„Veritate duce, comite labore”. Az Apponyi Hungarica-gyűjtemény allegorikus-szimbolikus illusztrációi. 2.

2025. augusztus 21. 06:00 - nemzetikonyvtar

Apponyi Sándor-emlékév. 8. rész

A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibliofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi Sándor-emlékév című sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

Renovata iuventus

Renovata iuventus. Nyomdászjelvény. Fametszet. In: Dudith András: Vita Reginaldi Poli Britanni, S.R.E. Cardinalis et Cantuariensis Archiepiscopi. Venetiis, ex officina Dominici Guerrei et Ioann[is] Baptistae fratrum, 1563. Jelzet: App. H. 372 – Régi Nyomtatványok Tára

Ez a kép Dudith András Vita Reginaldi Poli Britanni, S.R.E. Cardinalis et Cantuariensis Archiepiscopi (Venetiis, ex officina Dominici Guerrei et Ioann[is] Baptistae fratrum, 1563, App. H. 372) című művének a címlapjáról való. Műfaja szerint szimbólum, funkciója szerint nyomdászjelvény. A Nap közelében fészkelő főnixmadár Ovidius szerint (Átváltozások, 15. könyv, 392–407. sor) távol él minden más teremtménytől, és sem gyümölcsökkel, sem magvakkal, sem füvekkel nem él, hanem a Nap fényéből merít erőt, abból táplálkozik. Az elhamvadó, majd saját porából újjáéledő főnix az ókori egyiptomiak hite szerint és a kereszténységben is napszimbólum, istenszimbólum, még pontosabban a kínszenvedést és kereszthalált vállaló, majd dicsőségesen feltámadó Jézust jelenti. Keresztény erkölcstani szempontból mindenféle hasznos munka, hasznos szenvedés, áldozatvállalás jelképe. A latin nyelvben és a régi magyar nyelvben is a munka és a baj, szenvedés jelentéstani szempontból egymáshoz közel álló, mintegy szinonim fogalmak. A főnixmadár fentebb jelzett kiválósága miatt Pierio Valeriano szerint a veleszületett, szívbeli nemesség reprezentálója. (Giovanni Pierio Valeriano: Hieroglyphica, i. m., 239. Lib. XX. Cap. IV. Praestare.)

Noli altum sapere. Nyomdászjelvény. Fametszet. In: Estienne, Henri: Pseudocicero, dialogus. Genève, excudebat Henr[icus] Stephanus, 1577. App. H. 468 – Régi Nyomtatványok Tára

Noli altum sapere

Az itt következő kép Estienne, Henri nyomdászjelvénye saját, Pseudocicero, dialogus (Genève, excudebat Henr[icus] Stephanus, 1577, App. H. 468) című könyve címlapján. Műfaját tekintve ez egy szatirikus embléma. A magas növésű, gondosan metszett, ápolt olajfa a nemes lélek, a magas fokú idealizmus, az Istentől gazdagon megáldott bölcs nemes ember szimbóluma. Az olajfa Minerva istennő szent fája, a béke, az igaz bölcsesség és bőség, a talentumok, a lelki gazdagság jelképe. A fa alatt ácsorgó paraszt hiába ágaskodik, hiába próbálkozik, nem tud szakítani a fa gyümölcséből. A felirat csattanója szójátékon alapul. A sapere igenév egyszerre jelenti azt, hogy érteni és ízlelni. Vagyis: Ne akard a magasröptű, avatatlan emberek számára nem elérhető tudást megérteni, illetve ne akard a magas fán termő gyümölcsöt megízlelni. Ez az embléma a középkori és kora újkori nemesi-rendi társadalom alapgondolatát, az isteni eredetű hivatások elvét idézi fel. Arra figyelmezteti a nézőt, hogy mindenkinek saját helye, saját hivatása van a társadalomban, és ebben a hivatásban, ezen a helyen lehet igazán hasznos, méltán elfogadott, elismert tagja a társadalomnak. Az Istentől kapott hivatások iránt való engedelmesség Jézus Krisztustól ered, aki ezt mondta tanítványainak: „Mert alá-szállottam menyből, nem hogy az én akaratomat chelekedgyem, hanem annak akarattyát, a’ ki engem kűldött.” (Quia descendi de caelo, non ut faciam voluntatem meam, sed voluntatem eius, qui misit me. – Joan. 6. v. 38.)

Triplex concordia tuta est. Nyomdászjelvény. Fametszet. In: Szenci Molnár Albert: Novae grammaticae Ungaricae, succincta methodo comprehensae et perspicuis exemplis illustratae libri duo. Hanau, Typis Thomae Villeriani, 1610. App. H. 710 – Régi Nyomtatványok Tára

Triplex concordia tuta est

Szenci Molnár Albert Novae grammaticae Ungaricae, succincta methodo comprehensae et perspicuis exemplis illustratae libri duo című magyar nyelvtankönyvének (Hanau, Typis Thomae Villeriani, 1610, App. H. 710) a nyomdászjelvénye műfaját tekintve egy hieroglifika, amely az Egyetértést (Concordia) ábrázolja. Szép, méltóságteljes nőalak, fején olajágból font koszorúval. Jobb kezét egy pajzson nyugtatja, három ujján egy háromszög alapú gúlát tart, bal kezében pedig pálmaágat. A pajzson középen egy kagyló, három sarkában három gyöngyszem látható. Az olajágból font koszorú a béke, az Isten és ember közötti kiengesztelődés szimbóluma. (Genes. 8. v. 11.) A gúla vagy piramis a tökéletesség, az erény, az állhatatosság, az isteni jelenlét szimbóluma. A dolgok természetét, az arisztotelészi értelemben vett materia primát is jelképezi. (Pierio Valeriano: Hieroglyphica, i. m., 754. Lib. II. Cap. XIX. Rerum natura, vel materia) Izajás próféta azt kérdezi szent elragadtatással: „Ki függeszette fel három újjal a’ föld nehésségét?” (Quis appendit tribus digitis molem terrae? – Isai. 40. v.12.) A próféta válaszát ismerjük a következő két versből: nem más, mint az élő Isten, a Szent Lélek erejéből, az ő örök terve szerint. Ennek a hármas összhangnak, az univerzum csodálatos harmóniájának az archetípusa a zsidó és keresztény kabbala tanítása szerint nem más, mint az igaz, örök Isten. E szerint a tanítás szerint a világegyetem hármas rétegzettségű. Mindenekelőtt és mindenekfölött létezik az örökkévaló világ (mundus aeternus), amelynek sem kezdete nincs, sem vége, és egyedül az Isteni Felség tölti be. Ez a világ a teológia szilárd alapja. Másrészről létezik az ideig való világ (mundus temporalis seu inferior), amelynek van kezdete és vége. Ezt a világot a négy őselem, a szelek, csillagok, meteorok és kevert tökéletes valók (corpora perfecte mixta) töltik be, az utóbbiak közé tartozik az ember is. Az ideig való világ a filozófia alapja. Az előbb említett két világ között helyezkedik el a tartamos (angyali) világ (mundus aevialis seu Angelicus), amelynek van kezdete, de nincs vége. Ez az angyalok és az üdvözült, boldog lelkek lakóhelye, amely kapcsolatban áll az örökkévaló és az ideig való világgal is, ezért vizsgálata a teológiára és a filozófiára egyaránt tartozik. (Robert Fludd: Philosophia Moysaica, i. m., Proemium, in medio).
A pajzs ezen a képen mindenekelőtt a biztonság, az oltalom jelképe. Rajta középen a kagyló az isteni eredetű, igaz tudást jelöli, amely az avatatlan, profán emberek elől el van rejtve. A kagyló és a benne termő gyöngyszem az ártatlanság, a szüzesség, a lelki szépség, lelki gazdagság, vallásosság jele, és a szent és igaz célokért vállalt, üdvös szenvedésé. A pálmaág győzelmi jelkép, az Isten ügyének végső győzelmét jelenti, Krisztus keresztjének, az erősségnek, kitartásnak a szimbóluma. (Giovanni Pierio Valeriano: Hieroglyphica..., i. m., 632, 634. Lib L. Cap. VII, XII. Victoria. Piorum vita)
Arisztotelész arról értekezik a természetes princípiumokról szóló könyvében (De naturalibus principiis, Lib. I. Cap. VIII., in fine), hogy minden természetes létező három princípiumból tevődik össze. Basilius Valentinus 15. századi Szent Benedek-rendi kanonok, hermetikus filozófus ezeket a princípiumokat a Sal, Sulphur, Mercurius névvel illette. Az ő munkásságát követően az európai keresztény természetfilozófiában, keresztény arisztotelizmusban ezek az elnevezések tovább éltek. A Sal a természetes (anyagi) létezők leginkább tartós, éghetetlen, tovább már nem redukálható részét jelenti, a Sulphur az anyag éghető részét, a Mercurius pedig az oxidáció, égés során felszabaduló gázokat, légnemű anyagokat. (Jakob Barner: Chymia philosophica, perfecte delineata..., Noribergae [Nürnberg], Sumtibus Andreae Ottonis, 1689, 18. et seq. – De Principiis Chymicis) Az idő is három részre tagolódik (múlt, jelen, jövő), ugyanúgy, mint a tér (hosszúság, szélesség, mélység). A teremtett világban, a létezés rendjében fennálló minden hármasság archetípusa a Szentháromság, minden teremtmény létezésének oka és végső célja. Az idő teljességében (plenitudo temporis – Gal. 4. v. 4–5.), a történelem közepén ott áll Krisztus keresztje, amelyet az utolsó ítéletkor előhoznak a szent angyalok, bizonyságul a bűnösök ellen, és a megtért, megtisztult lelkek üdvösségének boldogító tanújeleként. Krisztus pajzsa, az ő szent keresztjének oltalma békét, biztonságot ad azoknak, akik hittel, alázattal, bizalommal kérik.