A Szentháromság titka a kereszténység legfőbb ismérve. Aki tagadja a Szentháromságot, az tagadja Jézus Krisztus valóságos istenségét, egyszersmind tagadja az ő megváltói, messiási művét, amely a keresztény doktrína legelső alappillére. A Szentháromság oszthatatlan egység és öröktől fogva a legteljesebb, tökéletes szeretetközösség a szentháromsági személyek között. Ezen isteni szeretet túláradásából származik a teremtés, az egész látható és láthatatlan teremtett világ, velünk, emberekkel együtt. Az isteni szeretet csodálatos, természetfölötti fényét, tündöklését, éltető melegét szemléli a mai napon az Egyház: papok és szerzetesek a világi hívekkel együtt ehhez a fölséges titokhoz közelítenek hódolattal, szent félelemmel, imádással, őszinte, buzgó szeretettel. Ezen ünnep nyomai a 10. századig nyúlnak vissza, de csak XXII. János pápa idejében, az 1334. évben lett az egész katolikus egyházban kötelező ünneppé, méghozzá a pünkösd utáni első vasárnapon.
Josef Axmann (1793–1873): Szentháromság. Kőnyomat – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
A XVI. Benedek pápa által 2007-ben (a Summorum Pontificum kezdetű apostoli levélben) újra törvényesített régi, tridenti liturgiában Szentháromság vasárnapja után advent első vasárnapjáig, vagyis az összes pünkösd utáni vasárnapon a szentmise prefációja ugyanaz, mint Szentháromság vasárnapján. Így emlékezteti a régi miserend a katolikus hívőket a Szentháromság hittételének kiemelt fontosságára:
„Vere dignum et justum est, aequum et salutare, nos tibi semper et ubique gratias agere: Domine sancte, Pater omnipotens, aeterne Deus. Qui cum unigenito Filio tuo et Spiritu Sacto, unus es Deus, unus es Dominus: non in unius singularitate personae, sed in unius Trinitate substantiae. Quod enim de tua gloria, revelante te, credimus, hoc de Filio tuo, hoc de Spiritu Sancto, sine differentia discretionis sentimus. Ut in confessione verae, sempiternaeque Deitatis, et in personis proprietas, et in essentia unitas, et in majestate adoretur aequalitas. Quam laudant Angeli atque Archangeli, Cherubim quoque ac Seraphim: qui non cessant clamare quotidie, una voce dicentes:” [Sanctus etc.]
„Valóban méltó és igazságos, illő és üdvösséges, hogy mi neked mindenkor és mindenhol hálát adjunk, szentséges Úr, mindenható Atya, örök Isten, ki egyszülött fiaddal és a Szentlélekkel egy Isten vagy, egy Úr vagy; nem a személy egységében, hanem az egy lényeg Háromságában: mert amit kinyilatkoztatásod alapján a te dicsőségedről hiszünk, ugyanazt valljuk Fiadról és a Szentlélekről elválasztó megkülönböztetés nélkül, hogy az igaz és örökkévaló Istenség megvallásában imádjuk mind a személyekben a sajátosságot, mind a lényegben az egységet, mind a fölségben az egyenlőséget, amelyet dicsérnek az angyalok és főangyalok, a kerubok és szeráfok, kik nem szűnnek meg mindennap egy hangon kiáltani, mondván:” [Szent vagy stb.]
Szunyogh Xavér Ferenc (szerk.): Magyar-latin misszále az év minden napjára. A Római Misekönyv szerint. 2. kiadás, Budapest, Szent István-Társulat, 1947, 564– 565. – Törzsgyűjtemény
Angyali üdvözlet. Rézmetszet, 18. sz., Franciaország – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
A Szentháromság titkának említését természetesen az új, vatikáni liturgiában is lépten-nyomon megtaláljuk, hiszen a szentmise keresztvetéssel kezdődik, illetve számos liturgikus szöveg, könyörgés a Gloria Patri et Filio et Spiritui Sancto kezdetű doxológiával fejeződik be. A Bibliában a Szentháromság titka egy helyen van egészen kifejezetten említve, Szent János apostol első levelében: „Mert hárman vannak, a’ kik bizonyságot tésznek menyben: az Atya, az Ige, és a’ Szent-Lélek: és e’ három egy.” (Quoniam tres sunt, qui testimonium dant in caelo: Pater, Verbum et Spiritus Sanctus: et hi tres unum sunt. – 1 Joan. 5. v. 7.)
Szent Ágoston tanítása szerint a Szentháromság hitével kapcsolatos tévtanok, eretnek nézetek abból fakadnak, hogy egyes tanítók a természetfölötti, tisztán szellemi világot az anyagi, testi világ, csupán a képi ábrázolások felől szemlélik, illetve a mi halandó emberi létezésünk korlátozott, időbe zárt természete felől nézik (Augustinus: De Trinitate, Cap. I., 1.) Minthogy pontosan ugyanarról az alanyról nem lehet ellentmondás nélkül egyszerre állítani az egységet és a háromságot, az a kérdés, hogy az Istenben miről kell azt mondanunk, hogy egy, és miről azt, hogy három. A 4. lateráni zsinat tanítása szerint Istenben három a személy avagy magánakvaló (hypostasis), és egy a lényeg (essentia, substantia) avagy természet. Az isteni természet lényege szerint egyszerű. A szentháromsági személy fogalma nem egyezik meg pontosan a teremtett személy (emberi, angyali, egyéb természetfölötti személyek) fogalmával. A teremtett személy mindig egyedi, szinguláris létező, vagyis lényegét tekintve elkülönül minden más létezőtől. A szentháromsági személyek között pedig lényegi, szubsztanciális egység áll fenn (unitas essentiae vel substantiae – Augustinus: De Trinitate, Cap. II. 4.).
Talis erat. Szimbólum. Rézmetszet. In: Litkey Ferdinánd: Rhetor officiosus. Tyrnaviae, Typis Academicis, 1738, 1. – Törzsgyűjtemény
Fontos megjegyeznünk, hogy ezeket a distinkciókat a teológia és keresztény természetfilozófia segítségével meg tudjuk ugyan fogalmazni, de korlátozott emberi természetünknél fogva a maguk ténylegességében nem vagyunk képesek megérteni. A Szentháromság titka az elméleti közelítések ellenére örök titok marad, és titokként kell szemlélnünk. A Szentháromságon belül vannak eredések, más szóval származások. A katolikus dogmatika hittételbe foglalva tanítja, hogy a Fiú az Atyától származik születés útján (generatio), a Szent Lélek pedig az Atyától és a Fiútól származik lehelés útján (spiratio). Ezek az eredések, származások azonban nem jelentik azt, hogy az Atya a Fiúnál, illetve az Atya és a Fiú a Szent Léleknél tényleges ontológiai értelemben előbb való volna. Mindhárom szentháromsági személy öröktől fogva való.
A Szentháromság képi ábrázolásai
Első képünkön egy klasszikus Szentháromság-ábrázolás látható. Ezzel találkozunk napjainkban is a legtöbb helyen, például oltárok homlokzatán vagy az úgynevezett Szentháromság-oszlopokon, szoborcsoportokon. Az Atya szakállas, bölcs aggastyánként való ábrázolása Dániel próféta látomásából ered (Dan. 7. v. 9.). Ott a neve „régi idejű” (antiquus dierum, újabb fordítás szerint Ősöreg). Ő Aquinói Szent Tamás értelmezése szerint nem más, mint a mennyei Atya, akiben van az örökkévalóság. (Summa theologiae III. quaest. 59. art. 1., initio). Az Atya jobbján ül a Fiú, bal vállán a dicsőséges szent Keresztet hordozza, jobbjával áldást ad a Földre. Fölöttük középen galamb képében a Szent Lélek lebeg. Az ábrázolás Máté evangéliumából, Urunk megkeresztelkedésének történetéből való (Matth. 3. v. 16.). Az Atya jobbjával a Szent Lelket hívja. Bal kezében a kormánypálca mindenhatóságát és atyai gondviselését jelképezi. A sötét színű glóbusz, amely fölött a Szentháromság trónol, a bűnbe merült világ, amelybe a kereszt fénye, a kegyelem fénye hoz világosságot. (Én vagyok a világ világossága. Ego sum lux mundi – Joan. 8. v. 12.) .
Gottfried Bernhard Göz (1708–1774): Szűz Mária megkoronázása. Kőnyomat – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
A második kép egy angyaliüdvözlet-ábrázolás, amelyen szintén mindhárom szentháromsági személy jelen van. A mennyei Atya küldi a Szűzanya méhébe a Szent Lelket, ahol a Lélek erejéből az örök Ige testté lesz. Gábriel angyal jobb kezével szintén a Szent Lelket hívja, ami arra utal, hogy a középkori és kora újkori keresztény teológia és természetfilozófia tanítása szerint az ember az örök isteni fényt, a Szent Lélek fényét nem képes közvetlenül befogadni, csak angyali közvetítéssel. (Robert Fludd: Philosophia Moysaica... Avthore, Rob[erti] Flvd, alias De Flvctibvs..., Govdae, Excudebat Petrus Rammazenius, Bibliopola, 1638. Proemivm, in medio. Athanasius Kircher: Ars Magna Lvcis et Vmbrae In decem Libros digesta... Romae, Sumptibus Hermanni Scheus, 1646, 924. Epichirema V. Deus fons lucis est, & Angelus primae lucis speculum; secundum speculum, homo.)
A harmadik képen a Nap látható a Szentháromság szimbólumaként. A kora újkori keresztény természetfilozófiából, például Robert Fludd könyveiből ismert ez a szimbolika. Fludd azt tanítja, hogy a régi bölcsek az Istenséget a Naphoz hasonlították, és a Nap lényegében (in Solis essentia) megkülönböztették magát a planétát, annak fényét vagy világosságát és éltető melegét. Magát a Napot az Atyaistennek, világosságát a Fiúnak, melegét a Szentléleknek feleltették meg, lévén, hogy a világosság közvetlenül a Napból mint égitestből ered, az éltető meleg jótékony hatása pedig az égitestből és annak világosságából egyaránt. (Robert Fludd: Utriusque Cosmi... Historia. Tom. I. De Macrocosmi Historia..., Oppenhemii, Typis Hieronymi Galleri, 1617, 19.: „Secundum Sidrac: sapientem tria percipiuntur in Solis essentia, videlicet ipse Sol, ejus lux seu claritas et calor vivificus...”) A fiát a Nap felé hívogató sasmadár a sikeres, jó erkölcsű szülő, aki gyermekét Isten szerint neveli és Istenhez vezeti. A kép alján a sötétbe bújó fiát hiába hívó sas a sikertelen, rossz példát mutató szülő.
Negyedik illusztrációnkon a Szűz Máriát megkoronázó Szentháromság látható. A Szűzanya térdel és imádkozik, ami arra utal, hogy istenanyaságát engedelmesség, alázat útján kapta a Teremtőtől. (Luc. 1. v. 38.) A koronát Szent Fia helyezi a fejére, amint a dicsőséges szentolvasóban is imádkozzuk: „Aki Téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott.” Az Atya jobb kezével fogja, áldja a szent koronát, a Szent Lélek pedig kegyelmeit terjeszti ki rá, amint a Szeretlek, szép Szűz Mária kezdetű himnuszban is énekeljük: „Szeretlek, szép Szűz Mária, te Szent Lélek arája,/ Kinek fején a hét malaszt tündöklő koronája.”
Csobán Endre Attila
(Régi Nyomtatványok Tára)
