Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszonötödik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Magyar Máriát és gyűjteményét mutatja be.
A szegedi születésű Magyar Mária (1933–1998) könyvtáros, a Pedagógiai Főiskolán végzett népművelő–könyvtár szakon. 1955. július 1. és 1977. január 15. között a szegedi Somogyi-könyvtár munkatársaként dolgozott, házasodása után Fodor Lászlóné néven. Szőke Mihály könyvtáros mellett ismerkedett meg az intézmény gyakorlati munkájával. Az olvasószolgálat munkatársaként ajánló bibliográfiát készített Váci Mihályról (1966), a propagandamunkáról jelent meg írása a Somogyi-könyvtári Híradóban. Később főkönyvtáros lett.
A jeles éremexportőr, kisgrafikagyűjtő Szigeti Istvánnal való házasságkötésekor költözött fel Szegedről Budapestre. 1977-től a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárhoz került mint főkönyvtáros. Itt dolgozott 1981-es nyugdíjba vonulásáig. Tagja volt a Budapesti Műgyűjtők és Műbarátok Körének, majd az ennek jogutódjaként működő Művészetbarátok Egyesületének. Szigeti István révén belépett a Magyar Numizmatikai Társulatba és a Kisgrafika Barátok Körébe.
Petry Béla grafikája. Jelzet: Exl.Sz/368 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Kakuszi Jánosné szegedi könyvtárostól sokat hallott az ex librisekről. Első nagy találkozása a műfajjal egy keszthelyi kiránduláshoz fűződött, ott látta kiállítva Lippóczy Norbert szőlős-boros ex libriseit, mely maradandó élményt jelentett a számára. Kakuszi Jánosnétól annak halála után, 1972-ben vette át a kisgrafika-gyűjtemény kezelését a Somogyi-könyvtárban, és több éven át, 1977-ig foglalkozott az anyaggal. Ekkoriban kerültek a kezébe Pinterits Tibor és Lustig István gyűjtők a könyvtár részére ajándékozott ex librisei, melyek nagy impulzust jelentettek abbeli elhatározásában, hogy tovább gyűjtse a Somogyi-könyvtár számára a könyvjegyeket. Emellett ez irányú magángyűjteményt is létrehozott.
Szekeres Ferenc grafikája. Jelzet: Exl.F/197 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Az indulásnál fő segítői Kopasz Márta szegedi grafikusművész és Galambos Ferenc gyűjtő voltak. Céljává vált az ex libris szélesebb körű népszerűsítése a könyvtárban és azon túl is. A Somogyi-könyvtár ex libris anyagáról és ottani gyűjtőtevékenységéről több cikke is megjelent a Somogyi-könyvtári Híradóban és a Kisgrafika folyóiratban. Írásaiban propagálta a kisgrafikagyűjtést a könyvtárak számára, és népszerűsítésükre, katalogizálásukra is javaslatokat tett.
„… hogy csereanyag hiányában is gyarapíthattam könyvtári gyűjteményünket, azoknak a nagy gyűjtőknek köszönhettem, akik önzetlenül küldtek ex libriseket, megértve, hogy könyvtárunk nem tudja viszonozni csereanyaggal. Esetenként azonban szárnyukat bontogató fiatal szegedi grafikusok munkáiból – akikből a Bartók Béla Művelődési Központban helyi K.B.K. csoport alakult – viszonozhattam a küldeményeket.
Köszönet hát dr. Csányi Istvánnak, mindannyiunk kedves Pista bácsijának, dr. Gombos Lászlónak, Réthy Istvánnak, különösen a legtöbbet adományozó Kopasz Mártának és Galambos Ferencnek, akik az ex libris művészettel kapcsolatos ismereteiket is igyekeztek átadni nekem. Megtanítottak esztétikailag értékelni. Galambos Ferencnek az ex libris művészetről írott cikkei a szegedi lapokban igen sokat segítették e művészeti ág népszerűsítését városunkban. Rövidesen Csongrád megye más városaiból is jelentkeztek könyvtárosok, hogy szeretnének könyvtárukban ex libris kiállításokat rendezni. Igy Csongrád, Makó, Szentes, Hódmezővásárhely könyvtárlátogatói is megismerkedhettek neves magyar és külföldi grafikusművészek alkotásaival.”
Magyar Mária, Sz.: Kisgrafika gyűjtés a közművelődés szolgálatában. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 55. – Törzsgyűjtemény
1972 végétől néhány évig – Réthy István országos titkár kérésére – Magyar Mária látta el a szegedi kisgrafikakör titkári teendőit. A kiállításokhoz anyagokat kapott többek között Semsey Andor és Réthy István budapesti gyűjtőktől. Több ex libris, kisgrafikai tárlat szervezése fűződik a nevéhez: Szegeden a zeneiskolában, a Bartók Béla Művelődési Központban, a Somogyi-könyvtárban, a Szentesi Hetek alkalmából 1974-ben a szentesi József Attila Könyvtárban mutatott be ex libris anyagot. 1976-ban a mezőgazdasági könyvhónap keretében a Magyar Mezőgazdasági Múzeum anyagából Szőlő és bor a kisgrafikában címmel zajlott kiállítás a művelődési központ és a Somogyi-könyvtár szervezésében. E tárlatok hatására Csongrád, Makó, Hódmezővásárhely könyvtárai is csatlakoztak az ex librist kiállítók sorába.
Magyar Mária Budapestre kerülve is folytatta kiállításszervező tevékenységét, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban Anatolij Kalasnyikov és German Ratner ex libriseiből rendezett tárlatot. Széles körű kiállításrendezői munkája során szerzett tapasztalatait megosztva a következő javaslatokat tette a könyvtárak számára:
„Nagyobb könyvtárak az előcsarnokukban, vagy folyosóikon elhelyezett üvegezett tárolókban vagy paravánokon, nagyobb szabású ünnepélyesebb kiállítást is rendezhetnek.
Az eseménynaptár alapján számtalan tematikus lehetőség kínálkozik. Csupán néhány ötlet: januárban bemutathatjuk a grafikákon érkezett karácsonyi és újévi üdvüzleteket. Februárban a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából hálás téma a »Szőlő és bor a kisgrafikákon« c. kiállítást. [sic!] Ilyen témakörben Lippóczy Norbert csodálatosan szép anyagot ajándékozott a Mezőgazdasági Múzeumnak. Én tőlük kölcsön kaptam ezt az anyagot és a Semsey Andor segítségével rendezett kiállítást Szegeden még ma is emlegetik. Márciusban nőnap, női grafikusművészek alkotásaiból válogathatunk. Költészet napján írók, költők portréit ábrázoló kisgrafikákat állíthatunk ki. Májusban anyák napja, gyermeknap. Szép téma az anyaság ábrázolása ex libriseken. Ünnepi Könyvhét, zenei világnap, Múzeumi hónap … megannyi alkalom. S mennyi neves művészünk van, akiknek alkotásait gyűjteményes kiállítás keretében érdemes lenne megismertetni a könyvtárlátogatókkal.
Alkalmasak a könyvtárak ex libris gyűjtő klubok alakítására is. A közös érdeklődés, a művészet szeretete, lakóhelyünk határain túl is barátokat szerez számunkra. A kiállítások rendezése mellett törekedni kell a könyvtáraknak saját gyűjtemény kialakítására is, hogy bármikor tanulmányozhassák a látogatók egy-egy művész alkotómunkásságát és ne csak kiállítások alkalmával.”
Magyar Mária, Sz.: Kisgrafika gyűjtés a közművelődés szolgálatában. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 55–56. – Törzsgyűjtemény
Magyar Mária részt vett több országos kisgrafikai találkozón, köztük 1973-ban Cegléden, majd 1977-ben Szegeden. A Kisgrafika Barátok Köre folyóiratában, a Kisgrafikában cikket jelentetett meg férjéről, Szigeti Istvánról mint gyűjtőről, emellett a grafikusok közül bemutatta Perei Zoltánt. Utóbbi Magyar Mária nevére is alkotott grafikát, például 1982-re újévi, ún. PF-lapot vándorzenész ábrájával.
Perei Zoltán fametszete (1981). Forrás: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye
Évtizedek alatt több tízezres saját ex libris gyűjteményt hozott létre. A cseréknél sokat jelentettek a gyűjtők által neki ajándékozott duplumpéldányok, e téren az eddig említetteken túl Csányi István, Gombos László segítettek sokat. A gyűjtést Szigeti István 1981-ben bekövetkezett halála után sem hagyta abba. A későbbiekben Szenes Imre újságíróhoz ment feleségül, aki szintén támogatta ez irányú tevékenységét. Az 1990-es években is aktív cseretevékenységet folytatott a Kisgrafika Barátok Köre tagjaival.
Nevére készített ex librist többek között Andruskó Károly, König Róbert, Petry Béla, Perei Zoltán, Stettner Béla, Szekeres Ferenc, Tóth Rózsa, Kékesi László, Fery Antal, Deák Ferenc és Vén Zoltán. Az alkotásokon a nőalak és a könyv visszatérő motívum.
Tóth Rózsa linómetszete. Jelzet: Exl.F/198 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Kopasz Márta PF-lapjai az 1970-es évekből, Magyar Mária szegedi tartózkodása idejéből valók. Az 1975-ös évre szóló újévi grafikán női fej, madár és a szegedi dóm körvonalai rajzolódnak ki.
Kopasz Márta linómetszete. Jelzet: Exl.F/198 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Az első szegedi könyvtárosnő, Fischof Ágota (1895–1976) emlékére rendelt portrégrafika, Fery Antal 1980-ban metszett alkotása a könyvtárosi foglalkozást emeli piedesztálra.
Fery Antal fametszete (1980). Jelzet: Exl.Sz/592 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Magyar Mária zeneszeretetét mutatja a Kodály Zoltán születése centenáriuma alkalmából 1982-ben készült ex libris a neves zeneszerző, zenetudós és népzenekutató portréjával, a grafikus Kékesi László.
Kékesi László linómetszete (1982). Jelzet: Exl.Sz/388 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Az ex libris műfajt évtizedeken át lelkesen propagáló Magyar Mária 1986-ban gyűjteményéből jelentős mennyiséget, száz körüli ex librist ajándékozott az Országos Széchényi Könyvtárnak. A különleges grafikákat tartalmazó, gazdag kollekció további darabjainak sorsáról annyit tudunk, hogy Magyar Mária halála (1998) után lánya Budapesten a Központi Antikváriumban értékesítette.
Irodalom:
- Fodorné Magyar Mária: Ex libriseinkről dióhéjban. In: Somogyi-könyvtári Híradó, 1972/4. sz., 245–246.
- Hírek. In: Kisgrafika, 1977/1. sz., 32.
- A könyvtár szervezeti és személyzeti ügyei. In: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Évkönyve 1977–1978, Budapest, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1981.
- Magyar Mária, F.: Tények és remények. Ex libris gyűjtés a szegedi Somogyi-könyvtárban. In: Kisgrafika, 1974/3. sz., 23–27.
- Magyar Mária, Sz.: Kisgrafika gyűjtés a közművelődés szolgálatában. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 53–56.
- Magyar Mária, Sz.: Szigeti István (1906–1981). In: Kisgrafika különszám, 1994, 33.
- Plakát- és aprónyomtatványok naplója, 1975. X.–1986. VI., OSZK (1986. április 22-i és június 24-i bejegyzés)
- Rácz Mária: Visszatekintés. In: A Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület szegedi csoportjának jubileumi évkönyve 1961–2011, Szeged, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület szegedi csoportja, 2011, 12.
- Szigetiné Magyar Mária. In: Szíj Rezső: A budapesti Művészetbarátok Egyesületének adattára 1973–1982 (lexikon), Budapest, Szenci Molnár Társaság, 2004, 52.
- Vasné dr. Tóth Kornélia: Magyar Mária (1933–1998). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 118–119.
Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)
Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész
A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész
