„A Wesselényiek közt, a kik a zsibói uradalmat bírták, id. báró Wesselényi Miklósnak volt legviharosabb élete és lelkülete, jellemzi Kemény Zsigmond, azt a Wesselényit, a ki mellé »az égtől őrangyalul vala rendelve egy zárdanövendék, Cserey Heléna, a szeretet, türelem és szenvedés neje«, mert ha féktelen szíve – jellemzi tovább K. Zs. – nem sodorta oly örvénybe, honnan még az ő óriási erejű karjaival sem lehetett volna kimenekűlni és neve ha »Erdély évlapjain fénynyel van körül sugározva, haj! e fény Cserey Heléna könyeiből ragyogott föl és a menekülés a vad szenvedélyek örvényéből egy megsemmisitett nőélet önáldozásainak árán eszközölteték«.
Cserey Helénáról írja Kemény, midőn id. Wesselényi Miklós viharos és nyugtalan szelleméről, izgató kedvteléseiről, erőszakos természetéről szól: »Csak Helena a nőhűség költői képe, az áldozó szeretet és eltitkolt aggályok martaléka járt mindig vidám és nyugodt arczczal a háborgó jelenetek közt, egy virágszál a meghalt boldogság sírjára ültetve, egy szent kereszt a tűzhányó hegy tetején, mely a vész óráiban a gondviselésre s az ég nyílt szemeire emlékeztet, oltárkép a szenvedélyek kereszt-utain, melyet a művész keze azért teremtett, hogy a mélyen-csendes vonalak isten-erejével visszadöbbentsék a vad indulatokat s ha kitörtek, könyekbe olvaszszák föl.« »Wesselényi imádta és rettegte nejét, hódolt szellemének s fölváltva követé saját természetét. A düh és megbánás közt, két egyenlő részre darabolta az életet. S ki tudná megmondani: szive volt-e nemesebb, vagy véralkata iszonyúabb?«”

Petri Mór: A Wesselényiek. Id. Miklós és Cserei Heléna. In: Szilágy vármegye monographiája, Budapest, Franklin, [1905 és 1910 között] – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Régi magyar nemzetség. Eredetét némely genealogusok (ama még most is szokásos szenvelgésből) külföldön, névszerint Csehországban keresik, mert ott tudnak egy Wesseling nevű helységet, mely a gr. Paar családé, és mellyel a hasonlatosság tág útján szófejtegetők a Wesselényi nevet igyekeztek összekötni. Már a múlt században lábra kapott e fonák állítmány, sőt, hogy a család is így tartá, mutatja báró Wesselényi III. Istvánnak Zsibón 1729. sept. 17-én egy tudóshoz írt levele, melyben családját morva eredetűnek mondja és állítja, hogy Wesselényi család Lengyelországban is van. Én azonban ezek dacára biztosan hiszem, hogy a Wesselényi család teljesen magyar eredetű, és nevét a Nógrád megyében fekvő és már a XVI. század végén is puszta Wesselénynek nevezett helyről, mint egykori ősi birtokáról vette. E pusztát 1603-ban is még Wesselényi Katalin Bessenyei Mihály hitvese bírta a leghitelesebb adat szerint.
Legelső, kit a családból levéltárak kutatása nélkül megnevezni tudunk, Wesselényi Farkas volt, ki 1562-ben Nógrád megyei Szécsény ostromában tünteté ki magát, 1567-ben pedig Szádvárt védelmezte. Neje lapispataki Segnyey Dorottya volt…”

