A régi ételreceptek nem csupán egy étel elkészítéséről szóltak, hanem annak hatását is kiemelték. A humorálpatológia, azaz a testnedvek egyensúlyára épülő orvosi szemlélet alapján javasolták az ételeket hideg, meleg, száraz vagy nedves időjáráshoz, böjthöz vagy különféle betegségek ellen. Az ételreceptek mellett a kalendáriumok valóságos háztartási kincsesbányák: megtudhatjuk, miként készül folttisztító marhaepéből, hogyan tartósítható a spárga, vagy miként használható a vadgesztenye gyertyaként… De a gasztronómia világa nemcsak a kalendáriumokban vagy szakácskönyvekben lelhető fel, hiszen az étkezés és ivászat témája mindig is ihletül szolgált irodalmi művek – volt, aki a só fontosságát verselte meg, míg más a kávénak szentelte könyvecskéjét – vagy képzőművészeti alkotások számára. Ahogyan gyógynövényekkel sem csak a füveskönyvekben találkozhatunk. A múzeumok éjszakája program keretében a Régi Nyomtatványok Tárának munkatársai „ízletes” válogatással készültek a látogatók számára, amit most a blog olvasói elé is feltálalnak.

Encyclopedia medica. 183v, 184r. Jelzet: Cod. Lat. 459 – Kézirattár. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

A téma felcsendítéséhez egy 1500 körül nyomtatott hóráskönyv fametszetét mutattuk be, melyen egy zodiákus ember látható. A kép négy sarkában a négy vérmérséklet szimbólumait is ábrázolták, a körbefutó írásszalagokon pedig az akkor ismert hét bolygó neve olvasható. Ez a metszet minden kis részletével arról a szemléletről mesél nekünk, amely évszázadokon át nemcsak a gyógyítást, hanem az étkezést is meghatározta.
A fametszeten a négy vérmérsékletet állatalakok jelképezik: a kolerikust az oroszlán, a szangvinikust a majom, a flegmatikust a birka, a melankolikust pedig a disznó.

Liber horarum, [Paris], Philippe Pigouchet. Pour Simon Vostre, [1502?], fol. a.ii r. Jelzet: Ant. 6979 – Régi Nyomtatványok Tára

A hippokratészi–galénoszi orvoslás rendszere szerint az emberi szervezetet négy testnedv – a vér (sanguis), a sárga epe (chole), a fekete epe (melaina chole) és a nyálka (phlegma) – egyensúlya tartja fenn. Mindegyikhez saját elemet, évszakot, életkort, vérmérsékleti típust és minőséget rendeltek. A vér meleg és nedves, a levegőhöz és a tavaszhoz kapcsolódik; akiben ez a nedv uralkodik, az szangvinikus vérmérsékletűnek számít. A sárga epe meleg és száraz, a tűz és a nyár tulajdonságait hordozza; túlsúlya kolerikus alkatot eredményez. A fekete epe hideg és száraz, a földhöz és az őszhöz kötődik; ennek dominanciája a melankolikus vérmérséklet jellemzője. A nyálka pedig hideg és nedves, akárcsak a víz és a tél; túlsúlya flegmatikus alkatot hoz létre. Az egészség ezen testnedvek helyes arányától függött. Ha az egyensúly megbomlott, azt érvágással, gyógyszerekkel vagy megfelelő étrenddel kellett helyreállítani úgy, hogy közben a bolygóállásokat is figyelembe vették.
A növényeknek, az állatoknak, az ásványoknak, sőt az elkészített ételeknek is megvolt a maguk „természete”: melegnek vagy hidegnek, száraznak vagy nedvesnek számítottak. A gyógyítás lényege éppen az volt, hogy az ellentétes tulajdonságok kiegyensúlyozzák egymást. Egy „hideg” betegséget melegítő gyógynövénnyel kezeltek, a túlzott forróságot pedig hűsítő szerekkel igyekeztek mérsékelni. Ugyanez az elv irányította az ételkészítést is. Egy étel értékét nemcsak az íze vagy a tápláló ereje adta, hanem az is, hogy milyen hatást gyakorol a testnedvek egyensúlyára.
Ezzel a szemlélettel találkozhattak a látogatók az Encyclopedia medica leírásaiban is. Az eredeti, 14. századi kódexet, amely egykor Mátyás király Corvina könyvtárának becses darabja volt, ma Rómában, a Biblioteca Casanatensében őrzik. Mi a kódex nemes másolatát állítottuk ki. A gazdagon illusztrált mű alfabetikus sorrendben sorakoztatja fel a növényeket, állatokat, ásványokat, jellemzésüknél pedig egyaránt olvashatunk botanikai és zoológiai megfigyeléseket, gyógyászati tanácsokat és olyan recepteket, amelyek a mai ember számára inkább tűnnek bizarrnak, mint használhatónak.
Látogatóink számára két gyógynövényt, a rutát és a rózsát mutattuk be a kódex növényei közül. A két növény mintegy egymás ellenpontjaként jelenik meg, hiszen a középkori orvoslás egészen eltérő természetet tulajdonított nekik.
A kerti ruta ma már ritka vendég a házikertekben, a középkorban és a kora újkorban azonban szinte nélkülözhetetlen gyógynövénynek számított. Az erős illatú, kesernyés levelű félcserjét gyógyszerként és fűszernövényként egyaránt használták. A herbáriumok szerint melegítő és szárító természetű, ezért a hidegnek és nedvesnek tartott betegségek ellenszereként alkalmazták.

Ruta. In: Encyclopedia medica. 223v, 224r. Részlet. Jelzet: Cod. Lat. 459 – Kézirattár. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

A rutát borban főzték, ecettel vegyítették, emésztési panaszokra, mérgezésekre, látásjavításra ajánlották, de pestis elleni receptekben is gyakran szerepelt. A német nyelvterületen Schutzpflanze, vagyis oltalmazó növény hírében állt: úgy tartották, hogy megtisztítja a fertőző levegőt, távol tartja a villámcsapást, a boszorkányságot és más ártó hatásokat. Egyes területeken a templomi szertartásokon izsóp helyett rutával hintették a szenteltvizet.
A ruta motívuma nemcsak a füveskönyvek lapjain maradt fenn. A kora újkori könyvkötők szívesen alkalmazták a növényeket – például a szőlőlevelet, makkot, liliomot – ábrázoló bélyegzők és hengerek között a rutát is. Két kiállított 15. századi ősnyomtatvány vaknyomásos bőrkötésén ugyanennek a növénynek a stilizált indadíszeit is megtekinthették a látogatók.

Míg a rutát melegítő hatásúnak tartották, a rózsa a hűsítő gyógynövények közé tartozott. Szirmaiból rózsavizet, rózsaolajat és rózsaszirupot készítettek; láz, fejfájás, gyomorpanaszok és gyulladások enyhítésére, magas vérnyomásra, valamint testi és lelki eredetű szívfájdalomra egyaránt ajánlották. Illata és szépsége miatt ugyanakkor messze túlmutatott a gyógyászat világán. 

Rózsa. Részlet. In: Encyclopedia medica. 221v, 222r. Jelzet: Cod. Lat. 459 – Kézirattár. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

A középkori keresztény szimbolikában a tisztaság, a paradicsomi kert és Szűz Mária jelképe lett, stilizált virága pedig a könyvkötészet egyik legkedveltebb díszítőelemévé vált. A fenti rutaindás kötésen és az 1471-ben Augsburgban nyomtatott ősnyomtatvány kötésén is ilyen stilizált rozetta bélyegzők sorakoznak.

Az Encyclopedia medica nemcsak a növényekről, hanem az állatokról is hasonló szemléletben szól. A szerző szerint a nyúl hideg és nedves természetű agyveleje megszünteti a test remegését, elősegíti a fogzást, jó a tejlázra, ecettel keverve pedig méreg ellen is igen hatékony. Érdekes, hogy míg az agyvelő hideg és nedves tulajdonságú, addig magának a nyúlnak a húsa meleg és száraz természetű.

A nyúlhúst már az ókortól kezdve nagy becsben tartották. Erről tanúskodik az 1777. esztendőre szóló, Győrben nyomtatott Streibig-kalendárium is. A nyomtatvány toldalékrészében olvasható A Rövid Historiai Le-irás A’ Nyúlról című írás bemutatja e kivételes állat természetét, majd húsának kiváló tulajdonságait méltatja. 

Házi és uti uj kalendariom, Kristus Urunk' születése után 1777-dik esztendöre, Győr, Streibig Gergely, [1776], fol. [F4] v. Jelzet: Cal. 111 – Régi Nyomtatványok Tára

A kalendáriumban Nagy Sándor egyik lakomájáról is olvashatunk. A makedón uralkodó egyszer nagy vendégséget rendezett tisztjeinek, és kizárólag nyúlhússal kínálta őket. Amikor ennek okáról kérdezték, elmondta, hogy azt szeretné, ha katonái a nyúl tulajdonságait örökölnék: hallásuk, látásuk, gyorsaságuk és óvatosságuk is olyan legyen, mint a nyúlé. Így – reménye szerint – hűségesen szolgálják majd vezérüket, és dicsőséget szereznek neki.

A történet a hasonlósági mágia jól ismert elvén alapul, a kívánt tulajdonság megszerzését attól remélték, hogy az ember magához veszi annak az állatnak a húsát, amely a kívánt tulajdonsággal rendelkezik. Bár ez a gondolat ma már inkább folklórnak tűnik, a középkor és kora újkor emberének világképében a természet rendjének magától értetődő részét képezte.
A nyúlhoz egy játékos feladat is kapcsolódott. Három papírból kivágott, egyfülű nyulat kellett egymás mellé úgy elhelyezni, hogy végül mindegyiknek két füle legyen. Az első látásra egyszerűnek tűnő feladvány gondolkodásra késztette a látogatókat. Megoldása egy univerzális motívum volt, amely a tibeti templomoktól az európai katedrálisokig számtalan helyen felbukkan: a körbefutó három nyúl.

A körbefutó három nyúl motívuma – triszkelion (MI)

Csapó Fanni, Túri Klaudia
(Régi Nyomtatványok Tára)

Folytatjuk…