Bármily meglepő, de a Kölcsey Ferenc tollából 1823-ban született, és az 1848-as forradalom napjaiban szélesebb körben ismertté vált költeményt csak 1989-ben rögzítették az Alkotmányban mint Magyarország állami himnuszát. A Himnusz sorait 1844 óta énekeljük Erkel Ferenc kottájának dallamára; szövegének szakralitása miatt felekezetek feletti nemzeti imádságunkká lett, és fokozatosan beépült az egyházi liturgiákba, helyet kapva az egyházi énekgyűjteményekben is. Így megtaláljuk az 1923-as kolozsvári református énekeskönyvben is, az 52. szám alatt. Azonban az énekeskönyv címlapjának hátoldalán olvasható figyelmeztetés azzal is szembesít bennünket, hogy születésének 100-ik évfordulóján, a királyi Romániában hatóságilag tiltották meg a magyar himnusz éneklését a templomokban.
Figyelmeztetés az 52. sz. énekre nézve. Református egyházi énekeskönyv, Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1923. Címlap. Verzó – Törzsgyűjtemény
A nemzetállami státuszát 1923-ban, új alkotmányában deklaráló Romániában nemzeti imádságunkat nemcsak a nyilvános rendezvényekről tiltották ki, hanem az egyházi szertartásokon is tilos volt azt énekelni. Tették ezt annak ellenére, hogy „az ének soha semmiféle hivatalos testület által »magyar nemzeti himnusz«-szá nem nyilvánittatott”, ellenben az egyházi liturgiába már jóval a trianoni döntés előtt bevétetett és a templomokban énekelték, mint ahogy éneklik ma is.
A maga korában Luther és Kálvin is nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a teljes egyházi szertartás anyanyelven hangozzék. Ezt a vezérelvet követte Szenczi Molnár Albert is, amikor 1607-ben kiadta a genfi zsoltárokat magyarul. A Psalterium Ungaricum zsoltárfordításai tekinthetők a mai protestáns énekeskönyvek alapjának.
A XVIII. században a magyarországi és az erdélyi reformátusok már eltérő énekgyűjteményeket használtak. A zsoltárok mellé számos új lelki ének került, amelyek megújították az egyházi szertartás és az igehirdetés szolgálatát. Az 1867-es kiegyezés és Erdély újraegyesítése Magyarországgal a református egyházon belül is felerősítette az igényt egy egységes énekeskönyv kiadására. Ugyanakkor az egyeztetések nagyon elhúzódtak és többször is elakadtak. Ezért az erdélyrészi református egyház úgy döntött, hogy a hosszas várakozást és a folyamatosan jelentkező énekeskönyvhiányt egy ideiglenesnek szánt új énekeskönyv kiadásával töri meg.
„Köztudomású, hogy a magyarországi ref. egyház már harmincz év óta készíti elő az egyetemes énekeskönyv tervezetét. Ez a hosszúra nyult munkálat természet szerint, de zsinati határozat szerint is, érinti a mi erdélyrészi egyházkerületünket is. Legutóbb, mikor régi énekeskönyvünk példányai elfogytak, csak fél-kiadást rendeztünk belőle, hogy az esetleg addig elkészülő egyetemes énekeskönyv elé, a magunk részéről, akadályt ne gördítsünk.”
Előszó. In: Egyházi énekeskönyv az Erdélyi Református Egyházkerület használatára, Kolozsvár, Stein J., 1908.
Az 1908-ban kiadott, ideiglenesnek szánt énekeskönyv részben követte a régi kolozsvári kiadásokat, de számos új éneket is beemeltek. Így jelent meg először a 184-ik oldalon, a 67. szám alatt a Himnusz, ugyan cím nélkül, ellenben az összes versszakkal.
Egyházi énekeskönyv az Erdélyi Ref. Egyházkerület használatára, Kolozsvár, Stein J., 1908, 184–185. Törzsgyűjtemény: Lit. 790/sc
Az ideiglenes énekeskönyv még két kiadást ért meg: 1909-ben, és 1911-ben is kiadták. A világháború végén, 1918-ban megjelent egy kotta nélküli kis méretű változat is, ebbe csak a gyakran használt, és így feltételezetten ismert dallamú énekeket válogatták be. A Himnusz itt a 36-ik énekként szerepelt az első és utolsó versszakkal. Külön érdekessége a Kis énekeskönyvnek, hogy a Himnusz után, 37. számú énekként beemelték a Szózatot is.
A fél évszázada húzódó egységesítésre a trianoni döntés tett pontot.
„Közel ötven éve, hogy a magyar református egyház közös énekeskönyvének elkészítésére a munkálatok folynak a zsinat által kiküldött bizottságokban. Mire azonban az énekeskönyv készen lett és nyomtatásban megjelent, Isten akarata elszakított bennünket a magyarországi ref. egyháztól.”
Előljáró beszéd. In: Református egyházi énekeskönyv az Erdélyi Református Egyházkerület használatára, Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1923.
Az első világháborút követően Debrecenben kiadott, egységes használatra szánt énekeskönyvben számos éneket átvettek a kolozsvári énekeskönyvből. Szintén erdélyi hatásra, 37. és 38. számú énekként beemelték a Himnuszt és a Szózatot is. A Himnusz azóta is része a magyarországi református egyházi liturgiának és megtalálható mind az 1948-as, mind a 2021-es énekeskönyvekben.
Énekeskönyv magyar reformátusok használatára. 1. kiad. Debrecen, [s. n.], [1921?], 166–167. – Törzsgyűjtemény
Mivel az országhatár ellehetetlenítette a közös énekeskönyv használatát, az erdélyi református zsinat úgy határozott, hogy új, és továbbra is önálló énekeskönyvet ad ki. Az énekeket újraszámozták, így a Himnusz az 52. szám alá került, és közvetlenül utána helyezték el a Szózatot. Mindkettő az egyházi liturgiában a Vasárnapi énekek rész végén Kijövetelre cím alatt jelent meg.
Ahogy a bevezetőben, az 52. sz. énekre vonatkozó figyelmeztetésben olvashattuk, a Himnusz immár betiltottként szerepelt a könyvben, csak a már kinyomtatott ívre való hivatkozással nem emelték ki azt az énekeskönyvből.
A gyakori használat miatt az énekeskönyvek újabb kiadására mindig nagy igény volt a hívek körében, ezért a kolozsvári Minerva nyomda is megtartotta a szedéstükröket. Azonban a hatósági tiltás miatt ki kellett emelniük az 52-ik éneket, így a Himnusszal szemben gyakorolt szigorú cenzúrának nyomát a két világháború között kiadott erdélyi énekeskönyvek lapjain folyamatosan tetten érhetjük. A Himnusszal együtt a Szózatot is eltávolították, csak a bizarr módon összevont 49-53. oldal és a számozás döccenése emlékeztetett a hiányra.
Református egyházi énekeskönyv az Erdélyi Református Egyházkerület használatára. 4. kiad. Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1930. 48–49–53. – Törzsgyűjtemény
A tiltásra Reményik Sándor erdélyi költő fájdalmas rezdüléssel reagált:
„Nekünk csak ott szabad
Énekelni a tiltott éneket,
Ahol a szél szalad,
Ahol a zerge jár,
A völgyi köd felett.
Ahol a sziklafalnak füle nincs,
Csak visszhangja van, százezerszeres,
A kimondott szó: eltemetett kincs,
Titok, amelyet senki sem keres,
Nekünk csak ott szabad ...
És a dalnak a megszokott-simának
Ott a magasban örvénylése támad,
Soha nem hallott felséges zengése,
Könnyes és rettenetes üdesége:
»Isten, áldd meg a magyart!«
Nekünk csak ott szabad,
Ahol a zerge jár,
Ahol a szél szalad,
Ahol a sziklafalnak füle nincs,
S a kimondott szó kőbe hantolt kincs.
Nekünk csak ott szabad ...
Nekünk már az örök hóig kell menni,
Az Isten zsámolyáig,
Ha ezt a dalt akarjuk énekelni...”
Reményik Sándor: Himnusz a csúcsokon. In: Uő: Egészen. Hátrahagyott versek, Kolozsvár, Erdélyi Szépmíves Céh, 1942. – Törzsgyűjtemény
A vers megzenésített változatát a kárpátaljai Credo együttes tolmácsolásában is meghallgathatjuk.
Rövid ideig tartó vigaszként, a „kis magyar időben” új szedéstükörrel, újraszámozott oldalakkal és ezúttal címmel ellátva, ismét beemelték a Himnuszt és a Szózatot az erdélyi református énekeskönyvbe.
A második világégés után az erdélyi reformátusok továbbra is a csonka 1923-as énekeskönyvet használták. Az 52., 53. számú énekek hiánya erőteljes felkiáltójelként emlékeztette a híveket kisebbségi sorsukra. A fiatalok – legkésőbb konfirmandusként – a szüleiktől vagy a lelkészüktől csendes választ kaptak arra a kérdésükre, hogy miért hiányzik az énekeskönyvből az 52-es és 53-as számú ének.
Az 1990-es rendszerváltásokat követően ismét megfogalmazódott az igény egy közös énekeskönyvre. A református egyház Himnológiai Bizottságának munkája nyomán 1996-ban végre megszülethetett egy új egységes református énekgyűjtemény. Ennek előszavában írta lelkesülten Csiha Kálmán püspök:
„Egyházunk népe a történelem viharaiban több mint negyven országba szóratott szét, azonban belső, lelki egysége megmaradt. Ennek az egységnek látható jele a Magyar Református Énekeskönyv és a benne függelékként található új, közös vasárnap délelőtti istentiszteleti rendtartás.”
Csiha Kálmán: Előszó. In: Magyar református énekeskönyv, Budapest, Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata, 1996. – Törzsgyűjtemény
A református vasárnapi szertartáshoz pedig hozzátartozik, hogy istentisztelet végén, kivonulás előtt a hívek eléneklik Kölcsey Himnuszát, amely a fent említett énekeskönyvben a 346. szám alatt található. Ezt most már tiltás nélkül, szabadon megtehetik a világ bármely pontján.
Elbe István
(Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)