Nagy Iván: „Wesselényi család. (Hadadi, báró.). In: Uő: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. Tizenkettedik kötet, Pest, Beimel és Kozma – Ráth, 1857–1868, 158. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Katonáskodása alatt nősűlt meg 1777-ben. A porosz háború idején ezrede Sziléziába ment, hova feleségét, titokban, magával vitte, a mit ezredese, Vrancsics, nem volt hajlandó elnézni. Többek közt egyszer magához hivatta Wesselényit s ezt mondta neki: »Kapitány uram, a mint hallom, bárónéját a parancsolatok ellenére mind itt tartja, már én csak azt teszem, hogy kirendelvén két káplárokat, elkergettetem a regimenttől.« Erre Wesselényi – mert az obester a parancsot nyomban kiadni akarta – fölháborodva riadt az obesterre, hogy a mint látja, most nem obesterrel, hanem vaczkában fetrengő disznóval van dolga, s kardot rántott, mire az obester segítség után kiáltozva a szomszéd szobába menekűlt. Most bement Wesselényinek másodkapitánya, az ezredes segédje, hogy lecsendesítse őket. De »áristom« lett a vége. »Ennyi boszantást megunván, mivel a háborúnak is vége lett, haza jött, mint nem katona,« 1779-ben, s az anyja halála után s katonáskodása alatt kihalt ipart újjá teremtette.”

Petri Mór: A Wesselényiek. Id. Miklós és Cserei Heléna. In: Uő: Szilágy vármegye monographiája, Budapest, Franklin, [1905 és 1910 között] – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Wesselényi így adja elő a gorbói hadjárat előzményeit s rövid történetét II. József császárhoz tett jelentésében:

1. Gróf Haller János, neki csaknem szomszédja, a rendestől eltérő életmódot folytat s ez által igen sok kárt okoz.
2. Az előző 1781. évben lovásza, Stol Gáspár, valamelyik jobbágyával, erdei lakásáról, a gróf izgatására, megszökött. A szökevényeket emberei hosszas keresés után a gróf gorbói kuriájában találták, s mikor kérték, hogy adja ki, a gróf az egyiket visszatartotta, még pedig azt, kire neki több szüksége van, t. i. Stol Gáspárt.
3. Midőn ő tisztelettel teljesen levelet küldött a grófhoz, ez a levélre semmit sem válaszolt, küldöttjét pedig a kapun be sem eresztette. Ilyen gyalázatos igazságtalansággal sértette meg.
4. Mivel a gróf a hozzá jövőket az őrségben tartott embereivel meg szokta támadni; ezért Wesselényi, hogy ilyes esetek ellen – mert valóban számított ilyesmire – biztosítva legyen; másrészről pedig, hogy szökevény lovászára ráronthasson, emberei közűl kiséretet vett maga mellé.
5. Midőn 1781 augusztus 16-dikán embereivel Gorbó birtok felé vette útját, a gróf künn a ménest szemlélte s hogy őt észre vette, berohant a várba, zajt ütött és az őrséget fegyverbe állíttatta.
6. Midőn pedig ő a gorbói portára ment, kérte, hogy ketten együtt bocsátkozzanak beszédbe; vagy a gróf a szökevény lovászt adja ki. E végből Gracza Györgyöt és Pap Andrást küldte a grófhoz. De ez azt felelte, hogy küldje el előbb ott maradt embereit. Sok ilyen dologgal egészen felzavarta az ő lelkét, pedig soha sem sértette meg a grófot.
7. Ellene mindenfelé vádaskodott nem csak a köznépnél, hanem a felség előtt is.
8. Felségsértést koholt, a mi pedig fej- és jószágvesztést von maga után.
9. Nem szűnik meg a gróf izgatni. És az ebből származó kárt neki tűrni kell.
10. Ezért kívánja, hogy a gróf vádaskodása miatt az ellene folyamatba tett kereseteket szüntessék meg s követeli, hogy a felségsértési vádat törvényesen elvessék. Ezek után csak azt kéri a királytól, hogy neki a törvényes védekezésre, a hazai törvényből kifolyólag, alkalom és idő adassék.”

