A három Mohács. Első rész

2022. május 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

1526. Mohács – egy korszak véget ér

„Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!”

Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Napjainkban a mohácsi csata, a „mohácsi vész” képe összeforrt a középkori Magyar Királyság bukásával; Muhi és Trianon mellett, a nemzet legnagyobb tragédiáinak egyikeként, a régi dicsőség elmúlásának szinonimájává vált. A történettudomány is mérföldkőként, egy korszak végeként tekint 1526-ra. Mohács fogalommá, viszonyítási ponttá lett. Az 1526-os vereség mintájára „osztrák Mohácsnak” nevezett diakovári csatában egy jól felszerelt Habsburg-sereg semmisült meg. A visszafoglaló háborúk során pedig Nagyharsány mellett, a „második mohácsi csatában” az egyesült keresztény seregek fényes győzelmet arattak, mintegy lemosva a másfél évszázada esett szégyent.

„Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet,
S pusztító erejét rád viharozta dühe…”

Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

mohacs_terkep_opti.jpgTérkép a mohácsi csatáról – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

1526 januárjában aggasztó hírek érkeznek az udvarba: Szulejmán szultán háborúra készül. Márciusra már egészen bizonyos, hogy a hadjárat célja Magyarország lesz. Jagelló II. Lajos, az ország húszesztendős királya áprilisra országgyűlést hív össze, melynek célja a háborúra való felkészülés és a belpolitikai káosz elsimítása. A fiatal uralkodónak egy pártharcoktól megosztott és pénzhiánnyal küzdő Magyarországot kell kormányoznia, mely most egy világhódító birodalom támadását várja.
Június közepén Szulejmán serege az 1521-ben meghódított Nándorfehérvár mellett hidat ver a Száván. Nemsokára Pétervárad és Újlak is török kézre került. Eközben Lajos július 2-ra elrendeli a csapatok összevonását Tolnán. A király felé tartó csapatok: a főúri, vármegyei bandériumok és a külföldi (itáliai, cseh és lengyel) zsoldosok kisebb-nagyobb egységei lassan csordogálnak a tábor felé. A hadak összegyűjtését tovább nehezíti, hogy nem lehetett tudni, Szulejmán betör-e Horvátországba, vagy Erdélybe, ezért az ottani seregek késve indultak el Tolnára.
Lajos királynak két választása volt: délre vonul és csatát vállal Szulejmánnal, megvédve az ország déli és belső területeit; vagy kitér a harc elől, hogy még több katonát gyűjtsön maga köré és esetleg megvárja, míg a tél közeledtével a törökök kivonulnak az országból. A tolnai táborban Lajos kiküldött volna egy sereget, a nádor vezetésével, hogy meggátolja az ellenség átkelését a Dráván, de az urak az Aranybullára hivatkozva (miszerint csak a király vezetése alatt kötelesek katonáskodni), megtagadták az engedelmességet. Korábban a végvidéki vitézből lett szerzetes, Tomori Pál esztergomi érsek, a török támadás hírére az udvarba utazott és azt tanácsolta a királynak, építsenek erődítményeket a Száva mentén, hogy feltartóztassák a szultánt. Végül Tomori lement a Drávához egy tízezres lovassereggel, de addigra a törökök már hidat vertek a folyón, így rövidesen visszavonult.

„Laos királ a […] Timur Pauli nevű félénk papot előre küldte megszámlálhatatlan gyáva gyaurral; az pedig előrenyomulván, egy szoros helyen szekereit egymáshoz csatolta és állást foglalt az ellenállás szándékával.”

Szulejmán szultán budai fethnáméja. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 323. – Törzsgyűjtemény

Augusztus 21-én a törökök megkezdték az átkelést a Dráván. Eközben Lajos kétségbeesetten várja az erősítést. A horvát-szlavón csapatok (10-15 ezer fő), Batthyány Ferenc bánnal az élen és az erdélyiek (40 ezer fő), Szapolyai János vajda vezetésével még úton vannak. Több ezer fős cseh és lengyel zsoldoscsapatok tartanak dél felé. Eközben Szulejmán egyre jobban megközelíti a magyar sereget… Brodarics István, a hadjáratban részt vevő kancellár szerint:

„Húsz, vagy akár harminc napon belül aligha lesz lehetséges, hogy akkora seregünk lesz, hogy a biztos vereség kilátása nélkül megütközhessünk az ellenséggel.”

Brodarics István magyar kancellár levele Mária magyar királynéhoz, Szentgyörgy, 1526. augusztus 6. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006, 50. – Törzsgyűjtemény

brodarics_opti.jpgBrodarics Igaz történetének 1568-as kiadása – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 1823

A szultán eközben elvágta a horvát-szlavón sereg útját. Batthyány bán előresietett néhány ezer fővel, de a katonák nagy részét hátra kellett hagynia.

„Nem hiszem, hogy az a 10.000 szláv megmozdulna, hiszen még ők küldtek futárt a királyhoz azzal a kérelemmel, hogy őfelsége jöjjön a segítségükre.”

Giovanni da Burgio pápai nuncius jelentése Sadoleto pápai titkárnak, 1526. augusztus. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 13. – Törzsgyűjtemény

Brodarics kancellár még bízik Szapolyai érkezésében. Visszaemlékezésében azt írja:

„Erdélyből mind számra, mind katonai erőre nézve olyan kitűnő csapatok jönnek vele, hogy azokba a király a győzelemnek akár a legbiztosabb reményét is vetheti.”

Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 32.– Törzsgyűjtemény

Szapolyai János erdélyi vajda szintén késve indult a király táborába. Az eredeti tervek szerint Radu Afumaţi havasalföldi román fejedelemmel egyesülve betört volna a balkáni oszmán területekre, de a hadjárat előtt a törökök elvitték túszként Radu fiát, engedelmességre kényszerítve az uralkodót. Lajos ekkor parancsba adta, hogy az erdélyiek azonnal induljanak a király táborába, de Szapolyai nem ért oda időben: a csata idején még csak Szegednél járt.
Eközben a sereg egyik fővezérévé kinevezett Tomori a támadást sürgette. Tervei szerint a Karassó és Mohács közötti utolsó 12-15 kilométert a törököknek felázott, úttalan terepen kell megtenni, ráadásul a csatatérre is egy dombon kell leereszkedniük. A szétzilált török sereg egységeit az ugrásra kész magyarok így külön-külön győznék le. Ezen kívül biztossá vált, hogy az erősítés nem érkezik meg időben; egy esetleges visszavonulás során viszont az oszmán lovasság támadásaival felőrölné a királyi sereget. Így II. Lajos, Magyarország utolsó lovagkirálya, az ország haderejének töredékével csatát vállalt…

„És már mindkét fél, a török császár és Lajos király, külön tábort ütött egymással szemközt. Ez ifjú volt; mint bárányt vitték a mészárszékre; vigyázatlan és gyakorlatlan a harcra.” 

Szerémi György: Levél Magyarország romlásából. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 69. – Törzsgyűjtemény

szeremi_oldalpar_opti.jpgSzerémi György kéziratos krónikája – Kézirattár. Jelzet: Fol. Lat. 4020.

„A magyar király három napon át folyamatos csatározásokkal, nagy pusztítást vitt végbe a törökök soraiban.”

Antonio Boemo velencei kém jelentése, 1526. november 12. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006, 116. – Törzsgyűjtemény

Az egymáshoz egyre közelebb érő seregek napokon át kisebb-nagyobb előcsatározásokat folytattak, majd augusztus 29-e délutánján a magyarok általános rohamra indultak. Brodarics kancellár így ír a csata kezdetéről:

„A király rögtön megfúvatja a jelet és a trombiták harsogásával, dobok pergésével együtt felmorajlik a szokás szerint az üdvözítő Jézus nevét idéző mieink kiáltása, vagy inkább éneke, és ugyanabban a pillanatban megláttuk az ellenséges csapatok roppant tömegét, amint a velünk szemben magasló dombról lassan leereszkedik, és a törökök császára is ott van. Akkor aztán a király fejére föltették a sisakot, és ebben a percben arcát sápadtság öntötte el, mintha megsejtette volna a közelgő tragédiát. […]
Megadatván a csatajel, bátran az ellenségre rontottak azok, akik az első sorokban álltak, valamennyi ágyúnkat is kilőtték, ámde csekély kárára az ellenségnek.”

Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 42. – Törzsgyűjtemény

A magyarok első rohamától a törökök meghátrálnak, Báthori András tárnokmester viszi a hírt a királynak: most kell támadni és a győzelem a miénk! Lajos rohamra vezeti a derékhad maradékát. A magyar csapatok az ellenséges tüzérségig törnek előre, egyesek a szultán táborát is megközelítik. Végül a támadást a török ágyúk és a janicsárok puskatüze megállítja. A magyarok veszteségei egyre csak nőnek. Lajos összegyűjti megmaradt katonáit és az oszmán sereg egyik szárnyára támad.
A centrummal együtt a magyar sereg szárnyai is rohamra indultak. A szultán így emlékezik meg erről:

Az egyik tömeg – mely tetőtől talpig vassal volt födve és vasnyársat tartott a kezében – az ellőtt puska- és ágyútűzzel nem törődve, a legkisebb félelem nélkül vágtatott Ibrahim pasa ruméliai beglerbég felé.”

Szulejmán szultán naplója. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 304. – Törzsgyűjtemény

A kezdeti sikereket követően végül a törökök bekerítik és megsemmisítik őket. A támadás mindenhol elakad. A törökök létszámfölénye és a tüzérség csapásai végül felőrlik Lajos seregét és Szulejmán ellentámadásba csap át. A magyar lovasság menekülni kezd, magára hagyva a gyalogságot és az ágyúkat. Brodarics egyszer csak szem elől téveszti a királyt. Török beszámolók szerint puskagolyótól megsebesülve elmenekült. Tomori érsek megpróbálja feltartóztatni a menekülőket, de az ellentámadás során elesik. A harctéren maradt 6-8 ezer német és cseh zsoldos alakzatba rendeződve védekezik a török lovasság meg-megújuló rohamaival szemben, végül a janicsárok puskatüzének esnek áldozatul. A menekülők közül sokan a közeli mocsarakban és megáradt folyókban lelték halálukat. Közöttük volt a kimerült, sebesült király is.

„Egy mocsaras árokig menekült, de ahogy megpróbált felhágni, lova visszacsúszott és ráesett, s mivel a király súlyos fegyverzetben volt, nem tudott felkelni.”

Paolo Giovio: Krónika a törökök viselt dolgairól. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006, 159.– Törzsgyűjtemény

A pápai nuncius jelentése így számol be a veszteségekről:

„Csak annyit mondhatok, hogy abból a 25-30 ezer emberből – ennyire tehető őfelsége serege – a gyalogság teljesen megsemmisült, a nehézlovasságnak kis része megmenekült, de a könnyűlovasság nagy része és a nemesség virága a harc mezején maradt.”

Giovanni da Burgio pápai nuncius jelentése Sadoleto pápai titkárnak, 1526. szeptember 9. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 242.– Törzsgyűjtemény

A mohácsi síkon egy délután alatt eldőlt a háború és egyben a Magyar Királyság sorsa is. Az ifjú II. Lajos, az egyházi és világi arisztokrácia jó részével holtan maradt a csatatéren, vagy az azt övező ingoványban. A Szlavóniában ragadt horvát-szlavón csapatok egészen az országból való kivonulásukig zaklatták a portyázó törököket. Szapolyai erdélyi serege pedig a Tisza mentén észak felé masírozva vágta el az útjukat Erdély felé.
Lajos halálával új korszak kezdődött: a polgárháború és az ország három részre szakadásának kora. A király sógora, Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, a Habsburg-Jagelló dinasztikus szerződésre hivatkozva Lajos örökébe lépett. Eközben a rákosi országgyűlés határozata alapján (miszerint az országnak a Jagellók után nem lehet külföldi királya), Szapolyai János erdélyi vajda is magának követelte a trónt. Mindkét ellenkirály valós jogalappal, a (párthíveiből összehívott) országgyűlésen megválasztva, Magyarország jogos urának tekintette magát. A következő másfél évtizedben az ő szembenállásuk és a hozzájuk csapódó, időről időre térfelet váltó urak harcai felemésztik az ország megmaradt erőforrásait, miközben Nagy Szulejmán török szultán hol a mérleg nyelveként, hol nevető harmadikként nézi végig a Magyar Királyság agóniáját… 

Az összeállítás második része itt olvasható.

Felhasznált irodalom:

  • Hermann Róbert [főszerk.]: Magyarország hadtörténete I., Budapest, Zrínyi, 2017.
  • Perjés Géza: Az országút szélére vetett ország, Budapest, Magvető, 1975.
  • Perjés Géza: Mohács, Budapest, Magvető, 1979.
  • A boldogult Szulejmán szultán khán Őfelsége udvarába küldött buduni fethnáme. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
  • Giovanni da Burgio pápai nuncius jelentései Sadoleto pápai titkárnak. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 235–256.
  • Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
  • Szerémi György: Levél Magyarország romlásából. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
  • Szulejmán szultán naplója. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
  • Antonio Boemo velencei kém jelentése, 1526. november 12. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006.
  • Brodarics István magyar kancellár levele Mária magyar királynéhoz, Szentgyörgy, 1526. augusztus 6. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006.
  • Paolo Giovio: Krónika a törökök viselt dolgairól. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006. 

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr6417808167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása