„Prielle Kornélia oly szabadon játszik, hogy nem látszik játszani. Csak magának játszik, nem tudja, hogy nézik. S valamint ő maga nem látja a közönséget, úgy a közönség sem látja benne Prielle Kornéliát, de Margitot, Ágnest, Rózsit.”

Greguss Ágost: Prielle Kornélia. In: Magyar Posta, 1857. október 14., 413. – Törzsgyűjtemény

„Előre kell bocsátanunk, hogy a tisztelt vendég érdemesebb szerepet választhatott volna vendégjátékául, mint e megszemélyesült erkölcsi hazugság: a kaméliás hölgy. Mellőzve azonban a hibás választást, Prielle K. asszony játékáról méltán elismeréssel szólhatunk. A gyakorlott színésznő, tagjártatása könnyű és fesztelen, a nehezebb mozdulatok is eléggé hatalmában vannak, kiváltképen jeles a kézjátéka. Tisztán hangoztat, de leczkemondó egyhangúságtól nem ment. Többször igen sietett is. Természetes és fesztelen mozgásával olykori mesterkélt szavalása ellentétet képezett, s társalgása beszélgetésnek nem volt elég sima. A három első felvonásban játékát általában halványnak találtuk, inkább rajzolt, mint festett. A két első felvonásra nézve a felfogás magyarázhatja és mentheti a vázlatos előadást, de a harmadik felvonásban – midőn Margit az öreg Duvallal áll szemben – erősebb küzdelmet, nagyobb hevet, szóval több elevenséget kívántunk volna. A két utolsó felvonásban már nekimelegedett s a kis árnyalatok kiemelésére is nagy gondot fordított. Itt teljes volt játéka, s a szenvedő nőt szépen láttuk feltüntetve.”

Pesti Napló, 8. évf. 2318. sz. (1857. október 9.) – Törzsgyűjtemény

„A »Tiszaháti libácská«-ban mint Ágnes Prielle Cornélia lépett fel. (…) Prielle Cornélia egész művészi jelleméről akarunk néhány szót szólani. Játéka minden mesterkélés nélkül oly természetes, annyi kedély, nőies báj, kellem és egyszerűség ömlik el rajta, hogy őt a legszebb színpadi tünemények közé kell soroznunk. Minden kaczérság nélkül játszik, mintha magának és a színpadon levőknek, nem pedig a közönségnek játszanék. Nem marquiroz semmit túl a rendén, s nem tart attól, hogy a közönség majd nem fedezi fel ami a szerepben találó és hatásos. Önkénytelenül emlékeztetett azon franczia vaudeville-játékosnéra, kit múlt évben láttunk színpadunkon, s nézetünk szerint szerepköre is körülbelül az. Prielle Cornelia, úgy a mint szerepében mutatkozik, kitűnő a naiv szerepekben s e részben színpadunkon tán egyik sem versenyezhet vele. – Azt hisszük igen becses tagja volna intézetünknek s ha szerződtetése tán anyagi tekintetből lehetetlen volna, mindenesetre minél gyakoribb vendégszereplését óhajtanók, oly szerepekben, melyek tehetségének egészen megfelelnek.”

Pesti Napló, 8. évf. 2320. sz. (1857. október 11.) – Törzsgyűjtemény

„Prielle Kornélia utószor a Cigányban lépett fel, s a mindenkitől rágalmazott, kedvesét vesztett, s e veszteségek súlya alatt megtört, megőrült cigány leány szerepét oly bensőséggel, oly művészi felfogással odá, a miként mi – meg kell vallanunk – hogy ez ideig senkitől sem láttuk. E fellépése által biztosította diadalát is. Elragadtatásában még Vahot Imre is így kiált fel a távozó művésznő után: »Boldog közönség, mely az ő gyönyörű játékát élvezheti!« Jóllehet nagyon is megérdemlené a jeles művésznő, hogy a nemzeti színházhoz szerződtetnék, de mi ezt mégsem óhajtjuk. Nem óhajtjuk pedig azért, mert nem lehet, nem szabad a vidéket minden jelesétől megfosztanunk, annyival is inkább, mert Prielle Kornélia szerepköre nálunk úgyis eléggé be van töltve.”

Irodalom művészet és színészet. In: Kalauz, 1. évf. 17. sz. (1857. október 24.), 268. – Törzsgyűjtemény

„Mélyen érzem mennyire igaza van, midőn azt írta, hogy „harmadfél évi barátságunk sokkal szentebb volt, hogysem egymástól aként váljunk, miként két idegen ember vagy ismerős szokott egymásnak hátat fordítani ez nekem is fájna, még akkor is, ha azt kellene tapasztalnom, hogy nem érti meg az én szívem legszentebb szavait, midőn e tartozó vallomást tenni fogom. (…) Ez utóbbi napok oda fejlődtek tehát, hogy én Kálmánt szívem mélyéből szeretem, azon első szerelem ábrándjával mely az övé volt, s azon elválhatatlan ragaszkodással, melyet egy sokat szenvedett nő régi elveszett boldogságát feltalálni hiszi, melyhez egész jövője, élete van összefoglalva…”

Prielle Kornélia levele Radnótfáy Nagy Sámuelhez. In: Mályuszné Császár Edit: Egy színészházaspár élete: Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia, Budapest, Művelt Nép, 1956, 116–118. – Törzsgyűjtemény

„[Prielle Kornélia] „a társalgási drámákban szárnyakat kapott. Hódított a divatbolond Menneville márkinő szerepében a Tündérujjakban (Scribe–Legouvé, bemutató: 1859. október10.), Madame Fourchambault-ként (Augier, bemutató:1878. október 25.), Gauthier Margitját (ifj. Dumas: A kaméliás hölgy) egyik alkalommal például Erzsébet császárnő külön kérésére játszotta el 1865-ben. Túl élete delén, Paulay Ede tanácsát megfogadva, asszonyszerepek, az idősebb, a fehér hajú dámák megformálásában jeleskedett, és nagy sikereket aratott Csiky Gergely A nagymama (bemutató: 1891. március 6.) című darabjában, amelyben a szerző rá gondolva írta Szerémy grófnő szerepét; remek Szederváry Kamilla (Csiky Gergely: Proletárok, bemutató: 1880. jan. 23.) kitűnő Réville hercegnő (Édouard Pailleron: Ahol unatkoznak, bemutató: 1881. szeptember 23.), és Erzsébet asszony (Szigeti József: Rang és mód, 1882. február 5.) volt, és nem vetette meg az epizódszerepet sem. Az ember tragédiája ősbemutatóján (1883. szeptember 21.) egy névtelen asszonyt játszott a londoni színben.”

Bartha Katalin Ágnes: Történeti játékstílus és gyakorlat. Prielle Kornélia páyafutásának színházművészeti és társadalmi dimenziói, Akadémiai Kiadó – Erdélyi Múzeum Egyesület, 2025. – Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás

„Hogy művészete mily magas polczon áll bizonyitja az: miszerint a’ szende szerepeken kezdve a’ vidám vígjátékok, az udvari finom társalgási darabokban, ’s mi több a’ drámákban is számos bravourszereppel bír. (…) Különben szerepköre oly nagy ’s azokban egyenként oly kitűnő, hogy valóban egyenként valamennyit elő kellene sorolnúnk, ha művészetét részletesen ecsetelni akarnánk.”

Prielle Kornélia életrajza. Jelzet: Analekta 55. f2-f2v – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

„Ezen előszeretet s elismerés jeléül, s hogy jövőjét illetőleg teljesen meg lehessen Nagysád nyugtatva, - tekintettel továbbá arra, hogy Nagysád a nemzeti színház irányában azon művészi érdemei, s diadalmai egész sorozatát képes felmutatni: azon ajánlatot teszem Nagysádnak, miszerint jelen szerződése felbonthatatlan szerződés gyanánt, élte fogytáig hosszabbíttassék meg. (…) Eme javaslatom után meggyőződhetik Nagysád arról, miszerint nem anyagi tekintetek vezették alólírottat, mikor megtagadja Nagysádtól azt, a mit – elvi tekinteteknél fogva – megadnia nincs hatalmában; meggyőződhetik továbbá Nagysád arról, hogy az igazgatóság, midőn ily kivételes ajánlatot lesz Nagysádnak, épen oly mérvben igyekszik Nagysád iránti tiszteletének adni kifejezést, mint a milyen mérvben bebizonyíthatni véli az által az igazgatóság azon igyekezetét, hogy a nemzeti színház kiváló művészei számára megszerezhesse azon méltó s kiérdemelt jutalmat, és megnyugvást, mely őket méltán megilleti.”

Br. Podmaniczky Frigyes intendáns levele Prielle Kornéliához örökös tagsága ügyében. 1881. febr. 17. – Kézirattár. Közli: Pukánszkyné Kádár Jolán (szerk.): A Nemzeti Színház százéves története. 2. kötet: Iratok a Nemzeti Színház történetéhez, Budapest, MTT, 1938, 252-526. – Törzsgyűjtemény

„feltűnő a jótékony előadások gyakorisága, amikor a színésznő megnevezett vagy meg nem nevezett célokból fellépési jövedelmét egy adott intézménynek, egyesületnek, elhalálozott kolléga sírkőalapjának stb. ajánlotta. Jó néhány jubileumi fellépési alkalmat is találhatunk, amikor színészkollégák jubileumi előadásának fényét emelte, vagy saját maga színészi jubileumát ünnepelte egy előadás keretében.”

Bartha Katalin Ágnes: Történeti játékstílus és gyakorlat. Prielle Kornélia páyafutásának színházművészeti és társadalmi dimenziói, Akadémiai Kiadó – Erdélyi Múzeum Egyesület, 2025 – Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás