A Szerzetesek és az Akadémia című konferenciát, az MTA Könyvtörténeti Munkabizottság ülését 2025. május 27-én könyvtárunk Ciszterci Műemlékkönyvtárában rendezték meg. A szerzetesrendek által a magyar tudományos életben végzett munkát bemutató konferencia az alapításának kétszázadik évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia előtt tisztelgett.
A konferencián munkatársaink is előadtak. Az alábbiakban Klestenitz Tibor, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport vezetője ismerteti Jezsuiták a Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István Akadémia soraiban című előadásának témáját.

A 19. és 20. században a Jézus Társasága szerteágazó tevékenységet folyatott hazánkban, amihez szervesen hozzátartozott a tanítás és a tudományos munka. A jezsuita tudósok fő fórumát nem a Magyar Tudományos Akadémia, hanem a Szent István Akadémia jelentette, amelyet 1915-ben, Giesswein Sándor kezdeményezése nyomán hoztak létre a Szent István Társulat komoly hagyományokkal rendelkező Tudományos és Irodalmi Osztályából.
A jezsuiták részéről a közös pontot a két testületben Fényi Gyula személye jelentette, aki 1916-ban egyszerre lett az MTA levelező és a Szent István Akadémia rendes tagja. 1845-ben tekintélyes soproni polgárcsaládban született. 1864-ben lépett be a Jézus Társaságába, ahol mint minden rendtársa, hosszú képzési folyamaton ment keresztül. Ennek során tanárként dolgozott a rend kalocsai gimnáziumában, később pedig, teológiai tanulmányai mellett, matematikát és fizikát hallgatott az innsbrucki egyetemen. Tudományos karrierjének alakulásában az jelentette a döntő tényezőt, hogy Haynald Lajos kalocsai érsek a rendre bízta a kalocsai jezsuita gimnázium tetejére épített obszervatórium vezetését. Az első igazgató egy német jezsuita tudós, Karl Braun lett, aki a Nap kitöréseinek vizsgálatára specializálta a csillagvizsgálót. Fényi kezdetben Braun segédjeként dolgozott, majd 1885-ben kinevezték az obszervatórium élére. Ez a megbízás teremtette meg a számára a nyugodt kutatómunka feltételeit.

Fényi Gyula munka közben. A kép forrása: Fortepan / Jezsuita Levéltár. Képszám: 100223

Fényi sikerének titkát remek megfigyelőkészsége jelentette: nem elégedett meg pusztán a statisztikai számadatok rögzítésével, hanem többek között tanulmányozta a napkitörések alakváltozásait, a felszállás és az eloszlás sebességét, illetve a Nap hőmérsékleti viszonyaira is következtetett. 1885-től harminckét éven át, 1917-ig fáradhatatlan szorgalommal dolgozott, létrehozva a protuberanciákra vonatkozó leghosszabb homogén észlelési sorozatot. Eredményeit kilenc önálló füzetben tette közzé, valamint 130 folyóirat-közleményt is megjelentetett. Ezeknek különös vonzerőt kölcsönöztek a megfigyeléseiről saját kezűleg készített rajzok, amelyeket egyes angol középiskolai tankönyvszerzők is átvettek. Munkássága hamar elismerésre talált a nemzetközi tudományos közösségben: a sort 1902-ben az Accademia Pontificia dei Nuovi Lincei nyitotta meg, amely rendes tagjai közé fogadta.
Fényi tehát elsőrendű tudós volt, ám ezt a mindennapokban egyáltalán nem éreztette a jezsuita közösségben. Fiatalabb rendtársa szerint:

Fényi 1927 decemberében, nyolcvankét esztendős korában hunyt el Kalocsán. Emléke azóta is eleven a tudományos közösségben és a hazai nyilvánosságban egyaránt. Megbecsültségének legjobb példája, hogy 1971-ben, a Nemzetközi Csillagászati Unió közgyűlésén egy holdkrátert neveztek el róla, illetve hogy a rendszerváltás után felépített miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium kollégiumának tetején a Nap kutatására vállalkozó csillagvizsgálót hoztak létre, amely a mindennapi gyakorlatban is élővé teszi a névadó örökségét.

A jezsuiták budapesti temploma 1900-ban. A kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei. Képszám: 82521