Petri Mór: A Wesselényiek. Id. Miklós és Cserei Heléna. In: Uő: Szilágy vármegye monographiája, Budapest, Franklin, [1905 és 1910 között] – Magyar Elektronikus Könyvtár

„1794 január 14-dikén Közép-Szolnok vármegyének Szilágy-Csehben tartott közgyűlésén báró Wesselényi Miklós az ujonczok kiállítása előtt annak megvizsgálását kérte, vajjon nem törvényellenes-e a hadi segélyezésnek országgyűlésen kívül való kérése. A rendekre nagy hatást tett beszéde, s mint a főispán a kir. kormányzóhoz jelenté, »zendülés lett a gyűlésben«. Elhatározták, hogy az elfogott ujonczokat is szabadon bocsátják, a mi meg is történt. Ez után a gyűlés után, midőn 1795-ben az egyetlen első Miklós fia is meghalt, visszavonúlt a közdolgoktól. De az 1796-dik évben született második Miklós újból visszaadta őt hazájának. »Ez időközben hivatal nélkül levén, munkásságát jobbágyai boldogságára fordítá, a nevelés élesztésére, a zsibói oskolát oly karba helyezte, hogy mintája lehete bármely falusi iskolának.« Ebbe minden gyermek 14 éves koráig járni tartozott. Tanították őket írásra, olvasásra, énekre, vallásra, geographiára, históriára, phisicára, gazdaságra, természethistóriára, számolásra, levelek, contractusok, quietantiák írására a gyermek értelméhez és szükségéhez mérten. »Administratorsága alatt már csökkent egy keveset.«”

Petri Mór: A Wesselényiek. Id. Miklós és Cserei Heléna. In: Szilágy vármegye monographiája, Budapest, Franklin, [1905 és 1910 között] – Magyar Elektronikus Könyvtár

„A te tüzed tölti a nagyobb lelkeket,
Mesterséget tanítsz, formálsz mestereket,
Altalad tartja fel magát az erkölcs is,
Tégedet távolról követ még a bölcs is.
Midőn merőn néz a csillagok számára,
Rád gondja s nem azok csuda futására.
Oh, ha az emberek szemei látnának,
És valóságodnak mélyére hatnának,
Mely kicsinynyé lennél te mindjárt azoknak,
Szemfényvesztő tüze az indulatoknak”

Idősb Báró Wesselényi Miklós: Dicsőség. Idézi: Petri Mór: A Wesselényiek. Id. Miklós és Cserei Heléna. In: Uő: Szilágy vármegye monographiája, Budapest, Franklin, [1905 és 1910 között] – Magyar Elektronikus Könyvtár

„…Mind az a mit én a Nemzeti Játzó Szinünk felállítására, s annak fenn-tarthatására tselekedtem, Hazánkhoz, s Nemzetemhez tartozó kötelességem, nemzeti Nyelvünk pallérozására törekedő Hazafiúi buzgóságom következése, a mely a több Nagy Érdemű Hazánk fiainak ditséretes munkáinál valamint hogy nagyobb tekintetbe nem jöhet, ugy háládatosságot sem érdemel (…) Tegye is a Magyarok Istene minden a mi Hazánk boldogítására, Nemzeti Nyelvünk pallérozására czélozó buzgó igyekezetünköt előmenetelessé, gerjeszsze fel több Hazánk fiaiban is az igaz Hazafiúi tüzet, hogy az, mind azt a mivel Hazánknak, s Nemzetünknek tartozunk, velünk édjütt munkálkodhassa.”

Enyedi Sándor: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése, [Budapest], Magyar Színházi Intézet, 1983, 5. – Törzsgyűjtemény

„De a zsibói kastély zajos és viharos volt egyszersmind, mint gazdájok nyugtalan lelkülete. A viharos élvezetek közt első helyen álltak a nagy kocsizások s Wesselényi, fogatát rendszerint akkor engedte szabadjára, midőn vele veszedelmes pontokhoz ért. Remény Zsigmond ír ez izgató veszedelmekről. Wesselényi egy alkalommal épen akkor dobta a gyeplőt a lovak közé, midőn azok egyenesen a Szamosnak rohantak. »Még néhány lépés, még egy mozdulat s mindennek vége.« De az utolsó pillanatban, az ismert jelre, rögtön megálltak a megvadúlt lovak, mintha lábaik a földbe szegződtek volna.”

Petri Mór: A Wesselényiek. Id. Miklós és Cserei Heléna. In: Uő: Szilágy vármegye monographiája, Budapest, Franklin, [1905 és 1910 között] – Magyar Elektronikus Könyvtár