1896-ban ünnepelte Magyarország a honfoglalás ezeréves évfordulóját. Az esemény megünneplése az egész történelmi Magyarország területére kiterjedt. Az ünnepségek csúcspontja a Városligetben megrendezett Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás volt. 

Ezt az eseményt kívánja megörökíteni a július 16-ig látható Ezredéves álmok című tárlatunk.

Nyolcrészes sorozatban mutatjuk be a kiállításunk legérdekesebb dokumentumait: 5. rész.

Sok újság Tündérváros néven emlegette 1896-ban a Városligetet, ahol 520 000 négyzetméternyi területen közel 240 pavilonban sorakoztatták fel a Magyarországon készült termékeket.

A millenniumi kiállítás célja a múlt, a korabeli jelen és a jövő együttes bemutatása volt, melyet a 12 csoportból álló, a múltat bemutató Történelmi kiállítás és a 20 csoportra felosztott Jelenkori kiállítás reprezentált. A Széchenyi-szigeten, az akkor még ideiglenes, majd néhány évvel később, Alpár Ignác tervei alapján újraépített épületben, a mai Vajdahunyad várában rendezték be a múltat reprezentáló tárlatot, melyre egy hídon lehetett átjutni – mintegy ezzel is jelképezve a két idősík közötti kapcsolatot és átjárhatóságot.

„A kiállítási épületek legérdekesebbike kétségtelenül az az épületcsoport, mely a történelmi kiállítást foglalja magában. A nagy művészettel megalkotott épület-utánzatok megérdemlik, hogy a kiállítás után is fenntartsák ezeket, nemcsak elsőrendű látványosságai volnának a fővárosnak, hanem kitűnő hely volna valamelyik tervezett új múzeum létesítésére.”

Vasárnapi Ujság, 1896. május 31. 365. o. – Elektronikus Periodika Adatbázis 

A Történelmi Csoport (Vajdahunyad vára) gótikus épülete – Plakát- és Kisnyomtatványtár 

A kiállítás központi helyén, nagyjából a mai Petőfi Csarnok és az előtte elterülő rét területén álló Iparcsarnok szimbolizálta a jelent, a gazdasági és ipari haladást. Ezt az épületet az 1885-ös Országos Általános Kiállításra építették, majd az 1896-os kiállításra kibővítették, és mindegyik szárnyában más-más iparágat mutattak be. Esténként az Iparcsarnok, a korzó és a fontaine lumineuse, azaz a világító szökőkút volt a kiállítás társadalmi színterének központja. A pavilonok bezárása után a fény- és vízijátékot látni kívánó, a korzó területén gyülekező közönséget a tér közepén lévő zenepavilonban játszó zenekarok muzsikája is szórakoztatta.

A világító szökőkút és az Iparcsarnok – Plakát- és Kisnyomtatványtár 

„Hét óra tájban a korzó megnépesül egy pillanat alatt, s mialatt a pavillonokban takarodót harangoznak, a fontaine környéke megtelik emberrel, mint az opera színpada a rendező csengettyű-szavára. Pedig ezek a káprázatos nyári toilette-ek (mennyi változata a fehérnek!) nem a pavillonokból sétáltak elő. […] A káprázatos nyári toilette-ek a városból siettek ide, de bár messziről jönnek, hét órára pontosan megérkeznek. […] S ugyan mért vonzódnak úgy e helyhez, ahol nincs semmi látni való rajtuk kívül?! […] A nagy tömeg egyszerűen azért jött, hogy: embereket lásson. Kiöltözött, jó külsejű embereket, akik velök egy sorból valók. Mert hisz ennél nincsen nagyobb mulatság. A szórakozások között voltaképpen ez áll első helyen, noha egyike a be nem vallott szórakozásoknak.”

A Hét, 1896. július 12. 498-499. o. – Törzsgyűjtemény 

A városligeti kiállítás helyszínrajza. In. 1896 : Magyarország, Ezredévi Kiállítás, összeáll. Varga Katalin, Budapest, Atlasz, 1996. Melléklet – Törzsgyűjtemény 

A kiállítás 5 főkapuja közül az I. a mai Hősök terén lévő Millenniumi Emlékmű helyén volt, ahonnan hídon lehetett átjutni a kiállítás területére. Innen balra a hadügyi, erdészeti és mezőgazdasági termékeket bemutató pavilonok álltak, s ehhez kapcsolódott a Néprajzi Falu, az első magyar skanzen. Itt az egyes tájegységekre jellemző házak felsorakoztatásán túl hétről hétre tartottak különféle népszokásokat felelevenítő lakodalmakat, felvonulásokat, ünnepségeket.

„A kiállítási falu már egészen rendezve van. A szobák bebútorozva az egyes házakat megillető sajátszerűséggel. A falu központja a hegyes tornyú templom. A templom belsejében gr. Zichy Jenő rendezte el a Kaukázusban szerzett gazdag néprajzi gyűjteményét, a templom körüli boltokban pedig a házi ipar czikkeit árulják, szöveteket, faragványokat, hímzéseket, többi közt a kalotaszegi varrottast. A kiállítási faluban van a debreczeni csárda is, nagy épület, főbb részében hortobágyi mintát követvén. Mivel azonban vendéglő, egy nagy fedett folyosó és tágas veranda is csatlakozik hozzá a közönség kényelmére. Náddal fedett s nem hiányzik róla a gólyafészek sem.”

Vasárnapi Ujság, 1896. május 3. 291. o. – Elektronikus Periodika Adatbázis 

A Néprajzi Falut ábrázoló millenniumi képeslapsorozat egyik darabja – Plakát- és Kisnyomtatványtár 

Az I. Főbejárattól nem messze állt Budapest székesfőváros pavilonja, melyben a kiállított tárgyak Budapest múltját, jelenét és várható jövőképét igyekeztek szemléltetni. Az út a II., Király utcai Főkapun belépve az Iparcsarnokhoz és környékéhez vezetett, illetve a nagyobb rendezvényeknek helyt adó Ünnepélyek Csarnokához. A III. Főkapu a kiállítási terület István utcai részénél várta a látogatókat, akik beljebb sétálva a liget ezen részébe, főként iparral és bányászattal foglalkozó pavilonokat, valamint kisebb bor- és pezsgőscsarnokokat találtak. A társadalom mindennapjaival foglalkozó pavilonok, mint például a Gyermeknevelési csarnok és az Egészségügyi pavilon is ezen a területen épültek fel. Ez utóbbi épület szintén az 1885-ös kiállításra készült, az akkori Műcsarnok számára. A képzőművészeti kiállítótér időközben kinőtte magát, s az 1896. május 4-én megnyíló új – ma is álló – épületbe költözött a Hősök terén. A városligeti épületben később a Fővárosi Múzeum üzemelt, napjainkban pedig a Magyar Alkotóművészek Háza – Olof Palme Házként működik. A IV. Főkapu a Hermina útról nyílt a kiállítás területére, s itt elsősorban a nehéziparral foglalkozó csarnokok álltak. A Gépcsarnokon kívül a Közlekedési csarnok, a 2015-ben bezárt Közlekedési Múzeum épülete is itt kapott helyet. A V. Főbejárat az Ős-Budavára mulatónegyedbe vezetett.

Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása (2016. április 20. – július 16.) az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás 120. évfordulója alkalmából.

Helyszín: VII. emelet, Katalógustér

A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében kedd–szombat 9 és 20 óra között látogatható. Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják. A látogatás tervezésekor kérjük, vegyék figyelembe, hogy a pénztár 19 órakor bezár.

Simon Bernadett 

Egy családi tulajdonban lévő napló 1896. május 3-ai bejegyzésében olvasható a fenti mondat. A 17 éves naplóíró, Maucha Ilona, az akkor újdonságnak számító esti kivilágítást örökítette meg e szavakkal. Az „illuminált” kifejezés azonban a kiállítás fél évére összességében is vonatkoztatható, hiszen egymást követték az ünnepségek, s a nem mindennapi látványosságok sorra kápráztatták el a kor embereit.

1896-ban ünnepelte Magyarország a honfoglalás ezeréves évfordulóját. Az esemény megünneplése az egész történelmi Magyarország területére kiterjedt. Az ünnepségek csúcspontja a Városligetben megrendezett Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás volt. 

Ezt az eseményt kívánja megörökíteni a július 16-ig látható Ezredéves álmok című tárlatunk.

Nyolcrészes sorozatban mutatjuk be a kiállításunk legérdekesebb dokumentumait: 4. rész.

1896 májusa és októbere között két kiemelkedő ünnepségsorozatot rendeztek; a május 2-ai kiállításmegnyitót és másnap a hálaadó szentmisét a Mátyás-templomban, illetve a június 6–8-ai koronázó ünnepélyt.

Május 2-án, a Városligetben, a kiállítás területén lévő Iparcsarnok előtti bíborpiros sátornál reggel 9 óra után gyülekezett a résztvevő közönség: katonák, főpapság, külföldi diplomaták, magyar miniszterek, főméltóságok. A tribünökről a hazai és a külföldi sajtó képviselői figyelték a 3⁄4 11-kor megérkező főhercegeket, főhercegnéket és a hamarosan megérkező királyi párt. A királyi emelvényen Dániel Ernő kereskedelmi miniszter tartott beszédet, majd felkérte Ferenc Józsefet, hogy nyissa meg a kiállítást. A beszédet és a király válaszát számos korabeli lap közölte. Az ünnepséget a Millenniumi himnusz éneklése zárta, majd az uralkodó elindult első sétájára a kiállításon.

1896. május 2. – A millenniumi kiállítás megnyitó ünnepsége – Plakát- és Kisnyomtatványtár 

„[A kereskedelemügyi miniszter] beszéde alatt, mikor hálát mondott a királyi pár és az uralkodó család megjelenéséért, riadó éljenzés támadt. Ezt jeladásnak vették arra nézve, hogy megkonduljanak a harangok, a mi ismét előre meghatározott jel volt, hogy az énekkar is rázendítse az ünnepi himnuszt, s a gellérthegyi fellegvárat szintén értesítsék. Az ágyúk is megdördültek a hegyen, s erre a város harangjait is meghúzták. A miniszter tehát harangzúgás, ágyúdörgés és ének közt folytatta beszédét, a minek a király beszéde végén kellett volna bekövetkeznie.”

Vasárnapi Ujság, 1896. május 10. 298. o. – Elektronikus Periodika Archívum 

Este az Operaházban díszelőadásként Erkel Ferenc István király című művét adták elő, majd a nap az esti díszkivilágítással zárult. Másnap, május 3-án az előkelőségek reggel 9 órától gyülekeztek a Nagyboldogasszony-templomban, ahol a 11 órai misén Liszt Ferenc Koronázási miséje csendült fel. Ezt követően Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás tartott beszédet, melyet szintén sok újságban lehetett olvasni.

„A belső városrészek pompájánál talán meghatóbb volt a legkülsőbb külvárosok illuminációja. Minden utca, még az is, mely már elvész a liget fái közt vagy a kőbányai buckákban, ki volt világítva. Az alacsony házsorok ablakai, mint kettős végtelen tűzláncok húzódtak tova, s kapcsolódtak össze tűzláncokkal: új utcák kivilágított ablaksoraival.”

Budapesti Hírlap, 1896. május 4. 5. o. – Törzsgyűjtemény 

Ferenc József és Erzsébet koronázásának 29. évfordulója alkalmából, 1896. június 6. és 8. között 3 napos ünnepségsorozatot rendeztek Budapesten. Ez a kiállítás fél évének legkiemelkedőbb eseménye volt, amelyet az is bizonyít, hogy – a Kiállítási Ujság statisztikája szerint – május és október között június 7-én, vasárnap, a hódoló díszmenetet megelőző nap előtt látogattak el legtöbben (62.267-en) a kiállításra. Az ünnepeket megelőző napon, június 5-én átszállították a Budai Várból a magyar állam önállóságát jelképező koronát és a koronázási jelvényeket, s három napra közszemlére tették a budavári Nagyboldogasszony-templomban.

„Június 5-ikén reggel bontották ki a koronázási jelvényeket záró vasas ládát. Tizenhat esztendeje nem érintették. Akkor is csak megvizsgálták, a teremből ki nem hozták. [...] Most ünnepélyes volt a fölnyitás. Az országgyűlés küldöttséget választott, a főváros polgármestereit és tanácsosait küldte oda. Megjelentek a koronaőrök, a magyar udvari méltóságok, a herczegprímás, a miniszterelnök, Ő Felsége nevében pedig Esterházy Pál. A középső zárat azonban nem tudták felnyitni, hiába próbálta lakatos is. A szekrényt tehát föl kellett feszíteni.”

Vasárnapi Ujság, 1896. június 14. 390. o. – Elektronikus Periodika Archívum 

Másnap, június 6-án Ferenc József letette a Budavári Palota új, nyugati szárnyának – a mai Országos Széchényi Könyvtár épületének – alapkövét, majd a következő napon, 7-én 1⁄2 12-kor a király fogadta a főispánokat és a főváros küldöttségét a Budai Várban.

Az 1896. június 8-ai díszfelvonulás. In. Tarr László: Az ezredév, Budapest, Magvető, 1979. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Június 8-án, a felvonulás reggelén 6-tól 9-ig gyülekeztek a felvonulók és a nézők a Vérmezőn, majd 9 órától 1⁄2 11-ig harsonaszó kíséretében elindult a hódoló díszmenet (díszfogatok, díszhintók, a koronázási jelvényeket és a koronaőröket szállító díszkocsik) a Budai Várba. Onnan az Országházba vitték a koronázási ékszereket, és az elkészült kupolateremben ünnepi ülést tartottak a királyi hercegek jelenlétében.

Az Országgyűlés tagjai a Parlament lépcsőjén. In. Tarr László: Az ezredév, Budapest, Magvető, 1979. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A koronázási jelvényeket ezután kiállították az Országház lépcsőjén. 2 órától a Lánchídon vonult vissza a díszmenet, melynek lovascsapatai a Vérmezőre, a többiek pedig a Budai Várba mentek vissza, ahol folytatódott a magyar országgyűlés hódolata a Királyi Palota nagytermében. A Képviselőház elnökének, Szilágyi Dezsőnek és Ferenc Józsefnek a beszéde több újságban olvasható, a Millenniumi Lapok június 10-ei száma ezen kívül azt is közölte, hogy a király felszólalása alatt 21 ágyúlövés dördült el a Citadelláról és a Dunán horgonyzó hajóról. A nap a Nemzeti Színház díszelőadásával zárult.

A fentieken kívül az ünnepségek közé sorolhatók még az egyes épületek, építmények átadásai (május 4.: Műcsarnok; szeptember 27.: Vaskapu; október 4.: Ferenc József (ma: Szabadság) híd; október 25.: Iparművészeti Múzeum), a különféle bálok és estélyek, valamint az uralkodópár kiállításlátogatása is reprezentatív eseménynek számított.

Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása (2016. április 20. – július 16.) az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás 120. évfordulója alkalmából.

Helyszín: VII. emelet, Katalógustér

A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében kedd–szombat 9 és 20 óra között látogatható. Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják. A látogatás tervezésekor kérjük, vegyék figyelembe, hogy a pénztár 19 órakor bezár.

Simon Bernadett 

1896-ban ünnepelte Magyarország a honfoglalás ezeréves évfordulóját. Az esemény megünneplése az egész történelmi Magyarország területére kiterjedt. Az ünnepségek csúcspontja a Városligetben megrendezett Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás volt. 

Ezt az eseményt kívánja megörökíteni a július 16-ig látható Ezredéves álmok című tárlatunk.

Nyolcrészes sorozatban mutatjuk be a kiállításunk legérdekesebb dokumentumait: 3. rész.

Miért éppen 1896-ban ünnepelték a honfoglalás ezeréves évfordulóját? A tudományosan megalapozott kutatások mellett ennek gyakorlati okai is voltak.

1882. október 17-én a magyar kormány megbízásából a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium azzal a kéréssel fordult a Magyar Tudományos Akadémiához, hogy állapítsák meg a honfoglalás időpontját. A négy tagból álló (Botka Tivadar, Pauler Gyula, Salamon Ferenc, Szabó Károly) bizottság az 1883. január 25-én kiadott állásfoglalásban közzétette azon megállapítását, hogy a honfoglalás kezdő és befejező dátuma 888 és 900 közé esik. A kormány 1891 októberében azt a kérdés vetette fel, hogy világ- vagy országos kiállítás keretében emlékezzenek-e meg Magyarország fennállásának ezeréves évfordulójáról. A korábbi nemzetközi és hazai rendezvények egyik fő közreműködője, gróf Zichy Jenő – aki saját költségén kaukázusi és ázsiai expedíciókat szervezett a magyarság eredetének kutatására – inkább egy világkiállítás rendezése mellett érvelt, ám gazdasági okok és a leendő tárlat koncepciója miatt a Képviselőház az 1892. II. tc.-ben, egy 1895-ben tartandó országos nemzeti kiállítás rendezését mondta ki. A pénzügyi helyzet és időhiány miatt az esemény időpontját 1896-ra módosították, az 1893. III. tc.-ben.

A Pesti Hírlap Naptárának 1896-os évfolyama – Törzsgyűjtemény 

Az egész ország készült a honfoglalás ezeréves évfordulójának megünneplésére. A millennium évét az 1895 szilveszter éjszakáján egyszerre felzúgó harangok hangja köszöntötte. A Képviselőház ünnepi ülésén elfogadott 1896. VII. és VIII. tc. pedig törvénybe is iktatta a honalapítás évezredes emlékét, valamint az ünnep alkalmából létesítendő maradandó alkotásokat. 1896-ban a fővárosban átadták a földalatti vasutat, a kiépített rakpartot, a Ferenc József (ma: Szabadság) hidat és a Nagykörutat. Ekkor készült el az Iparművészeti Múzeum, a Kúria (ma: Néprajzi Múzeum) és a Vígszínház épülete, az Országház kupolacsarnoka, valamint számos más köz- és reprezentációs épületet, emlékművet, szobrot is avattak az ünnepi évben.

Benedict J. távlati tervrajza Budapestről, 1896. – Térképtár 

„Budapest tájékoztató kézikönyve czím alatt a Franklin társulat kiadásában Janszky Adolf szerkesztése mellett az ezredéves kiállítás alkalmából jól használható székesfővárosi kalauz és emlékkönyv jelent meg, a főváros nevezetességeit ábrázoló 40-nél több képpel, Budapest térképével és a kiállítás tervrajzával.”

Vasárnapi Ujság, 1896. április 19. 252. o. – Elektronikus Periodika Archívum 

Janszky Adolf: Budapest tájékoztató kézikönyve. Székesfővárosi kalauz és emlékkönyv az ezredéves kiállítás alkalmára, Budapest, Franklin, 1896. – Törzsgyűjtemény 

Az ország 7 helyén felállított, a honfoglaláshoz és az államalapításhoz kötődő 7 emlékoszlopon kívül országszerte ültettek emlékfákat, tartottak kongresszusokat, ünnepségeket, melyeken az elhangzott beszédek többsége Magyarország Monarchiában betöltött szerepének fontosságát, és a nemzeti büszkeség érzését ötvözték. Az ország kulturális, sajtó-, sport-, és színházi élete is fellendült.

Verő György: 1000 év című kottája. Címlap Z 69.922 – Zeneműtár

„Soha még így nem szerepelt az utcza forgalmában a biczikli, mint most minálunk. A döczögő szemetes kocsi és a halkan surranó villamos között ott repül a gumitalpú fürge kerékpár, hátán egy-egy nyakig harisnyás századvégi lovaggal.”

Magyarország, 1896. május 1. 7. o. – Törzsgyűjtemény 

Az ünnepségek központi eseménye a Városligetben 1896. május 2-a és november 3-a között megrendezett millenniumi kiállítás volt. A helyszín megválasztása eleinte nem volt egyértelmű: néhány évvel a kiállítás előtt felmerült annak a gondolata is, hogy a tárlatot a Lágymányoson, a Gellérthegy előtti területen kellene megrendezni. A döntés végül a Városligetre esett, hiszen a 11 évvel korábbi, 1885-ös Országos Általános Kiállítás már megteremtette a bemutató feltételeit, sőt 3 épületet örökül is hagyott az 1896-os eseménynek. Az 1885-ös Iparcsarnok épülete 1896-ban kibővítve ugyanazt a funkciót látta el, a korábbi Királypavilon 11 évvel később Gerbeaud Emil cukrászatának adott otthont, az 1885-ös Műcsarnok pedig 1896-ban Egészségügyi pavilonként működött.

A millenniumi kiállítás lágymányosi terve, 1892. Metszet a Vasárnapi Újság 1892. július 17-én megjelent számában (500-501. o.) a Digitális Képarchívumban 

Az esemény hozadékaként az 1890-es évek végi Magyarország – részben a gazdasági fejlődésből következő – társadalmi, gazdasági és nemzetiségi feszültségeit 1896-ban, az ország ezredéves fennállásának alkalmából, a politikai pártok közötti „Treuga Dei”, azaz Isten békéje szorította átmenetileg háttérbe.

Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása (2016. április 20. – július 16.) az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás 120. évfordulója alkalmából.

Helyszín: VII. emelet, Katalógustér

A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében kedd–szombat 9 és 20 óra között látogatható. Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják. A látogatás tervezésekor kérjük, vegyék figyelembe, hogy a pénztár 19 órakor bezár.

Simon Bernadett 

1896-ban ünnepelte Magyarország a honfoglalás ezeréves évfordulóját. Az esemény megünneplése az egész történelmi Magyarország területére kiterjedt. Az ünnepségek csúcspontja a Városligetben megrendezett Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás volt. 

Ezt az eseményt kívánja megörökíteni a július 16-ig látható Ezredéves álmok című tárlatunk.

Nyolcrészes sorozatban mutatjuk be a kiállításunk legérdekesebb dokumentumait: 2. rész.

Magyarországnak – a többi országhoz hasonlóan – a 19. századi világkiállításokon való szereplése során kiemelten fontos volt a pozitív tükörkép állítása, a hazai gazdasági és kulturális élet önreprezentálása. A kiállítók célja a hazai kiállításokon is a minél eredményesebb szereplés volt, hiszen az esetleges oklevél vagy érem elnyerése nagyban fellendítette az adott kereskedők és iparosok későbbi üzleti lehetőségeit, megnövelte vevőkörét. Az első, kezdetleges kiállítások ipari jellegű tárlatok voltak. A legelső nagyobb szabàsú, az 1756-os londoni még csak országos szintű iparkiállítás volt, ahol elsősorban találmányokat tettek közszemlére. Az első nemzeti iparkiállítást, melynek célja már a piacszerzés volt, 1798-ban Párizsban tartották. A későbbiekben is e két város adott sokáig helyet a 19. század második felétől rendszeressé váló és mind összetettebb funkciókkal rendelkező, egyre összehangoltabb szervezőmunkát igénylő világkiállításoknak. Az első nemzetközi tárlatot 1851-ben Londonban rendezték 28 ország részvételével, a másodikat 1855-ben Párizsban szervezték meg.

Az 1862-es londoni világtárlat csarnoka. In. Vahot Imre: Az 1862-ki londoni világkiállítás emlékkönyve, Pest, 1862. Melléklet – Törzsgyűjtemény 

Nem volt ritka, hogy egy világkiállítást valamilyen – a rendező országhoz köthető – évfordulóhoz kötöttek. Így volt ez az 1893-ban Chicagóban tartott tárlat (Amerika felfedezésének 400. évfordulója), az 1876-os philadelphiai (az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 100. évfordulója) vagy az 1878-as (a francia forradalom 100. évfordulója) és az 1900-as párizsi világkiállítás (századforduló ünnepe) esetében is. Az 1893-as rendezvény változtatásaként az addig érvényben lévő – inkább nevelő és oktató célzatú – koncepció helyett ekkor került előtérbe a látványosságokat felsorakoztató, szórakoztató jelleg.

Az 1878-as párizsi világkiállításra épült Eiffel-torony. In. Guide illustré de l'exposition universelle de 1889, Paris, 1889. – Törzsgyűjtemény 

Magyarország 1867-ig, korlátozott körülmények között, csak az Ausztriának fenntartott helyen mutathatta be tárgyait a nemzetközi megmérettetéseken, mégis ért el sikereket. Például Fischer Mórnak az 1851-ben bemutatott herendi porcelánnal sikerült kivívnia Viktória királynő tetszését, aki rendelt is a kínai hatású lepkés-virágos étkészletből. Az 1867-es világkiállítás nemcsak a fentebb felsorolt technikai újdonságok miatt volt jelentős, hanem azért is, mert Magyarország ekkor szerepelhetett először viszonylag önállóan, Ausztriától függetlenül. Ez a függetlenség az 1873-as világkiállításon még jobban meglátszott, hiszen a bécsi bemutatón Magyarország nem rendező társállamként, hanem meghívott önálló országként vett részt. Az 1880-as és 1890-es években Magyarország nem szerepelt a világkiállításokon, az 1900-as oktatási, reprezentációs és tömegszórakoztatási célú párizsin viszont európai színvonalon mutathatta be – felhasználva az 1896-os millenniumi kiállítás épületeinek motívumait is – fejlett gazdasági, ipari és kulturális életét.

Magyarországon először 1842-ben rendeztek nagyobb szabású ipari jellegű bemutatót Kossuth Lajos kezdeményezésére. A Vigadó épületében 213 kiállító termékeit mutatták be, s a közel 4 héten át nyitva tartó kiállítást több mint 14000 ember látogatta meg. Az Első Magyar Iparműkiállítás koncepciója követte az európai példákat: célja a magyar ipari termelés aktuális állapotának bemutatása volt. Az 1848/49-es események után 1872-ig nem nyílt lehetőség újabb jelentős iparkiállítások rendezésére. Ekkor tartottak Kecskeméten – előkészülve az 1873-as világkiállításra – egy országos tárlatot, majd 1879-ben Székesfehérváron az első modern országos kiállítást nyitották meg 2227 résztvevővel. Ez áttörést hozott a magyarországi kiállítások történetében, hiszen ekkor 3 ideiglenes épületet is emeltek a tárgyak számára.

Székesfehérvári Kiállítási Lapok, 1879. június 14. – Törzsgyűjtemény 

A következő néhány év számos helyi és ipari szakkiállítása után 1885-ben rendezték meg az első igazán nagyszabású országos általános kiállítást a Városligetben. Az 1896-os millenniumi kiállítás főpróbájaként is gyakran emlegetett tárlat – bár minden tekintetben kisebb volt, mint a 11 évvel későbbi rendezvény – számos újítást hozott és követendő példát állított a későbbi kiállítások szervezettségét és tematikáját illetően.

Budapesti Országos Általános Kiállítás. Napi Műsor, 1885. augusztus 10. – Törzsgyűjtemény 

Az 1896-os ezredéves kiállítás ugyan nem világ-, hanem országos bemutató volt, ám a világkiállításokkal együtt mégis nagyban hozzájárult a korabeli eredmények bemutatásához, a rendező városokban fennmaradt épületek pedig még ma is tükrözik a „boldog békeidők” hangulatát.

Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása (2016. április 20. – július 16.) az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás 120. évfordulója alkalmából.

Helyszín: VII. emelet, Katalógustér

A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében kedd–szombat 9 és 20 óra között látogatható. Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják. A látogatás tervezésekor kérjük, vegyék figyelembe, hogy a pénztár 19 órakor bezár.

Simon Bernadett 

További irodalom:

• Gál Vilmos: Világkiállító magyarok, 1851–2010, Budapest, Holnap, 2010.
• Székely Miklós: Az ország tükrei. A magyar építészet és művészet szerepe anemzeti reprezentációban az Osztrák–Magyar Monarchia korának világkiállításain, Budapest, CentrArt, 2012.

1896-ban ünnepelte Magyarország a honfoglalás ezeréves évfordulóját. Az esemény megünneplése az egész történelmi Magyarország területére kiterjedt. Országszerte adtak át emlékszobrokat, ültettek emlékfákat, s tartottak kongresszusokat. Az ünnepségek csúcspontja azonban az 1896. május 2-a és november 3-a között, a Városligetben, 520 000 négyzetméternyi területen megrendezett Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás volt. Közel 240 pavilonban mutatták be Magyarország történelmének, iparának ezeréves örökségét, amely az ország tündöklését és anyagi jólétét volt hivatott reprezentálni.

A kiállítás célja a múlt bemutatása mellett az akkori jelenben elért eredmények ismertetése és ebből következően egy olyan jövőkép kialakítása volt, amely előrevetíti Magyarország jövőbeni gazdasági és kulturális életének sikerességét.

Ezt az eseményt kívánja megörökíteni az VII. emeleti Katalógusterében, 2016. április 20. és július 16. között nyitva tartó Ezredéves álmok címmel jelentkező tárlatunk.

Az Ezredéves álmok című kiállítás plakátja

A 8 tárlóban bemutatott anyag tematikusan, több nézőpontból sorakoztatja fel a millenniumi kiállítással kapcsolatos fontos és érdekes dokumentumokat, látnivalókat.

A millenniumi kiállítás egy részlete a millenniumi képeslapsorozat egyik darabján: az Iparcsarnok és a Korzó – Plakát- és Kisnyomtatványtár 

A Törzs-, és Különgyűjteményeinkben található könyvek, újságok, képek, kották, képeslapok segítségével az előzményeknek számító világ- és országos tárlatok mellett, a millenniumi kiállítás előmunkálatait is megismerhetjük. 1896 májusa és novembere között két kiemelkedő, több napon át tartó ünnepségsorozatot rendeztek; a május 2-ai kiállításmegnyitót és másnap a hálaadó szentmisét a Mátyás-templomban, valamint a június 6-8-ai koronázó ünnepélyt. A programokra szóló hivatalos meghívókon kívül a városligeti kiállítás helyszínrajza is betekintést enged a pavilonok elrendezésének tematikájába.

Ős-Budavára – Színháztörténeti Tár

Az Ős-Budavára mulatónegyed belépőjegyei és fényképei mellett, a Godard kapitány ballonját ábrázoló plakát is a korabeli szórakozást kívánja reprezentálni.

Ballon Captif Godard – A kötött léghajót ábrázoló plakát – Plakát- és Kisnyomtatványtár

„A Godard-féle ballon áldozatul esett az augusztusi nagy viharoknak, s ízre-porrá tépett selyem testének rommaradványait nagy nehezen szedték össze itt-ott. Ezután az 50.000 forint értékű gömb rongyai néhány száz forintért szállottak ószeresek kezére. Ez a történet példázza legjobban a világ állhatatlanságát: ma a fellegek közt, holnap az ószeres bódéjában!”

Vasárnapi Ujság, 1896. október 11. 686. o. – Elektronikus Periodika Archívum 

A léghajó bár ugyanúgy elszállt, mint ahogy néhány éven belül az ország ezredéves álmai is, de a korszak hangulatát még ma is őrzik az akkor épült épületek, s az ünnep alkalmából kiadott könyvek és újságok, amikor – ahogy egy korabeli, s az egyik vitrinben is kiállított naplóban olvasható – „egész Budapest illuminálva volt”.

Pillanatkép a millenniumi kiállításból – Plakát- és Kisnyomtatványtár 

Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása (2016. április 20. – július 16.) az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás 120. évfordulója alkalmából.

Helyszín: VII. emelet, Katalógustér

A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében kedd–szombat 9 és 20 óra között látogatható. Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják. A látogatás tervezésekor kérjük, vegyék figyelembe, hogy a pénztár 19 órakor bezár.

Simon Bernadett 

Ötven évvel ezelőtt halt meg Tamási Áron.

Tamási Áron (1897–1966) író, az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom kimagasló alakja. Írásművészete a népi irodalom szellemében fogant epika líraibb hangú változata, tematikája a székelység világához kapcsolódik. Gyökerei e zárt etnikai közösség mese- és mondavilágába nyúlnak vissza. Nyelvteremtő író: erősen támaszkodik a tájnyelvre. Műveinek jelentős szervező elve a mesei elemekkel elért jelképteremtés. Bár számos regényt, elbeszélést és drámát alkotott, az olvasóközönség köztudatába mégis leginkább Ábel című regénytrilógiája (Ábel az országban, 1933; Ábel a rengetegben, 1932; Ábel Amerikában, 1934) révén került be.

Tamási Áron. Magyarország a XX. században – Magyar Elektronikus Könyvtár

A két világháború között Kolozsváron élt újságíróként és az erdélyi kulturális élet markáns alakjaként. A kisebbségi szellemi irányzatok mindegyikével kapcsolatot tartott; 1926-ban a meghatározó Erdélyi Helikon folyóiratot elindító helikoni munkaközösség alapító tagja volt. Az Ábel-regényeket a harmincas években írta. Írásművészetének erőssége a valóság és mese szerves egységének ábrázolása, melyet ekkorra tökéletesített. Az Ábel a rengetegben (1932) a kisebbségbe került romániai magyarság sorsának modellje is. Hőse gyerekember, aki jellemet próbáló és fejlesztő körülmények közé vetődve kerül szembe a természeti, társadalmi és nemzeti kiszolgáltatottsággal hasonlóan a népmesék hőséhez, a legkisebb fiúhoz.

„Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé. Akkor is Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk Csíkcsicsóban, abban a nagy káposztatermelő faluban, a felcsíki járásban, éppen az Olt vize mellett.
Apám, akit Gergelynek neveztek, még élt abban az időben, s közbirtokossági erdőpásztor volt. Ott is lakott fenn az erdőn, egyedül egy kalibában; s csak akkor jövögetett haza a házhoz, amikor az elesége elfogyott. Ilyenkor édesanyám ismét feltarisnyálta, s azzal visszament az erdei szállására, hogy legalább egy hétig megint ne lássuk.
Gyermek a háznál rajtam kívül nem volt, s én ezt nem is bántam, mert engemet is csak bajosan tudtak iskolába járatni s ruházni, olyan nagy szegénységben éltünk.
Az a nap, amelyik az előbb felemlített nagy fordulatot hozta belé az életembe, éppen a Szent Mihály napjára következő nap volt, vagyis szeptember harmincadika. De már azt, hogy szereda volt-e vagy csütörtök, azt már nem tudnám megmondani, csak az jut jól eszembe, hogy apám rég nem járt volt immár az erdőről haza. Édesanyám délebéd után mindjárt elment egy zsákkal pityókát ásni, s nekem egy jó halom csöves törökbúzát hagyott hátra, hogy én azt lefejtsem, amíg estére hazajő.”

Tamási Áron Ábel a rengetegben című regénye a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Kereskedelmi akadémiai végzettséggel 1923 nyarától három évig az USA-ban, többnyire New Yorkban élt alkalmi munkásként és banktisztviselőként, ahonnan írásait, a székelyföldről megálmodott csodálatos történeteit folyamatosan hazaküldte. Amerikai élményeit csak az Ábel harmadik kötetében írta meg (Ábel Amerikában, 1934), melynek végén hangzik el a szállóigévé lett mondat: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

„S amint úgy közelről néztem a kínban fetrengő négert és az ő rettenetes arcát, amelyről csorgott a verejték, hirtelen az a másik gondolatom támadt, hogy maga az Isten vezetett ehhez az emberhez. Mert lám, itt a szemem előtt és borzasztó kínok között vetéli el az ördögöt, aki bizonyosan tévutakon hordozta eddig, és megakadályozta abban, hogy ennek a világnak a dolgaiban tisztán lásson. De ha most meg tud szabadulni az ártó és zűrzavaros gonosztól, akkor tisztán az Isten lelkével fog válaszolni minden feltett kérdésre.
Tehát tőle fogom megkérdezni, hogy mi célra vagyunk a világon!
Egyszerre olyan nagy izgatottság vett erőt rajtam, amilyent soha nem éreztem. Odakaptam a homlokomhoz, amely forrón lüktetett, majd odakaptam a szívemhez, mely jobban táncolt, mint a legnagyobb szerelemben. Aztán gyorsan kimentem a fekete templom elé, s ott megálltam, hogy várakozzam a megtisztult négerre. Már azt hittem, hogy sohasem fog kijönni, pedig tíz percnél többet nem várhattam; de akkor a barátai között jókedvűen és vidáman kilépett az ajtón.
Mindjárt odamentem hozzá, megfogtam a kezét, és azt mondtam, hogy jöjjön velem néhány lépést, mert valami fontos dolgot szeretnék kérdezni tőle. Nagyon barátságos volt, és szinte táncolva jött velem. Amikor néhány lépést csakugyan félrementünk, a vállára tettem a kezemet, mélyen a szemébe néztem, és azt mondtam neki:
– A maga lelke most tiszta; mondja meg tehát nekem, hogy mi célra vagyunk a világon?
A négernek megmerevedett egy pillanatra az arca, majd hirtelen kacagni kezdett, s kacagás közben folyton azt mondta:
– Furcsa, furcsa, furcsa.
Aztán ismét megmerevedett az arca, mélyen a szemembe nézett, és így szólt:

– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.

Ahogy ezt kimondta, ismét kacagni kezdett, de nem egészen úgy, mint az előbb, hanem a keserves és az örökké hontalan ember könnyes kacagásával. Még a térdit is csapkodta, miközben folytak a könnyei. Majd hirtelen azt is abbahagyta, újra a szemembe tekintett, utána pedig szaladni kezdett lefelé a hegyen. Úgy szaladt, mintha nem is ember lett volna, hanem valami fekete angyal.”

Tamási Áron: Ábel Amerikában című regénye a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Tamási Áron – Magyar Elektronikus Könyvtár

Életművének jelentős része a magyar dráma történetéhez tartozik. Mintegy 20 színpadi műve, mesejátéka, jelenete az epikus ismert nyelvén szól, líraiság és balladai komorság, valóság és mese ölelkezik bennük olykor tanító szándékkal. A népi színjátszás megoldásaihoz kapcsolódva felhasználta a lakodalmas, a passiójáték, a kántálás és a népi hiedelemvilág elemeit (Énekes madár, 1933; Tündöklő Jeromos, 1936; Vitéz lélek, 1941; Csalóka szivárvány, 1942; Hullámzó vőlegény, 1947; Hegyi patak, 1959; Boldog nyárfalevél, 1962).

„KÖMÉNYNÉ: A szerelem? Tán leginkább olyan, mint a rózsa, s mint a rózsák között is a legszebb piros rózsa, amelyik, ki tudja, mikor, titkon fogamzik… Tán amikor lát egy csillagot vaj amikor hozzáér egy napsugár… S akkor dobban meg valami, tán a szín, vaj az illat… s osztán teste kezd lenni annak a valaminek, lassan, szép észrevétlen… S ahogy nő-növekszik, kezdi élvezni mindjobbacskán ezt a látható világot is: a szellőt, a meleget, a susogást, a madáréneket, a hajnali csendet, az esti melengetést… S úgy gömbölyödik lassan s bátorodik a szerelemre: hajlandozásra, lepkecsalogatásra… S osztán kifeslik, s nappal virít, s éccaka… ó, éccaka!”

Tamási Áron: Énekes madár. Részlet a harmadik felvonásból – Magyar Elektronikus Könyvtár

A II. világháború Magyarországra sodorta, és csak tizenhat évvel később, 1956 augusztusában látogathatott először Erdélybe. Bár tanúja és maga is elszenvedője volt a kisebbségi sors hányattatásainak, hitt a román és a székely nép békés együttélésében:

„Értékeljük és megbecsüljük magát a román népet, mellyel rossz és jó sorsban együtt kell élnünk. Figyelemmel kísérjük, és méltatjuk a román népi kultúrát, mert az a véleményünk, hogy a politika izgalmai és tévelygései alatt él egy bölcs, megértő világ, melyet a nép hordoz. A magunk népét azonban, az értékelésen és megbecsülésen túl a lélek és vér szerelmével szolgáljuk. Az élet tényeit, minden körülmények között, abból a szemszögből ítéljük meg, hogy azok népünk javára válthatók-e vagy kikerülhetetlenül károsak reá. Sorsunk és helyzetünk két parancs betöltésére kötelez: egyik a természetes és erkölcsi parancs, hogy amiképpen porból lettél és porrá lészesz, azonképpen magyarból lettél és magyarrá lészesz; a másik pedig a világi törvények parancsa, melynek tiszteletében, mint »kisebbség«, éljük mindennapi életünket. Bizonyos azonban, hogy e tisztelet ellenére is sok külső akadállyal kell megküzdenünk, hogy valamiképpen betölthessük a természetes és erkölcsi törvényt, melynek jellege a lélek és a vér szerelme népünk iránt. Mégis, minden akadály ellenére, megpróbáljuk tisztességgel teljesíteni a szolgálatot. Ebben a percben minden reményünket meggyűjtöttük arra, hogy ez a némaság nem fog bekövetkezni, sőt minden lehető alkalmat megragadunk, hogy higgyük: a megértés és a jóindulat fogja egyre járhatóbbá tenni számunkra az utat.”

Tamási Áron: Szellemi őrség (részlet). In. Uő.: Szellemi őrség. Esszék, cikkek, útirajzok 1936–1965, Budapest, Palatinus, 2001. – Törzsgyűjtemény

A fordulat évéig országgyűlési képviselő volt, a Rákosi-korszakban viszont ő is hallgatásra kényszerült. Az irodalomba csak 1953-tól térhetett vissza, a Nagy Imre-kormány Kossuth-díjjal tüntette ki. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének volt a társelnöke, 1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. A forradalom első napjaiban nyilatkozata (Magyar fohász) hangzott el a rádióban, és ő fogalmazta meg az Írószövetség közgyűlésén december 28-án fölolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatot. 1957–58-ban többször tanúnak idézték, vallatták. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja. Szülőfalujában temették el.

„Jobban nálad senki se tudta, hogy a magyar nyelv volt: sorsunk, menedékünk és reményünk. Halhatatlan otthonunk ez a nyelv és sorsunk és reményünk. Egyetlen birtokunk és egyetlen jövőnk. És másik tanításod: hogy nem szabad kisebb erővel és szeretettel művelnünk ezt a nyelvet, mint te tetted: Tamási Áron. Műved a világegyetemet benövő kristály-levelű óriás-fa, amely a mindenség minden terét benőtte ágaival és gyémánt-lombjaival.”

Juhász Ferenc: Tamási Áron ravatalánál (részlet). In. Uő.: Versprózák, Budapest, Szépirodalmi, (Juhász Ferenc művei), 1980. – Törzsgyűjtemény

Tamási Áron sírhelye szülőhelyén, Farkaslakán – a blog szerkesztőjének felvétele. További képek a Digitális Képarchívumban.

„hej Istenem kicsi Ábel
csillag repdes az utadba
hogy te arra tüstént rálelj
az út magát mutogatja
az ösveny előre kitetszik
a legényfa kivirágzik
álmainkkal beh cicázik
jaj Istenem kicsi Móka
halált világló éjszaka
csillag hullik az utadba
hajnali madár Nyikóba
kicsi Ábel kicsi Móka!”

Nagy Gáspár Tamási Áron sírjánál című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet.

–MJ–

2016. május 23-án Pavle Goranović kulturális miniszter úr által vezetett, három tagú montenegrói kulturális küldöttség kereste fel könyvtárunkat. A vendégeknek egy ritka 16. századi atlaszkötetet mutattunk be, amelyet Donato Bertelli velencei kiadó állított össze 1574–76-ban. Kötete számos adriai kikötő térképét és látképét is tartalmazza, így fontos montenegrói városokét is: Herceg Noviét, Ulcinjét, Barét és Kotorét.

Pavle Goranović és Danku György, a Térképtár kutatója.

A mű az atlaszkészítés korai időszakának ritka példánya. Abban a korban készült, amikor a nyomtatott térképekből, látképekből is viszonylagosan kevés készült, így a kor legjelenetősebb térképforgalmazó központjaiban: Velencében, Rómában, Antwerpenben is jórészt egy-egy vásárlónak állítottak össze egy-egy régiót vagy épp az egész világot bemutató, különböző lapszámú térképet tartalmazó kötetet.

Herceg-Novi (Castel Novo) velencei ostroma az 1570–1573-as török-velencei háború idején – Térképtár, TA 64 A-34 

A bemutatott mű a kor kedvelt „sziget-könyveinek”, a hosszú, a 14–15. századi kéziratos művekre visszamenő hagyománnyal rendelkező ún. isolario-knak a típusába tartozik. Térképtárunk gyűjteményében két ilyen ritka gyűjteményes kötetet őrzünk. A vendégeknek bemutatott példányt különböző kiadó műveiből, 1574–1576-ban, a kor jelentős velencei kiadója, Donato Bertelli (aktív 1558–1623) állította össze. Erről tanúskodik Bertellinek a mű címlapján látható kiadói felirata is: „In Venetia alla libraria del segno di S. Marco.”

Isole famose porti, fortezze, et terre maritime sottoposte alla Ser.ma Sig.ria di Venetia, ad altri Principi Christiani, et al Sig.or Turco, nouamete poste in luce. (A Velencei Köztársaság, más keresztény fejedelmek és a török szultán birtokolta nevezetes szigetek, kikötők, erődítések, tengerpartok, újonnan leírva) – Térképtár, TA 64

A haránt formátumú, 80 lapos kisméretű kötet, mely egykoron könyvtáralapítónk, gróf Széchényi Ferenc atlaszgyűjtényének egyik ékessége volt, a Velencei Köztársaság és az Oszmán Birodalom évszázados küzdelmének fontos színtereit, a dalmát, a ión és az égei tengerpartokat, kikötőket, erődítéseket mutatja be, térképpel, látképpel, számos esetben a hadi eseményekkel együtt. Természetes tehát, hogy a bemutatott kötetben a mai Montenegró tengerpartjának a korban is fontos kikötőit, Ulcinjt (Dulcigno), Bart (Antivari), Herceg Novit, (Castel Novo), Kotort (Cattaro) és a délkeleti dalmát-montenegrói tengerpart egy-egy részét, a Drin-öblöt (Lodrin-öböl) és a Kotor-i öblöt ábrázoló korai térképek és látképek is megtalálhatóak.

A Kotori-öböl és környéke  – Térképtár, TA 64 A-36 

Vendégeink örömmel ismerték fel szülőföldjüket a több évszázados alkotásokon, volt vendég, aki épp a tengerparti Ulcinjban született, így számára bizonnyal még értékesebbek, személyesebbek lehetnek ezek a több évszázados, a térkép- és látképkészítési korai időszakának ábrázolási stílusát őrző ritka metszetek, látképek, térképek. 

Ulcinj tengerparti kikötő látképe – Térképtár, TA 64 A-11 

Danku György

Nemrég került fel az elektronikus gyűjteményünkbe Legeza László Mérnöki etika című könyve a szerző engedélyével.

„A mérnök erkölcsi felelőssége elsősorban abban áll, hogy a technikát minden korlátozás nélkül az emberi haladás szolgálatába állítsa. Mint a technikai tevékenység hivatott művelője nagyban felelős azért a technikától átitatott és átformált világért, amelyben élünk. A mérnökben tudatosodni kell, hogy a technika nem önmagáért van, hanem az emberért.”

Legeza László: Mérnöki etika, egyetemi/főiskolai jegyzet. Budapest. 2013. – Törzsgyűjtemény Digitális raktár

Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású, szabad terjesztésű elektronikus publikációkkal. A MEK-projekttel kapcsolatban az info@mek.oszk.hu e-mail címen lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni. 

Megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy a technikai fejlődés hosszabb vagy rövidebb távon feltétlenül együtt jár-e az emberi haladással: az egyéni és kollektív erkölcsi, társadalmi, politikai nemesedéssel. Legeza László leszögezi: az emberiség jövője nem technikai, hanem erkölcsi kérdés. Az egész emberiséget elpusztítani képes technika már a kezünkben van, ezért különösen nagy a felelőssége a műszaki értelmiségnek. A mérnöki tudás hatalom, mellyel felelősen kell élni, ezért a mérnököknek is szükségük van külön erkölcsi törvényekre, mérnöki etikára.

A kézikönyv bevezető fejezete az általános etika legfőbb kérdéseit vázolja röviden, bemutatja a fontosabb etikai irányzatokat az ókortól a huszadik századig, majd dióhéjban ismerteti a nagy világvallások erkölcsi normáit. Az utolsó rész a mérnöki etika sajátos kérdéseivel vet számot, így a tudomány és a technika viszonyával, a mérnöki tervezés etikai kérdéseivel, a környezetvédelemmel, az energiafelhasználással, a mérnöki kockázatvállalással, a vállalkozás és a felelősségvállalás etikai kérdéseivel, a munkahelyi vezetés során a mérnök számára felmerülő dilemmákkal, a munka és a munkanélküliség erkölcsi problémájával. Az elméleti részt az értelmiség felelősségét taglaló fejezet zárja.

A könyvet egy függelék egészíti ki, mely a modern történelem néhány konkrét eseményét, felfedezését - Csernobil, a Columbia űrsikló tragédiája, a környezetszennyező, de olcsó Trabant tömeges elterjedése, a légzsák, Ayrton Senna balesete, a V1-es szárnyas bomba, a panelházak Magyarországon, a salakbeton csapdája - emeli ki egyszerű, de elgondolkodtató kérdések kíséretében. A magas szintű ismeretterjesztő kiadványt a felhasznált irodalom jegyzéke egészíti ki.

Legeza Ilona könyvismertetője

Legeza László: Mérnöki etika, egyetemi/főiskolai jegyzet. Borító. Budapest. 2013. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1994-ben indult a MEK és 1999-től az OSZK keretén belül folytatódott a fejlesztés, gyarapítás. 2004-től kiegészítettük egy archívummal, az EPA-val, 2007-től pedig egy digitális képarchívummal, a DKA-val.

Az évek során több száz önkéntes segítette munkánkat, saját állományát digitalizálva két erdélyi könyvtár is (Székelyudvarhely, Csíkszereda) folyamatosan küldi a könyveit, kapunk többek között gyarapodást Hollandiából és Szlovákiából, Somorjából is. Önkéntesek és a MEK Egyesület támogatásával igyekszünk konvertálni a könyveket a népszerűbb e-book formátumokra is. 2015-től mintegy 300 EPUB és PRC/MOBI formátum került a MEK-be.

Valamivel több mint fél terrabyte adatot találhatunk a MEK-ben. Egy könyvből többféle formátumot is szolgáltatunk lehetőség szerint (HTML, WORD, PDF), mostanában egyre több a képként PDF-ben szolgáltatott mű, ezek nagyobbak. A könnyebb letöltés érdekében a nagyobb méretű fájlokat optimalizáljuk, ezért a honlapra már nem túl nagy méretben kerülnek ki. Viszonylag nagyobb helyet foglalnak még az MP3-ban található hangoskönyvek, 302 db ilyennel rendelkezünk.

A szolgáltatás biztonságát több ún. tükörszerver is biztosítja. Van egy teljes értékű tükrörszerverünk az NIIF kezelésében valamint Kárpátalján, Beregszászon.

150 éve, 1866-ban ezen a napon született és 100 éve 1916. április 22-én hunyt el Malonyay Dezső művészettörténész, folklorista.

Filozófiai doktori és magyar–francia szakos tanári oklevelet szerzett a budapesti egyetemen. Szépirodalmi, kritikai írásokat is közölt, de maradandó munkásságot a magyar népművészet körében fejtett ki. Fő műve A magyar nép művészete című ötkötetes gyűjtemény (1907–22), melyet munkatársaival, szakemberek és művészek kiterjedt hálózatának segítségével állított össze a magyarság népművészeti anyagáról tájegységekre bontva azt. Ezek a kötetek máig a magyar népi díszítőművészet tanulmányozásának nélkülözhetetlen forrásai.

Ferenczy Károly: Malonyay Dezső arcképe (1904). In. Száz szép kép – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A könyvsorozat munkálatai hosszan elhúzódtak. 1904-ben kezdődött anyagának szervezett összegyűjtése, de mire az utolsó kötet – a háborús nehézségek miatt jócskán késve – megjelent, az eredeti tervek több ponton módosultak. Az első rész egy kisebb erdélyi tájegységgel, teljes egészében Kalotaszeggel foglalkozik (1907), ezt követi a Székelyföldet és Torockót bemutató második (1909), majd a dunántúli anyagot tartalmazó harmadik és negyedik (1911, 1912), végül 1922-ben – a előzőeknél jóval kisebb példányszámban – a Palócföldről szóló ötödik kötet. Ezt már Malonyay Dezső nem érte meg, 1916-ban viszonylag fiatalon, ötvenéves korában meghalt. A sorozat valójában nem lett csonka, mert eredetileg is öt kötetet terveztek, ígértek azonban az Alfölddel és Északkelet-Magyarországgal foglalkozó részeket is, melyeknek anyagát bizonyára elkezdték összegyűjteni, sorsukról azonban nincs tudomásunk. A vállalkozás ebben a formában is páratlan teljesítmény. Egy nagy gyűjtemény az esetek többségében sok közvetlen kisebb előzményre épül, itt azonban hiába keresnénk a kisebb-nagyobb díszítőművészeti-népművészeti kiadványok sorát, mert a korabeli érdeklődő meglehetősen ritkán bukkanhatott rá könyvekben és folyóiratokban magyar népművészeti alkotások ábráira. […] Malonyay összegző volta nemcsak az eszmei előzmények egyesítésében mutatkozott meg, fölhasználta az addig megjelent, gazdagnak éppen nem mondható, de el sem hanyagolható néprajzi irodalmat.

Kósa László: Malonyay Dezső és a „Magyar nép művészete”. In. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete. Hasonmás kiad. Szántó Tibor gond., [Bp.], Helikon, 1984. Melléklet, 3., 10. o. – Törzsgyűjtemény 

Malonyai Dezső (szerk.): A magyar nép művészete, Budapest, Franklin, 1907–1922. Címlap – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az eredet és a kialakulások kérdésének ezerösvényű útvesztőjét kerüljük; nem avatkozunk a fajok keveredése, az idegen szomszédság és egyéb kölcsönhatások folytán támadható vitákba sem, – sőt óvakodunk akármilyen tudományos rendszernek eleve való fölállításától is, nehogy a mi igénytelen anyaggyűjtő munkánk elé magunk vessünk gátakat.
Ha úgy tetszik, csak egyszerű képeskönyv ez, a magyar nép művészkedéséről beszámoló képeskönyv. Ahogy Kriza János a »Vadrózsák«-at szedegette örök-üde bokrétába, amint népköltészetünk gyűjtői böngésznek a rég leszedett, már-már ugarba vesző tőkéken, – mi is úgy cselekszünk, csak annyit akarunk s bár annyira vihetnők. Kutatjuk azt, ami már kallódik, összekeresgéljük, ami még van, mentjük a pusztulástól, hogy megőrizhessük, hogy bemutassuk, megismertessük és meg is szerettessük minél több magyar emberrel: népünk művészetének azokat a termékeit, amelyek, hitünk szerint, a magyar művészetben, iparban, minden munkánkban hasznosíthatók lennének s amit össze kell szedni, föl kell dolgozni, mielőtt pótolhatatlanul és végleg el nem pusztulnak a pótolhatatlan magyar paraszttal együtt.

Malonyai Dezső: A magyar nép művészete, I. kötet: A kalotaszegi magyar nép művészete. Bevezetés, Budapest, Franklin, 1907. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Monográfiát írt Mednyánszky Lászlóról (1905), Munkácsy Mihályról (1907) és Szinyei Merse Pálról (1910). A magyar képírás úttörői (1905) címmel az első Magyarországon készített színes sokszorosításokat közlő kötetet is ő állította össze, mely a magyar nemzeti festészet nagyjainak munkáit mutatja be Kupeczky Jánostól Munkácsy Mihályig.

Malonyay Dezső monográfiái Mednyánszky Lászlóról és Szinyei Merse Pálról. Címlapok – Törzsgyűjtemény

Szoros kapcsolatban állt azokkal a századelejei fiatal képzőművész-körökkel (pl. „a gödöllőiekkel”), akik a szecesszió eszmevilágától indítva a népművészetben keresték a nemzeti jellegű magyar iparművészet kibontakozásának lehetőségét. 1906-ban jelent meg A fiatalok című könyve, benne a Ferenczy Károlyról írt tanulmány. Ferenczy korábban elkészítette Malonyay Dezső arcképét (1904), mely portréábrázolásai közül az egyik legjelentősebb.

Koloristáink között legtelivérebb szerelmese a színnek, – azok közül a művészek közül való, akikről a bevezetésben említettük, hogy lelki életük alakulására s fejlődésére befolyást legkevésbé gyakorol esetlegességeivel a való élet; azok közül való, akik az egyénben a típust látják s akik a saját élményeikben is, csak az általánosan tipikusát keresik. Az akció nékik mellékes, az egyéni élet korlátaival nem törődnek, – érzelmeiket általános jelleg szín és formaritmusokban fejezik ki. Szín- és formaproblémák megoldása lelkesíti őket.

A mi Ferenczynk határozottan színben érzi legintenzívebben a külvilágot s minden egyéb néki csak ürügy a színprobléma megértéséhez és megértetéséhez.
Alakjai nem azon a réven érdekesek, hogy egyénileg éreznek és élnek, de inkább azért, mert általános típusokat ábrázolnak s az életet általános értelemben állítják szemünk elé. Az a modell, aki egy karosszéken ül, nem árul el se gondolatot, se vágyat, – a mezítelen női test, érdekes színű szövetek közt. Ozsonna című képén, az alak nem eszik, nem is éhes, de az összhangban, amelyben nyugodt lelkiállapota van a meleg őszi reggelhez, oly mély a poézis, hogy igazán sajnálnók, ha az alakon valamely véges gondolat, vagy kívánság kifejezése lehúzna bennünket a kicsinyes élet únott levegőjébe.

Malonyai Dezső: A fiatalok (Ferenczy Károly, Grünwald Béla, Katona Nándor, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Rippl-Rónai József), Budapest, Lampel, 1906. 40–41. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Szerk.: M. J.

20 éve hunyt el Keresztury Dezső irodalomtörténész, műfordító, író, költő. (Zalaegerszeg, 1904. szeptember 6. – Budapest, 1996. április. 30.)

Keresztury Dezső az OSZK 1985-ös megnyitó ünnepségén

Szülővárosában, ahol szobra áll s művelődési központ viseli nevét, születésének 110. évfordulóján Keresztury-emlékévet tartottak. Volt kollégái, tanítványai emlékeztek meg róla, ahogy magát nevezte, az „örök kíváncsi”-ról, s ahogy őt nevezték, a „zalai polihisztor”-ról. Nem véletlen: Zalaegerszeg, s mellette a Balaton-felvidék végig nagy szerepet játszott életében. Versekben, prózában örökítette meg a tájjal kapcsolatos élményeit, szubjektív útikönyvet írt Balaton címmel, Goethe-darabokat fordított a Hevesi Sándor Színház számára, istápolta a helyi képzőművészeket.

Tiroli nevelőnőjének köszönhetően korán megtanult németül, egyetemi tanulmányait is német-magyar szakon végezte a Pázmány Péter Tudományegyetemen, az Eötvös Collegium tagjaként. Ennek köszönhetően két évet Bécsben töltött, a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként, ahol megismerkedett mindazon eszmeáramlatokkal, melyek hatással voltak későbbi irodalomtörténészi munkásságára is. Közben ledoktorált mesterénél, a kitűnő irodalomtörténésznél, Horváth Jánosnál. Diplomája megszerzése utána a berlini egyetem Magyar Intézetének lektora lett. Itt ismerkedett meg Babits Mihállyal, Kosztolányival, Móricz Zsigmonddal, Németh Lászlóval, a nyelvész Gombocz Zoltánnal. Utóbbi hívására fogadta el már itthon az Eötvös Collegium irodalomtörténet-tanári állását. Akadémikusok egész sorát nevelte ki (Tarnai Andor, Németh G. Béla, Király István, Klaniczay Tibor), miközben aktív publikációs tevékenységet is folytatott.

Keresztury Dezső. Szórádi Zsigmond alkotása (2004) – Digitális Képarchívum 

1945 és 1947 között a Vallás és Közoktatási Minisztérium vezetője volt (nem mellesleg korábbi latin és magyar tanára, valamint osztályfőnöke, Pehm – később: Mindszenty – József javaslatára). Nevéhez fűződik a szétvert iskolahálózat újjáépítése, a nyolcosztályos általános iskolai rendszer létrehozása, a népi kollégiumok hálózatának kialakítása. Kezdeményezésére jött létre a Magyar Írók Szövetsége és a Népi Művelődési Intézet. Mivel miniszterként nem támogatta az egyházi iskolák államosítását, így lemondani kényszerült.

Helyünk a világban, Budapest, Káldor György Könyvkiadó Vállalat, 1946. – Törzsgyűjtemény 

Ugyanebben az időben volt az Eötvös Collegium igazgatója, s feladatai is hasonlóak voltak: a megrongálódott épület újjáépítése, a könyvtár újrarendezése, a munka szakmai színvonalának emelése. Politikai támadások, viták miatt innen is távozni kényszerült. Hatását, reformtörekvéseinek szükségességét és eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Collegium 50 éves fennállásának évfordulójára készített emlékérme a tőle származó felirattal, szállóigével jelent meg: „Szabadon szolgál a szellem”.

Az emlékérme Pátzay Pál alkotása

1948-tól az Akadémiai Könyvtárba helyezték, ahol elkezdte Arany-kutatásait. 1950-től egészen nyugdíjba vonulásáig, 1971-ig az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa volt. Először a Kézirattárban, majd a Színháztörténeti Osztály élén, később a Történeti Különgyűjtemények vezetőjeként múlhatatlan érdemeket szerzett a kézirattári anyagok gyűjtésében, magánkönyvtárak megmentésében (zirci és gyöngyösi kolostori könyvtárak állománya, keszthelyi kastélykönyvtár). Közben tudományos tevékenysége is folytatódott: monográfiát írt Arany Jánosról, tanítványával elkészítette Batsányi műveinek kritikai kiadását, folyamatosan fordította a német nyelvű irodalom klasszikusait.

Így élt Arany János, Budapest, Móra Könyvkiadó, 1974. – Törzsgyűjtemény 

1973-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1982-től rendes tagja volt. Még megérhette és jelenlétével legitimálhatta az Eötvös Collegium újjáéledését. Közéleti, társadalmi megbecsültségét számtalan díjjal, számos vezető funkció betöltésével ismerték el. A róla szóló emlékbeszédet irodalomtörténész tanítványa, Németh G. Béla tartotta az Akadémián.

Németh G. Béla: Keresztury Dezső, 1904–1996. Elhangzott: 1999. november 22. Budapest, MTA, 2001. – Törzsgyűjtemény 

Szépíróként az 50-es évektől kezdve tűnt fel „hivatalosan” – előtte iskolás éveiben már verselgetett, önképzőkörben bontakozott ki tehetsége. Első kötete 1956-ban jelent meg Dunántúli hexameterek címmel, s ezt több másik is követte.

Így éltem, Budapest, Magvető Kiadó, 1979. – Törzsgyűjtemény 

Keresztury Dezső 20 958 db-ot számláló hagyatéka az OSZK birtokában található, Fond 177/Kézirattár jelzet alatt.

„Napjaim egybemosódnak:
össze csak egy
tartja őket,
a múlás.
Valami átragyog rajtuk, alig
tudom, mi is.
Teszem a dolgom,
felkelek, eszem, tárgyalok,
irók, néha örömmel,
többször megszokásból,
leginkább mert kell.
Azt kérdezed,
mi marad ebből
utánam?
Semmi, barátom,
vagy alig valami,
amit más felkap bátran.”

Keserű változatok, In: Égő türelem, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1975. 82. o. – Törzsgyűjtemény

Égő türelem, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1975. – Törzsgyűjtemény 

(szerk.: KE)