A Szent István Akadémiának alapításakor, 1916-ban Fényi Gyulán kívül még négy jezsuita lett a tagja. Az I., teológiai osztályba került be az idősebb korosztályok képviselőjeként Tomcsányi Lajos, aki a budapesti rendház vezetője, valamint számos befolyásos katolikus politikus bizalmas tanácsadója volt. Szónokként, apologétaként és a közéleti viták résztvevőjeként egyaránt tekintélyt vívott ki magának, ám emellett tudományos életművet is létrehozott. A filozófiát, az ókortudományt, az egyháztörténetet és az egyházjogot egyaránt művelte, valamint szépirodalmi munkákat is írt. Saját kora leginkább jogtudósként értékelte.
Szintén a Szent István Akadémia I. osztályába került be a megválasztásakor harminchat esztendős Bangha Béla, aki komoly tudományos ambíciókkal rendelkezett, az innsbrucki egyetemen például, ahol teológiai tanulmányait végezte, felmerült annak a lehetősége, hogy rábízzák a szociológia kutatását. Erre azonban nem került sor, hiszen állandó létszámhiánnyal küszködő rendje nem nélkülözhette őt Magyarországon. A jórészt a pillanatnak szóló, az aktuális közéleti viták hevében születő publikációk mellett Bangha az idő próbáját kiállni alkalmas alapművek megalkotására is kísérletet tett. Fő vállalkozása a Katolikus Lexikon volt, amelynek négy kötete 1931 és 1933 között jelent meg. A lexikon XI. Piusz pápa tetszését is elnyerte, aki 1932 augusztusában apostoli áldását küldte a vállalkozás valamennyi résztvevőjének. A munka bő egy évtizedig látta el információkkal az érdeklődőket, mígnem – szovjetellenes megjegyzéseire hivatkozva – 1946-ban a tiltott könyvek jegyzékére került.
A Szent István Akadémia III. osztályába vették fel a sokoldalú érdeklődési körrel rendelkező Velics Lászlót, aki elsősorban művészettörténettel foglalkozott a kalkbsburgi gimnázium magyar nyelv- és művészettörténet-tanáraként. Abból a felismerésből kiindulva, hogy a művészetoktatás csak a szemléltetés révén lehet igazán hatékony, Velics gimnáziumi műgyűjteményt hozott létre, megreformálta tárgyának oktatásmódszertanát, továbbá maga is kutatásokba kezdett. 1902-től kezdve az osztrák, majd a magyar szemináriumokban és katolikus egyesületekben vándorelőadás-sorozatot indított az egyházi szépművészet témájában. Az volt a célja, hogy elmélyítse a klerikusok és a világi érdeklődők tudását, alkalmassá téve őket az egyház művészeti örökségének megfelelő gondozására.
A Szent István Akadémia IV., természettudományi osztályának tagja lett Fényi Gyula mellett Tóth Mike is, aki összesen 64 esztendőn keresztül működött tanárként, az idő legnagyobb részében a kalocsai gimnáziumban, természetrajzot és természettant oktatva. A hívek erkölcsi nemesítésére szépirodalmi munkákat írt, valamint szerkesztette a Jézus Szentséges Szívének Hírnöke című folyóiratot, illetve az általa alapított, a Mária-tisztelet előmozdítására szolgáló Szűz Mária Virágos Kertje című orgánumot. A gimnáziumban diákjainak fizikai, gyakorlati képzésével is foglalkozott, megalakította a diáktűzoltóságot, melynek hosszabb ideig vezetője volt. A fényképezés szintén érdekelte, gyakran a saját felvételeivel illusztrálta tanulmányait és könyveit. A témáról írt, A fényképészet titkai. Műkedvelők és szakférfiak számára című, 1875-ben kiadott műve pedig az elsőnek számít a magyar szakirodalomban. Fő szakterülete az ásványtan volt: 1882-ben jelent meg a Magyarország ásványai című műve, amelyet jó két évtizedes kutatómunka előzött meg. Legfontosabb gyakorlati eredménye a kalocsai gimnázium ásványtárának összeállítása volt 1906 és 1908 között, a tárlókat saját rajzai, méretezései alapján készítették. A munka során kiemelten figyelembe vette a korabeli oktatás támasztotta gyakorlati igényeket. A vállalkozás szakmai körökben osztatlan elismerést aratott, és az ásványgyűjtemény, amely jelenleg a kalocsai Viski Károly Múzeum része, ma is megtekinthető.

A kalocsai jezsuita gimnázium diáktűzoltói 1912-ben. A kép forrása: Fortepan / Jezsuita Levéltár. Képszám: 100409

Az első jezsuita nemzedéket a Szent István Akadémia soraiban még négy további személy követte az 1930-as, 1940-es években. Az első Anghern Tivadar volt, aki 1933-ban nyert felvételt a tudományos testületbe. A svájci születésű tudós eredetileg Fényi Gyula segédjeként kezdett el dolgozni a kalocsai csillagvizsgálóban, majd Fényi visszavonulása után, 1913-ban átvette az intézmény igazgatását. Még elődjének asszisztenseként méréseket hajtott végre a Nap összsugárzásának meghatározására, és eredményei a korszakban a legpontosabbak közé számítottak.
Jánosi Józsefet 1935-ben választottak taggá, aki a Filozófiai megismerésünk határainak kérdése címmel tartotta meg székfoglaló előadását. Jánosi harminchét éves korától fogva oktatott a budapesti tudományegyetemen, ahol logikát és metafizikát adott elő, 1942-ben pedig a dogmatika professzorává nevezték ki. Emellett a rend szegedi főiskoláján szintén oktatott 1945–1949 között. Jelentős közéleti szerepet játszott, ő vezette a zsidónak minősített katolikusok érdekeit képviselő Szent Kereszt Egyesületet, a vészkorszak idején tevékeny részt vállalt az embermentésben. A második világháború után neve felbukkant az esztergomi érseki szék esélyesei között, a koalíciós években pedig támogatta a Demokrata Néppárt politikáját, majd ennek ellehetetlenülése után emigrációba vonult.
A Szent István Akadémia 1944-ben választotta meg tagjává Gyenis Andrást, akinek a rendtörténet kutatása jelentette fő feladatát. Az önálló magyar rendtartomány 1909-es megalapításának negyedszázados évfordulójához kapcsolódva merült fel a közösségen belül az igény a jezsuiták hazai történetének megírása. Bíró Ferenc provinciális a többek között Leuvenben és Brüsszelben tanult Gyenist bízta meg a feladattal, amelynek szakmai felügyeletét Szekfű Gyula látta el. Az erőfeszítések fontos részét jelentette 1934-ben a rendtörténeti levéltár és könyvtár létrehozása; a gyűjteményt Gyenis gondozta, akinek 1950-ben, a rend feloszlatásakor a levéltár egyes iratait sikerült megbízható hívek oltalma alá helyeznie.
1944-ben az akadémia I. osztályának tagjává választották Müller Lajos filozófust, a szegedi főiskola rektorát, az aszkétika és a misztika kutatóját. Tudományos munkája mellett jelentősek voltak a hívek széles tömegeit megcélzó missziós, illetve ismeretterjesztő erőfeszítései. Több katolikus sajtótermék munkatársa volt, és számos lelkiségi, a katolikus tanítást közérthető stílusban magyarázó kiadványt is publikált. Müller nem tudta elfoglalni székét az akadémián, hiszen a választást követően nem sokkal, 1945 márciusában elhunyt. Halálát a beteg hadifoglyok látogatása során kapott tífuszfertőzés okozta.
Összegzésként elmondható, hogy a jezsuiták a rend sajátos helyzete, a történelem viharai és a tartós problémát jelentő létszámhiány következtében ritkán vállalkozhattak elmélyült elméleti kutatómunkára. Ennek ellenére számos tudományterületen jelen voltak, legjelentősebb eredményeiket pedig a kalocsai iskola révén a csillagászat terén érték el. Az MTA egy, a hangsúlyozottan katolikus eszmei alapokon álló Szent István Akadémia pedig összesen kilenc rendtagot fogadott a soraiba az 1945 előtti korszakban.
A bemutatott jezsuiták tudományos munkájának feltűnő közös sajátossága a gyakorlatorientáltság volt, vagyis a szándék az elméleti eredményeknek a mindennapi életben való hasznosítására. Ez egyaránt tetten érhető a csillagászok meteorológiai munkásságában, a paptanárok új utakat kereső oktatásmódszertani kezdeményezéseiben – mint a szemléltetés igényét szolgáló kalksburgi művészettörténeti és a kalocsai ásványtani gyűjtemény összeállítása –, a teológusok részéről pedig a népi vallásosság igényeinek szolgálatában, eredményeiknek a sajtó és a szépirodalmi művek útján való terjesztésnek szándékában. Ez a feltűnő sajátosság azt jelzi, hogy a működését 1916-ban megkezdő Szent István Akadémia számára a tagválasztás során a szaktudományos kiválóság szempontjai mellett legalább annyira fontos szerepet játszott a tagjelöltek tudományszervezői, -népszerűsítői és tudásközvetítői munkája is. Ez a szempont az MTA életében inkább a professzionalizálódást megelőző korszakban, a 19. század végéig jelentett lényeges tényezőt.

Klestenitz Tibor kutatócsoport-vezető
(Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Felhasznált irodalom

• A kalocsai polihisztor. Tóth Mike emlékkönyv. Szerk. Hála József – Romsics Imre. Kalocsa, Kalocsai Múzeumbarátok Köre – Viski Károly Múzeum, 2009.
• Anghern Tivadar: Fényi Gyula SJ (1845–1927). In: Stella, 1928/1., 1–8. 
• Gerlei Ottó: Fényi Gyula és a kalocsai csillagvizsgáló. In: Csillagászati Évkönyv az 1984. évre, Budapest, Gondolat, 1984, 294–312.
• Gyenis András: A kalksburgi művészeti gyűjtemény. In: Jezsuita történeti évkönyv 1941. Szerk. Uő, Budapest, Korda Rt. nyomdája, é. n., 347–349.
• Jezsuiták Magyarországon. A kezdetektől napjainkig. Szerk. Szokol Réka – Szőnyi Szilárd, Budapest, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya – Jezsuita Kiadó, 2021.
• Klestenitz Tibor: Pajzs és kard. Bangha Béla élete és eszmeisége, Budapest, Századvég, 2020. 
• Tóvay Nagy Péter: „...akihez mint orákulumhoz jártak az előkelőek...”. Tomcsányi Lajos S. J. (1846–1926). In: Uő.: Források a magyar színpadi táncművészet történetéhez II., Budapest, Magyar Táncművészeti Főiskola, 2014, 9–76.