„Garázda Péter szereti a nőket és gyűlöli az ördögöket, ezért is küldték Posogába [Pozsegába], hogy megszámlálja az örömlányokat, azaz a szeretőit.”

2019. január 01. 17:31 - nemzetikonyvtar

Mátyás király könyvtárának, a Corvina könyvtárnak különleges részét képezték a görög nyelvű kódexek. Görög kódexek jelenléte egy könyvtárban akkoriban igen ritka és rendkívül modern jelenségnek számított. Jóllehet a humanisták eszméi szerint az ideális könyvtárban a klasszikus latin szerzők mellett a görögöknek is helyet kellett kapniuk – lehetőleg eredeti nyelven –, ezt az elképzelést még Itáliában sem tudta minden gyűjtemény megvalósítani.

A Corvina könyvtár e tekintetben is jeleskedett. Megtalálható volt benne számos rendkívül értékes régi görög kézirat. 

A február 9-ig látogatható Corvina-kiállításon több különleges görög nyelvű corvina is megtekinthető. Lipcséből, Bécsből, Párizsból érkezett egy-egy rendkívüli darab. Mindhárom kézirat több, mint ezer éves: Bíborbanszületett (VII.) Konstantin bizánci császár művét a bizánci udvari szertartásrendről kizárólag a Mátyás könyvtárába is bekerült példány őrizte meg; Nazianzi Szent Gergely keleti egyházatya beszédeinek gyűjteménye a legújabban, 2010 körül felfedezett corvinánk; a párizsi Mynas-kódexben pedig a budai udvar érdeklődésére is számot tartó fontos haditechnikai munkák őrződtek meg.

A corvina-kiállítás egy eddig rejtett, kevésbé hangsúlyozott oldalát kívánja feltárni annak a gyűjteménynek, amely Hunyadi Mátyás udvari reprezentációjának egyik legkülönlegesebb része volt. A kiállításon számos apró szenzációs részletet lehet megfigyelni, blogsorozatunkban kiemelünk néhány igen fontos kiállított kódexet és ősnyomtatványt.

A főként Itáliából beszerzett görög kódexek mellett Mátyás könyvtárába Janus Pannonius (1434–1472) görög könyvei közül is bekerült néhány. Janus Pannonius nem csupán a latinul verselő költők egyik legkiválóbbika volt, hanem görögtudását is rendkívül nagyra becsülték.

A görög stúdimok a 15. század derekán, Janus iskolaéveinek idején még igencsak gyerekcipőben jártak. A humanisták bizánci tudósoktól kezdték elsajátítani az európai kultúra bölcsőjének nyelvét. Janus tanára, a veronai Guarino maga hét évet töltött Konstantinápolyban, és ott tanult meg görögül. Miután Bizáncot 1453-ban elfoglalták az oszmán törökök, a görög értelmiség egy része Itáliában lelt menedéket, és tanítással, fordításokból tartotta fenn magát. Ők kezdték el az itáliai humanistákat szélesebb körben is görögül tantani.

Hogy Janusnak valóban voltak görög kódexei, azt iskolatársához és barátjához, Galeotto Marzióhoz Budára írott sorai bizonyítják: „Unszolsz végül, hogy küldjek könyveket. Amit eddig elküldtem, nem volt az elég? Csak a görögjeim maradtak meg, a latinokat már mind elhordtad. Isteneknek hála, hogy egyikőtök sem tud görögül! Azt hiszem, akkor a görögökből sem hagynátok meg nékem semmit.” (V. Kovács Sándor: Janus Pannonius ‒ Magyarországi humanisták, Bp. 1982, 210., Boronkai Iván fordítása)

Azonban mivel Janus nem festette saját címerét kódexeibe, és nem használt csak az ő könyvtárára jellemző kötést, könyvei az utókor számára csaknem teljesen azonosíthatatlanok. Eltekintve néhány szerencsés esettől. Ilyen az ELTE Egyetemi Könyvtár egyik féltett kincse, egy 11. századi, Konstantinápolyban készített görög nyelvű evangéliumos könyv is (Tetraeuangelion).

blogmelleklte2018011.jpgJanus Pannonius evangéliumos könyve (ELTE EK, Cod. Graec. 1.) Bal oldalon Lukács evangélista látható a „filozófus” ikonográfiai típusának megfelelően ábrázolva, jobb oldalon a Lukács-evangélium kezdete

A kézirat egyik utolsó oldalán ugyanis az alábbi, latin betűkkel írott görög nyelvű bejegyzést találjuk:

gorogpajzancorvina.jpg„Ő bőkezű [?] uraságának, János pécsi püspöknek evangéliumos könyve. Garázda Péter szereti a nőket és gyűlöli az ördögöket, ezért is küldték Posogába [Pozsegába], hogy megszámlálja az örömlányokat, azaz a szeretőit.”

A kissé pikáns tartalmú bejegyzés többek között arról is tanúskodik, hogy az evangéliumos könyv János pécsi püspöké volt, aki nem lehetett más, mint Janus Pannonius. A Corvina könyvtár egyik nagy kutatója, Csapodi Csaba szerint a kódexet Garázda Péter, Janus egyik rokona, a szintén Itáliát járt, Ferrarában, Firenzében és Padovában tanult jeles magyar humanista, később nyitrai főesperes ajándékozhatta a pécsi püspöknek. Ezen értelmezés szerint a bejegyzés maga is Garázda Pétertől származhat. Garázda – valószínűleg éppen Janusnak köszönhetően – pozsegai prépostságot is viselt, ezért emlegeti Pozsegát a bejegyzésben.

A mai olvasó számára természetesen elgondolkodtató, hogy miként kerülhetett egy ilyen tartalmú szöveg egy evangéliumos könyvbe. Az első válaszunk az lehet, hogy ennek semmiféle különösebb oka nem volt. A kódexek első és hátsó üres lapjai a középkorban bármiféle jegyzetek számára teret nyitottak, hiszen az íráshordozóval, a drága pergamennel és a papírral spórolni kellett, és meglehet, hogy az nem is mindig állt rendelkezésre. (Előfordult, hogy kódexek szabadon maradt pergamenfelületeit egyszerűen kivágták mintegy jegyzetpapírként vagy más célokra.)

Mivel azonban Janus Pannoniusról van szó, nem kizárt, hogy a szintén költői hajlamú Garázda ezzel a bejegyzéssel Janus Pannonius pajzán epigrammáira utal. Janus pajzán tartalmú verseinek léte mindazonáltal ugyancsak megtévesztő. Logikus feltételezéseinkkel szemben semmiképpen sem alkotójuk laza erkölcseire utal. Mivel a humanisták célja az ókori műveltség totális feltámasztása, megélése volt, az iskolai gyakorlatokban, az oktatásban a római szerzők teljes hagyománya helyet kapott. Ebben pedig jelen voltak a pajzán versek, sőt mi több, az egyik legragyogóbb, a humanisták által legtöbbet utánzott római költő, Vergilius életművének is részét képezték. De akár Martialis hasonló jellegű epigrammáit is említhetjük. Jankovics László meggyőző érvelése szerint Janus pajzán verseiben antik költői technikákat alkalmaz, antik szerzőkkel kel versenyre, az örökükbe, nyomukba lép. (Részletesen minderről itt, a 71. oldaltól)

Végül még egy magyarázatra gondolhatunk. Közismert, hogy a középkori kódexmásolók munkája igen fáradságos volt. Napjainkban is él a kép a (kódexmásoló) szerzetesről, akinek a „körmére ég a munka” – azaz leég a körmére tapasztott gyertya – , olyan sokáig dolgozik. E nagy pontosságot és figyelmet igénylő tevékenység nehézségeinek hű tükre egy érdekes emlékcsoport: a másolók tréfás, sikamlós bejegyzései a margókon vagy a kódexek végén. Úgy tűnik azonban, hogy e bejegyzések egy idő után már nem valós testi-lelki állapotot tükröztek, hanem mintegy műfajszerűvé váltak: elhelyezésük hozzátartozott a másolói munkához. Álljon itt egy szép példa Vitéz János esztergomi érsek egyik Lucanus-kódexéből (Bécs, Osztrák Nemzeti Könyvtár, Cod. 100)

„Másolnék, de kezem már lankad a súlytól,
Tinta helyett inkább szomjamat oltsa a csók.”
(FF fordítása)

(Az epigramma szó szerinti fordítása:
A másoló keze legyen híján a fájdalom súlyának,
adassék neki a toll helyett szép leányzó.)

Erről a régi görög evangéliumos könyvről tehát a bemutatott bejegyzésnek köszönhetően tudjuk, hogy Janus Pannoniusé volt. Az értékes kézirat később Johann Alexander Brassicanus bécsi humanistához került, 1825 óta pedig az Egyetemi Könyvtár tulajdona. A kódex megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár corvina-kiállításán.

Zsupán Edina

cbmhistver5.png

A Corvina könyvtár budai műhelye

 

komment

Gárdonyi Géza fiának és Hamvas Béla apjának műveivel, valamint krajcáros és pengős regényekkel bővül a Magyar Elektronikus Könyvtár

2019. január 01. 07:53 - nemzetikonyvtar

A Magyar Elektronikus Könyvtár újdonságai közt minden év elején külön figyelmet kapnak a január 1-től a jogvédelem hatálya alól felszabadult szerzők művei. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az alkotó halálát követő évtől számított 70 évig engedélyköteles a művei megjelentetése, így 2019-től az 1948-ban elhunyt írók könyvei már szabadon terjeszthetők az interneten.

Közkinccsé válnak tehát és az év folyamán megjelennek a MEK-ben olyan szerzők könyvei, mint Biró Lajos (író, újságíró, forgatókönyvíró, Ady Endre barátja), dr. Gárdonyi József (jogász, mezőgazdász, író, Gárdonyi Géza fia), Hamvas József (lelkész, tanár, író, Hamvas Béla édesapja), Markovits Rodion (író, újságíró), Márkus László (kritikus, drámaíró), Sikabonyi Antal (irodalomtörténész, kritikus, az OSZK tisztviselője), Szederkényi Anna (író, lapszerkesztő), báró Villani Lajos (diplomata, író), Vámbéry Rusztem (jogász, publicista).

A 19. század második felében, illetve a 20. század elején népszerű, főként szórakoztató szépirodalmat, kalandos és bűnügyi ponyvaregényeket, valamint a nagyközönségnek szánt ismeretterjesztő műveket tartalmazó sorozatokkal is bővülni fog az idén az elektronikus könyvtár.

Olyan, ma már papíron alig beszerezhető sorozatokból kerülnek fel egyes részek a MEK-be, mint például a „Koronás regények”, az „1 pengős regények”, a „Legjobb könyvek”, az „A Nova kalandos regényei”, a „Friss Ujság Színes Regénytára”, a „Milliók könyve”, a „Tarka regénytár”, a „Vasárnapi könyvtár”, a „Pesti Hírlap könyvek”, az „Az Otthon könyvtára”, a „Nemzeti Hírlap könyvtára”, a „Hasznos tudnivalók” és az „Iparosok olvasótára”.

Kövesd a Magyar Elektronikus Könyvtár gyarapodását RSS-ben, a Twitteren, az érdekesebb újdonságokról szóló híreket pedig a Facebookon.

A képre, vagy ide kattintva máris letölthetsz egy újonnan felkerült szabadon terjeszthető közkincset!

kossuth_lajos_keme_cimlap.jpg

komment

Miért egy magyar díszkódex a kulcsa egy 15. századi milánói miniátor életművének?

2018. december 26. 09:39 - nemzetikonyvtar

A CORVINA KÖNYVTÁR budai műhelye 

Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári nagypréspost breviáriuma a magyar középkor legszebb emlékei közé tartozik. A párját ritkító szépségű papi imakönyv Magyarországon, valószínűleg Budán készült 1480 körül. Mestere a milánói Francesco da Castello volt, aki három helyen is szignálta művét.

A nemzeti könyvtár 2019. február 9-ig látogatható nagyszabású corvina-kiállítása egy eddig rejtett, kevésbé hangsúlyozott oldalát kívánja feltárni annak a gyűjteménynek, amely Hunyadi Mátyás udvari reprezentációjának egyik legkülönlegesebb része volt. A kiállításon számos apró szenzációs részletet lehet megfigyelni, blogsorozatunkban kiemelünk néhány igen fontos kiállított kódexet és ősnyomtatványt.

d1.jpg

A középkori könyvfestők rendkívül ritkán tüntették fel nevüket munkáikon. Többnyire csak akkor, ha az adott alkotást valamilyen szempontból maguk is fontosnak tartották. Francesco da Castello nevéhez a szignatúrák miatt e kódex segítségével lehet miniatúrákat kötni, más munkáiban ugyanis neve nem szerepel.

A milánói mester budai tartózkodásáról két általa kifestett címereslevélről tudunk: mindkettő Budán kelt 1481-ben.

A címereslevél olyan hivatalos oklevél, amelyben az uralkodó valamely személynek vagy családnak címert adományoz, illetőleg abban megerősít. A címereslevelek élén szokás volt megfesteni az adományozott címert, amelynek a pontos küllemét egyébiránt az oklevél szövege is tartalmazta.

d5_iniciale_tagas_kivagasban.png

Az itt látható címereslevél Enyingi Török Ambrus és családja számára lett kiállítva, Budán kelt 1481. november 26-án. Címeréről Hoffmann Edith művészettörténész stíluskritika segítségével megállapította, hogy a milánói Francesco da Castello kezétől származik.

A Kálmáncsehi-breviárium keletkezése más szempontból is kapcsolódik Magyarországhoz. Kalendáriuma zágrábi rítusú, tehát a magyar liturgikus gyakorlatot, azon belül pedig a zágrábi egyházmegyéét követi. Jóllehet Kálmáncsehi Domonkos nem a zágrábi egyházmegyéhez tartozott. Minden valószínűség szerint másolója is hazai származású volt, Lauf Judit kodikológus ugyanis nemrégiben rámutatott, hogy Nagylaki István székesfehérvári kanonok breviáriumát ugyanaz a személy másolta, mint Kálmáncsehi Domonkosét.

A kalendárium mellett a kódex főbb részeihez tartozik a zsoltáros rész, a liturgikus év ünnepei szerint elrendezett imaegységek, valamint az egyes szentekhez és a szentekhez általában köthető imádságok. A Kálmáncsehi-breviárium rendkívül gazdagon díszített. A képen a Szentestéhez kapcsolódó rész kezdőlapját látjuk. A gazdagon aranyozott, élénk színekkel megfestett széldíszben medaillonok hordozzák a szakrális tematikát: a babérkoszorúk belső terében a következő jelenetek láthatók (a bal felső saroktól kezdve): az angyali üdvözlet, Mária és József eljegyzése, Mária és Erzsébet találkozása, Jézus fürösztése, végül pedig amint a tizenkét éves Jézus tanít a templomban. Az iniciáléban Mária imádja a gyermek Jézust.

mariagyermekjezus.png

A meadaillonok közötti térben a miniátor szabadabban járhatott el. Az alsó sáv egymással harcba szálló keveréklényei mellett – a küzdő felek Kálmáncsehi Domonkos címerének két oldalán helyezkednek el – figyelemre méltó a bal oldali bordűrszakasz kútmotívuma. Az ábrázolás az „ifjúság kútja”, illetőleg a „szerelem kútja” ikonográfiai tradíciójába ágyazódik. A miniátor – miként erre Mikó Árpád művészettörténész rámutatott – egy olyan előképet használt fel megalkotásához, amely Antonio Pollaiuolo egy niello-lenyomatára vezethető vissza. Ez utóbbi szintén Ámor kútját ábrázolta. A meglepő helyen, abszolút szakrális környezetben előforduló ábrázolás eszmetörténetileg is magyarázható: nem kizárt, hogy a budai udvarban ekkoriban – Mátyás uralkodásának utolsó évtizedében – jelen lévő platonikus tanítások ritka képzőművészeti lecsapódásával állunk szemben. (Minderről részletesebben itt.)

kuzdofelek.png

Nem tudjuk, hogy a díszkódex hogyan került el Magyarországról, mindenesetre Fehér Ipoly bencés szerzetes az ausztriai Lambach bencés kolostorában talált rá 1867-ben. A kolostor a gazdasági világválság miatt 1931-ben kénytelen volt eladni e rendkívüli kincsét, amely így Frankfurtba, Párizsba, majd Londonba került. A nemzeti könyvtár 1939-ben vásárolta meg a Todoreszku-Horvát-könyvtár gyarapítására szánt alapítványi pénzekből.

Zsupán Edina

A Corvina könyvtár budai műhelye

A Corvina könyvtár budai műhelye 2019. február 9-ig!

komment

A „legnagyobb magyar indogermanista”

2018. december 25. 10:34 - nemzetikonyvtar

Schmidt József (1868. december 25 – 1933. október 1.) tudományos ismeretterjesztő műveiről – születésének 150. évfordulójára

A címben szereplő jelzőt Schmidt József tanárától, Szidarovszky Jánostól érdemelte ki. Neve indogermanistaként, nyelvészként és indológusként egyaránt ismertté vált. Születésének 150. évfordulója alkalmából néhány kevéssé ismert írására szeretném felhívni a figyelmet, amellett hogy egy-két adattal kiegészítem életrajzát is.

Mindenekelőtt a fényképével kapcsolatos tévedésre hívnám fel a figyelmet. Schmidt József portréját több helyen (pl. a Magyar Életrajzi Lexikonban, az ELTE Indológia tanszékének a magyar indológia történetét tárgyaló szövegénél, a Tan Kapuja Buddhista Egyház honlapján, a Terebess Ázsia E-Tárban) tévesen közölték, mert a fénykép nem őt, hanem Schmidt József jogászt, közgazdászt, politikust (1848–1928) ábrázolja, akiről az ezredévi országos kiállítás kapcsán a Vasárnapi Ujság több alkalommal is írt, és közzétette a fényképe alapján készült metszeteket is, amelyeken egy kissé kopaszodó, köpcös, szakállas férfi látható (42/1895. február 24. 8. sz. 121. o.; 43/1896. május 3. 18. sz. 281. o.; 45/1898. augusztus 14. 33. sz. 557. o.). Az „igazi” Schmidt József ekkor még csak 27 éves volt.

Jó pár évvel később, ugyancsak a Vasárnapi Ujságban jelent meg az a csoportkép, amelyen már valóban ő szerepel, dús hajjal és bajusszal, és amit 1911-ben abból az alkalomból közölt a lap, hogy Schmidtet a csoportkép többi szereplőjével együtt megválasztották a MTA levelező tagjává

vasarnapiujsag_1911_schmidt_indologus_pages405-405.jpgVasárnapi Újság, 58. évf. 1911. május 14. 20. sz. 397. o.

Mády Zoltán Schmidt József halálának 30. évfordulóján, 1963-ban, két nagy cikkel emlékezett rá az Antik Tanulmányok című folyóiratban (Mády Zoltán. Schmidt József (halálának 30. évfordulójára), Antik Tanulmányok, 1963/3–4. 131–153. o.; Schmidt József (halálának 30. évfordulójára) II. Tudományos működése. Antik Tanulmányok, 1964/3–4. 157–188. o. Első írásában a tudós életpályáját ismertette, a másodikban pedig tudományos működését tárgyalta korszakokra bontva. Schmidt meredeken felívelő karrierjében az 1919-es Tanácsköztársaságban vállalt szerepe hozott nagy változást, tagja lett az egyetemi direktóriumnak, és ügyvezető elnöke a Tanárvizsgáló Bizottságnak, ezért a Tanácsköztársaság bukása után több eljárást is indítottak ellene. Mády Zoltán szerint üldöztetése idején egy indiai tudós levelet írt érdekében a magyar kormánynak, bár e levél hollétéről nem volt információja. (Antik Tanulmányok, 1963/3–4. 147. o.). Ez az indiai tudós, akit cikkében „Sirdar Umravsnigh Mallinath”-ként említ – hozzátéve, hogy az Akadémiai Könyvtárban található egy Kálidásza-kiadása –, volt az egyetlen külföldi szakmai kapcsolata Schmidtnek. A Kálidásza-kommentátor Mallináth a 14–15. században működött, így vélhetően a név mögött inkább Sirdar Umarosingh Sher-Gil of Majithia rejlik, aki Baktay Ervin sógora volt, és 1912 és 1921 között Magyarországon élt családjával. Umraosingh itt tartózkodása alatt több magyar tudóssal is kapcsolatba került, pl. Germanus Gyulával, Kégl Sándorral, és vélhetően felfigyelt Schmidt József indiai fordításaira, cikkeire is, bár kapcsolatukra a fenti, egyelőre lappangó levélen kívül nincs más bizonyíték.

Az ellene indított vizsgálatok idejére Schmidtet tanári állásából felfüggesztették, és 1924-ben végül nyugdíjazták. Ennek ellenére a nyugdíjazásáig tartó időszak életének legtermékenyebb korszaka volt. Ekkor láttak napvilágot a „Buddha élete, tana és egyháza” (1920), amelyet néhány évvel később „Ázsia világossága. Buddha élete, tan és egyháza” (1925) címmel is kiadtak, a „Kálidásza” (1921), „A szanszkrit irodalom története” (1923), „A nyelv és a nyelvek. Bevezetés a nyelvtudományba” (1923), „Az ind filozófia” (1923) című kötetei.

Schmidt József értekező kötetei

Kner Imre bibliofil kiadásában jelentek meg „Kálidásza: A király és a bajadér. Málaviká és Agnimitra” „Súdraka: Agyagkocsika” című művei az ő fordításában. Bár a Nyelvtudomány című folyóirat megszűnésével nem volt olyan fórum, ahol terjedelmesebb cikkeket közölhetett volna, de a Magyar Nyelvőrben rendszeresen megjelentek írásai. Számos tudományos ismeretterjesztő cikket írt különböző napilapok, folyóiratok, pl. a Független Szemle, Az Est, Az Ujság és a Pesti Napló számára is, melyekről Mády Zoltán tanulmányában nem tett említést. Ezekben az írásaiban olyan kérdésekkel foglalkozott, amelyek méltán számíthattak a művelt nagyközönség érdeklődésére. Nemcsak India történelmével, évezredes hagyományokon alapuló kultuszaival foglalkozott, hanem napi politikai kérdésekkel, pl. Gandhi mozgalmával is.

Schmidt József műfordításkötetei

1921 és 1923 között a Független Szemlében öt írása jelent meg. Az elsőben Kőrösi Csoma Sándorról írt, annak kapcsán, hogy 1920-ban megalakult a Kőrösi Csoma Társaság. A nagy magyar tudós életéről való megemlékezésben azonban nem rejtette véka alá, hogy Csoma nem idegenkedett az ábrándos nyelvészkedéstől, de Schmidt szerint ennek megítélésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni a korabeli hazafias közhangulatot sem. Írása második felében Csoma igazi kutatási területét, a tibeti nyelv tanulmányozását vette górcső alá, és méltatta e téren elért világhírű eredményeit, hiszen az ő tibeti nyelvtana és szótára segítségével vált közkinccsé a tibeti irodalom.

„Csoma az igazi nagyok közül való, akiket igazán csak a szívével érthet meg az ember, mert nem csak nagy tudós volt, hanem nagy jellem, nagy lélek, nagy ember. Még közelebb hozza őt szívünkhöz, hogy ízig-vérig, testestől-lelkestől magyar volt, aki egész életét, minden testi és lelki erejét a magyarságnak szentelte, aki a magyar nyelvet a tőle oly nagyra becsült szanszkrit és arab nyelvnél sem tartotta alábbvalónak, aki mindig és mindenütt magyarnak vallotta magát s mindig és mindenütt rajta volt, hogy magyarnak tudja őt a nagy világ.”  Független Szemle, 1921/1. sz. 46. o.

korosi_csoma.jpgKőrösi Csoma. Metszetről készült fénykép – Kézirattár

Második cikkében a kasztrendszer jellegzetességeit tárta olvasói elé, kiemelve a papság, a bráhmanák szerepét a rendszer megalapozásában és megszilárdításában, „amely halotti merevség és mozdulatlanság dolgában párját ritkítja a világon.” Manu törvénykönyvéből vett bőséges idézetekkel világította meg azt, hogy milyen érdekszövetség jött létre a papság és a király között, milyen szerepe volt a bráhmanáknak a király nimbuszának fenntartásában, amit találóan így jellemzett: „Míg tehát egy nyugati szuverén legfeljebb ha Isten kegyelméből király, egy ind király a papság kegyelméből isten.” De cikke végén megjegyezte, hogy a papságnak a tudomány és kultúra letéteményeseiként vitathatatlan érdemei vannak. Ugyancsak a Független Szemlében jelent meg az indiai özvegyégetésről írt tanulmánya, amelyben a védikus, epikus és ókori görög történetírók forrásaira alapozva arra kereste a választ, hogyan keletkezett és fejlődött ki ez a kegyetlen szokás Indiában, mely társadalmi rétegekre vonatkozott elsősorban, önkéntes, elvárt vagy kötelező érvényű volt-e, milyen szertartások kapcsolódtak hozzá, s vajon hogyan tudta ezeket a papság összeegyeztetni az ahimszá (nem-ártás) elvével. „Az özvegyelégetés dolgában tanúsított magatartásuk bosszúért kiált az égbe, örökös bélyeget süt reájuk s méltóképpen sorakozik másik megbocsáthatatlan bűnükhöz, a kasztrendszer kialakításához, amely tekintélyes részben az ő művük s amellyel hazájukat és nemzetüket menthetetlen romlásba döntötték” – írta Schmidt. A szokás megszüntetése az angol uralom egyik áldásos hatása volt. E lapban írt negyedik cikkében a buddhizmus nyugati kultúrára gyakorolt befolyását vizsgálta meg, és számba vette a buddhizmus és kereszténység közötti párhuzamokat is. A keresztény legendairodalomban szintén kimutatható a buddhizmus hatása, ennek legismertebb példája a Barlaam és Josaphat legenda, melynek főhőse, Josaphat királyfi nem más, mint Buddha. A nyugati világ érdeklődése azonban nem csupán tudományos és esztétikai szempontú volt, hiszen a vallás a neobuddhizmus formájában Európa és Amerika több pontján is elterjedt, és Schmidt szerint a kereszténységgel vállvetve működtek közre a nyugati világ erkölcsi színvonalának emelésében. Utolsó cikkében, a Független Szemlében egy ős-iráni titánmítosz ind és görög párhuzamait járta körül.

A kasztrendszerről, a hindu nők társadalmi helyzetéről, illetve az indiai kereszténységről a napilapok számára is írt cikkeket, jellegükből adódóan természetesen kisebb terjedelemben. Ahogyan több tudós és művész kortársát, úgy őt is foglalkoztatta a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolat, különbözőségük, lehetséges párhuzamaik, és egymásra hatásuk kérdése. A Nyugati és Keleti bölcsességet ötvöző titkos, isteni tanítással, a teozófiával „Blavackyné és az ő „teozófiája” című cikkében foglalkozott, nem rejtve véka alá nemtetszését. A Teozófiai Társaság alapítójának, Blavatskynénak, majd a halála után őt követő Olcott ezredesnek a tevékenységét így summázta: „Mint Blavackyné, ő [Olcott] is jól ismerte az embereket, mind a ketten tudták, hogy a világ akarja, hogy becsapják, s készséggel teljesítették óhajtását. Közös fáradozásuk eredménye, a Teozófiai Társaság, mindig imponáló emléke lesz a vakmerő szélhámosságnak.” Külön cikket szentelt az Európában hódító neobuddhizmusnak és az Indiában másfél ezer éves múltra visszatekintő kereszténységnek. A buddhizmusnak a nyugati filozófiára gyakorolt termékenyítő hatását elismerte Schmidt, de szerinte azt a kulturális missziót, amit a buddhizmus keleten teljesített, nyugaton nem teljesítheti, mert a világtól való teljes elfordulás nyugaton szinte lehetetlen. 1923-ban a Világ című lap kétmillió koronás pályázatán „A kereszténység Indiában” című munkájával 200.000 koronát nyert, ugyanannyit, mint Baktay Ervin „Az elme öt állapota” című pályamunkájával. A Világ ezeket a díjnyertes műveket hamarosan hasábjain is közzétette.

A hindu nők társadalmi helyzetéről írt cikkében is tárgyalja Schmidt a nyugati és a keleti kultúrák közötti különbségeket. „Egy nép kulturális színvonalának egyik fő mértéke a nő társadalmi helyzete. E részben többé-kevésbé mély űr tátong a nyugati és a keleti civilizáció között. A nőnek minden tekintetben kedvezőbb és magasabb társadalmi állása nyugaton kétségkívül a kereszténység befolyása.” Már Manu törvénykönyvében tetten érhető a hindu nők jogainak csorbítása, méltatlan helyzetük születésükkel kezdődik, és neveltetésükön, vagy inkább tudatlanságban tartásukon, gyermekkorban kötött házasságukon keresztül folytatódik, s özvegységükben már szinte elviselhetetlenné válik, hiszen a hindu felfogás szerint a férj halálát a nő bűnének tulajdonították. Cikke végén megemlíti Pandita Ramabai mozgalmát is, aki sokat tett a nők helyzetének javításáért.

A fakírok, vagyis inkább jógik tetszhalála, csodái mindig élénken foglalkoztatták az olvasóközönséget, és Schmidt e kérdéssel kapcsolatban is igyekezett a tisztánlátást elősegíteni. Első cikkében mindenekelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a muszlim fakír nem azonos az indiai jógival, csak az európaiak mosták egybe a két kategóriát. A Jóga-szútra alapján a laikusok számára is közérthetővé tette a jóga nyolc fokozatát, amelyeken keresztül a jógi már a földi létében az istenség közelébe kívánt eljutni. A tetszhalállal kapcsolatban pedig Haridász jógi esetét említette meg, akit negyven napra temettek el élve. Róla részletesebben írt a másik, fakírokról szóló cikkében, ahol többek között hitelt érdemlő szemtanúk, így Johann Martin Honigberger, Randzsit Szingh mahárádzsa erdélyi származású háziorvosának feljegyzéseire hivatkozott. A jelenséget Schmidt Haridász fiziológiai abnormitásával és erős narkotikumok használatával magyarázta.

Ugyancsak sokakat foglalkoztatott az alkimisták aranycsinálása, amiről Schmidt „A bölcsek köve” című cikkében írt, bemutatva az alkimisták elgondolásait és a modern fizikusok kísérleteit. Indiával kapcsolatban a tehén-kultusz is közismert volt, de ennek oka, hogy miért vált a tehén kultusz tárgyává, és lett politikai faktor, vallási ellentétek kiváltója, talán nem volt mindenki előtt világos.

„Élő istenek”-kel foglalkozó cikkét a lamaista hierarchia magasabb méltóságot viselő embereiről írta, akiket élő istenekként tiszteltek. Bemutatta, hogyan alakult ki ez a hit, és azt, hogy hogyan kutattak a lámák egész Tibetet bejárva olyan rendkívüli jelek – valójában „kormányozható csodák” – után, amelyek megmutatták, hogy melyik csecsemőben született újjá az elhunyt dalai láma, a pancsen láma, vagy Tárá istennő. A jelölteket próbáknak vetették alá, s csak ezt követően választották meg, kidolgozott szertartás keretében. „Szegény istenek ezek, akik folytonos önmegtagadásban és örömtelen magánosságban élnek, folytonos felügyelet és ellenőrzés alatt állanak – szomorú madarak aranyos kalitkában.”

Napi politikai kérdéseket érintett Schmidt József Gandhi mozgalmáról szóló kétrészes írásában, melynek első részében a mozgalom gyökereit, az angol gyarmati berendezkedést vizsgálta meg, amely, bár sok jó dolgot is eredményezett, de gyámsága alatt kívánta tartani Indiát, s ez hatalmas reakciót váltott ki velük szemben. „Szemünk előtt játszódik le egy rendkívül érdekes és tanulságos folyamat, az, hogy miképpen jön létre egy nemzet. Hogy éppen Indiában jön létre, az valóban elképesztő, szinte hihetetlen jelenség, hogy az embereket nem egymásnak a szeretete, hanem a közös ellenség gyűlölete hozza és tartja össze.” A második részben a mozgalom lefolyását tárgyalta, a Nemzeti Kongresszus megalakulását, 1907-ben bekövetkezett szakadását, és vezetői, Tilak és Gandhi tevékenységét. Az egyetemes ind parlament magalakulását Schmidt brit uralom alatt tartotta volna szerencsésnek. „Önálló, pártatlan, idegen uralom nélkül India nem állhat fönn, mert az oly különnemű elemek, főleg a hinduk és a mohamedánok, ha egy időre fegyverszünetet kötöttek és egyesültek is, az első kínálkozó alkalommal nekiesnek egymásnak.” Politikai éleslátása India függetlenné válásakor beigazolódott.

A Pesti Naplóban megjelent egyik utolsó cikkében irodalmi témáról írt, a kasmíri misztikus költészetet mutatta be, utalva Stein Aurél Kalhana-fordítására is.

Mády Zoltán cikkében Grexa Gyula feljegyzéseire hivatkozva írta, hogy mintegy húszezer lapnyi kézirat maradt Schmidt József hagyatékában, bár ezeknek jelentős része megsemmisült. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára is őriz egy 172 oldalnyi „Zarathustra élete és tana” című gépiratot.

Pap Ágnes

komment

In memoriam Grendel Lajos

2018. december 19. 16:22 - nemzetikonyvtar

Tegnap, 2018. december 18-án Pozsonyban elhunyt Grendel Lajos (Léva, 1948. április 6.) Kossuth-díjas magyar író, kritikus, egyetemi tanár, a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője.

Grendel Lajos. Forrás: Kortárs magyar írók, 1945–1997: Bibliográfia és fotótár, szerk. F. Almási Éva Budapest: Enciklopédia, 1998–2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Egy pillanat alatt felmértem a helyzetemet. Először láttam világosan, hogy fatális tévedés áldozata vagyok. Írói ambícióimat mindig az a vágy fűtötte, hogy az írás révén közelebb kerüljek a valósághoz és magamhoz, mélyebben megismerjem a világot másoknál, hiszen míg mások csak benne vannak a valóságban, én nemcsak benne vagyok, hanem bizonyos értelemben fölötte is. Amit a figyelmem megragad és az írógépem billentyűi rögzítenek, az a dolgok állásának egy lehetséges – ha nem is abszolút érvényű – szemlélete. Nemcsak megjelennek a dolgok előttem, hanem képes vagyok változtatni is rajtuk. Még naivabbul: a valóság felől egyenes és rövid út vezet az irodalomhoz, és fordítva, az irodalomból a valósághoz. Most az történt, hogy egy csapásra megváltozott a véleményem. Rádöbbentem, hogy az irodalomból csak az irodalomhoz vezethet út. A tükörben nem a valóság van, hanem csupán irodalom.”

Grendel Lajos: Bőröndök tartalma (Jorge Luis Borgesnak). In. Uő: Vezéráldozat: [Válogatott novellák], Dunaszerdahely: Nap K., 1996, 8–9. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

komment
Címkék: grendel lajos

Nyomozás Mátyás király kóruskönyvének eredete után

2018. december 17. 13:35 - nemzetikonyvtar

A CORVINA KÖNYVTÁR budai műhelye 

Mátyás díszes énekeskönyvének, a Mátyás-gradualénak eredete sokáig megfejthetetlennek tűnt, de egy Rómában nyomtatott, és Bécsben díszített ősnyomtatvány közelebb vitt bennünket a megoldáshoz. Mindkét 15. századi kincs látható corvina-kiállításunkon.

A nemzeti könyvtár 2019. február 9-ig látogatható nagyszabású corvina-kiállítása egy eddig rejtett, kevésbé hangsúlyozott oldalát kívánja feltárni annak a gyűjteménynek, amely Hunyadi Mátyás udvari reprezentációjának egyik legkülönlegesebb része volt. A kiállításon számos apró szenzációs részletet lehet megfigyelni, blogsorozatunkban kiemelünk néhány igen fontos kiállított kódexet és ősnyomtatványt.

nemzetikonyvtar_blog_corvina01.jpg

A képen III. (Szent) Lipót (1073‒1136) osztrák őrgróf látható. A páncélba öltözött szent az általa alapított klosterneuburgi kolostor „makettjét” tartja a kezében, mögötte pedig Bécs városának látképe húzódik. Bécs látképét a Stephansdom ábrázolása teszi összetéveszthetetlenné. A könyv – egy ősnyomtatvány – az 1480-as években készült, III. Lipót szentté avatási eljárása során, és Johannes Franciscus de Pavinis szentszéki ügyvéd a szentté avatást propagáló beszédét tartalmazza. Míg azonban a szöveget Eucharius Silber nyomdájában nyomták Rómában, addig a kötet díszítése Bécsben készült. Ezt éppen Bécs látképének a címlapon való jelenléte teszi kétségtelenné.

A miniátor egy németalfoldi mester volt,

aki – éppen e kötet tanúsága szerint – Bécsben vagy Klosterneuburgban is működött néhány megbízás erejéig. Nem valószínű ugyanis, hogy ezt az egyébként nem túl reprezentatív, szerény kötetet elküldték volna Németalföldre kifestés végett.

E felismerések a magyar művészettörténet szempontjából is fontosak. Fényt vetnek ugyanis az egyik legfontosabb corvina, a Mátyás-graduale keletkezéstörténetére.

A graduale az a liturgikus könyv a római katolikus egyházban, mely a szentmise változó énekeit tartalmazza.

A pompás kóruskönyv valószínűleg a palotakápolna használatára készült. Rendkívül gazdagon díszített kódex, számos nagyméretű iniciálé található benne. Hosszú ideig homály fedte származását, a kutatás nem tudta eldönteni, hogy hol is készülhetett. Mivel nagyrészt egy németalföldi mester munkája,

sokáig diplomáciai ajándéknak tartották,

amelyet akár Mátyás valamely külországi követsége is magával hozhatott. A problémát azonban tovább súlyosbította, hogy egyetlen iniciálé erejéig egy lombardiai mester is részt vett a graduale kifestésében.

gradualecimlap.jpgA Mátyás-graduale címlapja Krisztus feltámadását ábrázolja. A figurák, az arcok kialakítása, a könnyed, kissé lazúros ecsetvonások, a díszítőmotívumok és a kolorit közös a gradualéban és a klosterneuburgi Szent Lipót-miniatúrán.

A származás kérdése részben megoldódott akkor, amikor a kutatás felfedezte, hogy a Szent Lipótról szóló klosterneuburgi kötet miniátora és a Mátyás-graduale németalföldi rétegének mestere azonos személy. A klosterneuburgi díszítés igazolja, hogy

a miniátor megfordult térségünkben, Közép-Európában.

Járt Bécsben és talán Budán is. Ez az azonosság azt sugallja tehát, hogy a Mátyás-graduale eredetét a magyar udvar környezetében/közelségében kell keresnünk.

ke_pernyo_foto_2018-12-14_10_30_12.pngA Szent Lipót alakjához hasonló páncélos figura a Mátyás-gradualéban is többször megjelenik. Ezen a miniatúra – a pünkösd utáni 20. vasárnapnál – egy nehezen megfejthető, a végső dolgokat szimbolikus formában elmondó ábrázolás részét képezi.

Az Országos Széchényi Könyvtár corvina-kiállításán mind a Mátyás-graduale, mind pedig a klosterneuburgi ősnyomtatvány eredetiben megtekinthető. A díszkódexet a nemzeti könyvtár őrzi, míg az ősnyomtatványt a klosterneuburgi apátság könyvtárából kaptuk kölcsön.

Zsupán Edina

komment

In memoriam Kósa Ferenc

2018. december 13. 16:45 - nemzetikonyvtar

2018. december 12-én elhunyt Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező. A művész 81 éves volt.

Kósa Ferenc filmrendezővel Pörös Géza 1997-ben készített interjút, melyet a Történeti Interjúk Tárában őrzünk.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1963-ban végezte el, ezt követően a Magyar Filmgyártó Vállalat rendezője lett, majd az Objektív Stúdió egy alapítója volt. Főiskolai diplomamunkájában az 1956-os történéseket forradalomnak nevezte, emiatt a Tízezer nap című filmet két évre betiltották, és csak az 1967-es cannes-i filmfesztivállal egyidőben mutatták be Magyarországon. Cannes-ban a legjobb rendezés díját nyerte el, pedig a magyar állam eredetileg nem az ő filmjét, hanem Herskó János Szevasz, Vera című alkotását küldte versenybe. Diplomafilmje után alkotói pályája összeforrt Sára Sándorral és Csoóri Sándorral, akikkel már a Tízezer napon is együtt dolgoztak. Később olyan alkotások jellemzik ennek a hármasnak az alkotó erejét, mint az Ítélet, a Feldobott kő, a Nincs idő, a Hószakadás, A mérkőzés, vagy a József Attila önéletírása alapján készült Öngyilkosság.

kosa_ferenc.jpgKósa Ferenc

Életművében meghatározó volt az 1987-ben forgatott Másik ember című film, amely a II. világháború és az 1956-os forradalom időszakát jelenítette meg a Bojtár család két nemzedékének életén keresztül. Dokumentumfilmjei közül legfontosabbak a Balczó András belső vívódásairól szóló Küldetés (1977), és a dr. Béres József kutató küzdelmeiről készült Az utolsó szó jogán (1986) című film.

1968-ban a Tízezer nap a Budapesti tizenkettő, vagyis az 1948 és 1968 közötti évek legjobbnak tartott tizenkét magyar filmje közé került. Ebben az évben Kósa Ferenc Balázs Béla-díjat kapott, 1989-ben Érdemes művész lett, 2007-ben pedig Kossuth-díjjal jutalmazták munkásságát. Filmrendezői tevékenységét Magyar Örökség díjjal és Hazám-díjjal is elismerték, 2008-ban pedig a filmszakma megválasztotta a Magyar Mozgókép Mesterének. A Magyar Művészeti Akadémiának 2012-től volt rendes tagja.

orizd_az_embert.jpg

Őrizd az embert: Kósa 80, a bev. tanulmányt írta Pörös Géza, a szöveggyűjteményt szerk. Pörös Izabella], Budapest: MMA, 2018. Címlap  Törzsgyűjtemény

 

komment

„A periférián sem könnyebb vagy biztonságosabb”

2018. december 05. 07:47 - nemzetikonyvtar

Emlékfolyamok címmel folytatódik idén az Országos Széchényi Könyvtár nagysikerű irodalmi-kultúrtörténeti programsorozata, a KönyvTÁRlat. Tompa Andrea Libri-díjas írónővel ennek apropóján beszélgettünk. A decemberi 13-ai rendezvény a Szamos jegyében zajlik és a Kolozsvár-emlékezeteket kutatja.

Nagy sikerű regényeiben a XX. századi Kolozsvár hányatott történelme elevenedik meg. Végeredményben milyen képet kapott az 1950-es évekről?

Talán azt, amit ma is megélünk: a világ hihetetlen sebességgel változik, nincs stabilitás és kiszámíthatóság, bármi megtörténhet. Ha valaki a középpont fele tart, a hatalom centruma fele, nagyon észnél kell lennie, hogy ne váljék a hatalom kiszolgálójává. De mindig lehet távol is lenni, a periférián. Bár ott sem feltétlenül könnyebb vagy biztonságosabb, sőt. A hatalomnak ezekre a szélekre is szüksége lehet. Lásd hívő emberek az 50-es években, vagy hajléktalanok ma.

tompa_andrea_belicza_la_szlo_ga_bor_4.jpgFotó: Belicza László Gábor

Az Omerta című regényében az olvasható, többen voltak, akik kutatásaikkal, fotóikkal, személyes hagyatékukkal és emlékezetükkel tudatosan vagy véletlenül segítették a munkáját. Mely történet volt a legemlékezetesebb?

Sok elgondolkodtató, vagyis értelmezésre váró történet, de leginkább elbeszélési mód és nyelv jött szembe. Például, hogy az úgynevezett pártemberek úgy beszélnek magukról, mintha egy idegen emberről szólnának, érzelmek nélkül. Az asszonyok rengeteg agressziót élnek meg és mondanak ki. És mennyi jó (romániai magyar) író van az 50-es években is, akiket ma alig olvasunk. Milyen tisztán látó emberek élnek a korszakban, például akár Jordáky Lajos, aki egy elég ellentmondásos figura, és akinek a hagyatéka feldolgozásra vár.

Korábban úgy fogalmazott, azt gondolta, előbb érdekelné a felvilágosodás, a középkor, a tegnap, 2022, mint az ötvenes évek. Mégis mi vonzotta utóbbi időszakhoz?

Éppen ez a „nem tudok semmit” állapota, ami valójában a legtermékenyebb minden alkotó számára. Vagyis e „nem tudok semmit” nélkül nem lehet elindulni. Ez egyszerre dermesztő és mégis kényszerítő.

tompa_andrea_belicza_la_szlo_ga_bor_2.jpgFotó: Belicza László Gábor

Emberek összefonódó vagy éppen szétváló sorsaiban hogyan jelenik meg egy város, egy régió?

Egy városnak, de a legkisebb településnek is rengeteg arca, megtapasztalási módja, tere van, mindenki mást tud elbeszélni róla, attól függően, hogy honnan és mit lát, milyen vágyai, aspirációi vannak. A város széleiről akartam mesélni, amelyről nagy elődeim már sokat írtak, a munkásíró Nagy István vagy Bálint Tibor. És a földhöz való viszonyról is akartam beszélni, a földészeken, a hóstátiakon keresztül.

KönyTÁRlat: Emlékfolyamok

Az Országos Széchényi Könyvtár KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatának soron következő időpontja: 2018. december 13. 17 óra

Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, VI. emeleti Díszterem.

A rendezvény INGYENES.

komment

85 éves Sára Sándor Kossuth-nagydíjas operatőr, rendező

2018. november 28. 13:30 - nemzetikonyvtar

A Magyar nők a Gulágon című 1992-ben bemutatott emblematikus háromrészes dokumentumsorozatban szovjet kényszermunkatáborokat megjárt asszonyok idézték fel megrendítő emlékeiket.

Sára Sándor 1990-ben készítette a film alapjául szolgáló interjúkat, mintegy 70 órányi felvételt, melyeket 25 éve az OSZK Történeti Interjúk Tárában őrzünk.

A páratlan interjúanyag a XX század közepének kutatói szempontból kiemelt forrása, ezért az elmúlt év során digitalizáltuk a vágatlan filmfelvételeket, lehetővé téve így a könnyű hozzáférést olvasóink, a korszak iránt érdeklődők számára.

Az itt látható részletben Sára Sándor beszél a dokumentumfilm keletkezéstörténetéről. A Történeti Interjúk Tára gyűjteményéből választottuk az interjút, melyet Pörös Géza szerkesztő 1996-ban készített a rendezővel Köveskálon.  

komment

„Szendrey Júlia valójában nem volt különc”

2018. november 19. 14:46 - nemzetikonyvtar

Az idén nemcsak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóját ünnepeljük, hanem az abban tevékenyen részt vállaló Szendrey Júlia születésének 190. és halálának 150. évfordulóját is.

A 2018. november 20-án nyíló, az Országos Széchényi Könyvtár gazdag anyagára épülő kiállítás – kiegészülve a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéhez tartozó relikviákkal – Szendrey Júlia irodalmi és magánéleti szerepvállalását hivatott bemutatni. A tárlat Szendrey Júlia levelei, naplótöredékei, versei és Andersen-fordításai mellett korabeli hírlapok és mellékleteik segítségével bepillantást enged a korszak viselet- és társadalomtörténetébe is.

Patonai Anikó Ágnessel és Szűts-Novák Ritával, a kiállítás két kurátorával a megnyitó előtti napon beszélgettünk.

A kokárdát Szendrey Júliának köszönhetjük, aki lemásolta a párizsi trikolórt?

Szatmári Judit Anna viselettörténész szerint az ilyen formájú díszítés, amit régen rozettának hívtak, már a barokk korban is használatos volt. A trikolor színvilág pedig már a francia forradalom idejéből származik. Arra vonatkozólag, hogy ezt a kettőt Magyarországon Szendrey Júlia alkalmazta volna együtt először, nincsen hiteles forrásunk, így tekinthetjük március 15-tel kapcsolatos városi legendának.

Hogy tudott George Sandot olvasni Júlia? Abban az időben, hogy jutott hozzá a művekhez?

Júlia taníttatását az édesapja komolyan vette, a neves Lejtei Lilla leánynevelő iskolájába járt Pesten. Júlia már fiatalkorában beszélt idegen nyelveket, franciául és németül is biztosan jól tudott. A lányok ekkoriban is hozzáférhettek újságokhoz és könyvekhez eredeti nyelven, illetve fordításai is voltak már. A kiállításon például helyet kap egy 1843-as kiadású Sand kötet is.

img_3877.jpgPatonai Anikó Ágnes

Különcnek mondják Júliát. Mi volt a legfontosabb, amiben eltért az akkori nőképtől?

Júlia valójában nem volt különc. Időnként szeretett extrém ruhákat felvenni, de ezzel az első férje, Petőfi Sándor is így volt. A nőktől azt várták el akkoriban, hogy kizárólag családanyai szerepet töltsenek be. Szendrey Júlia ezt maradéktalanul teljesítette, még író- és költőinői pályafutását is a nőknek előírt keretek szabták meg. Érdekes olvasni húgával, Szendrey Máriával, későbbi Gyulai Pálnéval folytatott levelezését, akivel nagyon szoros kapcsolatban álltak, annak 1866-os haláláig. A kortörténeti dokumentum bemutatja az akkori nőképeket is. Hamarosan megjelennek összes versei Gyimesi Emese gondozásában.

Furcsa, hogy, miután eltűnt Petőfi, és Júlia elkezdte őt keresni, egyszer csak egy nap alatt hozzáment a történész Horvát Árpádhoz.

Tavasszal kétségbeesett naplóbejegyzésekben számolt be a reménytelen keresésről, de nyárra már reálisan látta annak esélyét, hogy örökre elvesztette férjét. Abban az időben egy özvegy asszonynak nem volt más esélye az egzisztenciális fennmaradásra, csak ha visszavonul szüleihez, vagy újra férjhez megy. Különösen így volt ez egy forradalmár özvegyének esetében, hiszen Júliát még rendőri zaklatások is érték. 

Ady,  Arany és több neves író, költő is véleményezte Júliát, ennyire fontos volt a személye?

Petőfi feleségeként ikonikus személy volt, és a későbbi gondolkodók is feljogosítva érezték magukat arra, hogy véleményt formáljanak róla.

img_3869.jpgSzűts-Novák Rita

Hogy kezdett el fordítani Júlia? Andersen meséinek fordításai jól sikerültek?

Amellett, hogy iskolai elvárás is volt idegen nyelvekről fordítani, törekedtek minél színvonalasabb, eredeti magyar nyelvű szövegek létrehozására törekedtek amihez pedig mintaként szolgálhatott a példaképnek tekintett európai irodalom.

Öt gyermeket szült, egyet Petőfitől, róla tudjuk, hogy fiatalon meghalt, mi történt a többi gyermekkel?

Az öt gyermek közül az egyik, Horvát Viola  pár napos korában meghalt. Attila, Árpád és Zoltán fiatal felnőtt korukban vesztették életüket. Ilona idős kort élt meg, leszármazottai a mai napig élnek, róluk szól Buza Péter Bagolyröpte Pest felett című kötete.

img_3883.jpg

Júlia naplóját olvasva, melyik rész volt a lefurcsább számotokra?

Júliának voltak naplói élete különböző időszakaiból. Van, amit kiadásra írt, de olyan is van, amit nem szeretett volna nyilvánosságra hozni. A szövegek legutóbbi kiadását Ajkay Alinka és Szentes Éva szerkesztették.

 

Ezerszer Júlia, arcok és kérdőjelek - megnyitó

komment