A vasút iránt elkötelezett Mayer József – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 60. rész

2025. június 03. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 126. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszonhatodik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Mayer Józsefet és gyűjteményét mutatja be.

1a_kep-mayer_jozsef_ff.jpgMayer József portréfotója. In: „Minden halállal elvész valami, ami értékes és helyettesíthetetlen.” Dr. Mayer József emlékezete, szerk. Mayer Ákos és Imolay Lenkey István, Budapest – Mohács, 2015, 3.

Mayer József (1937–2014) vasúti szakember, jogtanácsos, műgyűjtő életében meghatározó szellemi közeg volt a Sárospataki Református Kollégium, ahol diákként 12 évet töltött. Mayer iskolatársa volt a Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító Mészöly Dezső (1918–2011), akivel a későbbiekben is tartotta a kapcsolatot. Levélben több alkalommal is grafikákkal ajándékozta meg Mészölyt, többek között elküldte a számára a szintén Sárospatakon végzett Kékesi László grafikusművész némely ex librisét és bélyegtervét.
A sárospataki várat Szent Erzsébettel és a Mayer nevére szóló grafikákon gyakran előforduló vasútmotívummal örökíti meg Csiby Mihály alábbi ex librise.

1b_kep-mayer_jozsef_-graf_csiby_m_op_311_j2.jpgCsiby Mihály linómetszete (1996). Jelzet: Csiby/255 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Mayer József 1955-ben került a Magyar Államvasutakhoz, állandóan képezve magát hamarosan vasúti tiszt lett. Az 1960-as években elvégezte a pécsi jogi egyetemet, ezután a MÁV Vezérigazgatóság Kereskedelmi Főosztályára került, árufuvarozási ügyekkel foglalkozott. Osztályvezető, főtanácsos lett, nemzetközi szinten is képviselte a MÁV-ot. A Közlekedéstudományi Egyesület tagjaként szintén kamatoztatta a tehetségét, cikkeket, tanulmányokat írt, számos előadást tartott, emellett a MÁV Tisztképző Intézetben tanított. Nagy utazásokat tett, járt Kínában, Afrikában, Marokkóban, Egyiptomban, Ausztráliában, de mindig hazatért. Egy nevére szóló grafikán is hirdette Tamási Áron nyomán: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.

2_kep-mayer_j_-torrov-_azert_vagyunk_j3.jpgTorró Vilmos linómetszete (1994). Jelzet: Exl.M/162 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gyűjtőszenvedélye bélyegekre, képeslapokra, érmekre, vasúti tárgyakra, hangszalagokra éppúgy kiterjedt, mint a kisgrafikákra, ex librisekre. 1961 és 1967 között volt a Magyar Numizmatikai Társulat tagja, 1987-ben lépett be a Kisgrafika Barátok Körébe. A részére ex librist készítő grafikusok közül kiemelhető Vincze László, Bagarus Zoltán, Hervai Katalin, Fery Antal, Bertha Zoltán és Zórád Ernő. Főként a vasúti témájú grafikákat gyűjtötte. 

3_kep-bagarus_zoltan_c3_c5_1997_020_28665_j2.jpgBagarus Zoltán rézkarca (1997). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A debreceni Várkonyi Károly in memoriam lapja a dualizmus kora gazdaság- és közlekedéspolitikusának, Baross Gábornak állít emléket, akit a vasútügy fejlesztése terén elért eredményei miatt „vasminiszterként” tiszteltek. A grafikán a történelmi Magyarország térképe előtt látható Baross portréja, alatta a MÁV-embléma. 

4_kep-mayer_j-_graf_varkonyi_k-baross_g_exl-eredeti_jav2_var.jpgVárkonyi Károly grafikája (1999). Jelzet: Exl.M/533 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az ex libris gyűjtés terén is egyre aktívabb Mayer József a korszak neves fametszőjével, a szerencsi Fery Antal grafikussal különösen szoros kapcsolatot ápolt, számos ex librist készíttetett vele, melyek közül kiemelkedik a Kossuth Lajosnak emléket állító grafika „a legnagyobb magyar” mellképével és a sárospataki várral. 

5_kep-mayer_jozsef_gr_ferya_90x80_j.jpgFery Antal fametszete (1981). A kép forrása: magángyűjtemény

1846. július 15-én nyílt meg Pest és Vác között az első magyar vasútvonal. Ezt idézi Ürmös Péter 1993-ban metszett ex librise. 

6_kep-mayerj-up_j.jpgÜrmös Péter linómetszete (1993). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Ürmös Péter kisgrafikai világa, Budapest, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2016, 39. – Törzsgyűjtemény

A Kisgrafika Barátok Köre rendes, majd intézőbizottsági tagjaként Mayer József több kiállítást nyitott meg, rendezvényeket szervezett. Szakcikkei jelentek meg a Kisgrafika folyóiratban többek között Gönczi Gebhardt Tibor, Imets László, Petry Béla és Márton Lajos grafikusokról, a Molnár C. Pál Baráti Kör tárlatairól.
2014-ben Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban Mayer saját ex libris gyűjteményéből rendezett kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők, melyet Ürmös Péter grafikusművész nyitott meg.
Mayer József még ez évben, 2014-ben hunyt el. A Kisgrafika folyóirat 2014/4. számában Ürmös Péter így búcsúztatta:

„Távozásával nagy űrt hagyott maga után. Az egyesületünk vezetőségi tagja volt több cikluson keresztül. Szerényen a háttérbe húzódva dolgozott az egyesületért, nagy szerepe volt abban, hogy a Fészek Klubban tartott összejöveteleink megrendezéséhez elfogadható helyiségbérleti árat sikerült időről időre kiharcolni. A MÁV egykori főtanácsosaként a vasúti témájú ex libriseket gyűjtötte és ilyen megbízásokkal látta el a grafikusokat. A KBK rendezvényeinek állandó résztvevője, többször tartott kiállításmegnyitót is. Keményen állta a megpróbáltatásokat, […] az egyesület alapemberei közé tartozott.”

Ürmös Péter: Az utolsó kiállítás. Búcsú Dr. Mayer Józseftől (1937–2014). In: Kisgrafika, 2014/4. sz., 10. – Elektronikus Periodika Archívum

Emlékére a halála utáni évben fia, Mayer Ákos és Imolay Lenkey István szerkesztésében füzetszerű kiadvány jelent meg „Minden halállal elvész valami, ami értékes és helyettesíthetetlen.” Dr. Mayer József emlékezete (Budapest – Mohács, 2015) címmel, mely a Kisgrafika újságban megjelent írásaiból és a róla szóló cikkekből, emellett a nevére készült ex librisekből ad válogatást. A vasút iránt egész életében elkötelezett, sokoldalú ember tiszteletére, hagyatékából a Dombóvári Vasúttörténeti Gyűjteményben emlékszobát hoztak létre különféle vasúti tárgyakkal, relikviákkal, szakkönyvekkel, régi mozdonyok tervrajzaival, fotókkal és iratokkal. Mayer József grafikai gyűjteménye Sárospatakra, a vármúzeumba került.

7_kep-mayer_jozsef-vonat-gr_vincze_laszlo_sajat.jpgVincze László linómetszete (1994). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr318856660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása