Munkatársaink 2026. május 1. és 7. között a Magyar Papírmúzeum szervezésében egyhetes szakmai úton vettek részt Olaszországban, amelynek során három, történelmi papírmalmok és papírgyárak alapjaira épülő papírmúzeumot látogattak meg: a toscolano-madernói Museo della Cartát, a pesciai Museo della Carta di Pesciát, valamint a fabrianói Museo della Carta e della Filigranát. Könyvtárunk Állományvédelmi és Restauráló Osztályát Horváth Diána, Franges Krisztina, Tóth Zsuzsanna, Koppán Orsolya és Érdi Marianne képviselte, míg a Régi Nyomtatványok Tára részéről Szebelédi Zsolt csatlakozott a csoporthoz.

A szakmai út résztvevői

A látogatások során a résztvevők megismerkedtek az intézmények történeti gyűjteményeivel, és az ott dolgozó szakemberek segítségével átfogó képet kaptak a múzeumok szakmai, oktatási és közönségkapcsolati tevékenységéről is. A személyes találkozások egyúttal lehetőséget teremtettek későbbi szakmai együttműködések megalapozására, amelyek a vízjelkutatások előmozdítását is jelentősen segíthetik.
Az első helyszín a Toscolano-völgyben található Museo della Carta volt. A Toscolano-völgy papírmalmainak története közel hét évszázadra nyúlik vissza. Az első biztos adat 1381-ből származik, de a papírkészítés már évtizedekkel korábban megkezdődhetett a térségben. A 15. századra már több malom működött a folyó mentén. A Velencei Köztársaság idején (1426–1797) a környék papírgyártása mennyiségében és minőségében is kiemelkedővé vált, különösen a 16. században, amikor a nyomtatás elterjedése ugrásszerűen növelte a papír iránti keresletet. A helyi papírt a mediterrán kereskedelmi útvonalakon egészen Konstantinápolyig szállították. A fejlődést az 1630-as pestisjárvány törte meg: számos malom bezárt, de a termelés később fokozatosan újraindult. A Velencei Köztársaság bukása után új korszak kezdődött, amely végül a 19–20. század fordulójának iparosodásával zárult le. Magát a múzeumot a völgyben az utoljára, 1960-ban bezárt papírgyár területén alakították ki. A múzeum vezetése rendkívül szívélyesen fogadott bennünket, és tartalmas beszélgetést folytattunk a munkánkról, valamint egy esetleges későbbi együttműködés lehetőségeiről.
A múzeumban megtekintettük a kézi papírkészítés valamennyi fontos eszközét: a kalapácsos zúzóművet, a merítőkádakat, a merítőszitákat és a hollandi őrlőt is.

Papírmerítőkád Toscolano-Madernóban

Gyönyörű, művészi kivitelezésű vízjeleket láthattunk, jóllehet ezek egy része Fabrianóból származott. Hosszú időn keresztül Toscolanóban készítették a biztonsági vízjellel ellátott papírokat is. Különösen látványos volt a régi síkszitás papírgép, amelynek vízjelnyomó hengereit szintén megőrizték. A múzeumlátogatás után bejártuk a természeti adottságait tekintve is lenyűgöző völgyet, ahol számos egykori papírmalom mára romossá vált épületét is megtekinthettük. A múzeum munkatársai elmondták, hogy a látogatók számára bemutató jelleggel ma is készítenek kézi merítésű papírt.
Következő állomásunk a pesciai Museo della Carta di Pescia volt, ahol az intézmény igazgatója, Massimiliano Bini fogadott bennünket. A helyi papírmalom fénykora szorosan összefonódott a Magnani család nevével, amely a 18. század végére a toszkán papírkészítés meghatározó szereplőjévé vált. Giorgio és Domenico Magnani 1783-tól jelentős beruházásokkal építették fel vállalkozásukat: 1813-ra már hét malmot működtettek, több tucat családnak biztosítva megélhetést, és gyakorlatilag uralva a térség papíriparát. A 19. század közepére tizenkét papírmalmukkal Európa élvonalába kerültek, termékeik pedig Brazíliától Észak-Amerikáig világszerte keresettek voltak. Az igazgató elmondása szerint a múzeum gyűjteménye elsősorban a Magnani-korszakhoz kapcsolódik, így a fókusz a 18–20. század történetére irányul.
A malomban egészen 1992-ig folyt papírmerítés, és csak a bezárást követően alakították át múzeummá. Az igazgató vezetésével itt is megtekinthettük a hagyományos papírkészítés eszközeit: a kalapácsos zúzóművet, a merítőkádakat és a vízjeles merítőszitákat.

Zúzóművek a Pescia papírmúzeumban

Toscolano-Madernohoz hasonlóan itt is készül kézi merítésű papír, elsősorban bemutató céllal, de a látogatók helyben készült papírokat szuvenírként is vásárolhatnak. Különösen érdekesek voltak a merítősziták, köztük az árnyalatos vízjelek készítésére szolgáló változatok. A múzeumlátogatás után egy igazi gyöngyszemet is felfedeztünk: Sassoferrato városát.
Harmadik célpontunk az itáliai papírkészítés történelmi fellegvárának tekinthető Fabriano volt. A helyi papírkészítés nem csupán azért bír kiemelkedő jelentőséggel, mert itt már a 13. századtól működtek papírmalmok, hanem azért is, mert a helyi mesterek számos meghatározó technológiai újítást vezettek be. Ilyen volt például a papír állati enyvezése, amely megakadályozta, hogy a tinta szétfolyjon az írás során; a kalapácsos zúzómű alkalmazása, amely jelentősen javította a feldolgozás hatékonyságát és minőségét; valamint magának a vízjelhasználatnak az elterjedése is Fabrianóhoz köthető. Az itt készült papírok kiváló minőségükről váltak Európa-szerte híressé.
A papírkészítés a 17. századtól hanyatlásnak indult, ám a 18. század végén Pietro Miliani új lendületet adott a város papíriparának. 1782-ben egyesítette a helyi papírmanufaktúrák jelentős részét, létrehozva a Cartiere Pietro Miliani vállalatot. A 19. század során a cég jelentős ipari modernizáción ment keresztül, és 1851-ben a londoni világkiállításon aranyérmet nyert. A Miliani-üzemek különösen a biztonsági papírok és a művészpapírok gyártásában váltak világhírűvé. A 20. században a fabrianoi papírgyártás továbbra is meghatározó szerepet játszott Olaszországban: a vállalat állami ellenőrzés alá került, majd Cartiere Miliani Fabriano néven működött tovább. 2002-ben a céget a Fedrigoni csoport vásárolta meg, amely ma is kézzel készített művészpapírokat, akvarellpapírokat, rajzpapírokat állít elő, valamint gépi biztonsági és speciális papírok is gyárt.

Papírmerítő mester Fabrianoban

A Museo della Carta e della Filigranaban – a Papír- és Vízjelmúzeumban – különösen szívélyes fogadtatásban részesültünk. Rövid megbeszélésünket követően az igazgatónő, Francesca Manucci személyesen tartott számunkra tárlatvezetést. A hagyományos papírkészítés folyamatának bemutatása után utunk talán leglátványosabb részéhez érkeztünk: a múzeum páratlan vízjelgyűjteményéhez. Itt egyrészt kiállították a 13. század végéről fennmaradt legkorábbi vízjeleket, másrészt különösen impozáns volt az árnyalatos vízjeleket bemutató gyűjteményük. A vezetés után lehetőségünk nyílt betekinteni a helyi levéltár anyagába is, ahol az itáliai papírgyártás 13. századi kezdeteihez kapcsolódó dokumentumokat tekinthettünk meg. Ezt követően a Gianfranco Fedrigoni nevét viselő alapítvány, a Fondazione Fedrigoni Fabriano gyűjteményében is külön vezetést kaptunk. Először az üzleti levéltárban jártunk, ahol betekintést nyerhettünk az alapítvány által gondozott papírgyári dokumentáció gyűjteménybe, megtekintettük az árnyalatos vízjeleket bemutató kiállítást, illetve bemutatták számunkra a páratlan vízjelkatalógusukat is. Ezt követően látogatást tettünk az egykori Cartiere Miliani Fabriano gyár épületében. Itt lehetőségünk volt betekinteni a valaha ott dolgozó szakemberek, művészek világába, a hagyományos eszközök, gyűjtemények, kiállítás anyagok és videófelvételek segítségével. Végigjárhattuk a papírgépeken időnként ma is használt vízjeles hengerszita gyűjteményt, valamint megtudhattuk azt is, hogyan készülnek viaszba vésett művészi portrék felhasználásával, a galvanoplasztika eljárását is alkalmazva az árnyalatos vízjelek merítőszitái. Igazi különlegességük a 2295 darabos, kézi papírkészítéshez használt vízjeles merítőszita gyűjtemény.

Vízjelszita-gyűjtemény Fabriano

Ez a páratlan kollekció segít megérteni az európai papírkészítés történetét, és fejlődését, ezért a papírtörténet szempontjából kiemelkedően fontos ennek a technikai örökségnek a megőrzése.
Az egyhetes olaszországi szakmai út így nemcsak három különleges papírmúzeum megismerését jelentette. A látogatások során szerzett tapasztalatok és a helyi szakemberekkel folytatott eszmecserék új ismeretekkel gazdagították a résztvevőket, és felvetették a papír- és vízjelkutatás nemzetközi együttműködésének jelentőségét is. A személyes találkozások, a gyűjtemények közvetlen megismerése és a műhelyek működésének áttekintése mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a szakmai párbeszéd kézzelfogható alapokra helyeződjön.
Az út végére kirajzolódott, hogy a papír nem csupán hordozóanyag, hanem kulturális emlékezet, technológiai innováció és kézműves tudás lenyomata is egyben – amelynek megőrzése és kutatása közös európai felelősség.

Árnyalatos vízjel Fabriano

Franges Krisztina
(Állományvédelmi és Restauráló Osztály)
Szebelédi Zsolt
(Régi Nyomtatványok Tára)