Színész, színigazgató, rendező, producer…

2022. december 08. 06:00 - nemzetikonyvtar

150 éve született Janovics Jenő

1904 novemberének végén a magyarországi napilapok színházi-zenei-művészeti rovatainak olvasói a következő döntésről értesültek:

„A kolozsvári színház ügyében tegnap történt meg a döntés a belügyminisztériumban, mely szerint a színházat Janovics Jenő dr., a szegedi színház igazgatója kapta meg.”

(A kolozsvári színház igazgatója.) In: Magyarország, 1904. november 22. – Törzsgyűjtemény

A Tisza István belügyminiszter (és miniszterelnök) kinevezte új színigazgató alig harminckét éves volt. Öt évvel azelőtt, 1900 augusztusa és 1901 áprilisa között Bölöny József intendáns mellett, művészeti vezetőként egyszer már irányította a kolozsvári színházat.
Kolozsvár, a város színtársulata és a város színházépületei – a Farkas utcai Színház, a Hunyadi téri Színház és a Séta téri Színkör (1919 után Magyar Színház) – Janovics Jenő pályájának nemcsak fontos állomása, de életének meghatározó élménye, életpályája megrázó fordulatainak színhelye is lett. 1896-ban szerződött a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz, és életének hetvenhárom évéből negyvennyolcat, színházcsinálói pályájának harminckilenc évéből pedig harminchármat töltött Kolozsváron. Az 1930-as években írta meg könyveit Kolozsvár nemzeti színházairól, A Farkas utcai színházat és A Hunyadi téri színházat. A kötetek egyszerre memoárok és a kolozsvári színjátszás történetének esszészerű, mesteri (nem csak kolozsvári) színészportrékkel tűzdelt összefoglalásai. A könyvekben szerzőjük saját élettörténetét a színjátszáshoz, a magyarsághoz, Erdélyhez és Kolozsvárhoz való vonzódás és szoros kötődés jegyében formálta meg. 1896-os, első találkozását a Farkas utcai színházzal az 1930-as években így jelenítette meg:

„Vég nélküli sorokban vonultak emlékeimben a nagyok, színházvezetők, színészek, akik ebben, a most már megkopott, ósdi szentélyben hirdették az Igét, akiknek nevére fellobog az oltár és feldobog a szív, végig egész E. Kovács Gyuláig, aki akkor még mint eleven szobor járt köztünk, daliásan és Ditrói Mórig, akit éppen akkor hódított el Budapest ennek a színháznak éléről.
Megelevenedett előttem a dicsőséges színháznak egész múltja. És úgy éreztem, mintha abban a pillanatban egy fölszentelt templomban önkéntelenül hűségi fogadalmat tennék.
Ennek az órának emléke sohasem homályosult el bennem. Sorsdöntő percekben újra és újra szívembe kopogtatott hangosan, figyelmeztetőleg…”

Janovics Jenő: A Farkas utcai színház. Budapest, Singer–Wolfner, [1941], 231. – Törzsgyűjtemény

kolozsvar_farkas_opti.jpgA Farkas utcai színház. Ismeretlen fényképész felvétele, Kolozsvár, Schuster Emil, [ca 1910]. Jelzet: SZT KA 6.320/47 – Színháztörténeti és Zeneműtár 

Amikor 1896-ban Janovics megérkezett a Farkas utcába, néhány műegyetemi szemeszter (gépészmérnök lehetett volna), négy színiakadémiai és alig két, vidéki színtársulatoknál eltöltött év állt mögötte. Színiakadémiai oklevelével zsebében a tehetséges és rendkívül ambiciózus fiatalember 1894-ben került a vidéki színjátszás egyik, Csóka Sándor vezette, nagyobb társulatához Miskolcra, majd egy év múlva Makó Lajoshoz, Szegedre, és még ugyanabban az évben szerződött Krecsányi Ignáchoz, aki a buda–temesvár–pozsonyi színtársulatot vezette. Szerepköre szerint szerelmes és társalgási színész volt, a prózai műsor fiatal férfifiguráit játszotta, nem kevés sikerrel. A Borsod miskolci, bemutatkozó fellépéséről az alábbiakat írta:

„Hétfőn népelőadásul »Gauthier Margit« adatott Jánovics Jenő végzett színinövendék felléptével. A kaméliás hölgyet Bera Paula játszotta, hogy mily kitűnő sikerrel, arról a jelen voltak bőven omló könnyei tehettek ékesen szóló tanúbizonyságot. Minden túlzás nélküli természetesség, átgondoltság és érzelem jellemezték játékát. Armándot Jánovics játszotta. Első felléptéből ítélve, iránta a legjobb véleménnyel lehetünk. Nem látszik rajta a kezdő színészek egyik jellemzetes sajátsága sem. Nem pátoszos, sem nem szeles. Nemcsak törekedni látszik a természetességre, hanem el is találja a valódi hangot.”

