A Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja életművéről két munkatársunk is írt blogbejegyzést. Elsőként Szegedi-Szabó Béla írását közöljük.
Oravecz Imre portréja 1977-ből. Csigó László felvétele. In: Szép versek, Budapest, Magvető, 1986, 54. kép. A kép forrása: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
1943. február 15-én született a Heves megyei Szajlán. 1962-től a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–német szakán tanul. 1967-ben Budapestre költözik. Politikai okokból nem kapja meg a számára megfelelő álláshelyeket, így megpróbál műfordításból és nyelvtanításból élni. Weöres Sándornak elnyerik a tetszését a versei, ezért a Költők egymás közt című antológiában az ő ajánlásával jelennek meg.
1972-ben lát napvilágot első verseskötete Héj címmel a Magvető Könyvkiadónál. Az ebben helyet foglaló költeményein leginkább Paul Celan és Weöres Sándor lírájának hatása érződik. Kulcsár-Szabó Zoltán a következőket írja:
„Az, hogy pl. a Héj »előképei« között Weörest és az Újhold-költészetet »fedezték fel«, de még inkább »idegen« mintákat (főként Celant), egyértelműen mutatja, hogy az »indulás« helyzete inkább egyfajta hagyomány (a »modernségé«?) lezárulásaként, újrafogalmazódásaként értelmezhető.”
Kulcsár-Szabó Zoltán: Oravecz Imre, Pozsony, Kalligram, 1996, 42. – Törzsgyűjtemény
A Héj című verseskötetben Hieronymus Bosch németalföldi festő alakja is felidéződik egy szürreális költeményben, amelyben egymásra toluló, tömör költői képekkel találjuk magunkat szemben:
„Ki görgette le a sziklát
és őrölte meg a malomban?
Ki ébresztette fel a halat
és űzte fel az ágra?
Ki ment hátrafelé
és talált rá önmagára?
Ki zárta magára a gömböt
és dörömböl azóta?
Ki festette fehérre az egeret
és felejtette a bura alatt?
Ki lopódzott a fülbe
és dobol éjjel-nappal?
Ki fúrt lyukat a falba
és kukucskált be rajta?”
Oravecz Imre: H. Bosch álma (részlet) In: Uő: Héj, Pécs, Jelenkor, 2001. – Digitális Irodalmi Akadémia
Oravecz az őt ért politikai és rendőri zaklatások elől külföldre menekül, Párizsba, majd Londonba. 1973-ban három hónapig az Egyesült Államokban ösztöndíjas. Azonban hamarosan mégis visszatér szülőhazájába. Nagy nehézségek közepette, de sikerül tanári állást kapnia. 1975-ben az Élet és Irodalomban jelenik meg verse. De helyzete nem változik, továbbra is ellehetetlenítik életét és irodalmi törekvéseit. Ezek után igen bonyodalmas évek következnek, 1976-ban második ízben is disszidál, Chicagóba költözik. Itt kulturális antropológiát és nyelvészetet tanul. Majd újfent Magyarországon él.
1979-ben jelenik meg a következő verseskötete, az Egy földterület növénytakarójának változása. A második kötetben már megmutatkozik Oravecz modern poétikai szemlélete.
Oravecz Imre: Egy földterület növénytakarójának változása, Budapest, Magvető , 1979. Borító – Törzsgyűjtemény
„Az új kötet tehát egy költészeti korszakhatárt »ír« körül, s tulajdonképpen – a »kísérletezésként« való interpretáció retorikai sémájába illeszkedés nélkül is – több szempontból bizonyos »határok« felé tágítja az Oravecz-líra horizontját.”
Kulcsár-Szabó Zoltán: Oravecz Imre, Pozsony, Kalligram, 1996, 70. – Törzsgyűjtemény
Sok-sok előzmény, költő- és művész-ős bukkan fel a költeményekben, ezért számos intertextualitással, „utalással” találkozik az olvasó. Mindezen személyiségek, olykor „maszkok” (Georg Trakl, Peter Handke, Andy Warhol, Carlos Castaneda stb.) szerepeltetése tovább árnyalják, szélesítik a kötet esztétikai horizontját. Akárha az alkotó összefüggő láncolatot igyekezne létrehozni a múlt és a modern jelen morális és esztétikai felfogása között. Figyelemre méltó, ahogy Oravecz versei mindinkább a próza nyelvén szólalnak meg, ezáltal egy „új”, de egyben „ősibb” nyelvhasználat irodalmi kidolgozásának lehetünk tanúi. Kulcsár-Szabó Zoltán szavaival:
„… helyenként olyan műfaji jelölőktől »megszabadulva«, mint pl. a verssor vagy bizonyos ritmikai képletek, a nyelvhasználat terén kifejezetten »antipoétikus« szövegtípusok jelennek meg…”
Kulcsár-Szabó Zoltán: Oravecz Imre, Pozsony, Kalligram, 1996, 70. – Törzsgyűjtemény
E kötet verseiben feltűnően erős hangsúlyt kap az embernek a természethez, a környezetéhez való viszonya. Ezen ősi viszonyrendszer aktuális feltárása történik meg a költő által, aki „kilép” a hagyományos szerepéből, nem individuumként van jelen, hanem egy én nélküli perspektívából, epikus nyelven szól olvasójához. Egy deszakralizált térben „kutat” számára fontos, de elveszett „nyomok” után, oly érzékeny komolysággal, akárha Andrej Tarkovszkij Stalkerének irodalmi alteregója lenne.
1983-ban jelenik meg A hopik könyve.
Oravecz Imre: A hopik könyve, Budapest, Magvető, 2019. Harmadik kiadás. Borító – Törzsgyűjtemény
A költő ebben a könyvében már tudatosan jelöli ki a saját helyét. Azért választja az ősi kultúrák gondolatformáit, hogy az esztétikai minőségen túl egy „új” spiritualitás lehetősége felé nyithasson. Ezt a megalkotott „tudásformát” találjuk összefüggő ciklusokba rendezve A hopik könyvében. Érdekesség, hogy Oravecz ösztönösen kezdte el írni e ciklus verseit, fogalma sem volt arról, hogy tényleg létezik-e hopi indián „vers”. Mint később kiderült, igen, van ilyen, de ez egyáltalán nem hasonlít a költő alkotásaira. A legfontosabb e különleges mű létrejöttében éppen az, amit maga Oravecz emel ki:
„a mítosz létrehozásával egy történelem előtti kultúra segítségével így jutottam el, helyesebben érkeztem vissza oda, ahová mindig is vágytam: tulajdon fajtám azóta felbomlott, de eszméletemben, idegeimben, mozdulataimban örökre elraktározódott paraszti kultúrájához, vagy ha úgy tetszik, tulajdon történelemelőttiségemhez.”
Kulcsár-Szabó Zoltán: Oravecz Imre, Pozsony, Kalligram, 1996, 95. – Törzsgyűjtemény
Egy költemény A hopik könyvéből:
„[…] napraforgó,
aki növekedni igyekszel minden porcikáddal a nyárban,
mikor meleg van,
napraforgó,
aki villogsz sárga-fekete tányéroddal a világban,
ahol a fény az úr,
szánj meg engem,
és teremj magot bőven,
hogy legyen olaj a lámpámban télen,
mikor elárvul a határ,
északira fordul a szél,
visszatér a hideg,
és megnő a sötétség hatalma.”
Oravecz Imre: Kérés egy napraforgóhoz (Részlet). In. Uő: A hopik könyve, Pécs, Jelenkor, 2007. Részlet – Digitális Irodalmi Akadémia
Oravecz Imre Szajlán. A kép forrása: Nullahategy.hu/061.hu – Budapest/Élet/Stílus 2016. április 13.
1984-től rovatvezetőként dolgozik az Élet és Irodalomnál. 1985-től a kaliforniai egyetemen angol versírást oktat, és a német költészetről tart előadásokat. Sokat utazik, a fiával bejárja az Egyesült Államok délnyugati részét, sok-sok időt töltenek el együtt a vad természetben. 1989-ben József Attila-díjjal tüntetnék ki, de ezt ő visszautasítja.
1995-től tanári állás kap a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, Piliscsabán. 1998-ban lát napvilágot egy másik jelentős alkotása, a Halászóember (Szajla. Töredékek egy faluregényhez 1987–1997).
2003-ban Kossuth-díjjal tüntetik ki. Jelenleg szülőfalujában, Szajlán él.
Litera20 – Oravecz Imre-interjú. Forrás: Youtube
További jelentős művei:
- 1972. szeptember, Budapest, Magvető, 1988. (verseskötet)
- Kaliforniai fürj, Pécs, Jelenkor, 2012. (regény)
- A rög gyermekei, Budapest, Magvető, 2016-2018. (regény, 3 kötet)
- Távozó fa. Versek, 2005–2014, Budapest, Magvető, 2015. (versek)
- Egy földterület növénytakarójának változása; 2. átdolg. kiad., Pécs, Jelenkor, 2010. (verseskötet)
Szegedi-Szabó Béla (Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)
