Könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tára nem csupán őrzi, feldolgozza és a kutatás rendelkezésére bocsájtja régi könyvanyagát, hanem lehetőségeihez mérten törekedik arra, hogy a gyűjteményéből még hiányzó kiadványokat beszerezze. Ritka alkalom, amikor egy régi magyarországi, ráadásul magyar nyelvű könyv megszerzésére nyílik mód.
Most egy ilyen lehetőségnek köszönhetően került a könyvtár gyűjteményébe a Szenci Molnár Albert zsoltárköltő, író, fordító református lelkész zsoltárfordításaiból válogató kis kötet 1632-ben Debrecenben megjelent kiadása. A munka első – ma már példányból ismeretlen – kiadása volt a legelső olyan hazai nyomtatvány, amelyben a nagy hatású zsoltárfordítások közül jó néhány olvasható volt. A Régi Magyarországi Nyomtatványok című nemzeti bibliográfia (RMNy 1527) a kiadvány főbb adatait a következőképpen írta le:
[SZENCI MOLNÁR Albert:] Paraphrasis psalmorum Davidis selectiorummetro-rhytmica. In futurum scbolasticae juventutis et pueritiae nostrae exercitium matutinum et vespertinum. Debrecini MDCXXXII Fodorik Menyhért
A⁸ [B⁸] C⁸ D⁸ = [2] + 30 fol. - 16° - Orn.

A kisded kötet címlapja

A nyomtatványnak eddig csupán egyetlen egy példánya volt ismeretes a kutatás előtt, amely azonban csak a 8-8 leveles „A” és „C” jelű füzetet tartalmazta, azaz a 32 leveles kiadványnak nem egészen a felét. Ez az egyetlen töredékes példány is egyedül külföldön, a prágai egyetemi könyvtárban volt megtalálható, ahova Széll Farkas nevezetes gyűjteményéből került.
E hiányos példánynak mindössze mikrofilmmásolata volt tanulmányozható Magyarországon az Országos Széchényi Könyvtárban.
E gyarapodásnak köszönhetően egyrészt immár eredeti példánnyal is rendelkezik a magyar nemzeti könyvtár, ráadásul ez a példány az eddig ismertnél jelentősen bővebb, ugyanis a kötetet lezáró, eddig teljesen ismeretlen „D” jelű füzetet is magában foglalja.

A D jelű füzet kezdőlapja

A kétnyelvű kötet válogatott zsoltárokat tartalmaz latin nyelven és Szenci Molnár Albert magyar verses fordításában. Szenci Molnár Albert (1574–1634) – Kálvin kezdeményezésére, Clément Marot és Theodore de Bèze által franciára fordított, éneklehető formában megverselt – az ún. genfi zsoltárok Ambrosius Lobwasser által készített német fordítását magyarította. Szenci munkája olyan énektípust bocsátott a magyar kálvinisták rendelkezésére, amelynek használatba vétele az addigiaknál szorosabban kapcsolta őket a nyugati gyakorlathoz. Hamarosan ez vált, és maradt évszázadokon át a legáltalánosabban, a gyülekezetek mindennapi életében énekelt zsoltárszöveggé. Mivel Szenci az eredeti dallamokat is megtartotta, mintegy száztíz féle új versformát, a francia reneszánsz költészet alkotásait hozta a hazai literatúrába. E versformák a 17. század második felétől a 19. század elejéig megtermékenyítő hatással voltak a magyar irodalomra. Megkockáztatható, hogy gyülekezeti használata által Szenci Molnár Albert verses zsoltárfordításai számítanak az egyik legtöbbet olvasott magyar irodalmi alkotásnak.
A magyar nyelvű zsoltárok először 1607-ben jelentek meg Hernbornban (RMNy 962(1)), majd Szenci által gondozott teljes Károlyi-féle szentírásfordítás függelékeként Hanauban 1608-ban (RMNy 971) és Oppenheimben 1612-ben (RMNy 1037(2)).
Magyarországon elsőként e válogatás első, ma már példányból ismeretlen kiadásában látott egy részük napvilágot feltehetően 1607–1610 között (RMNy 907). Az összeállítást Újfalvi Imre (1570 e. – 1616), a kora egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb magyar protestáns értelmiségije szerkesztette. Ő előbb mint rektor, majd mint református lelkész működött Debrecenben, ahonnan 1607-ben ment Váradra. Ott azonban a püspöki hivatal megszüntetésére irányuló mozgalma miatt a zsinat 1610-ben megfosztotta lelkészi tisztségéből, és száműzte. Mivel a zsoltárok – mint szó esett róla – első alkalommal 1607-ben kerültek ki a sajtó alól, az egyházával ellentétbe kerülő szerkesztő munkáját pedig már 1610 után aligha adták volna ki, így joggal feltételezhető, hogy e mű kinyomtatására a fenti két időpont között került sor, mégpedig minden bizonnyal szintén Debrecenben, ugyanis (Nagy)váradon ekkor nem működött nyomda. Újfalvinak egyébként is jelentős szerepe volt a zsoltárfordítások elkészítésében és terjesztésében. Ugyanis nemcsak a fordítás elvégzésére biztatta Szencit, hanem elsőként tett hathatós lépéseket a magyarítás hazai népszerűsítésére is.
A kiadvány szövegéről tehát csupán e második kiadás alapján alkothatunk képet. A nyomdász, Fodorik Menyhért előszavából kitűnik, hogy „studiose iuventuti”, azaz a tanuló ifjúság számára állította össze, másrészt, hogy az első kiadás ritkasága és az olvasói igények késztették az újabb kiadás elkészítésére. Amint a fenti leírásban látható, a kötet igen kis alakú (16°) és címlapján, illetve a zsoltárok végén egy kis fametszetes díszt is tartalmaz. A könyvben a levelek verzó, azaz hátlapjain Andreas Spethe német komponista népszerű latin verses zsoltárátdolgozásai olvashatók, amelyekre maga Szenci Molnár hívta fel a figyelmet zsoltárainak első kiadásának ajánlásában, és fordításaihoz is felhasználta. Spethe munkája, – amelynek címéből (Davidis prophetae regii psalmorum paraphrasis metrorythmica) kölcsönözte a szerkesztő feltehetően ennek az összeállításnak a címét is – első alkalommal 1596-ban jelentek meg Heidelbergben. Szenci Molnár Albert verses zsoltárfordításai pedig ezekkel szemben, a rektó lapokon helyezkednek el. A fennmaradt töredék alapján Újfalvi a 6., 8., 23., 34. 51. 90., 91., 103, 110., illetve most már az újonnan napvilágra került „D” jelű füzet alapján a 116., 130. és a 136. zsoltárt válogatta be a gyűjteménybe. A végén ehhez járult a tízparancsolat szövege, továbbá imádságok (Miatyánk, egy reggeli és egy esti, valamint egy „Mind estve reggel” mondandó imádság és Simeon éneke).

A szakirodalom eddig csak találgatásokra hagyatkozhatott a kiadvány terjedelmével kapcsolatban, továbbá, hogy az ismert részeken kívül mely zsoltárok és milyen szempontok szerint kerülhettek be a válogatásba. A „B” jelű füzetet alkotó 8 levél tartalma ugyan továbbra sem ismeretes, de immár egyrészt pontosan tudható, milyen terjedelmű volt a kötet, illetve a szöveg háromnegyed részének ismeretében lehetőség nyílik arra, hogy az irodalom-, vallástörténészek újra tudományos vizsgálat alá vessék a válogatást, és a korábbiaknál megalapozottabb megállapításokat tehessenek róla.
A változatlan szövege miatt hosszú időn át, széles körben, mindennapi gyakorlatban, ráadásul zömében iskolai környezetben használt énekeskönyv példányai jórészt megsemmisültek. A tapasztalat szerint az ilyen kis alakú kiadványok amúgy is a legveszendőbb könyvek közé tartoznak. Nem véletlen, hogy első kiadásából ma egyetlen példány sem ismeretes, és e második kiadás is csak két töredékes példányban maradt fent. Ráadásul egyik esetben sem könyvként őrződött meg a nyomtatvány, hanem csupán másodlagosan, papíranyagként felhasználva. A korabeli gyakorlatban a papír drágasága miatt ugyanis gyakori szokás volt, hogy a könyveket borító papír kötéstáblákhoz, a kötés megerősítésére, vagy könyvborítóként a nyomdában visszamaradt, vagy épp az elhasználódott, kidobandó könyvek anyagát használták fel. Gondos restaurátori munkával azonban ezek az összeragasztott lapok szétáztathatók. A hazai történelmi helyzet következtében a régi magyarországi könyvanyag pusztulása nagyon nagy mértékű volt, megközelítőleg 30% százaléka csupán töredékesen, jórészt ilyen módon, makulatúrában maradt ránk (az érdekesség kedvéért megjegyzendő, hogy további 20%-ból egyáltalán nem ismeretes példány, csupán következtetni lehet egykori létezésükre).
Nem tudjuk, hogy a töredék mely kötetben meglapulva maradt fent. Az sem kizárt, hogy a Széll Farkashoz került levelekkel egyazon kötéstáblában vészelte át az évszázadokat. Újabban a szétáztatott lapokat feltehetően a 20. század első negyedében a művészi könyvkötéseiről ismert Dávidházy Kálmán (1864–1939) debreceni könyvkötő aranyozott vörös bőr, ún. noteszkötéssel látta el.

E példány 2008-ban már szerepelt árverésen az Alexandra antikvárium kincseiből aukcióra bocsátott nagyszabású anyag 260 tételeként. Az árverési katalógushoz kapcsolódó ismeretterjesztő, Új magyar Athenas című tanulmánykötetben rövid leírás is olvasható róla e blog szerzőjétől, illetve a teljes másolat is megtalálható. A könyv felbukkanása kapcsán az Országos Széchényi Könyvtár – feladatának megfelelően – ekkor ritkasága és egyháztörténeti jelentősége miatt javasolta, hogy a kötetet nyilvánítsák védett kulturális emlékké, a Kulturális Javak Bizottsága 2009. február 5-i rendes ülésén pedig ezt indokoltnak is tartotta.
Az árverés után továbbra is magánygyűjteményben lévő példányt most Borda Lajos antikvárius, könyvkiadó gyűjteményéből sikerült megvásárolni. Ő a kötet mellett könyvtárunknak ajándékozta Borsa Gedeon könyvtörténész, bibliográfus, a könyvtár bibliothecarius emeritusának portréját is (lásd erről korábbi blogbejegyzésünket).
Az újonnan közgyűjteménybe került könyv a feldolgozást követően az RMK I. 609a jelzeten lesz elérhető a kutatás számára az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában.

Felhasznált irodalom:

• Imre Mihály: Újfalvi Imre debreceni kiadványa: Spethe-Szenci zsoltárai, németországi párhuzamok. In: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról. Nemzet, egyház, művelődés 7., Sárospatak, Hernád Tiszáninneni Református Kiadó, 2012, 281–302.
• Régi Magyarországi Nyomtatványok 2, 1601–1635, szerk. Borsa Gedeon, Hervay Ferenc, Budapest, Akadémiai, 1983.
• Új magyar Athenas. Válogatás az Alexandra antikvárium kincseiből, [Budapest], Alexandra Antikvárium, 2008, 134–137, 420.
• Klaniczay Tibor: Újfalvi Imre és az 1602. évi énekeskönyv. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 62. évf. 2–3. sz. (1958), 163.
• Vásárhelyi Judit: Szenci Molnár Albert és a Vizsolyi Biblia új kiadásai, előzmények és fogadtatás, Historia litteraria 21., Budapest, Universitas, 2006.

Perger Péter
(Régi Nyomtatványok Tára, RMNy)