In: Borsod: Miskolci értesítő, 1894. február 28. – Törzsgyűjtemény

janovics_opti.jpgJanovics Jenő 1896-ban. Jelzet: SZT KB 7.389/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Becsvágyát már akadémista korában sem csak a színészi érvényesülés kötötte le, erőteljesen érdeklődött a színház és a kultúra más területei iránt is: tárcái, véleménycikkei a Magyar Géniuszban jelentek meg. Már ezekben az években határozott véleménye volt a magyar és általában színjátszás feladatairól, szervezeti és művészeti kérdéseiről.

„Paulay megvalósította ez évadban ama tervét, hogy a külföldi újdonságok teljes mellőzésével, tisztán magyar írók eredeti darabjaival töltötte be az összes premiéreket. E terv megvalósítását különben elősegítette az a sajátságos körülmény, hogy a külföld – még a franciákat is beleértve – az utóbbi időkben egyetlen oly szenzációs és nagy szellemű darabot sem mutatott be, melyet érdemes lett volna azonnal átültetni s magyar színpadra vinni. Akármint van azonban, mindenesetre érdekes és örvendetes jelenség, hogy színműíróink egy egész saison premiérjeit – melyek pedig nagyon követik egymást a Nemzeti Színházban – ki tudják tölteni eredeti darabjaikkal.”

Janovics Jenő: Előkészületek a saison második felére. In: Magyar Géniusz, 1893/7. (febr. 12.), 109. – Törzsgyűjtemény

„A magyar színészet, amely segély és támogatás nélkül teljesen a maga erejéből vergődött fel s tengődik száz év óta, amelynek oly nagy szerepe s fontossága van rövid fennállása dacára nemzetünk történetében, aminővel sehol sem bír Európában, amely – ha eltekintünk egyéb kulturális missziójától – magyarosítás tekintetében is annyit használt e nemzetnek, az a vidéki színészet végre is megérdemelné, hogy az állam is, melynek annyi érdekét szolgálta s szolgálja, figyelmére méltassa s megfelelő erkölcsi és anyagi segélyben részesítse.”

Janovics Jenő: A kongresszus után. In: Magyar Géniusz, 1893/12. (márc. 19.), 180. – Törzsgyűjtemény

Kolozsvári színészként – megértve a századforduló játékstílusváltását, és finoman, de határozottan különbséget téve a tehetség, szakmai tudás és előadói modernizálódás, valamint folytonosan változó ízlés között – Nagy histriók címmel portrésorozatot írt közvetlen kollégáiról, illetve a magyar és az európai színház kiemelkedő egyéniségeiről.

„Mint háborgó tenger közepén egy rendíthetlen sziklakő, melyet a zajgó hullámok körülnyaldosnak, a vihartól felkorbácsolt habok hatalmas erővel csapkodnak, de megingatni nem bírnak: úgy áll az E. Kovács Gyula ihletett művészete az irodalmi ízlés szeszélyes váltakozásai, a művészeti irányok körben forgó divatja közepette rendíthetlenül és megingathatlanul a maga szűzi romanticizmusában, nagyszabású klasszicitásában. […]
Megjelenésének fenségéből, arcvonásainak klasszikus szépségéből, hangjának érces csengéséből, beszédjének sajátos zenéjéből, mozdulatainak súlyából, járásának méltóságából, sőt még taglejtéseiből is a legtisztább romanticizmus árad és sugárzik a néző ámuló szeme elé a maga kimért, nyugodt, klasszikus formaszépségében; mint Madách mondja: »A múlt kísértetét látjuk feltámadni világos századunkban.« S a művész is Madáchcsal felelhet a földi porhoz nyűgözött nézőnek:

….. mi józanságtokat
Nem irigyeljük. Hisz mi a világon
Nagy és nemes volt, mind ily őrülés,
Melynek higgadt gond korlátot nem ír.”

Janovics Jenő: Nagy histriók 2.: E. Kovács Gyula. In: Kolozsvári Lapok, 1899/2. (jan. 8.), 19. – Törzsgyűjtemény

ekovacs_opti_1.jpg

Ecsedi Kovács Gyula mint Hamlet William Shakespeare tragédiájában. Bem.: Kolozsvári Nemzeti Színház, 1868. nov. 28. Veress Ferenc felvétele. Jelzet. SZT KB 5.058/12 – Színháztörténeti és Zeneműtár

„A Duse művészete a színpadi realizmus legnemesebb formája. Játékának minden legparányibb mozzanata a lelkén szűrődik át, ott tisztul meg, ott nemesedik meg, anélkül azonban, hogy ez által a megnemesítés által az ábrázolt alak hűsége és valósága a legcsekélyebb csorbát szenvedné.
Az abszolút őszinteség eredménye, hogy játéka azt a tökéletes illúziót kelti, mintha nem is játszaná, de előttünk élné át a szerepét. Az az impresszióm, hogy minden játszó színész között ez az olasz asszonyka érzi át legmélyebben, legigazabbul a színpadra vitt alak érzéseit, szenvedélyeit, indulatjait. Nem tartozik a nagy tragikák közé, akik alakjuk fenségével imponálnak, mozdulataiknak plasztikájával csodálatot keltenek s hangjuknak fuvolaszerű modulációjával vagy mennydörgésszerű produkciójával a kőoszlopokat is megrázzák, – de minden igénytelensége mellett mélységesebben hat a szívre az ő egyszerű művészete, mint bárkié a modern színpadon s a mellett megráz is, mert felzaklatja egész lelki világunkat.
Úgy érezzük, mintha egy test nélküli lélek lebegne előttünk a színpadon, s az ő monoton, hétköznapi hangja miként ha a szférák zenéje volna.”

Janovics Jenő: Nagy histriók 4.: Duse Eleonora. In: Kolozsvári Lapok, 1899/8. (febr. 19.), 89. – Törzsgyűjtemény

Elméleti érdeklődését kielégítendő, Janovics Jenő 1896 és 1900 között egyszerre volt Kolozsváron a Nemzeti Színház színésze és rövidesen rendezője és a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem magyar, illetve francia nyelv és irodalom, esztétika és filozófia szakos hallgatója. Csiky Gergely realizmusa című doktori értekezésében Csiky Gergely drámai életművét elemezte (Csiky Gergely élete és művei).
A rendezésről, a színház- és társulatvezetésről való gondolkodására Paulay Ede (1836–1894), aki 1878 és 1894 között – így Janovics színi akadémista évei alatt is – a budapesti Nemzeti Színház drámai, majd főigazgatója volt, hatott legerőteljesebben. Paulay jellemzésébe saját közművelődési, művészeti és színházvezetői programját öntötte bele:

„A magyar és külföldi klasszikus irodalom gyöngyei szerepeltek a műsoron. Hogy az Ember Tragédiája színre kerülhetett, az is az ő szívós, minden ellenérvet elgázoló akaratának, meggyőződésének és rendezői zsenijének volt az eredménye. Vörösmarty Csongor és Tündéje, Goethe Faustja is az ő igazgatásának idején kapott először helyet a Nemzeti színpadán. Shakespeare-nek sok darabja került színre először az ő igazgatása idején Pesten, Molière-előadásainak pedig európai híre volt. Az ő buzdítására és az ő iránymutatása szerint indult útjára a magyar társadalmi dráma. […] Sem azelőtt, sem azután nem volt egyetlen színháznak sem ennyi »sztár«-ja egy időben. Paulay tekintélye, mindenkiben tiszteletet gerjesztő tudása, erélye, munkabírása, ízlése és hozzáértése kellett ahhoz, hogy ezek a tündéri instrumentumok csodás összhangban egyesüljenek. Hogy ne akarjon minden művész »prím«-et játszani. Talán brutális, de találó ez a hasonlat: csak állatszelidítő tudta hipnotizáló akaratának rabjaivá bilincselni a nemes vadakat úgy, mint ahogy a színpadnak ez az alacsony termetű, külsőségekben igénytelennek látszó, lassú mozgású, rövidlátó, halk szavú és kevés beszédű diktátora tudta sugalmazni az elkényeztetett, ünnepelt színészekre akaratát és elgondolásait. Paulay Edével szemben a színpadon nem volt, nem lehetett ellenvélemény […]”

Janovics Jenő: A Farkas utcai színház. Budapest, Singer–Wolfner, [1941], 190–191. – Törzsgyűjtemény

Janovics ezek szerint a szempontok és elgondolások szerint irányította a kolozsvári társulatot 1905-től, igazgatóként. A 19. század első felére visszanyúló műsorpolitikai programot azonban – a Kolozsvári Nemzeti Színház a város egyetlen színháza lévén – meglehetősen tágan kellett értelmeznie: a magyar és külföldi klasszikusok és kortárs magyar drámák mellett az operát, operettet, kortárs külföldi irodalmat egyaránt szerepeltetnie kellett a műsoron. Mindezt 1900-ban művészeti vezetőként – Bölöny József (1850–1930) második intendánsi megbízatása alatt –, valamint 1902 és 1905 között a szegedi Városi Színház igazgatójaként tanulta meg.
Az 1906-ra megépült új színház Hunyadi téri, pompás épületében az „egy város – egy színház” működési modell sokrétű, elvárt műsorán túl Janovics a műsorpolitikai program sarkköveit az ifjúsági előadásokkal és a drámatörténeti ciklusokkal valósította meg. Ifjúsági előadásokat az Országos Középiskolai Tanáregyesület kolozsvári körével karöltve már 1900-ban rendezett, s ezeket a Hunyadi téren is folytatta. Az első világháborút megelőző években három, egy szempont köré fűzött előadássorozatot rendezett (a példakép ez esetben is elsősorban Paulay Ede): a magyar drámatörténeti sorozatot az 1911–12-es évadban (26 este), antik drámaciklust az 1912–13-as évadban (8 este), Shakespeare-ciklust az 1913–14-es évadban (13 este).

kolozsvar_hunyadi_opti.jpgA Hunyadi téri színház. Ismeretlen fényképész felvétele, képes levelezőlap, [s. l., s. n., 1906 és 1908 között] – Színháztörténeti és Zeneműtár

„Az Országos Irodalmi és Közművelődési Szövetség […] régóta figyeli azt a szenvedélyes és harcos vitát, amely a színház hivatásának kérdése felett folyik.
A vitatkozók egyik tábora – a túlnyomóan nagyobb számúak – hangosan és ellentmondást nem tűrően hirdetik, hogy a színház ma rideg üzleti vállalkozás, a folyton apadó számú, kisebb csapat pedig egyre halkabb hangon védi azt az álláspontját, hogy a színháznak ma is megvan a maga irodalmi, nemzeti és kulturális hivatása.
A vitatkozók kisebb és szerényebb tábora az elmúlt színházi évadban igen érdekes és nagy jelentőségű csatát nyert.
A kolozsvári színház igazgatója: Janovics Jenő dr. nyerte meg részükre ezt a csatát. Nem elvont érvekkel, nem szónoki dialektikával, hanem olyan művészi munkával, amely hosszú időkre fogja hirdetni, hogy a magyar színpadnak ma is megvan a maga nemzeti hivatása és kulturális jelentősége.
Mi volt ez a művészi munka?
A magyar dráma keletkezését és fejlődését mutatta be a kolozsvári Nemzeti Szinház huszonhét [sic!] diadalmas estén a legrégibb nyomoktól, történelmi sorrendben napjainkig.”

Szundy Károly [az Országos Irodalmi és Közművelődési Szövetség alelnöke]: Pár szó e könyvről. In A magyar dráma fejlődése: a kolozsvári Nemzeti Színház által rendezett drámatörténelmi sorozatos előadások bevezető beszédei. Kiad. az Országos Irodalmi és Közművelődési Szövetség, Budapest, Nagyvárad ny., 1913. – Törzsgyűjtemény

1908 és 1910 között Janovics újjáépíttette, kőszínházzá alakíttatta az 1870-es években épült Séta téri faszínkört – ez a téliesített színkör lett 1919 után a kolozsvári magyar színjátszás otthona.

kolozsvar_nyari_opti.jpgA Séta téri színház a felújítás után. Ismeretlen fényképész felvétele, képes levelezőlap, Kolozsvár, Schuster Emil, [1910 körül]. Jelzet: SZT KA 6.320/39/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár 

„A kolozsvári Nemzeti Színházban a Mozgó fényképeket 1899. január 3-án mutatták be. A bohózatot Janovics rendezte, és ebben a bemutatóban ő alakította Kapor Kálmánt, a főszereplőt is. […] Talán véletlen, talán nem, hogy a bohózat bemutatása körüli időkben Benkő (Stein) M. úr Kinematograph címmel hirdetett mozgófénykép-előadást Kolozsváron, január 22-én, a Mozgó fényképek című darab bemutatója után tizenkilenc nappal. Benkő úr két részletben tizennyolc mozgóképjelenetet mutatott be a Nemzeti Színház termében egy vasárnap délutáni előadáson, feleakkora helyárakkal, mint a rend szerinti színházi előadások esetében volt szokásos. Az első részben tíz jelenet szerepelt, azt egy rövid operett követte, majd még nyolc mozgóképjelenetre került sor a második szakaszban. Ezekből a szkeccsekből tett szert hét darabra Janovics, és gazdagította velük az előadását.”

Salat-Zakariás Erzsébet: A fiatal Janovics és a Mozgó fényképek. In: Korunk, 2011/12., 84. – Elektronikus Periodika Archívum

Az Oskar Blumenthal és Gustav Kadelburg bohózatának előadásába épített izgalmas technikai lehetőséget Janovics minden tekintetben kamatoztatta. Egyrészt felfedezte az új eszköz színházművészeti lehetőségeit, 1913-ban vetítéssel oldotta meg Az ember tragédiája egyes helyszínének szcenírozását.

„Az 1913-as felújítás még a nyugalmas béke tunya éveiben készült. Fő célja az volt, hogy a megcsonkított, sok értékétől megfosztott drámai költemény megszokott színpadi képe helyett a közönség megkapja a teljes Madáchot. Csaknem kihagyás nélkül, az Űrjelenet bekapcsolásával állítottuk akkor színpadra a Tragédiát. […]
Az én elképzelésem az volt, hogy a mennyországot a nézők elől rohanó felhők takarták el. Ezek a felhők a szöveg hangulata szerint hol puhák, hol haragos sötétek voltak, hol lágyan vonultak, hol viharosan száguldottak. A nézőtér és a színpad különféle rejtett helyeiről, magasságból és mélységből szárnyaltak a néző felé a láthatatlan angyalok szavai kemény, lélekbe nyilalló férfihangokon, az Úr szava pedig a nézőtér legmagasabb kupolájából omlott szét misztikusan. Egyedül a Lucifer kísérteties profilja villant meg olykor-olykor a felhő messzesége mögött felragyogó csillagok fényében, hol itt, hol ott, hol fent, hol lent.”

Janovics Jenő: Az Ember Tragédiája a színpadon. In: Pásztortűz, 1934/5., 93–94. – Törzsgyűjtemény

A Tragédia bemutatójának évében Janovics már szervezte a kolozsvári „filmipart”. Éles szeme meglátta a filmben saját művészeti-művelődési programja rendkívül hatékony kiterjesztésének lehetőségét, és észrevette a gyártásban, de különösen a forgalmazásban rejlő üzleti lehetőséget is. A moziban nem a közönséget a színjátszástól elterelő konkurenciát érzett, hanem minden tekintetben lehetőséget, így a Séta téri színkörbe befogadta a filmelőadásokat, vetítéseket. Janovics Jenő színigazgató, aki a kolozsvári színházakat állami szubvencióval ugyan, de mégiscsak saját kockázatára működtette, filmvállalkozó, producer (is) lett. 1913-ban Cepreghy Ferenc népszínművében a francia Pathé filmgyárat vonzó témát talált: a Sárga csikó európai sikerfilm lett. 1914-ben Janovics saját filmgyárat alapított. Irodalmi művekből (különösen színművekből) írta forgatókönyveit, filmgyáránál dolgozott rendezőként a fiatal Korda Sándor (Alexander Korda), Kertész Mihály (Michael Curtiz), színészként pedig Várkonyi Mihály (Victor Varconi).

 ka_007594_3_opti.jpgVárkonyi Mihály mint Ottó és Janovics Jenő mint Biberach a Katona József drámájából készült némafilmben. Kolozsvár, ProJa Filmgyár, 1914, rendezte: Kertész Mihály. Jelzet: SZT KA 7.594/3 – Színháztörténeti és Zeneműtár 

A film anyagilag sikeressé tette: történelmi Magyarország-szerte huszonhat mozija, Kolozsváron tizenegy háza volt, 1918-ban a huszonegyedik helyen állt Kolozsvár legnagyobb adót fizető polgárainak jegyzékében.
Ez a jelentős vagyon tette lehetővé, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as összeomlása és a főhatalomváltás után a Romániához csatolt Erdélyben, Kolozsváron az első évtizedet túlélje a magyar színjátszás. 1919 őszén a nagyszebeni kormányzótanács közölte, hogy október 1-vel államosítják a Hunyadi téri színházépületet, a magyar társulatnak el kell azt hagynia. Janovicsnak felajánlották, maradhat művészeti igazgatóként, ha leteszi a román állam iránti hűségesküt, ő ezt a feltételt nem teljesítette. A magyar társulat a Séta téri színkörben játszott tovább, a Hunyadi téren használt felszereléseket, díszleteket, jelmezeket azonban nem vihették magukkal. Janovics magánvagyonából és filmjei bevételeiből biztosította a műszaki személyzettel együtt körülbelül 250 főnyi társulat fizetését, és éveken át szintén magánvagyonából pótolta a színház működéséhez hiányzó összegeket. 1920 szeptemberében megszervezte az Erdélyi és Bánáti Színészegyesület (az egyesület szakmai szervezetként a társulatok felügyeletét és mintegy kilencven személy nyugdíjának biztosítását vállalta), ez azonban 1923-ban össze kellett olvadjon a Romániai Színészek Szindikátusával.

kvar_19210121-ember_tragediaja_opti.jpgAz ember tragédiája kétnyelvű színlapjaSzínháztörténeti és Zeneműtár

Janovics az 1919 előtti évek műsorpolitikájából és a színház feladatairól vallott elképzeléseiből két vonást 1919 után is megőrzött: az egyik a rendszeres ifjúsági előadások, a másik az évfordulók, jeles napok megünneplése, akár magyar író-drámaíró valamely jubileuma vagy egy-egy színészi életpálya mérföldköve volt is az. Mindeközben megpróbálta támogatni, ösztönözni az erdélyi magyar színműirodalmat: a felvállalt premiereken kívül pályázatokat írt ki, megszervezte az Erdélyi Írók Olimpiászát is (1923–24-es évad). 1928-ban felkérték a nagyváradi, 1929-ben a temesvári színház vezetésére, elképesztően nagy feladatot vállalt, azért, hogy a víz felett tartsa a három társulatot. Az 1930–31-es évadtól – miközben művészeti igazgató maradt – átengedte a színházvezetést a kolozsvári Színpártoló Egyesületnek, melynek elnöke ekkor Bánffy Miklós gróf volt. Az egyesület tőkeerősebb, biztosabb gazdasági alapokon nyugvó színházat igyekezett szervezni. Janovics 1931 és 1933 között még egyszer visszatért a színház élére, majd 1933-ban végleg lemondott, átadta helyét az erdélyi Helikon szellemi irányítása alatt szervezett és működtetett Thália Rt. vezetésének.

„Az 1929–1933 közötti feljegyzéseit, valamint a hátrahagyott kéziratai közt található foghíjas levelezését olvasva egy példátlanul sikeres pálya végén fokozatosan marginalizálódó személyiség egyre reménytelenebb viaskodásának a képe tárulkozik elénk.
A színháztól való megválása után egy időre a film jelentett Janovics számára kapaszkodót. Erdély tájain ismeretterjesztő dokumentumfilmeket forgatott magyarországi megrendelésre, igazi konspirációs munkával, majd egy Bukarestben létrehozandó balkáni érdekeltségű filmstúdió tervét is előkészítette és felajánlotta a bukaresti hatóságok számára, de nem keltette fel vele az illetékesek érdeklődését.
1936-ban a Szegedi Szabadtéri Játékok rendezésére kérték fel. A pályája kezdetén itt eltöltött sikeres három év ellenére nem sikerült tartósabb kapcsolatot kialakítani sem a színházzal, sem a város vezetőségével, sem a közönséggel. Nem tudott Kolozsvártól elszakadni.”

Zakariás Erzsébet: Janovics Jenő és a kolozsvári magyar színház. In: Janovics Jenő, 1872–1945. Szerk. Zakariás Erzsébet. Kolozsvár, Kolozsvári Operabarátok Köre, 2015, 39–40.Törzsgyűjtemény

A második bécsi döntés után zsidó származása miatt nem őt nevezték ki a Hunyadi térre visszaköltöző, nemzeti színházi státuszát újra birtokba vevő kolozsvári társulat élére. Janovics Jenő keresztény feleségével, Poór Lilivel 1944-ben kénytelen volt elhagyni Kolozsvárt, a háború utolsó hónapjait Budapesten élte túl. A Hunyadi téri színház már 1944 novemberében megnyílt. Janovics 1945 elején újra átvehette az igazgatást, októberben azonban a magyar társulatnak vissza kellett költöznie a Séta téri épületbe. Igazgatójuk a Bánk bán bemutatója előtt, az évadnyitás napján hunyt el.

Felhasznált irodalom:

Rajnai Edit (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr7717990720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása