Városnézés és korrektúra Szentendrén (2014)
Kétrészes blogbejegyzésem második egységében megpróbálom formába önteni a kötetekkel kapcsolatos munkálatok számomra érdekes mozzanatait. Ez egy tanulási folyamat is volt azonkívül, hogy ki kellett találni, meg kellett oldani sok mindent. Mielőtt azonban rátérnék az egyes könyvek keletkezéstörténetére, felidézem az előzményeket.
Életemben meghatározó az a tény, hogy a szüleim mindketten református lelkészek, akik nagy, régi épületekben, parókiákon éltek és dolgoztak, tehát a munkahelyük az otthonuk is volt egyben. Ez persze nem azt jelenti, hogy állandóan otthon voltak, éppen ellenkezőleg, folyton utaztak, előbb motorral, másfél éves korom óta autóval, elsőként egy Skoda 1000 MB-vel. A parókia fala üvegből van, nem lehet eltitkolni semmit, rengeteg ember megfordul ott: nem magánterület. Arra is emlékszem a legkorábbi idők óta, hogy a szüleim írnak, kézzel és írógéppel, állandóan olvassák a folyamatosan gyarapodó könyvtár köteteit. Nekünk, gyerekeknek is vásárolták a könyveket, esténként felolvastak, mert kezdetben még televíziónk sem volt, csak rádiónk és szalagos magnónk. Apám rendszeresen publikált újságokban, folyóiratokban, könyvekben, s általában ezt mi, gyerekek is láthattuk. Nem beszélve a sok nyilvános szereplésről. Ezek nyomot hagynak az emberben, és a családi legendárium részét képezik.
Horváth Barna Triumph írógépe (2010). Fotó: Horváth Barnabás Dávid
„»Eladtam a saját tulajdonomat képező 447.430. gyári számú Triumph Portable írógépet, amely írógép kifogástalan szerkezetéért kettő évi szavatosságot vállalok, erőszakos megrongálást kivéve. Amennyiben a fenti számú írógép nem felelne meg, úgy 1960. április 2-ig visszaveszem. A gép ellenértékét a mai napon felvettem« – írta Gyarmathy László műszerész Budapesten az adásvételi szerződésben 1960. március 2-án. Ára 2600 forint volt.
A vevő, Horváth Barna, végzős budapesti teológus, úgy látszik, elégedett volt a Triumph Portable Norm 6 masinával, ugyanis a következő 49 évben, élete végéig ezzel a bordó írógéppel dolgozott, még akkor is, amikor már asztali számítógépe is volt az irodájában. Magával vitte gyakran utazásaira, külföldi kiküldetéseire is.
A legendás Triumph írógépeket gyártó Triumph Werke Nürnberg A.G. története a 19. századba nyúlik vissza, varrógépekkel és kerékpárokkal kezdték még más neveken Angliában és német földön. A cég az 1920-as évek végére nőtte ki magát a legnagyobb irodagépgyártó vállalattá Németországban, s Európa-szerte hódított. (XI. Pius pápa is lelkes tulajdonosa volt egy 1910-es modellnek.) A Norm sorozatot 1935-ben vezették be, állítólag a német katonai hírszerzés is használta ezt a típust, mely azonban kifinomult formáját, csúcsminőségét csak a háború után érte el.”
Horváth Barnabás Dávid: Horváth Barna írógépe. In: Horváth Barna honlapja
Már nem emlékszem, honnan jött a szikra, de 1997 őszén titokban elkezdtem összegyűjteni, lefénymásolni édesapám nyomtatásban megjelent írásait, átnézve az egyházi és világi sajtót, folyóiratanyagot. A megtalált kétkötetnyi anyagot beköttettem, ez volt a karácsonyi ajándékom abban az évben. Emlékszem, örömmel vette kézbe a már-már elfeledett publikációit tartalmazó gyűjteményt, amit a kollégáinak is megmutatott, akik azt tanácsolták, hogy készítsen belőle egy válogatott kötetet. Ezt meg is szerkesztette, így született meg a Kegyeleti ügyelet. Ő is meglepett engem, azzal, hogy feltüntette a nevem a copyright oldalon: „A szöveget gondozta: Horváth Barnabás Dávid phil. mag.” Ennek akkor friss diplomás bölcsészként nem nagyon örültem, mert én csak összegyűjtöttem és csoportosítottam a publikációkat, és elkészítettem a bibliográfiát, de nem „gondoztam” a szövegeket, és ennek ellenére ezt állítja az impresszum, így az esetleges hibákért is engem terhel a felelősség… Ezen aztán túltettem magam, mert a szándék nemes volt.
Édesapám életének utolsó éveiben egyszer beszélgettünk arról, hogy lehetne szerkeszteni egy életrajzi kötetet a Sárospataki Füzetekben megjelent memoárjából és más szövegekből. Ezt elvben támogatta, és javasolta, hogy egy tanulmánykötetnek is örülne. Aztán úgy ment el, hogy ezek a tervek nem valósulhattak meg. A halála után abban biztos voltam, hogy nem hagyom, hogy ez az évtizedek alatt felhalmozott szellemi hagyaték az enyészeté legyen. Megkértem a bátyámat, hogy a vidéki házunkban és miskolci lakásunkban levéltári dobozokban őrzött anyagot hozza el pesti lakásomba. Így került a mintegy 80 doboz hozzám 2010-ben. A feladat adott volt: a dobozokat egyenként felnyitva szelektálni a különböző dokumentumokat, kéziratokat, újságokat, meghívókat, gyászjelentéseket, leveleket, képeslapokat. A feldolgozás és rendszerezés azzal is járt, hogy sok mindent adományoztunk közgyűjteményeknek. A dokumentumokat családi bélyegzővel lepecsételve adtam át az OSZK-nak, a Ráday Könyvtárnak, a református kollégiumi gyűjteményeknek stb. A sok-sok kézirat rendszerezésekor elkezdtek kirajzolódni a különböző tematikájú kötetek. Látszott, hogy nagy mennyiségről van szó, és az is, hogy el kell dönteni, hogy egy-két kötetet akarunk-e kiadni ezer példányban, vagy – élve az akkor már elterjedt digitális nyomtatás lehetőségével – publikáljunk 10-15 könyvet kis példányszámban (pod: print on demand).
Az Országos Széchényi Könyvtár olvasótermeiben folyt a munka (2012)
Az utóbbi mellett tettük le a garast, s már csak egy baráti beszélgetésre volt szükség Szabó György Istvánnal, akivel a sajtóban korábban együtt dolgoztunk (ő mint művészeti vezető, én mint olvasószerkesztő), s aki egy nagy könyvkiadó műszaki vezetője volt még előtte. A Kálvin térnél, a Vörösmarty mozi kávézójában beszéltük meg, hogy belevágunk Horváth Barna életműsorozatába. Az látszott, hogy a leendő könyvek többsége még alakulni fog, viszont volt egy viszonylag gyorsan feldolgozható téma, az amerikai–magyar egyházi kapcsolatokat dokumentáló anyag, amelynek alkotóelemei két levéltári dobozban vártak a megmunkálásra. Elkezdtem a kéziratban maradt úti naplókat gépelni, a különböző dokumentumokat szerkesztgetni, a fényképeket megfejteni. Megkerestem apám azon kollégáit, akikkel az Egyesült Államokban volt, és visszaemlékezéseket kértem tőlük a kötethez. S mindezt az Országos Széchényi Könyvtár termeiben mint olvasó, hiszen 1992 ősze óta volt olvasójegyem, kezdetben a családkutatási hobbim miatt voltam törzsolvasó a nemzet könyvtárában. A munka 90 százaléka ezekben az olvasótermekben zajlott: az éveken át tartó gépelés az asztali számítógépeken, a szerkesztés, az illusztrációk keresése, a tördelés utáni korrektúra, a kiadással kapcsolatos levelezés, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Az Amerikából jöttünk kötetet Szabó Györggyel és fiával, Dáviddal tördeltük be, velük alakítottuk ki a sorozat layoutját, tipográfiáját. Egy barátjuk nyomdája vállalta, hogy ofszettel nyomja ki száz példányban. A baráti köröm révén találtunk rá Kósa Dániel képzőművészre, aki az első borítókat készítette, s az ő munkája így meghatározta az összes kiadványt végeredményében. A könyv kijött a nyomdából, bemutatót nem tartottunk, ám volt némi médiavisszhangja, így sikeresnek mondható az indulás.
A következő irodalomtörténeti témára azért esett a választás, mert az is elég jól körülhatárolható elemekből állt. A szövegeket tematikus időrendbe rendezve jutottunk el a Bibliától Ady Endréig és Kiss Józsefig. A Biblia az irodalomban szerkesztésekor két új kihívás jelentkezett, az egyik az illusztrációk keresése és felhasználásuk lebonyolítása, a másik pedig a jegyzetapparátus kidolgozása. Készült egy „szabályzat” a bibliográfiai adatok leírásához, és az is körvonalazódott, hogy hogyan fogom megírni a jegyzeteket. Az idézetek ellenőrzése is kiemelt fontosságú volt. Ez részben a könyvtárakban történt, de utazásokkal is járt. Sokszor néhány idézetért utaztam Sárospatakra vagy Debrecenbe, ahol kezembe adták például a máshol fellelhetetlen Szemere Bertalan-füzet dedikált példányát, ami már csak azért is megható pillanat volt, mert a felmenőim között Szemerék is voltak, és családkutatóként korábban is foglalkoztam ezzel a családdal. Antal Pál Munkácsy-díjas grafikus barátom itt kapcsolódott be a munkába a peregrinusfigura megalkotásával. A másik újdonság az volt, hogy sikerült szerződést kötni két könyvterjesztő vállalattal, s ezek évekig a kínálatukban tartották a kiadványainkat, és némi forgalmat is sikerült elérni.
A Presbiterek kötet szállítása a nyomdából (2014)
Hogy teológiai tanulmánykötet lesz, az nem volt kérdéses. De hogy éppen akkor jött, az annak köszönhető, hogy a tiszántúli egyházkerülettől nyomdaköltségre kaptunk támogatást, és ők ezt tudták jó szívvel segíteni. A Koinónia kötet írásainál szembesültem azzal a ténnyel, hogy apám olyan idegennyelvű folyóiratokból és könyvekből idézett, amelyek az ő könyvtárában megvoltak (csak azokban az években számomra nehezebben hozzáférhetők voltak), más hazai gyűjteményekben viszont nem vagy nem mindig. Ez újabb utazásokat, internetes búvárkodást igényelt. A Koinóniát már Balikó Nándor tördelte, aki – az első, második és ötödik könyv kivételével – az összes kötet elkészítésében munkatársam volt, és kiváló munkát végzett.
A Presbiterek – Egyházismereti előadások kötet hiánypótlónak is mondható, mert elég vékony a szakirodalom az utóbbi fél évszázadban erről a témáról. Tárgyaltunk egy kiadóval is egy közös kiadás lehetőségét felvetve, de ez nem valósult meg, mert ekkor már kezdett formát ölteni Horváth Barna életműsorozata, és ez meghatározta a munka jellegét.
Ezután következett az önéletrajzi kötet, az Emlékezni tilos, amely a Pályánk emlékezete című memoárt tartalmazza, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától 2008-ban kapott mintegy 140 oldalnyi dossziét, az 1957–58-as röpcédulaüggyel kapcsolatos levelezést és 100 oldalnyi válogatott képet. Sikerült Balás-Piri Lászlóval is beszélgetni, akivel apám az 1958-as tárgyalásuk óta nem találkozott. A Ráday Kollégium főigazgatója, Varga László nagytiszteletű úr segítségével alapítványi mecenatúrával sikerült kiadni a vaskos kötetet, amelyet Tőkéczki László történész mutatott be a Rádayban. Ez a könyv 500 példányban jelent meg, és külföldön is a legnagyobb példányban került könyvtári polcokra a sorozat kötetei közül.
Az Emlékezni tilos könyvbemutatója a Ráday Kollégiumban (2014). Fotó: Labancz Viktória
Az Egyenként és összesen című, újságcikkeket tartalmazó kötethez át kellett nézni az egyházi és világi sajtót, és kronológiába rendezve, kiadatlan kéziratokkal bővítve adtam közre, bemutatva, hogy a lelkészi munkához az újságírás is hozzátartozik – vagy tartozhat.
Horváth Barna azon lelkipásztorok egyike volt, akik fontos feladatuknak tartották a településük múltjának feltárását és az eredmények közreadását. Így volt ez a dél-borsodi Igriciben és az észak-borsodi Sajószentpéteren is. Az Adalékok…, a Sajószentpéter. Műemlékek című TKM-füzet és az egyháztörténeti munkái mellett kisebb-nagyobb írások vallanak a múltról. Az illusztrációk itt nagyon fontos szerepet játszottak, a közgyűjteményi kutatások mellett újra elő kellett venni a fényképezőgépet is.
Volt néhány olyan típusú publikáció, amelyik nem fért bele az előző kötetekbe, recenziók, könyvismertetések, lektori jelentések, ezekből jött létre az Ökumenikus vizeken, mert az is láthatóvá vált, hogy a tanulmányai révén avatott szakértője lett az ökumenikai kérdéseknek. Ezek a szövegek főleg a Theologiai Szemlében láttak napvilágot, ott ahol előbb szerkesztőbizottsági tag, később elnök lett.
Gárdonyi Zsolt zeneszerző levele
„Kedves Barnabás, feleségem nevében is (aki tökéletesen megtanult magyarul) külön meg szeretném köszönni azt az olvasmányélményt, amelyet gyönyörű könyveddel lehetővé tettél számunkra. Olyan érdekes és tanulságos, hogy alig lehet letenni… Ezt a hallatlanul értékes és rokonszenves kiadványt sokaknak el kellene olvasnia a mai Magyarországon! Baráti köszöntéssel: Zsolt.”
Gárdonyi Zsolt zeneszerző levele Würzburgból Horváth Barnabás Dávidnak Budapestre
A blog első részében már említettem, hogy Horváth Barna írónak készült, így fennmaradtak könyvismertetései, recenziói, versfordításai, versei, kisprózai munkái. A Segítség kötet első szövege egy kisregény, amit sárospataki diákként 15 éves korában írt 1951 karácsonyára. A Titanicon játszódik a szerelmi történet, ahol egy fiút megtérít egy hívő lány a hajó katasztrófája közepette. Ehhez a kötethez közlési engedélyeket kellett beszereznem többek közt Ratkó József özvegyétől, mert közöltem benne azt a levelét, amelyben a diák költő megírja mádi barátjának, hogy felvették az egyetemre. Innentől néhány kötet borítóját Kötél Kinga grafikus tervezte.
A lelkészek nemcsak prédikálnak, előadásokat is tartanak. Sok kéziratban maradt előadás is került ebbe a gyűjteménybe. Tizenhárom, különböző helyszínen és közönség előtt tartott előadás, Lelki nagykorúság címmel.
Eredetileg nem gondoltam levelezéskötet kiadására, főleg a hatalmas terjedelem miatt, bár a leveleket feladónként, időrendben csoportosítottam. Volt azonban egy olyan levelezőpartnere, aki a szellemi életben is nyomot hagyott, ez az író Simándy Pál volt, aki Gombos Ferenc néven Igriciben született, s édesapám mint írogató igrici lelkész felvette vele a kapcsolatot, és a következő tíz évben, az író haláláig leveleztek. Ezek a levelek megmaradtak a levéltárunkban, az apám levelei pedig Simándy hagyatékával bekerültek a Debreceni Irodalmi Múzeumba. A két anyagot összefésülve jött létre a könyv, a Lectori salutem. A hagyaték gondozója, Ötvös László lelkész-költő írt hozzá előszót. Felkerestem az író lakóhelyeit, a sírját, képeket kaptam az Igriciben élő rokonaitól, valamint Ötvös Lászlótól és Püski Istvántól. Elkészítettem a családfáját. Ez a könyv száz példányban készült, de megjelenése után néhány hónappal már szabadpolcon volt a New York-i Columbia Egyetem könyvtárában, azután Washingtonban, Londonban, Münchenben és Bécsben is.
Anyaggyűjtés Simándy Pál családfájához a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltár Alsózsolcai Fióklevéltárában (2018)
Gyermekkorom óta láttam, hogy a református egyházi élethez nemcsak a zene, hanem az irodalom is elválaszthatatlanul hozzátartozik. Az egyházi ünnepségek sokasága szereplési lehetőséget adott felnőttnek, gyermeknek egyaránt. Horváth Barna ezen a téren is maradandót alkotott. Megmaradtak az általa írt és konferált műsoroknak a kéziratai és az ünnepségek fényképei, dokumentumai. Akárcsak a tiszáninneni lelkipásztorok Sztárai-kórusának anyagai. Az Irodalom a templomban kötettel így nemcsak egy kordokumentumot hoztunk létre, hanem egy ma is használható „kézikönyvet” a templomokban előadható alkotásokat bemutatva: Tompa Mihály, Lévay József, Ady Endre, Reményik Sándor, Áprily Lajos, csak hogy néhány szerzőt említsünk.
Édesanyámmal, Horváth Barnáné Perjéssy Mártával több mint 20 ezer kéziratoldalt néztünk át, és sok év gépelés után kiderült, hogy csak hat vaskos kötetben férnek el édesapám prédikációi. Ötvenöt év a szószéken címmel jelent meg a mintegy 600 beszéd, nagyjából tízévenként csoportosítva, a szolgálati helyek sorrendje, időrend alapján. Ezekben is fontosak az illusztrációk, hogy ne csak betűtengert lásson az olvasó. A szakrális témájú szövegeket ellensúlyozzák az életképek, a hétköznapok és az ünnepek. Ettől kezdve végig Határ Attila képzőművész borítói következnek egy kivétellel, az Ében-háézer László Zoltán munkája.
Horváth Barnáné Perjéssy Márta, Győri L. János tanár, irodalomtörténész és Horváth Barnabás Dávid a Debreceni Református Kollégium Baráti Körének találkozóján (2019)
Szívünk gondolata címmel jelentek meg a bibliamagyarázatok, ezek a tanulmányi munka gyümölcsei, és a teológusok számára jelentenek csemegét. Itt a datálással adódtak problémák, de igyekeztem kideríteni mindent.
A papi dolgozatait eredetileg nem terveztem kiadni, de Győri János barátomtól Debrecenből kaptam segítséget, legépeltette a két szakdolgozatot. Végül aztán inkább fakszimileként adtam ki, mert olyan sok héber és görög szó volt benne kézzel beírva, hogy az megnehezítette a szerkesztést.
Három hasonló műfajú könyv következett: a Missziói munkatervek, a Nagytiszteletű közgyűlés! (egyházmegyei és -kerületi gyűléseken elmondott előadói jelentések) és az Esperesi jelentések. Ezek az írások szintén a lelkészi munkához kapcsolódnak, és mivel nem maradt meg minden a családi levéltárban, újra a Sárospataki Református Kollégium gyűjteményeiben kellett körülnézni és kiegészíteni a hiányokat.
A lelkész közszereplő is. Horváth Barnát is felkérték néha ünnepi beszédek megtartására, kiállításmegnyitásra, ezekből áll össze A szabadság őrlángjai.
A hagyatékban két levéltári doboznyi temetési beszéd lelhető fel. Ezekből válogattam ki ötven temetési beszédet és több, a sajtóban is megjelent nekrológot, így épül fel az A. B. F. R. A. („A Boldog Feltámadás Reménye Alatt” – hagyományos keresztyén sírfelirat). Megkerestem a hozzátartozókat, és képeket kértem tőlük, így egy nagy hagyományokkal rendelkező könyvtípust sikerült folytatnunk a 20–21. században. Utazással, temetőjárással, sírkereséssel, fotózással járt a feladat, de megérte a befektetett munka.
Carpe viam címmel szerkesztettem egy olyan bédekkert, amelyben a szerző, illetve sok esetben a család 133 külföldi utazásának dokumentumanyagát sikerült közreadni. Útinaplók, feljegyzések, levelezés, hazaküldött képeslapok. Ehhez parádés fényképanyag állt rendelkezésre, de a már így is vaskos kötetet nem akartam kezelhetetlenné tenni. Ezt csak egy digitális kiadással lehetne megvalósítani.
Nemcsak két amerikai doboz volt a hagyatékban, hanem két svájci is. Az 1980–81-es bossey-i és zürichi bő félév dokumentumaiból szerkesztett Kései peregrináció családregényként is olvasható, és bemutatja, hogy a református egyház hogyan biztosította a teológusok külföldi tanulmányait. Betekintést nyerünk a korabeli svájci életbe és egy peregrinus diák élményeibe. A gazdag levelezést dokumentumok, fotók egészítik ki. Ennél a kötetnél a bossey-i Nemzetközi Ökumenikai Intézettel, a Genfi Egyetem levéltárával és a HEKS-szel is kapcsolatba kellett lépni a tartalom engedélyeztetéséhez.
A következő hét könyv (Ében-háézer I–II., Igrici esztendők I–II. és Szentpéteri évek I–III.) új műfajt reprezentál. A témája: családtörténet. A műfaja: legendárium. 1897-től 2003-ig dolgozza fel egy olyan család történetét, amelynek krónikása lelkész lett, így a történet nem marad meg egy família keretei között, hanem egyház- és helytörténeti kordokumentummá válik. A történet váza a családi levéltár dokumentumaiból épül fel, ez egészül ki újságcikkekkel, szolgálati naplókkal és mindenféle dokumentummal, beleértve a családtagok vásárlási feljegyzéseit is. Ezek a kéziratok nagyon sok munkaóra alatt készültek el. Az is elmondható, hogy ezzel a legdokumentáltabb huszadik századi családról beszélünk, talán nemzetközi szinten is.
Horváth Barna íróasztala (2024). Fotó: Labancz Viktória
„Ez a régi ónémet íróasztal Horváth László noszvaji kántortanítóé, későbbi nyíregyházi főiskolai tanáré, Horváth Barna nagybátyjáé volt. S amikor a második világháború alatt Noszvajról Nyíregyházára költöztek, a bátyjának ajándékozta, így került Horváth István mádi családi házába, ahol mindaddig a berendezéshez tartozott, amíg Barna Sárospatakon, Debrecenben és Budapesten végezte tanulmányait.
1959 után azonban vitte magával mindenhová, ahová került (Szerencs, Igrici, Sajószentpéter), ott állt mindig az irodában. Horváth Barna ennél az asztalnál dolgozott egész életében egyetlen, Pesten 1960-ban vásárolt, bordó Triumph írógépével, ezen írta meg életművét, közte a mintegy húszezer kéziratoldal prédikációját.
Mikor 2003-ban feleségével nyugdíjba mentek, az asztal visszakerült a felújított mádi házba. A kúria újabb felújításakor, az Úrágya Vendégház kialakításakor pedig Budapestre került, ahol a fia restauráltatta. Most ez az íróasztala, ezen rendezi a családi levéltárat. Az asztal egyébként már 1940-ben is réginek számított, most körülbelül 140 éves."
Horváth Barnabás Dávid: Horváth Barna íróasztala. In: Horváth Barna honlapja
A kötetek sorrendje a körülményeknek megfelelően időnként módosult, egy idő után azonban látszott, hogy egy ekkora könyvsorozatot megfelelő tartalommal kell lezárni. S egyszer csak bevillant a zárókő mint az építészetből kölcsönzött fogalom. Összejött ugyanis egy olyan kéziratanyag, amely valamilyen módon illeszkedik az eddigi könyvekhez tematikailag, mégsem került bele a könyvekbe. Ezek az írások zárókőként kerülnek a helyükre, a boltívek közé, Zárókő címmel. A borítón a leégett debreceni Szent András-templomnak, a mai Nagytemplom elődjének záróköve látható. Színes, vegyes tartalmú szövegek a diákkortól kezdve, interjúk, irodalmi forgácsok, életrajzok, valamint az említett, hétkötetnyi legendárium befejezése, az Utolsó évek fejezet.
A teljes sorozat számokban: tizenhét év munkával, több tízezer kéziratoldal alapján 26 könyv 35 kötetben, több mint 12 ezer nyomtatott oldalon.
Az életműsorozat könyvbemutatójának meghívója
Bőven maradt kiadatlan kézirat, különösen prédikáció és temetési beszéd, ám elmondható, hogy Horváth Barna református lelkész, borsodi esperes, teológiai tanár munkásságáról teljes képet kaphatunk az életműsorozata alapján, már csak azért is, mert az életében megjelent írásokat is beolvasztottam a sorozat köteteibe. Az életműsorozat kordokumentumként is olvasható, egy olyan lelkész munkásságát bemutatva, aki még kézzel és írógéppel írta le gondolatait, igazolva az ókori latin mondás mai érvényességét: Verba volant, scripta manent.
Horváth Barnabás Dávid
(Főigazgatói Kabinet)
Az első rész itt olvasható.

