547. március 21-én hunyt el Nursiai Szent Benedek az általa alapított Monte Cassinó-i bencés apátságban. III. Honorius pápa (1216–1227) avatta szentté 1220-ban, Szent VI. Pál pápa (1963–1978) 1964. október 24-én, a második világháborúban porig rombolt Monte Cassinó-i bencés kolostor újraszentelésekor Pacis nuntius kezdetű brévéjével Európa védőszentjévé nyilvánította. Ünnepét a nagyböjtből kiemelve 1969-ben július 11-re tették át. Halála 1475. évfordulóján, Benedek napon rá emlékezünk.
Pietro Perugino: Szent Benedek (1496–1500 között). A kép forrása: Wikipédia
Életét Nagy Szent Gergely (540 k.–604) pápa írta meg a Dialógusok második könyvében (De sancto Benedicto abbata Casini in Italia, ordinis benedictini fundatore). Bár a mű inkább Benedek szellemiségét ábrázolta, életszentségének rendkívüli vonásait emelte ki, életének főbb eseményeit és szentté válásának útját is nyomon követte. Az első 11 fejezet időrendben mutatja be Benedek életét gyermekkorától egészen Monte Cassinón történő letelepedéséig. Ezt kétszer 12 csodaleírás követi; az első sorozat inkább Benedek prófétai tudását, ismeretét emeli ki, a másodikban tetteiben megmutatkozó szentségét mutatja be. Ezt követik a beszámolók 4 túlvilági vonatkozású eseményről. Benedek 480 táján született a szabin hegyvidék püspöki székhelyén, Nursiában (ma Norcia). Szülei jómódúak, széles látókörűek voltak, fiukat egész fiatalon Rómába küldték tanulni.
Az ötödik század második felében Róma hanyatlásnak indult, a császári székhely Konstantinápoly lett, és a barbár germánok betörései állandó fenyegetést jelentettek, jóllehet a keleti-gót király, Theodorik és minisztere, Cassiodorus 526-ig békét biztosítottak. Benedeknek bőven volt tehát kifogásolni valója Rómában politikai, egyházi, gazdasági, művelődési és erkölcsi szempontból is. Otthagyta a várost és nem fejezte be tanulmányait, megismerkedett a szerzetesi élet különböző formáival.
Nagy Szent Gergely 38 fejezetből álló, dialógusként megírt Benedek-életrajza nagyon alaposan megszerkesztett mű, amelyet a hármas győzelem tagol.
Benedek először a hiúság felett aratott győzelmet, amikor rövid ideig Enfide (Affile) templomának aszkéta életet élő közösségébe tartozott, ahová dajkája is követte.
„A dajka itt egyszer búza tisztításához egy rostát kért kölcsön a szomszédasszonyoktól. De mivel gondatlanul ott hagyta az asztalon, véletlenül összetört, és két darabra esett szét. Amint a dajka visszatérve így találta, heves sírásra fakadt, hogy a kölcsönkapott eszközt ekként összetörve látta. Benedek, az istenfélő és jámbor gyermek látva, hogy dajkája sír, mélységes részvéttel telt el iránta. Az eltört szita darabjait magához vette, és könnyes szemmel imádkozni kezdett. Mikor az imádságból felkelt, íme, olyan épségben találta ott maga mellett az eszközt, hogy azon törésnek még csak nyoma sem volt többé fellelhető. Utána kedvesen megvigasztalva dajkáját, épségben visszaadta neki a rostát, amelyet eltörve vitt el tőle. Ezt a dolgot a környéken aztán mindenki megtudta, s egyben olyan nagy csodálat tárgya lett, hogy a helybéliek a rostát a templom bejárata fölé akasztották, hogy mind a kortársak, mind pedig az utókor emberei mindannyian megtudják, milyen nagy tökéletességgel kezdte már el a gyermek Benedek az életszentség útját. Ott volt a rosta sok éven keresztül mindenki szeme előtt. Egészen a jelen longobárd időkig ott függött a templom kapuja fölött. Benedek azonban inkább akarta vállalni a világ bajait, mint dicsőségét; inkább akart Istenért dolgozva fáradozni, mint az élet kedvezéseit élvezni. Ezért titokban elhagyta dajkáját is, és a pusztaság magányába ment.”
Nagy Szent Gergely pápa: Szent Benedek élete és csodái (Rados Tamás OSB fordítása Szabó Flóris OSB és Sólymos Szilveszter OSB átdolgozásában). In: Szennay András OSB (szerk.): Népek nagy nevelője: Szent Benedeknek, Európa védőszentjének emlékezete, Budapest, Szent István Társulat, 1981, 230. – Törzsgyűjtemény
Benedek nem akart tehát nap, mint nap szembesülni vele, mennyire tisztelik és Subiaco mellett teljes magányba vonult, ahol három évig élt egy sziklabarlangban. Oda vezető útján találkozott egy Romanus nevű szerzetessel, aki, amikor tudott, ételt vitt neki. Mivel azonban a kolostortól nem vezetett út a barlangig, kötélen eresztette le a kenyeret a barlangig.
Három év múlva az Úr egy pap látomásában jelent meg Húsvétkor és elmondta neki, hogy miközben ő ebédjét készíti, Benedek éhezik. Erre a pap és később pásztorok is felkeresték, akik hatására tértek keresztény hitre. Később sokan mentek még a barlanghoz, hogy meglátogathassák, és hitének erejéből részesülhessenek.
Szent Benedekről szóló prédikáció az Érdy-kódexben – Kézirattár, MNy 71, fol. 120r. Online szövegközlés: Sermones Compilati Kutatócsoport (ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék)
Benedek második győzelme az volt, amikor a testi kísértés felett vett erőt.
„Egyik nap, mikor egyedül volt, megjelent előtte a kísértő. Egy kis fekete madár – közönségesen rigónak mondják – az arca körül kezdett szálldosni, illetve támadólag neki-nekiröpülni, úgyhogy ha a szent férfiú meg akarta volna fogni, kézzel is elérhette volna. Ám keresztet vetett, mire a madár eltávozott. Mikor azonban a madár eltűnt, oly nagy testi kísértés következett utána, amekkorát a szent férfiú még soha nem tapasztalt. Látott ugyanis valamikor egy bizonyos nőszemélyt; a gonosz lélek most ezt lelki szemei elé hozta vissza, és alakja által Isten szolgájának lelkét úgy feltüzelte, hogy a szerelem lángja alig tudott keblében megmaradni. Már-már arra határozta el magát, hogy engedve a vágynak, elhagyja a pusztaságot; de hirtelen rátekintett az égi kegyelem, és magához tért. Megpillantva maga mellett az ott nőtt sűrű csalánt és tüskebokrot, ledobta a ruháját és belevetette magát csak úgy csupaszon a szúrós tövis és égető csalán közé. Itt sokáig hempergett és csupa-seb testtel jött ki onnan. Teste sebével távolította el testéből a lélek sebét, mivel a gyönyört fájdalommá változtatta át. Azzal, hogy külsőleg kínosan égette a fájdalom, eloltotta azt, ami tiltott módon lángolt bensejében. Legyőzte a bűnt, minthogy átváltoztatta a lángolást. Ettől az időtől kezdve, ahogy ő maga elbeszélte tanítványainak, annyira megjuhászodott benne az érzékiség kísértése, hogy ilyesmit soha nem érzett többé.”
Nagy Szent Gergely pápa: Szent Benedek élete és csodái (Rados Tamás OSB fordítása Szabó Flóris OSB és Sólymos Szilveszter OSB átdolgozásában). In: Szennay András OSB (szerk.): Népek nagy nevelője: Szent Benedeknek, Európa védőszentjének emlékezete, Budapest, Szent István Társulat, 1981, 232. – Törzsgyűjtemény
Végül a harmadik győzelme az volt, hogy felülkerekedett a bosszúvággyal szemben. Történt ugyanis, hogy életszentsége folytán híre ment és egy Vicovaro mellett élő szerzetesi közösség küldöttsége kereste fel. Megkérték, hogy nem sokkal korábban elhunyt apátjuk helyett vezesse őket. Bár Benedek figyelmeztette őket, hogy közösségük mindennapjai nem lesznek összhangban az ő szigorú életmódjával, mégis ragaszkodtak hozzá, hogy vezesse őket.
„Mikor pedig aztán a monostorban őrködött a szerzetes élet fegyelmén, és meg nem engedett cselekedetekkel senki sem térhetett el se jobbra, se balra életútjáról, mint azelőtt, a testvérek, akiket magára vállalt, esztelen haragjukban először magukat kezdték vádolni, hogy őt kívánták fejükre; romlottságuk ugyanis ellentétbe került Benedek igaz lelkületével. Midőn pedig látták, hogy vezetése alatt a tiltott dolgokat már nem tehetik, viszont fájt nekik a megszokottat elhagyni, továbbá keménynek találták, hogy a régi lelkülettel új életet kezdjenek, s amint a gonosz erkölcsűeknek mindig nehéz a jók élete, már meggyilkolásáról kezdtek egymás között tanakodni. Közös elhatározásra jutva mérget kevertek borába. De midőn a kolostor szokásának megfelelően az asztalhoz ülő Atya elé vitték az üvegpoharat – melyben a halált hozó ital volt –, hogy áldja meg, Benedek felemelte kezét, keresztet vetett rá, mire a pohár – melyet már hosszabb ideje tartottak ott kézben – e jelre menten összetört. Úgy hullott darabokra, mintha csak követ dobott volna a halálos pohárra a keresztvetés helyett. Isten embere azonnal megértette: halálos ital volt benne, s ezért nem tudta elviselni az élet jelét. Erre azonnal felállott és szelíd tekintettel, nagy lelki nyugalommal összehívta a testvéreket és ezeket a szavakat intézte hozzájuk: »Legyen irgalmas hozzátok, testvérek, a mindenható Isten. Miért akartátok ezt velem megtenni? Nemde megmondtam már korábban tinéktek, hogy az én életmódom és a tiétek között nincsen békesség? Menjetek csak, és életetek szerint való atyát keressetek magatoknak, mert én ezek után a tiétek nem lehetek.«”
Nagy Szent Gergely pápa: Szent Benedek élete és csodái (Rados Tamás OSB fordítása Szabó Flóris OSB és Sólymos Szilveszter OSB átdolgozásában). In: Szennay András OSB (szerk.): Népek nagy nevelője: Szent Benedeknek, Európa védőszentjének emlékezete, Budapest, Szent István Társulat. 1981. 232–233. . – Törzsgyűjtemény
Filippo di Antonio Filippelli: Storie di San Benedetto (1483), az utolsó képen a mérgezett ital. A kép forrása: Wikipédia
Subiacóból, Monte Cassinóba ment, ahol tanítványaival egy hajdani szentély romjaiból és a környező erdőből 529-ben kolostort épített, és benne egységes alkotmányhoz igazodó közösséget hozott létre. Ehhez az évhez kötik hagyományosan a bencés rend megalapítását. Benedeket követte Monte Cassinóba ikernővére, Szent Skolasztika is, aki nem messze női közösséget hozott létre.
Szent Skolasztika szobra Monte Cassinóban. A kép forrása: Wikipédia
Szent Benedek szerzetesei egy sokkal szabályozottabb életrendet követtek, mint a már említett Cassiodorus által létrehozott Vivariumban élő szerzetesi közösség. Fontos leszögezni, hogy Benedek nem tekinthető klasszikus értelemben vett rendalapítónak, hiszen szabályzatában Nagy Szent Vazul és Cassiodorus szabályzataiból is merített és a maga reguláját csak „kezdetnek” szánta.
Beneventán írással keletkezett Bencés szerzetesi szabálygyűjtemény, a képen Szent Benedek regulájából található részlet (Cod. Lat. 329 f. 24v), S zoomorf iniciáléval – Kézirattár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár
A bencés rend jelmondata, Imádkozzál és dolgozzál (Ora et labora!) szó szerint ugyan nem szerepel a szerzetesek életét és tevékenységét meghatározó, 73 fejezetből álló regulában, a bencés erényeket megtestesíti immár majdnem ezerötszáz esztendeje.
Felhasznált források és szakirodalom:
- Az Érdy-kódex adatlapja a Magyar nyelvemlékek szolgáltatásunkban: Érdy codex, Volf György, Budapest, MTA, 1876, (Nyelvemléktár, 4–5), I–II.
- Madas Edit: Szent Benedek a középkori magyarországi prédikáció- és legendairodalomban. In: Takács Imre (szerk.): Mons sacer 996–1996 (Pannonhalma ezer éve), 1. kötet, Pannonhalma, [Szt. Gellért Hittudományi Főiskola], 1996, 369–386.
- Nagy Szent Gergely pápa: Szent Benedek élete és csodái (Rados Tamás fordítása Szabó Flóris és Sólymos Szilveszter átdolgozásában). In: Sólymos Szilveszter OSB: Szent Benedek életrajza Nagy Szent Gergely pápa Dialógusainak II. könyvében. In: Szennay András OSB (szerk.): Népek nagy nevelője: Szent Benedeknek, Európa védőszentjének emlékezete, Budapest, Szent István Társulat, 1981, 231–271.
- Sólymos Szilveszter OSB: Szent Benedek életrajza Nagy Szent Gergely pápa Dialógusainak II. könyvében. In: Szennay András OSB (szerk.): Népek nagy nevelője: Szent Benedeknek, Európa védőszentjének emlékezete, Budapest, Szent István Társulat, 1981, 220–230.
- Érdekességek a Szent Benedek-medálról. In: Magyar Kurír, 2016. május 3.
Orsós Julianna (MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport)
