400 koronás, kitöltetlen részvényjegy részlete, 1895. Jelzet: SZT Irattár, Vígszínház 374/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár
„A Vígszínház alapításának ötlete kávéházi, vagy mondhatjuk így is: szerkesztőségi beszélgetésekben merül fel. Eleinte hagyományos eszközöket latolgatnak: adományokat, hivatalos támogatást stb. A korszerű, gátlástalan, ám eredményes tőke segítsége azonban ekkor már nem nélkülözhető. Maga az ötlet Fekete József hírlapíróé, aki egy Magyar Salon című képeslap szerkesztője és tulajdonosa. Társa Silberstein-Ötvös Adolf hírlapíró, a Pester Lloyd színházi kritikusa és egyben Fekete lapjának munkatársa. Hamarosan Keglevich István gróf csatlakozik hozzájuk, előzőleg az Opera és a Nemzeti Színház intendánsa. A Vígszínház iránt akkor kezd érdeklődni, amikor éppen megvált intendánsi tisztétől, és megvásárolja a Magyar Salon-t. A kávéházban »gründolt« kisstílű vállalkozásból néhány év alatt korszerű részvénytársaság fejlődik, de ez a folyamat sok személyi változást igényel. A Vígszínház egyes jubileumaikor (30, 40, 45 éves) mindig ki is újulnak a vetélkedések az alapítás elsőbbsége és dicsősége körül.”
Magyar Bálint: A Vígszínház története alapításától az államosításig: 1896–1949, Budapest, Szépirodalmi, 1979, 8–9. – Törzsgyűjtemény
1890 augusztusában Fekete József és Silberstein-Ötvös Adolf benyújtotta a színházalapítási kérvényt a fővárosi közgyűléshez, amelyet ugyanaz évi októberi tárgyalásán még támogatott a főváros, de 1891 áprilisában a Telekadó Bizottság és a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság is leszavazta.
További procedúrák után 1891. június 15-én végül mégis megkapták a színháznyitási engedélyt.
A kül- és belpolitikai változások és az ebből fakadó játszmák (a főváros teljes elmagyarosítására való törekvés került szembe a Monarchia németországi orientációjával) megnehezítették a színházalapítást. Fekete József röpiratában az 1790-ben alakult első magyar színtársulat megalapításával állítja párhuzamba a Vígszínház létrehozásának igényét (ezért használja a II. Kelemen Lászlót álnévként); szerinte égető szükség van arra, hogy a Nemzeti Színházról „levegyék a terhét” a szerteágazó, valamennyi műfajt magában foglaló repertorárnak. Ennek érdekében az új színház „a tiszta komikum és a humor szépségeit művészi tökéllyel juttatná kifejezére.”
„[A Keglevich István elnökletével 1891. június 22-én megalakult] Magyar Vígszínház-egylet czéljául tűzte ki magának, hogy társadalmi uton, hazafias támogatás által, teszi lehetővé a negyedik állandó magyar színház létesítését. A színház felépítése biztosítva van és még csak 200,000 forint hiányzik, mely összeget az egylet 200 forint értékű részjegyekkel iparkodik beszerezni. Erre a czélra tagokat vesz fel, akik legalább 200 forinttal járulnak a terv keresztülviteléhez. Egy tag vehet azonban több részjegyet is. A Vígszínház-egylet pénztárnoka a „Magyar Általános Hitelbank” (Budapest, nádor-utcza), tagsági felvételre lehet jelentkezni a „Magyar Vígszínház-egylet irodájában” (Budapesten, dohány-utcza 12. sz.), mely kívánatra szívesen szolgál mindenféle felvilágosítással és bérmentesen küldi az egylet alapszabályait és prospektusát.”
II. Kelemen László [Fekete József]: Magyar vagy német színház?, Budapest, Magyar Salon, 1891, 31, 33. – Törzsgyűjtemény
Az 1892. évi utolsó, december 18-án tartott közgyűlésen bizottmányt alakítottak, amelynek feladata az volt, hogy a kormánnyal és bankokkal, pénzintézetekkel tárgyalva a színház építési költségeit előteremtse.
1893-ban úgy döntöttek, hogy az Egyletet Részvénytársasággá alakítják át, mert pusztán az adományokból nem lehetett volna finanszírozni az építkezést. Ennek eredményeképpen 1894 elején megalakult a Magyar Vígszínház Részvénytársaság, amelynek az elnök Andrássy Tivadar gróf, az alelnök Lipthay Béla báró és a szintén alelnök Keglevich István gróf mellett más arisztokraták, gazdag polgárok és jelentős politikusok is tagjai voltak.
Az évek során több helyszín is szóba került, a Fővárosi Tanács saját aktuális fejlesztési terveit preferálva hatályon kívül helyezte a Náday Ferenc, Silberstein-Ötvös Adolf és Fekete József számára 1891-ben kiadott engedélyt, és új engedélyt adott ki a Vígszínház Részvénytársaságnak. A végleges helyszín kiválasztásában az is szerepet játszott, hogy a mai Szent István körúton található telek megvásárlása a Magyar Jelzálog Hitelbanktól felvett kölcsön egyik feltétele volt.
A részvénytársaság léte azonban önmagában még mindig kevésnek bizonyult a megvalósuláshoz: a várható költségeket 900.000 forintra becsülték, az építkezés megindításához szükséges 200.000 forintnyi tőkéből csak 50.000 forint gyűlt össze. Ezért folyamodtak állami támogatásért: 200.000 forint kamatmentes kölcsönt szerettek volna kapni (250.000 forintot „törlesztési kölcsönből” fedeztek volna, és arra számítottak, hogy a fővárostól ingyen kapják meg a telket). A kamatmentes kölcsönhöz az országgyűlés jóváhagyása kellett volna, ezt azonban az ellenzék leszavazta – azzal az indokkal, hogy a kormány egy olyan magánvállalkozásnak készült kamatmentes kölcsönt adni, amelynek még az előfeltételként megkövetelt összeg sem állt a rendelkezésére, ráadásul hajlandó lenne német nyelvű előadásokat is tartani. Az állami támogatás elutasítása miatt a vállalkozás kizárólag magántőkéből valósult meg, Fekete József, Silberstein-Ötvös Adolf és Náday Ferenc szerepét Faludi Gábor, Wagner Géza, Andrássy Tivadar és Széll Kálmán vették át.
Faludi Gábor vezetésével Szécsi Ferenc és Váradi Antal szövetségében egy Bérlőtársaság is alakult – ennek a nevében vett fel a Vígszínház részvénytársaság a Magyar Jelzálog Hitelbanktól, a Kereskedelmi Banktól és a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesülettől összesen 400.000 forintnyi kölcsönt színházépítésre, a bankok vezetői (a Magyar Jelzálog Hitelbanké Széll Kálmán, a Kereskedelmi Banké Lánczy Leó, a Hazai Takaréké Hatvani Deutsch Sándor) pedig a Vígszínház Részvénytársaság igazgatóságának tagjai voltak.
Faludi Gábor a kölcsönhöz saját 100.000 forintos tőkét adott hozzá, Szécsi Ferenc szintén ennyit.
A még hiányzó összeget részvényeladásokból kellett fedezni. A jegyzés annyira sikeres volt, hogy a színház megnyitásáig majdnem 1600-at adtak el a részvényekből. A siker kulcsa Faludi Gábor személye volt: a Bérlőtársaság és a Vígszínház Rt csak jogilag volt két különböző vállalkozás, a gyakorlatban mindkettőt Faludi Gábor tartotta kézben – a Vígszínház létrejöttének és kezdeti működésének üzleti-anyagi háttere még abban a korban is finoman szólva szokatlan megoldás volt.
Andrássy Tivadar megszerezte Ferenc József támogatását is, évi 4000 forintot, amelyet később még emeltek is; a támogatás egészen a király haláláig megmaradt.
A Vígszínház Részvénytársaság – miután újra megkapta a fővárostól a színháznyitási engedélyt – 1895. január 12-én megkötötte a telek megvásárlásáról szóló szerződést, 1895. április 24-én pedig megkezdődött az építkezés.
Felhasznált irodalom:
- Magyar Bálint: A Vígszínház története alapításától az államosításig: 1896–1949, Budapest, Szépirodalmi, 1979.
- Juhász Gabriella: Ferdinand Fellner és Hermann Helmer magyarországi színházépítészete, doktori disszertáció, 2024, PPKE
- Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk.] Székely György, Budapest, Akadémiai, 1994.
Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)
![„[A] művészi és színházi siker teljességében”](https://m.blog.hu/ne/nemzetikonyvtar/image/.external/.thumbs/14a3762d1b43d95ad3b6b6eebee55252_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
