Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszonhetedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Nagy Dezsőt és gyűjteményét mutatja be.
Haranghy Jenő grafikája. Jelzet: Exl.N/53 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Nagy Dezső (1911–1981) debreceni lelkész-könyvtáros, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának könyvtárosa, egyházművészeti és ex libris gyűjtő volt. Kiemelkedő szerepet töltött be a debreceni ex libris életben.
Selmeczi Skonda Károly grafikája (1936). Jelzet: Exl.N/59 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Az egyetem elvégzése után kezdte gyűjteni a népművészeti tárgyakat, különböző vidékek faragott fejfáinak fényképeit, rajzait, régi pénzeket és könyveket, olajfestményeket, színes művészi levelezőlapokat és grafikákat, emellett képzőművészeti és néprajzi kiadványok is érdekelték. A magyar fejfák és díszítményeik (1974) címmel összefoglaló kötete jelent meg, melyhez a rajzokat is maga készítette.
Ex librisek és kisgrafikák gyűjtésébe a debreceni Lehotai Nyomdában dolgozó ismerőse hatására fogott, a nyomdában találkozott először debreceni grafikusok ex libriseivel, fametszeteivel és rajzaival 1934-ben. Ezenkívül megismerkedett a műkedvelő Réthy Istvánnal, aki megláttatta vele a szisztematikus kisgrafikagyűjtés szépségeit. Első ex librisét 1935 tavaszán maga rajzolta, nyomatokat is készített dúcokról, klisékről.
Saját nevére alkotott címeres ex librisének felirata hivatására utal: „»Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?« (Róm VIII. 31.) / Ex libris Desiderius Nagy, Verbi divini minister”, azaz Ex libris Nagy Dezső, az isteni ige szolgája.
Nagy Dezső grafikája. Jelzet: Exl.N/326 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Belépve a Debrecenben 1935-ben megalakuló Ajtósi Dürer Céhbe ex libriseket rendelt Menyhárt Józseftől, Mata Jánostól, Dobi Oláh Istvántól, Haranghy Jenőtől, Petry Bélától és más művészektől. Az alábbi grafika könyvet tépő macskákkal a debreceni Menyhárt József alkotása 1936-ból, aki első nemzetközi sikereit a fametszet műfajában aratta.
Menyhárt József fametszete (1936). Jelzet: Exl.N/61 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Petry Béla latin nyelvű ex librisén parasztember látható kaszával, búzaköteggel, imára kulcsolt kézzel, a szöveg pedig részben a Miatyánkból idéz: „Ex libris Desiderii Nagy. Panem Nostrum Supersubstantialem Da Nobis Hodie” [Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma].
Petry Béla grafikája (1936). Jelzet: Exl.N/62 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Nagy Dezső a grafikagyűjtést a 2. világháború okozta törés után is folytatta. Csatlakozott az 1959-ben létrejövő országos hatókörű szervezethez, a Kisgrafika Barátok Köréhez. Az 1973-ban megalakuló helyi debreceni Ajtósi Dürer Exlibris-gyűjtő Körnek titkára, 1974-től örökös tiszteletbeli elnöke lett. Az ex libris és kisgrafika témájában szakirányú cikkei is megjelentek, például Utazás az ex libris körül címmel a Hajdú-bihari Naplóban 1973-ban. Számos kiállítás szervezése és bemutatása fűződik a nevéhez. 1974-ben a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában rendezett tárlaton 35 művésztől több száz alkotást mutatott be saját gyűjteményéből.
Oláh István grafikája (1936). Jelzet: Exl.N/54 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Mindenféle kisgrafikát gyűjtött. Külön dobozokban tárolta a magyar és a külföldi művészek grafikáit. A mappákon, albumokon, könyveken kívül kollekciója kb. 12 000 ex librisből és kisgrafikából állt, ennek több mint fele magyar grafikustól származott. Az illusztrációk és könyvben megjelent fametszetek is érdekelték. Cserelapokkal rendelkezett többek között Andruskó Károly, Drahos István, Haranghy Jenő, Kertes-Kollmann Jenő, Menyhárt József, Németh Nándor, Petry Béla, Selmeczi Skonda Károly, Sterbenz Károly, Szabó László, Szoboszlai Mata János, Vágó János és Várkonyi Károly művészektől. Egyes grafikusok munkáinak minél teljesebb beszerzésére törekedett, például Menyhárt József és Várkonyi Károly esetén.
A Nagy Dezső nevére szóló ex libriseken gyakori a debreceni irodalmi vonatkozás, példa erre Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Tóth Árpád és Oláh Gábor költők portréja. Tóth Árpád (1886–1928) halálának 50. évfordulója alkalmából, 1978-ban készült az alábbi Fery Antal-grafika a költő arcképével.
Fery Antal fametszete (1978). A kép forrása: magángyűjtemény
Németh Nándor lapja a debreceni református nagytemplomot ábrázolja, az előtérben magyaros díszítésű szőttes, kulacs, serleg, faragott pásztorbot és kopjafa látható.
Németh Nándor grafikája (1967). Jelzet: Exl.N/58 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
A nemzetközi ex libris életbe való bekapcsolódását mutatja, hogy Nagy Dezső készíttetett ex librist a luganói XVII. FISAE Nemzetközi Ex libris Kongresszusra (1978) is a svájci Lugano látképével, a Luganói-tóval, a háttérben hegyekkel.
Andruskó Károly fametszete (1978). Jelzet: Exl.N/313 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Sokat tett Debrecen és az egész magyarság kisgrafikai életének fellendítése érdekében. Gyűjtői tevékenysége, levelezése az utókor számára is nagy kincset jelent, például az ő jegyzeteinek és gyűjteményének a felhasználásával állította össze dr. Lenkey István a debreceni Menyhárt József kisgrafikai alkotásjegyzékét 1986-ban.
Nagy Dezső beteljesítette sokak számára példaértékű jelszavát: „Dum spiro, colligo” [Amíg élek, gyűjtök]. Halála után, rá emlékezve Józsa János és Várkonyi Károly debreceni grafikusok készítettek in memoriam lapokat, utóbbi alkotásán kidőlt kopjafa látható.
Irodalom:
- 1961. évi cserejegyzék, Kisgrafika Barátok Köre, Budapest, 1961. (különlenyomat), 4.
- Lenkey István: Nagy Dezső 1911–1981. In: Kisgrafika, 1981/2–3. sz., 41. (nekrológ)
- Lenkey István: Találkozásaim az ex librissel [sic!]. Hogyan lettem gyűjtő? In: Kisgrafika, 2008/1. sz., 6–8.
- Lenkey István, Imolay: Debrecen. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 37–38.
- Meghívó a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára éremművészeti és ex libris kiállítására, 1974. augusztus 29., KBK Irattár
- Menyhárt József 1901–1976 ex librisei és alkalmi grafikái, összeáll.: dr. Lenkey István, Hajdúhadház, Hajduhadházi „Földi János” Nagyközségi Könyvtár Kisgrafikai füzetei 4., 1986.
- Nagy Dezső: Nagy Dezső (1911–1981). Amíg élek, gyűjtök. In: Kisgrafika különszám, 1994., 18–19.
- Nagy Dezső: Utazás az ex libris körül. In: Hajdú-bihari Napló, 1973. november 27., 5.
- Takács Béla: Érem- és ex libris kiállítás Debrecenben. In: Reformátusok Lapja, 1974. november 10., 3.
- Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy Dezső (1911–1981). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 125–126.
Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)
Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész
A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész