet Gandhi és indiai híveinek milliói tettre váltanak.”

Baktay Ervin: Tagore és Gandhi. Világ, 1923. december 25., 21. – Törzsgyűjtemény

Máshol úgy fogalmazta ezt meg, hogy:

„mindkettőjüknek közös alapja a szellemiség világnézete. Az egyik bölcs és költő, a másik a tömegek cselekvő energiáinak vezére.”

Baktay Ervin: Bhárata Sakti II. A Műveltség, 1922. május 1., 119. – Törzsgyűjtemény

Baktay Tagore-ról szóló köteteinek megjelenéséről a költő is tudomást szerzett, Umráó Szingh Sérgil (Umrao Singh Sher-Gil), Baktay sógora hívta fel rájuk a figyelmét. Ezt Tagore levélben köszönte meg neki, egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy legutóbbi európai utazása során nem jutott el Magyarországra és arra kérte, hogy adja át üdvözletét Baktaynak, amiért ismertté tette a nevét és munkáit Magyarországon.

Tagore levele Umrao Singh Sher-Gilnek – Kézirattár

Umráó Szingh már régebben ismerte Tagore édesapját, találkozásukról, ahová elkísérte őt Débéndranáth Tagore egyik tehetséges unokája (akinek a nevét nem említette), az East and West magazinban számolt be. Baktay sógora révén nemcsak Tagore-ral, hanem Gandhival és mindkettejük közvetlen munkatársával, C. F. Andrews-zal is levelezni kezdett.

C. F. Andrews válaszlevelében azt írta neki, hogy majdnem tíz éve áll közeli kapcsolatban Tagore-ral, akitől nagyon sokat tanult. Felajánlotta segítségét Baktaynak és bengáli nyelvű köteteket ígért neki.

Tagore, Gandhi és C. F. Andrews 1925-ben In: Krishna Kripalani: Rabindranath Tagore. A biography, London [etc.], Oxford Univ. Press, 1962.– Törzsgyűjtemény

Baktay leveleiket a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, melyek ma Kézirattárunkban találhatók. E becses dokumentumokról az újságolvasók is tudomást szerezhettek, mert Baktay először a Magyar Bibliofil Szemlében számolt be róluk, majd a Szemle új szerkesztőjének, Sikabonyi Antalnak a szívességéből a Pesti Napló is hozzájuthatott az anyaghoz és karácsonyi számában megoszthatta azokat olvasóival. Tagore azt írta Baktaynak, ha Indiában jár, látogassa meg Sántinikétanban.

Tagore levele Baktay Ervinnek – Kézirattár

Ezt az értesülést később több lap is kiszínezte. A Magyarságban Makkai János például azt írta, hogy Tagore, a hindu próféta azért hívta meg Baktayt:

„hogy tanítványa legyen és tudásával és munkásságával segítse elő, hogy egyetemén, a Sántinikétan intézetében előbbre vigyék a szent tudományokat.”

Makkai János: Egy fiatal magyar tudós útnak indul Sántinikétánba Rabindranath Tagore egyetemére. Magyarság, 1926. február 18., 4. – Törzsgyűjtemény

Az Újság tudósítója közvetlenül Indiába utazása előtt beszélgetett vele. Sántinikétani meghívásáról, terveiről Baktay a következőket mondta:

„Hallgató leszek, tanulni akarok, másrészt pedig – amennyiben akad érdeklődő, aminthogy egész bizonyosan akad – előadást fogok tartani a magyar kultúráról, irodalomról, történelemről.”

Indiába költözik és Rabindranath Tagore egyetemén előadásokat fog tartani egy fiatal magyar tudós. Az Újság, 1926. április 4., 6. – Törzsgyűjtemény

Baktay a telep legnagyobb kincsének nevezte az óriási könyvtárat, ahol majd mindenhez eredetiben tud hozzáférni. Emellett megemlítette a Szurulban lévő földműves akadémiát és mintagazdaságot is, amelynek célkitűzése a klasszikus indiai faluszervezet restaurálása és összekapcsolása a modern mezőgazdasággal.

Szurul, gazdasági mintatelep; Vízemelő szerkezet Szurulban. In. Baktay Ervin: India, [a fotókat a szerző kész.], [Szeged], Szukits, 2000. – Törzsgyűjtemény

Minden bizonnyal az újságíró tévedése volt, amit Baktay szájába adott, hogy Rabindranath Tagore alapította volna a Brahmo Szamádzsot négy évvel azelőtt. A Színházi Életben fényképekkel illusztrált cikkben mutatták be, hogyan tölti napjait a patijálai mahárádzsa udvarában, és arról adtak hírt, hogy nemsokára elfoglalja tanszékét Rabindranath egyetemén. Tagore 1926-os magyarországi látogatásakor Baktay már Indiában volt, 1929-ben kereste fel a költőt Sántinikétanban, de nem tanított az egyetemen.
Tagore európai előadókörútjain nemcsak hallgatókat kívánt toborozni, hanem nyugati tanárokat is meghívott vendégprofesszornak. Amikor 1920-ban először járt Prágában, találkozott Moriz Winternitz indológussal és meghívta őt Sántinikétanba. Winternitz 1923 és 1924 között volt vendégprofesszor Tagore egyetemén. 1922-ben a Pesti Napló és az Ellenzék is beszámolt a párizsi Excelsior munkatársának tudósítása alapján az egyetemen tartózkodó mezítlábas akadémikusokról. A francia tudósító Charles Freer Andrews-al és Sylvain Lévyvel, a Collège de France tanárával találkozott ilyen kötetlen formában. Cikkében egyebek mellett megemlítette Gandhi és Tagore titkos találkozóját Sántinikétanban, amelyen izgatott vita folyt, ami gyakran valóságos, szinte kibékíthetetlen ellentétnek tűnt a kívülállók számára.
A Vasárnapi Újság Keyserling Bölcsesség Iskolájával állította párhuzamba Tagore egyetemét, mindkettőt a plain aire bölcsészeti iskolák típusának nevezve. Bár az egyetem nevét nem írta le, de az elnevezés, Visva-Bhárati, Világbölcsesség is emlékeztetett a darmstadti intézmény nevére. A cikk szerzője szerint az újkori bölcsészetet a természettel való egybefonódáson kívül az is jellemezte, hogy a megváltó világnézetet Keletről várta. Ezért tekintettek úgy Tagore-ra, mint egy prófétára. A sántinikétani iskolát erdei iskolaként írta le, ahol:

„egy mangófa alatt, mint a hajdani Buddha, most a fehér öltözetű Tagore tartja előadásait az odazarándokolt európai tudósoknak.”

Rabindranath Tagore iskolája. Vasárnapi Újság, 1923. szeptember 23., 21. – Törzsgyűjtemény

Kissé sántít a hasonlat, hiszen Buddha egy bódhi fa alatt világosodott meg. 1923-ban már két éve egyetemként működött Tagore intézménye, de a cikk szerint nem szűnt meg az alsófokú oktatás sem, hiszen a cikkíró is alsó- és felsőfokú oktatásról tett említést. 1922-ben Bittenbinder Miklós a Népszavában írt hosszabban Tagore iskolájáról, de írásában főként a Kelet és a Nyugat érintkezéséről és nem konkrétumokról esett szó. Egy évvel később Bittenbinder Miklósné az Új Időkben megjelent cikkéből úgy tűnt, mintha tényleg járt volna Sántinikétanban. Nagyon idillikus képet festett az erdei iskoláról, részletesen írt a gyerekek napirendjéről a mangóerdő fái alatt. 1924-ben a 8 Órai Újság és a Miskolci Napló a Manchester Guardian alapján adta közre C. F Andrews írását, aki a legendák helyett szemtanúként valós képet festett Tagore-ról és hangsúlyozta, hogy a társadalom megjavításának célja milyen fontos szerepet tölt be életében. A politikai tevékenység helyett a nevelésre, Sántinikétanban alapított iskolájára fordult minden figyelme. ebben találta meg élethivatását.

„Iskolája a társadalmi reformkísérletek laboratóriuma lett. Lassanként egy olyan tanítási módszert dolgozott ki, amely feltűnően hasonlít a Nyugat-Európában tért hódított modern tanítási módszerekhez. Több éven át magam is részt vettem ebben a munkában és közvetlenül tanulmányozhattam a költő személyét.”

C. F. Andrews: Rabindranath Tagore szerepe a szociális reform terén. 8 Órai Újság, 1924. augusztus 8., 6. – Törzsgyűjtemény

Szerinte Tagore egyike volt azon keveseknek, akik az első világháború közepette bátor üzenetet küldtek a világnak, az emberiesség mellett a testvériséget és a békét prédikálták.
1925-ben a Pesti Hírlapban Czakó György, egy Kalkuttában vendégszereplő angol vonósnégyes csellistája, személyes beszámolót küldött a lap olvasóinak Tagore sántinikétani iskolájáról, az egzotikus leírások cáfolataként. „Tagore szabad egyeteme óriási impozáns épület, melyben nagy tantermekben – nem pedig, mint ahogy a legtöbb útleírás megállapítja, a szabad ég alatt – folyik a tanítás. Az egyetemnek rendes tanári kara van, közöttük számos európai tekintély.” Majd azzal folytatta, hogy még Tagore nagyapja rendelkezett úgy, hogy bárki három napot tölthet teljesen ingyen Sántinikétanban, a Béke Hajlékában, amely alatt rendelkezésére áll az egyetem gazdag könyvtára és felbecsülhetetlen értékű kéziratgyűjteménye. 1926-ban egy pécsváradi származású magyar zenész, Schwartz/Schwarz László hegedűművész is eljutott Tagore egyetemére. A költő egy kalkuttai ismerőse révén szerzett tudomást a városban koncertező művészről és meghívta őt és zenésztársait, hogy látogassanak el és adjanak hangversenyt egyetemén is. A koncert után Schwartz a magyar népzenéről és a jelenkori magyar zeneszerzőkről tartott előadást, amit Tagore levélben köszönt meg neki, ennek másolatát a Színházi Élet olvasóival is megosztotta.

Felhasznált irodalom:

Yolland Arthur: Tagore. Pesti Hírlap, 1921. május 15., 5.
Zoltán Vilmos: Tagore. Vasárnapi Újság, 1921. június 26., 140.
Márai Sándor: Tagore. Kassai Napló, 1921. július 3.. 2.
Márai Sándor: Próféták ideje. Pesti Hírlap, 1941. augusztus 10., 5.
Fülöp René: Rabindranath Tagore előadást tartott Bécsben. – „A harmónia jobb, mint a harc.”. Az Újság, 1921. június 17., 3.
Fülöp René: A gyarmatok ébredése. Jövő, 1921, december 30., 4–5.
Tagore-album. Móry János harminchat Tagore-dala. Prágai Magyar Hírlap, 1923. október 19., 6.
Rabindranath Tagore verseiből. Cziffra Géza. Napkelet, 1921. 536–537.
Tagore: Vak leány. Ford. Kosztolányi Dezső. Színházi Élet, 1921. 34. sz., 23.
V.: Rabindranath Tagore. A Nép, 1921. június 3., 2. (a monogram minden bizonnyal Zoltán Vilmost jelenti)
Rabindranath Tagore Budapesten. Pesti Napló, 1921. június 15., 3.
(f. g.): Tagore Európában. Világ, 1921. június 19. p. 1–2.
Baktay Ervin: Rabindranath Tagore, Budapest, Fővárosi Könyv- és Lapkiadó R. T. [1921]. (A kultúra nagyjai 2.)
Baktay Ervin: Rabindranath Tagore, az ember, a művész és a bölcs, Budapest, Világirodalom, 1922. (A világirodalom gyöngyei 7.)
Tövisi Géza (ism.) A kultúra nagyjai. Pásztortűz, 1922. 22. sz., 585–586.
(L. K.) (ism.): Baktay Ervin: Rabindranath Tagore. Magyarság, 1922. november 12., 8.
Rabindranath Tagore. Írta: Baktay Ervin. (ism.). Pesti Hírlap, 1922. szeptember 8., 6.
Baktay Ervin: Tagore és Gandhi. Világ, 1923. december 25., 21.
Baktay Ervin: Bhárata Sakti II. A Műveltség, 1922. május 1., 119.
Umrao Singh Sher-Gil: A Visit to the Venerable Devendra Nath Tagore. East and West, 1904. május, 520–521. https://www.ideasofindia.org/project/east-west/
Baktay Ervin: Gandhi, Tagore és Ikbál Magyarországról. Magyar Bibliofil Szemle, 1924. 3–4. sz., 139–142.
India vezető férfiai üzennek Magyarországnak. Pesti Napló, 1924. december 25., 12.
Makkai János: Egy fiatal magyar tudós útnak indul Sántinikétánba Rabindranath Tagore egyetemére. Magyarság, 1926. február 18., 4.
Indiába költözik és Rabindranath Tagore egyetemén előadásokat fog tartani egy fiatal magyar tudós. Az Újság, 1926. április 4., 6.
Baktay Ervin egyetemi tanárnak ment ki Indiába, ahol mint festő lett híres. A patialai maharadzsa körülrajongott vendége. Több ezer rupia egy Baktay-festmény. Színházi Élet, 1926. 49. sz., 28–29.
Baktay Ervin: Látogatás Rabindranath Tagorenál. A sántinikétani telep élete. A Pesti Hírlap Vasárnapja, 1930. október 5., 34–35.
Brassói Lapok is átvette: 1931. augusztus 31., 6.; szeptember 2., 6.
Mezítlábas akadémikusok Rabindranath Tagore tanítványai között. Pesti Napló, 1922. december 2., 3.
Mezítlábas akadémikusok Rabindranath Tagore tanítványai között. Az Ellenzék Vasárnapi melléklete, 1922. december 10., 9.
Rabindranath Tagore iskolája. Vasárnapi Újság, 1923. szeptember 23., 21.
Bittenbinder Miklós: Rabindranath Tagore nemzetközi főiskolája. Népszava, 1922. május 25., 6–7.
Bittenbinder Miklósné: Tagore iskolája. Új Idők, 1923/I., 76.
Rabindranath Tagore szerepe a szociális reform terén. 8 Órai Újság, 1924. augusztus 8., 6.
Rabindranath Tagore bolpuri iskolája. Miskolczi Napló, 1924. augusztus 9., 2.
Rabindranath Tagore egyeteme. Pesti Hírlap, 1925. október 14., 10.
Egy magyar muzsikus Rabindranath Tagore egyetemén előadást tartott a magyar népzenéről. Pesti Napló, 1926. január 1., 20.
Jelentkezett a titokzatos Schwarz László Rabindranath Tagore köszönő levelével. Színházi Élet, 1926. 11. sz., 28–29.