A szablya mint történelmi hidegfegyver a 16–17. században

2024. december 04. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámoló a XII. Élet a török a hódoltságban (1526–1946) című konferenciáról

A Hungari Dzsebedzsi Kulturális Egyesület XII. Élet a török a hódoltságban (1526–1946) című, a BTM vármúzeumban 2024. november 9. és 10. között megrendezett konferenciáján Hamvai-Kovács Gábor munkatársunk is előadást tartott.

Hamvai-Kovács Gábor A Szablya, mint történelmi hidegfegyver a 16-17. században című előadás fotóiból készült montázs

Egy késő őszi léptékkel mérve derűs hétvégén visszatért a „török kor” hangulata a budai várba. Ugyanis november 9-én és 10-én ismét megtartotta a Hungari Dzsebedzsi Kulturális Egyesület Élet a török hódoltságban című konferenciáját. Az egyesület gyökerei a törökkori (16-17. századi) magyar történelmi és katonai hagyományőrzés táptalajához nyúlnak, saját bevallásuk szerint hiánypótló tevékenységet végeznek. A 2013-ban alakult egyesület elnevezésében a dzsebedzsi szó is a katonai hagyományőrzéssel való kapcsolatot jelöli, hiszen ennek a török szónak a jelentése: fegyvermester. Az egyesület alapításában számos, a 16–17. századi katonai kultúrát rekonstruáló hagyományőr is részt vett, alapításuk óta számos rendezvény szereplői, határainkon innen és túl. Több tradicionális katonai és történelmi hadijáték-rendezvény állandó résztvevői (Gyula; Fülek; Sirok; Nógrád; Drégelypalánk; Eger; Sárospatak; Budapest, Gül Baba Türbéje).
És természetesen az egyesület alakulása óta megrendezi az Élet a török hódoltságban (1526–1718) című konferenciát. Az első konferenciára 2013-ban Egerben került sor, melyet hirtelen ötlettől vezérelve figyelemfelhívásként szervezték meg egynapos tanácskozásként, hogy mindenki tudtára adják, Egerben új hagyományőrző egyesület alakult, melynek hatásköre a hódoltság korának bemutatása oszmán szemszögből. Az első konferencián még nem volt egyértelmű, hogy ebből sorozat lesz és senki sem gondolta, hogy idén megrendezésre kerül majd a XII. előadássorozat is.
Az Élet a török hódoltságban konferenciasorozat 2021-ig Egerben székelt, majd a 2022-ben megrendezett, jubileumi X. konferenciától napjainkig – szervezési okokból – a BTM Vármúzeumban gyűlnek össze a konferencia előadói és a hallgatóságuk. Bár, ahogy a cím is utal rá, a konferencia az ún. török hódoltság időszakával foglalkozik, idén rendhagyó módon kiterjesztették az időhatárokat a második világháború végéig, miután a Magyar Országgyűlés erre az évre kihirdette a magyar–török kulturális évadot.
2022-től munkatársunk, Hamvai-Kovács Gábor is tart előadásokat ezen a konferencián. Témája meglehetősen speciális, a – török korban dívó – történelmi szablyavívást és az ehhez használható könyvtári forrásokat igyekszik összehozni egymással.
E témáról az előadó egy korábbi blogbejegyzésében olvashatók az alábbiak:

„Korunk egy örvendetes jellemzője, hogy sokan kezdik felfedezni a múlt értékeit és erejükhöz mérten igyekeznek azt megőrizni vagy rekonstruálni, ha azok esetleg elsüllyedtek valahol az idők tengerében. A múlt emlékeinek őrzői közé tartoznak a történelmi hagyományőrzők is. A történelmi hagyományőrzés fontos ága pedig a katonai hagyományőrzés. A történelmünk különböző korszakaihoz köthető hadi kultúrának van olyan területe, melyet meglehetősen könnyű, és van, amit kevésbé könnyű rekonstruálni. Eleink sok mindent „elvittek magukkal a sírba”, így igen komoly felkészültségre van szüksége annak, aki a múlt ezen „elveszett dolgait” életre kívánja kelteni. Így van ez egy hadi kultúránkat meghatározó hidegfegyver, a szablya éles harcban való használatának rekonstrukciója esetében is.
[…]
De vajon hogyan forgathatták elődeink ezeket a fegyvereket éles harcban? Mik lehettek azok a rafinált cselek, agyafúrt technikák, melyeknek köszönhetően a magyar bajvívók rettegett ellenfelei voltak párviadalokban bármely nemzet harcosának. Erről némi képet kaphatunk az általam ismertetett és korukban elismert vívómesterek tankönyveiből is.”

„Minden vimodorra el kell készülve lenni […] az első vágás a döntő”. Első rész: A „magyar karddal”, a szablyával való vívást oktató könyvek és párbajkódexek az OSZK gyűjteményében. In: OSZK-blog, 2022. június 20.

Ehhez kapcsolódóan idei előadásának címe és témája: A Szablya, mint történelmi hidegfegyver a 16-17. században. A szablya, mint a közelharc eszköze, a magyar hadviselésben kiemelten fontos szerepet játszott történelmünk során. Már a honfoglalás kori sírok leletanyagában megtalálható és még az I. világháború katonai alakulatainál is rendszeresített ezen fegyver.

Hamvai-Kovács Gábor A Szablya, mint történelmi hidegfegyver a 16-17. században című előadásénak egy diája

Miután könyvtáros előadóról van szó, ahogy a vívásról szóló előadásainál, úgy természetesen a megfelelő könyvtári forrásokat most is bemutatta. Számtalan régebbi és kortárs szerző műve közül néhány alapműnek számító munkát ismertetett. A bemutatott könyvek kiválogatása szempontjából a szűkre szabott keretek adta lehetőség mellett fontos tényező volt, hogy a történelmi hagyományőrzők mint elsődleges célközönség számára könnyen hozzáférhető és több szempontból is használható művek kerüljenek ismertetésre.
Így a fegyvertörténeti könyvek szerzői sorában az alfának és omegának számító Kalmár János tolla által napvilágot látott Régi magyar fegyverek című kiadvány vagy a másik alapmű, a Temesváry Ferenc és Lugosi József szerzők által írt Kardok. Temesváry Ferenc önállóan is írt több művet, melyek közül az előadó a Vas, ezüst és arany, a Kelet és Nyugat között, a Fegyverkincsek a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Fegyverkincsek, díszfegyverek és A Sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum fegyvergyűjteménye című műveket ismertette. A könyvválogatásba belekerült még Csillag Ferenc Kardok történelmünkben és Hidán Csaba László Kalmár János könyvének címére utaló műve, a Régi magyar fegyverek nem csak hagyományőrzők számára is.

Hamvai-Kovács Gábor A Szablya, mint történelmi hidegfegyver a 16-17. században című előadásénak egy diája

Kalmár János szerint bolgár–török örökségként ránk maradt honfoglaláskori szablyák legszebb reprezentánsa az ún. „Attila-kard” (Lelőhelye: Bécs, Kunsthistorisches Museum, Schatzkammer). Ez a szablyatípus 750–850 mm hosszú, 30–35 mm széles pengéjű, kissé előrehajló markolattal, melynek végét gömbölyded kupak zárja. Rövid keresztvasának gombban végződő szárai szögben megtörve a penge felé hajlanak.
Kalmár János szerint:

„A kereszténység felvételével és a nyugati mintájú monarchia megalakulásával a szablya rendkívül gyorsan, szinte átmenet nélkül tűnik el.”

Kalmár János: Régi magyar fegyverek, Budapest, Natura, 1971. – Törzsgyűjtemény

Ennek ellenére művében az egész korszakot átívelően bemutat tárgyi és képi forrásokat (Tinódi-, erdőtelki szablyák, Képes Krónika; templomi freskók, Szentkirálypusztán talált szablya).
Az újkori magyar szablya kialakulásában, fejlődésében a török hatás érvénysült. 1377 egy vízválasztó dátum a magyar hadtörténelemben, ugyanis ekkor, I. Nagy Lajos uralkodása alatt, Bulgáriában a Magyar Királyság először csatázott az Oszmán Birodalommal. A 14. század végétől megindultak az álandó harcok a törökkel. A lovas szpáhik használtak szablyát. Több történész, pl. Kalmár János szerint ez volt az alapja a magyar huszárok legjellegzetesebb hidegfegyverének. A keleti jellegű magyar szablya a 16. század során önállóan, egyedi úton fejlődött tovább. A törökös markolatkupak helyett a 18. századig a ferde levágású, sasfej formájú lezárást kezdték alkalmazni. Ez eredetileg kiformált madárfej volt, amely később stilizálódott. De emellett megtalálhatók a perzsa típusú, sajátságos markolattal rendelkező szablyák is. A 16. század során megfigyelhető a keresztvas hosszának növekedése. A 17. század első felében vagy talán már a 16. század második felében megjelent a markolatkupakot a keresztvassal összekötő kézvédő lánc. (Ekkor nyugaton különféle hárítógyűrű-rendszert alkalmaznak a kardoknál). Sajátságos konstrukció az ún. Pállfy-szablya, ahol a keresztvasból ún. kézvédő pánt nyúlik hátra. A kézvédő pántos (félkengyeles) szablyák a 17. században terjedtek el, ezekből alakult ki a 18. századra a kengyeles szablya. Külön szablyatípus a karabella, mely a Temesváry–Lugosi szerzőpáros könyve szerint a keresztvas alakja miatt a karavella típusú vitroláshajóról kapta a nevét. Valójában az arab keresztvas és a török szablya hibridjéről van szó. Ennek általában csont- és faburkolatú markolatának végét madárfej formájúra faragták. Fénykorát a 17. században élte, főleg a lengyelek szerették nagyon. Ezért a korszakban lengyel szablyának is nevezték.
A 18. században terjedtek el a szélespengéjű kengyeles szablyák, ezeket FRINGIA névvel illették. Ennél a szablyatípusnál téves elképzelés, hogy a Habsburg-idők bújtatott kuruckodó szellemében ez a név egy mozaikszó, melynek feloldása: Franciscus Rákóczi In Nomine Gentis Insurgit Armis. Téves ez az elképzelés, ugyanis a 16. századból is vannak FRINGIA felirattal ellátott szablyák. Ez a szó, valószínűleg egy szablyatípus elnevezése, egyes elképzelések szerint a török „fringi” szóból származik, ami frankot, vagyis nem török eredetű szablyát jelölhetett. A 19. században a szablyák markolatánál a kengyelt felváltotta az egész kezet védő markolatkosár és nagyon divatosak voltak az erősen ívelt pengéjű jurátusszablyák. Ez utóbbi fegyverek viszont valóban „kuruckodó” kifejezőeszközként is funkcionáltak, hiszen a keleti, ún. samsír szablyák pengéjét idézték. 1839-ben Pesten megjelent az első ismert magyar vonatkozású katonai vívókönyv, Chappon Luis: Theoretisch-practische Anleitung zur Fecht-Kunst. A 19-20. század fordulóján a szablya szinte kizárólagos vívófegyver szerepére utalnak a kortárs vívómesterek (Chappon Károly; Chappon Samu; Arlow Gusztáv; Sebetic Rajmund, Murz F.), akik a szablyavívást magyarul kardvívásnak hívják, a németben viszont a szó szerinti Schwertfechten szó helyett a szablyára utaló Säbelfechten szót használták.
Ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeum 14 darab török kori szablya reprezentánsát mutatta be az előadó, melyek átfogóan jellemzik eme fegyver 16-17. században végbement változását, vagy mondhatjuk úgy is, fejlődését.