Mennyire ismeri a Széchényi családot?

2018. szeptember 18. 08:20 - nemzetikonyvtar

komment

A magyar szellemi örökség értékeinek megőrzése a diaszpórában a Mikes Kelemen Program keretében

2018. szeptember 13. 07:08 - nemzetikonyvtar

A Mikes Program negyedik szakaszának keretében Deák Nóra az Amerikai Egyesült Államok keleti partjának magyar közösségeit kereste fel. A Vasváry Collection Newsletter 2018/1 (59) számában érdekes cikket publikált a Programról, a kutatóként elvégzett munkáról és egy érdekes kordokumentum felkutatásának izgalmairól.

Az európai és tengerentúli diaszpóra veszélyeztetett hagyatékainak megmentését, megőrzését és hasznosítását célzó próbálkozások és kísérletek már korábban is léteztek, részeredmények is születtek például a Nemzeti Kulturális Alap Ithaka-program pályázatai nyomán 2001-től kezdődően. A külföldön található, a magyar művelődés- és tudománytörténet szempontjából jelentős hagyatékok és gyűjtemények megszerzésének, hazaszállításának és elhelyezésének célzott támogatására létrehozott Ithaka-program működéséről és részeredményeiről itt-ott olvashatunk ugyan beszámolókat, ám összegzés vagy értékelés tudomásom szerint nem áll rendelkezésre. Egy másik kezdeményezésről és felmérésről, amely a Rodostó nevet kapta, 2011-ben készült szakmai beszámoló, és ezt tekinthetjük a szervezett és támogatott hagyatékmentés előfutárának.

A Magyar Diaszpóra Tanács segélykiáltása nyomán 2013 októberében született az első ajánlás egy szisztematikus feltáró, gyűjtő, számbavételi, elhelyezési és felhasználási program kidolgozására és lebonyolítására, melyet Mikes Kelemen Programnak kereszteltek. Hiszen az egykor Rákóczi fejedelemmel együtt bujdosó menekült Mikes is így sóhajtott fel:

„Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!”,

azaz szülőhazáját Erdélyben. Hazatalálnak tehát azok a kulturális javak a diaszpórából, amelyek további sorsa nincs biztosítva az adott közösségben, és amelyet az adományozó önként felajánl a Program számára.

A Program 2014. január elsején indult, és évről évre változik, alakul és fejlődik a tapasztalatok és igények nyomán. A Nemzetpolitikai Államtitkárság által koordinált program szakmai partnere kezdettől fogva az Országos Széchényi Könyvtár, de 2015-től az irathagyatékok kezelése céljából bevonták a Magyar Nemzeti Levéltárat is. Az első ciklusban

„Hét tengerentúli országban (Kanada, Amerikai Egyesült Államok, Venezuela, Brazília, Argentína, Uruguay, Ausztrália) gyűjtőpontok létesültek, ahol az érintett közösségek és magánszemélyek elhelyezhették könyvtári hagyatékaikat. 2015-ben folytatódott és továbbfejlődött a program: az elsődleges történeti források megmentését, összegyűjtését szolgálja, hogy megbízott szakemberek utaztak a helyszínekre, hogy 2015 októberétől 2016 márciusáig, majd 2016 októberétől 2017 januárjáig feltérképezzék a helyi közösségek múltját, az emlékezet különféle formákban rögzített forrásait. A közösség szándékainak megfelelően gondoskodtak a dokumentumok Magyarországra szállításáról, vagy archiválták a forrásokkal kapcsolatos információkat”,

olvasható az OSZK aktuális projektjei között szereplő külön honlapon, ahol többek között hetente közzéteszik az ajánlólistákat is a hazai és határon túli könyvtárak által igényelhető dokumentumokról.

A program szakmai partnerei kamara- és időszaki kiállítások, előadások, kerekasztal-beszélgetések és minikonferenciák alkalmával már többször bemutatták az eddigi eredményeket. A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Levéltárosok Egyesülete például 2016. november 3-án tartotta „Bővülő történelem – Emigrációs iratok gyűjtése a Mikes Kelemen program keretében” címmel közös levéltári rendezvényét, ahol egy minikiállítást láthattunk korábban, az Ithaka Program keretében hazatért dokumentumokból. Az előadók között a Mikes Program levéltári koordinátora, két Mikes kiküldött, és a feldolgozásban részt vevő segédlevéltáros is szerepelt.

2017. május 4-én az OSZK-ban került sor A Mikes Kelemen Program tengerentúli hungarikumainak közgyűjteményi jelentősége című konferenciára, amelyen Kovács Ilonának a hungarika/diaszpóra kutatás hőskoráról szóló felvezető előadása után, a program munkatársai számoltak be a hazaérkezett dokumentumok sorsáról.

A konferencia közönsége Kovács Ilona előadását hallgatja

A Magyar Diaszpóra Tanács résztvevői részére a 2016-os ülés alkalmából minikiállítást rendeztek, ahol ízelítőt kaphattak a már hazaérkezett dokumentumokból. Hazatérő emlékeink címmel pedig már két füzet is megjelent összefoglaló kimutatásokkal, kutatói esettanulmányokkal és egyes hagyatékok vagy emigrációs gyűjtemények tudományos igényű bemutatásával, a Nemzetpolitikai Államtitkárság szerkesztésében és kiadásában.

dokumentumok.jpgMinikiállítás a konferencián

A 2017–18. évi negyedik ciklus egyik újdonsága egy európai helyszín kijelölése volt, elsőként Németországba utazhatott kutató. A másik változás az volt, hogy nem gyűjtőközpontoknál zajlott az adományok szállításra előkészítése, hanem egyénileg kellett megoldani a tárolást a szállításig.  Az öt kutató számára, akik valamennyien egy-egy régiót pl. az Egyesült Államokban Közép-Nyugat (Detroit, Chicago, Cleveland körzete), Nyugati-part (San Francisco és Los Angeles körzete), és Keleti-part (New Brunswick és New York körzete), valamint Ausztrália és Németország   képviseltek, szervezeti hagyatékok felkutatása, számbavétele volt az elsődleges feladat. Mivel diaszpóraszervezetekkel és képviselőikkel álltunk kapcsolatban, így a magyar közösség tagjaival is könnyebben sikerült kapcsolatba lépni egy-egy ünnepség, vagy hétvégi esemény, cserkészrendezvény, klubest, vagy szentmise/istentisztelet alkalmával.

Számot adni a Mikes Kelemen Program negyedik évadáról egyszerre könnyű és nehéz feladat. 2017. december 1-én érkeztem az általam jól ismert New Brunswick-i közösségbe (New Jersey állam, Amerikai Egyesült Államok) azzal a küldetéssel, hogy a Magyar Diaszpóra Tanács által négy éve megfogalmazott célokhoz én is hozzájáruljak. Három hideg téli hónap állt rendelkezésemre, amelynek során kb. 5500 könyvet, 630 folyóiratot, 1275 videókazettát sikerült összekészíteni, összesen 168 dobozban New Jersey állam több településén, és New York körzetében. Ezeken kívül Buffalotól (NY) Sarasotáig (FL), Pittsburgh-től (PA) Westportig (CT) érkeztek megkeresések, felajánlások. Két diaszpóraintézménnyel az Amerikai Magyar Alapítvány (New Brunswick, NJ), más néven Örökségközpontként ismert, és az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társaság (New York City)10 - álltam kapcsolatban: egyrészt felesleges dokumentumaik összepakolása volt a feladatom, másrészt az előbbinél elkezdtem egy digitalizálási projektet.

Tizenkét oral history interjút készítettem több helyszínen a helyi közösség(ek) tagjaival, és két személytől van ígéretem, hogy Budapesten fogjuk az interjút elkészíteni, mert a terepmunka során nem maradt rá idő, illetve nem voltak alkalmasak a körülmények. Ezeket az OSZK Történeti Interjúk Tára archiválja. A Rutgers Magyar Öregdiák Szövetség által szervezett Tanúk – korukról előadássorozatból pedig sikerült több magnókazettát digitalizálni az Amerikai Magyar Alapítványnál (külső meghajtóra lementett fájlok mérete: 3,12GB), a folytatást és befejezést két helyi KCSP ösztöndíjas vállalta. Mivel kutatómunkám során elsősorban az audiovizuális, egyedi felvételek gyűjtésére helyeztem a hangsúlyt, a különböző típusú hang- és filmszalagok, magnó- és videókazetták kezelése, lejátszása, digitalizálása, korszerű adathordozón rögzítése, adatokkal történő ellátása, és közzététele nagymértékben az OSZK Történeti Interjúk Tára eszközeire és munkatársai szakértelmére fog hárulni. A magyar közösségek mindennapjait és ünnepeit, közszereplők és művészek előadásait, amatőr művészeti csoportok fellépéseit vagy éppen cserkészek bemutatóit megörökítő egyedi felvételek azt tükrözik, hogy hogyan adja át az egyik generáció a következőnek az elődök hagyományait, mit tartottak fontosnak az identitásuk fenntartásában, és hogyan reprezentálták önmaguk és a befogadó ország lakossága számára, hogy kik is ők, mit hoztak magukkal az Óhazából, és milyen értékekkel gazdagítják az Újhaza kultúráját.

Viszonylag jól dokumentált a Magyar Öregdiák Szövetség – Bessenyei György Kör (Hungarian Alumni Association) nevű szervezetnek a működése többek között Nagy Károly (1934–2011) szociológia professzor széles körű publikációs tevékenységének, magyar és angol nyelvű cikkeinek, tanulmányainak, szerkesztett és általa írt könyveinek köszönhetően. Az Öregdiák Szövetséget a Rutgers Egyetemen végzett magyar diákok alapították 1960-ban. A szövetség egyik fő küldetése volt a történelem résztvevőit és/vagy szemtanúit megszólaltatni. Az előadókra mint a leghitelesebb forrásra tekintettek, és szóbeli történelem címen megteremtették a későbbi oral history hagyományát.

„Előadássorozatuk több mint 260 magyarországi, illetve határon túli és nyugati országokban élő politikus, tudós, író, művész, a legkiválóbb alkotók, gondolkodók számára létesített fórumot.... Ezt a nagyon érdekes dokumentumanyagot érdemes lenne digitalizálni és feltárni.”

Volekné Temesi, Zsuzsanna. „A New Brunswick-i Amerikai Magyar Alapítvány (American Hungarian Foundation) (AHF) szerepe és jelentősége az amerikai magyar kulturális örökség őrzésében és áthagyományozásában.” Hazatérő emlékeink: Tanulmányok a Julianus és Mikes Kelemen Programról. Szerk. Gárdonyi Géza. Budapest: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., 2016. 39-59.

– olvashatjuk a korábbi Mikes Kelemen Program kutatójának, Volekné Temesi Zsuzsanna tanulmányában.

Nagy T. Katalin tájékoztatása szerint a Magyar Öregdiák Szövetség (M.Ö.Sz.)/Hungarian Alumni Association (Rutgers Egyetem) anyagai Szegedre kerültek, ennek pontosítása érdekében felvettem a kapcsolatot Kórász Máriával (Somogyi-könyvtár, Szeged), aki megerősítette az értesülést. Mivel az Amerikai Magyar Alapítvány levéltárában is találtam időközben jelentős mennyiségű anyagot – többek között 131 db M.Ö.Sz. hangkazettát, beleértve 31 db Tanúk - korukról hangkazettát, és öt db videofelvételt szintén előadásokról , feltételezésem szerint átfedésekről és/vagy kiegészítő dokumentációról lehetett szó. A kutatás egy későbbi szakaszában, az anyag feldolgozása során derült ki számomra, hogy itt nem véletlenről, hanem nagy részben tudatosságról is szó van: „A Magyar Öregdiák Szövetség Bessenyei György Kör, Hungarian Alumni Association teljes archívuma Szegeden a Somogyi-könyvtár Vasváry-gyűjteményének része. Részletek és másolatok megtalálhatók többek közt a következő gyűjteményekben is:

  • Hungarian Heritage Center, New Brunswick, NJ, USA
  • Library of Congress, Washington D.C., USA
  • Országos Széchényi Könyvtár, Budapest Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete, Budapest
  • A Tiszáninneni Református Egyház Tudományos Gyűjteménye, Sárospatak
  • Schweizerische Osteuropa-Bibliothek, Bern.

Ebben az esetben feltétlenül szükséges, hasznos, és minden bizonnyal egy izgalmas projekt volna a különböző gyűjtemények apparátusának virtuális összekapcsolása! Az audiovizuális anyagokról listát készítettem, és előkészítettem a kazettákat digitalizálásra. A legelső előadást Király Béla tartotta 1977-ben! A hangkazetták digitalizálása valós időben történt, az elkészült hanganyagról Excel táblázatban kimutatás készült (Előadó neve/Name, Előadás címe/Title, Előadás ideje/Date, Előadás helye/Location, Digit. Ideje/Recorded, Fájlnév/File name, Hossz/Length (min.), Méret/Size (MB).

„1977-ben Tanúk – korukról – szóbeli történelem címmel »oral history« programot indított a Szövetség azzal a céllal, hogy jelentős történelmi események irányító, vezető résztvevői élményeiket közvetlenül elbeszélhessék és maradandó közkinccsé tehessék. Húsz év alatt huszonhárman tartottak harminckét tanúbeszámolót az általuk is alakított eseményekről: Boros Lajos, Duray Miklós, Gosztonyi Péter, Horváth János, Hőgye Mihály, Jónás Pál, Király Béla, Kiss Sándor, Kopácsi Sándor, Kovács Andor, Kovács Imre, Nagy Elek, Nyeste Zoltán, Papp László, Pongrácz Gergely, Püski Sándor, Rácz Sándor, Somody Pál, Szent-Miklósy István, Taraszovics Sándor, Vásárhelyi Miklós, Várallyay Gyula és Wigner Jenő. Nyolc történelmi forrásértékű tanúbeszámolót könyvben is kiadott a Szövetség.”

Nagy Károly: Emigránsok küldetésben: Magyar Öregdiák Szövetség – Bessenyei György Kör Hungarian Alumni Association 1960–2000. New Brunswick Debrecen: Csokonai Kiadó, 2000, 144 p.

A szó elszáll, az írás megmarad – a 21. században pedig az analóg technika digitálissá válik, és a rögzített szó tovább él és kutatható.

Az előkészületek során és menet közben egyaránt rengeteg szakirodalmi segítséget, kapcsolati tőkét, ötletet és javaslatot kaptam Kovács Ilonától, az OSZK Hungarika Dokumentációs osztályának nyugalmazott vezetőjétől, Kaposváriné Dányi Évától, az OSZK Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó osztály vezetőjétől és a program szakmai részének kidolgozójától, és Fejős Zoltán etnográfustól, a Néprajzi Múzeum 1997 és 2012 közötti főigazgatójától, akinek egyik fő kutatási területe az amerikai magyar diaszpóra múltja és mai viszonyai. Egy másik érdeklődési köre a fotográfia, fotográfusok szerepe a tengerentúli emigrációs közösségek életmódjának, eseményeinek megörökítésében.

Fejős Zoltántól érkezett a Schüszler Alajosra vonatkozó kérés, aki építészmérnök létére az 192050-es években magyar eseményeken fényképezett. Többek között az 1928-as New York-i Kossuth-szobor állításról készített felvételei Vasváry Ödön szerint „három nagy kötetet kitevő gyűjteményben” vannak összegyűjtve, melyekről azonban nem tudni, mi lett velük és hova kerültek. Ennyi volt a rendelkezésre álló információ, ebből kellett kiindulnom. A kihívást azon nyomban elfogadtam! Tapasztalataim szerint az első, amit megnéz az ember, az a legkézenfekvőbb, legközelebbi helyi nyilvántartás. Mit mond/tartalmaz vajon az Amerikai Magyar Alapítvány könyvtári katalógusa? Meg a levéltári fondjegyzéke? Mert bizony, van mindkettő! És az évtizedek óta folyó gondos, az utóbbi időben bizony már csak önkéntes alapon részmunkaidőben végzett, leíró munkának és nyilvántartó rendszernek köszönhetően rátalálok a Schüszler névre az Archivist Toolkit programjában Aloysius Schuszler alakban. Ez biztató jel: a leírás szerint '3 scrapbooks', azaz fotó- és újságcikkalbum, melynek címe Kossuth Monument. Nagyot dobban a szívem... Csak nem?!

Nézzük csak: mi a jelzet (call Number/resource)? ARCH / 203. Irány az Archives, azaz a levéltári raktár! A polcokon savmentes, szabványos archivális dobozokban sorakoznak a hagyatékok, egyik a másik után: pl. az ARCH.1 a Bethlen Collection, ez a legnagyobb református egyházi iratgyűjtemény, a legtöbb dobozban a Ligonier, PA államból letétben elhelyezett dokumentumok találhatóak. És a többi személyi és szervezeti hagyaték között nicsak, ott a három fotóalbum!

A mustársárga, puha bőrre emlékeztető mintás borítójú albumok mérete – a levéltári leírás szerint – 11,5"x15,5" hüvelyk, azaz nagyjából 29x39 cm. A címe – The Kossuth Monument – és a kötetjelzés csupa aranyozott nagybetűvel szerepel a borítón. Az albumok összefűzött fekete kartonlapokból állnak: az első kötet 57, a második kötet 48, a harmadik kötet pedig 45 lapot, vagy oldalt tartalmaz. Minden lapnak csak az egyik oldalán vannak képek és cikkek beragasztva.

kossuth_monument_nagy.jpgThe Kossuth Monument album borítója (a szerző felvétele)

Szerencse? Igen, az is kellett hozzá. És még mi minden?! Például az, hogy legyen egy olyan intézmény, amely befogadja és megőrzi a magyarság szellemi értékeit az utókornak. Egy olyan egyéniség August J. Molnar, azaz Molnár Ágoston (1929–2016) professzor személyében, akiben a közösség közel s távol Amerikában megbízik. És szakember, aki feldolgozza, adatokkal ellátja az adományozott dokumentumokat, hogy kutatók számára hozzáférhetők legyenek. Arra vonatkozóan, hogy mikor és kitől származott az adomány, nem találtam a nyilvántartásban adatot, hiába nyomoztam utána. S hogy mi lesz a sorsa az eddig lappangó és most megtalált unikális fotó- és lapkivágat-gyűjteménynek? Az eredeti példányokat az Örökség Központ archívuma fogja továbbra is gondosan őrizni, hiszen fontos az, hogy létezik helyben egy magyar archívum, amelyik ott kell, hogy szolgálja a közösség érdekét, a közösség tagjainak tájékoztatását. Az időközben elkészült digitális másolatot pedig az Amerikai Magyar Alapítvány a Mikes Kelemen Program rendelkezésére fogja bocsátani. A Kossuth emlékhely-kutatás és egy eddig ismeretlen fotográfus magyar vonatkozású munkássága ezáltal egy újabb forrással bővül és válik megismerhetővé.

Deák Nóra ELTE Angol-Amerikai Intézet Könyvtára

A poszt itt is kommentálható:

komment

„A film mozgásba hozza a kuflikat”

2018. szeptember 12. 10:03 - nemzetikonyvtar

Dániel András író és illusztrátor egy személyben. A kuflikról szóló történetei nem csupán a gyerekek, hanem a felnőttek körében is népszerűek. Az alkotó a KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatának szeptember 13-i vendége. 

Szilágyi Magdolna beszélgetett Dániel Andrással.

A rajzokhoz ír szöveget, vagy a könyvhöz készít képeket?

Mindig a szöveg van meg előbb, ahhoz készülnek el az illusztrációk, hiszen egy képeskönyvnél is a szöveg adja a vázat, amire felépül a rajzolt világ, de olyan is előfordult már, hogy a szöveg ötlete pont egy rajzból született. Legutóbbi könyvem, A nyúlformájú kutya esetében például így történt, itt egy rajzolt figura adta az ihletet. Őt szerettem volna megszólaltatni, a szöveg az ő monológja. Ha kifejezetten képeskönyvre készülök, már a szöveg írása közben alakul a fejemben a könyv látványvilága – ilyenkor már a történettel párhuzamosan készítek vázlatokat az oldalakhoz, az illusztrációkhoz.

Rajzolni, vagy írni szeret inkább?

Nem tudok erre a kérdésre határozott választ adni, ez mindig változik. Attól is függ, épp a munka melyik fázisában van egy könyv. Mindkét műfaj folyamatosan foglalkoztat – amikor épp rajzokon kell dolgoznom, a fejemben akkor is ott vannak az írással kapcsolatos ügyek, „működik" az is. És fordítva. Furcsa ez, valahogy olyan, mintha ketten lennék a fejemben, de nem zavarom egymást, békésen tudok dolgozni magam mellett. Csak az a kár, hogy ehhez mindössze két kezem van, többnek is tudnék feladatot adni. Mindig úgy érzem, lemaradásban vagyok. Vagy egyszerűen csak időből sosincs elég.

daniel_andras_szerk_szollosi_1.JPGFotó: Szöllősi Mátyás

Miért pont gyermekkönyveket kezdett el írni?

Ha az írás felől válaszolok, akkor a mesékben rejlő nagyfokú szabadság az, ami vonzott, hogy fél lábbal a valóságban, fél lábbal a képzeletbeli világban állva kedvem szerint dönthetem el, melyik lábamra „támaszkodom" jobban. Előszeretettel vegyítem a mesei helyzeteket a mindennapi valóság motívumaival. A szereplőim is többnyire hétköznapi karakterek, akikhez hasonló alakokkal – ha leszámítjuk furcsa kinézetüket – bárhol találkozhatunk ideát, a prózai mindennapokban is. A grafika szempontjából nézve pedig a képeskönyv sok irányba mutató műfaja izgatott és izgat ma is. Bár ez ügyben egyre jobban foglalkoztat egy felnőtteknek szóló képeskönyv lehetősége is.

Az illusztrációi, történetei rendhagyók a mesék között.

A történeteimben, amennyire tőlem telik, próbálom tágítani a mesék, a meseírás megszokott határait. Igyekszem olyan figurákat, témákat találni, a történetmesélés olyan megoldásaival kísérletezni, amelyek kevéssé megszokottak a hagyományos gyerekkönyvekben. Úgy gondolom, nagyon sok lehetőség rejlik ebben a műfajban, nyelvileg és tematikusan egyaránt. Ez igaz az illusztrációkra is. Vagy inkább mondanék könyveket, mert általában nem illusztrációkban, hanem egész könyvben gondolkodom, amelynek éppen úgy része a tipográfia, szöveg és kép adott könyvön belüli viszonya, mint az illusztrációk. Ebben is van még bőven lehetőség. Egy végtelen játszótér nekem a könyvkészítés, ahol senki sem szól rám, hogy: Azt nem szabad!

daniel_andras_szerk_szollosi_3.JPGFotó: Szöllősi Mátyás

A kuflikról szóló történetei rövid időn belül népszerűvé váltak. A könyv mellett animációs filmsorozat és diafilm is készült róluk. Honnan jött a kuflik ötlete?

Az egyik napon egy kukacszerű lényt ábrázoló firkát találtam a rajzaim között. Amikor ránéztem, máris tudtam, hogy ez egy kufli. Ez a kukac és kifli szavak összevonásából született név jutott rögtön az eszembe, amikor megláttam. Ha pedig egy rajznak hirtelen neve lesz, rögtön valakivé válik, elkezd élni, engem meg piszkálni kezd, hogy kezdjek vele valamit, de eltelt egy kis idő, amíg végül megszületett a mese ötlete is, az elhagyatott rétre tévedő hét kuflival. Úgy gondoltam, hogy a róluk szóló könyvben nem történik majd semmi eget rengető ezekkel a henye, leginkább a lusta heverészést kedvelő alakokkal. Pont ez volt a lényeg, hogy egy olyan történetet írjak róluk, amiben a hagyományos, mesei értelemben véve nem történik semmi, nincs legyőzendő ellenség, nincsenek nagy problémák, és ami a fő: nincs tanulság a mese végén. Úgy gondoltam, készül majd két, legfeljebb három kuflis képeskönyv. Aztán most ott tartunk, hogy hamarosan megjelenik a tizedik. Ebben persze jelentős szerepe van annak, hogy időközben készülni kezdtek a könyvek világára épülő animációs filmek. A rajzfilmsorozat – a különös, ritkán adódó kihíváson kívül – lendületet is adott a kufliknak. Ahogy egy animációs filmhez illik: mozgásba hozta az elhagyatott rét lakóit.

Milyen a jó illusztráció egy gyermekkönyvben?

Nincsenek pontokba szedhető szabályok. A gyerekkönyv-illusztráció nagyon sokféle lehet, sokféleképpen lehet jó. Egy biztos: nem az a feladata, hogy szóról szóra elismételje azt, amit a szöveg úgyis elmond. Az illusztrációnak inkább a rajzoló szempontjából kell értelmeznie, továbbgondolnia a mesét. Akkor van értelme, ha a maga eszközeivel tágítja a szöveg világát. A mesét kísérő rajzoknak lehetőségük van rá, hogy sajátos megvilágításba helyezzék a történetet, bevilágíthassanak a szöveg rejtett zugaiba. Ugyanakkor az sem jó, ha a szöveget kísérő rajz mindent meg akar mutatni. Fontos, hogy teret hagyjon az olvasó – a gyerek – fantáziájának.

A gyerekek mellett felnőttek is olvassák a könyveit. Mi az oka a népszerűségének a felnőttek körében?

Vannak „korhatár nélküli" könyveim, mint a Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) című, amelyeknek szövegeit úgy írtam, hogy nem céloztam meg egy határozott korosztályt – ezeket, úgy tűnik, megtalálták némely, abszurdra fogékony felnőttek is. De a szándékom szerint „igazi" gyerekkönyveimbe is becsempészek ezt-azt, ami a meséket olvasó szülőket szórakoztathatja. Vannak effélék a Mit keresett Jakab az ágy alatt? (és mi történt ott vele?), az És most elmesélem, hogyan lifteztem című képeskönyveimben, de igazából felsorolhatnám az összeset. Néha kicsit kibeszélek a felnőtteknek a történetből – persze csak annyira, hogy ez ne zavarja a gyerekeket. Végül is a szülőknek is jár meseolvasás közben némi kikapcsolódás! Még az eredetileg óvodásoknak szóló kufli könyvekre is kapok lelkes reakciókat felnőttektől. Talán a történetek lazasága, humora az, ami megfogja őket. A néha elég agyament kufli-szövegelés mellett az illusztrációkba is bekerülnek mindenféle vicces dolgok, amikkel eredetileg rajzolás közben magamat szórakoztatom – úgy tűnik, ezek az apró, a történetre reflektáló, vagy attól épp teljesen független poénok hálás közönségre találnak a szülők körében. Ezzel egy ideje tudatosan játszom, megjelenés után kíváncsian figyelem a reakcióikat. Biztos nem véletlenül kapom meg mostanában egyre gyakrabban a kérdést, hogy mikor fogok felnőtteknek is írni. Úgy látszik, egyes szülők szeretnék, hogy végre a gyerekek helyett nekik is „meséljek" valamit…

Szilágyi Magdolna

komment

Gróf Széchenyi Zsigmond (Nagyvárad, 1898 – Budapest, 1967)

2018. szeptember 10. 07:50 - nemzetikonyvtar

A Széchényi család az egyik leghíresebb magyar történelmi család. Öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. A 2018 szeptember végéig látható kamarakiállításon olyan kuriózumok is helyet kaptak, amelyeket most láthat először a nagyközönség.

A tárlatunk a Kézirattár munkatársai által a 2018-as Múzeumok Éjszakájára készített kalandjáték, a Széchényi-kód részeként jött létre. A játék során a könyvtár épületében elhelyezett állomásokon a résztvevők kreatív és interaktív formában ismerkedhettek meg egy-egy családtaggal. A kiállítás ennek fényében nem a teljes család hagyatékát mutatja be, hanem a játékban szereplő családtagok válogatott anyagát.

Blogsorozatunkban bemutattuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, a zenész Széchényi, a lovas Széchényi után 3 részben taglaltuk Széchenyi Ödönt, majd Széchényi Viktort. A sorozat utolsó részében Széchenyi Zsigmondot mutatjuk be, akinek vadászatai során szerzett egyik trófeája egy világrekorder mendeszantilop.

Széchenyi Zsigmond Széchényi Viktor és Ledebur-Wicheln Karolina fia, Széchényi Lajos dédunokája, Széchényi Ferenc ükunokája. Gyermekéveit a Fejér megyei Sárpentelén, valamint a család somogyvári, milleschaui és Niemes-i lakhelyein töltötte. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári Állami Főreáliskolában, majd a budapesti Ferenc József Főgimnáziumban végezte. 1915-ben érettségizett, melyet követően besorozták, az első világháborúban 1916 és 1918 között csapatszolgálatot teljesített. Először az orosz, később a román fronton harcolt, Erdélyben katonáskodott. A háborút követően életcéljának a természet és az állatvilág tanulmányozását tekintette, felsőfokú mezőgazdasági tanulmányokat folytatott 1919 és 1923 között Münchenben, Stuttgartban, Cambridge-ben, Oxfordban.

img_2748.jpgSzéchenyi Zsigmond tárlója a kiállításon

1927 és 1964 között négy világrészen – Afrika, India, Alaszka, Európa – tett vadász- és gyűjtő utazásokat. 1924 és 1932 között a Somogy megyei Kőröshegyen gazdálkodott, erre az időre esett első afrikai állatgyűjtő és vadászexpedíciója. 1927 tavaszán Kőröshegyről indult első afrikai állatgyűjtő expedíciójára. 1927-től vadászott Egyiptomban, Líbiában, Szudánban, Kenyában, Tanganyikában és Ugandában. Csui! című első, 1930-ban megjelent könyve, mely afrikai élményeit rögzítette, nagy sikert aratott. 1935-ben alaszkai vadászatra indult, melynek útiélményeit az Alaszkában vadásztam című, 1937-ben megjelent könyvében rögzítette. 1937–1938-ban Indiában járt, itteni vadászélményeit az 1940-es Naharban publikálta. 1938-ban, Indiai útjáról visszatérve ismét Egyiptomban vadászott, mely útja a Két kecske című vadásznaplójához szolgált alapalanyul. 1939 és 1944 között apja Fejér megyei birtokán vadvédelmi és vadbiológiai problémákon dolgozott. Utazásai során szerzett trófeáit az Istenhegyi úti villájában helyezte el, a Nemzeti Múzeumnak is jelentős értéket ajándékozott, több “exotikus”, élő állatot adott át a Fővárosi Állatkertnek is.

Gróf Széchenyi Zsigmond vadász, útleíró (1929)

A negyvenes évek elején az Istenhegyi úti villáját a spanyol nagykövetségnek adta bérbe, és 1941-ben az Úri utcába költözött. Budapest ostromát szülei Úri utca 52. számú házában élte át. A második világháború alatt leégett budapesti villája, és megsemmisült trófeagyűjteménye. 1947-től vadászati felügyelőként dolgozott az Országos Erdészeti Központban. 1950-ben a Mezőgazdasági Múzeumban szakmuzeológus, de 1951-ben kitelepítették, Balatongyörökről járt be a Keszthelyi Helikon Könyvtárba mint „állományon kívüli segéderő”. Ekkor készítette vadászati szakbibliográfiáját is. 1960-ban Dénes István vezetésével hivatalos állami expedícióval járt Kelet-Afrikában, hogy az 1956-ban elpusztult, a Nemzeti Múzeumból a Természettudományi Múzeumba került Afrika-gyűjteményt pótolták. 1964-ben kilencedszer, egyben utoljára jutott el Afrikába. Útjára elkísérte második felesége, Hertelendy Margit, aki jelenleg is a hagyaték gondozója. Erről az útjáról írta utolsó könyvét Denaturált Afrika címmel.

Nevét kiadói következetesen Széchenyinek írták, noha maga Széchenyi Zsigmond a Széchényit szerette volna használni, a változtatást a Névtani Bizottság nem engedélyezte.

Életében tíz kötete jelent meg, művei másfélmillió példányban keltek el. Hazánk legsikeresebb és legolvasottabb vadászati íróját tisztelhetjük személyében. Útiélményeit megörökítő könyvei hat nyelven, számos kiadásban láttak napvilágot.

A kiállítás előreláthatóan 2018. szeptember végéig látogatható a nyári időszakban is.
Helyszín: VI. szint, a Kézirattár folyosója
Nyitvatartás: keddtől csütörtökig 10 és 17 óra között pénteken: 10–15 óráig.
Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

komment

Gróf Széchényi Viktor (1871, Budapest – 1945, Pozsony)

2018. szeptember 09. 08:23 - nemzetikonyvtar

A Széchényi család az egyik leghíresebb magyar történelmi család. Öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. A 2018 szeptember végéig látható kamarakiállításon olyan kuriózumok is helyet kaptak, amelyeket most láthat először a nagyközönség.

A tárlatunk a Kézirattár munkatársai által a 2018-as Múzeumok Éjszakájára készített kalandjáték, a Széchényi-kód részeként jött létre. A játék során a könyvtár épületében elhelyezett állomásokon a résztvevők kreatív és interaktív formában ismerkedhettek meg egy-egy családtaggal. A kiállítás ennek fényében nem a teljes család hagyatékát mutatja be, hanem a játékban szereplő családtagok válogatott anyagát.

Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, a zenész Széchényi, a lovas Széchényi után 3 részben mutattuk be Széchenyi Ödönt, most pedig Széchényi Viktor következik, aki IV. Károly koronázásakor Magyarország zászlóját vitte

Széchényi Viktor édesapja gróf Széchényi  Dénes, a sportlovas oktatás megújítója, édesanyja Hoyos Marietta grófnő. Gyermekkorát Pozsonyban és Somogyváron töltötte, de édesapja betegsége miatt a család sokat utazott.

Szülei nagy figyelmet fordítottak neveltetésére. Édesanyjától németül, édesapjától és testvéreitől magyar nyelven tanulta a szót, házi nevelőnőjével pedig franciául beszélgetett.  Katonai tanulmányait a morva-fehértemplomi lovassági hadapródiskolában végezte. 19 évesen a ceglédi 7-es huszárezredben szolgált, 1894-ben pedig már a bécsi lovastestőrségnél. Két évvel később Ottó főherceg kamarása. Bécsben jó kapcsolatokat alakított ki a helyi arisztokráciával és a politikusokkal, ennek köszönhetően ismerkedett meg az osztrák földművelésügyi miniszterrel, Johann von Lederbur-Wichelnnel, akinek lányát, Karolinát 1897-ben feleségül vette.

img_2750.jpgSzéchényi Viktor fotója a kiállításon

1902-ben leszerelését kérte, és 12 év katonai szolgálat után visszavonult sárpentelei birtokára gazdálkodni. Ekkor választották meg az Országos Tűzoltó Szövetség elnökévé, s ezt a tisztséget 1931-ig viselte. Hamarosan aktív politikai és közéleti szerepet vállalt. Elkötelezettsége az uralkodó iránt rendületlen volt. A nemzeti érdekeket szem előtt tartva deáki szellemű, kiegyezéspárti politikát folytatott. 1906-ban Fejér vármegye és Székesfehérvár alispánjává nevezték ki.  Főispánsága alatt jelentős erőfeszítéseket tett a megye egészségügyi fejlesztésére, így 1913-ra Székesfehérvár a tuberkulózis visszaszorítása érdekében létesített szanatóriummal gazdagodott.

Az első világháború kitörésekor – bár a főrendi ház tagjainak nem volt kötelességük hadba vonulni – önként jelentkezett katonai szolgálatra. Frontélményeiről naplót vezetett, melyben elsősorban feleségének, Lilinek kívánta dokumentálni az eseményeket. Megismerjük belőle nemcsak a háború mindennapjait, a katonai életet, de a szerető férjet és aggódó családapát is.  A frontszolgálat után 1915 áprilisától ismét a megye ügyeit intézte. 1916. december 30-án részt vett IV. Károly koronázási szertartásán, ahol ő vitte Magyarország zászlaját. 1917-ben, Tisza István kormányának bukását követően lemondott főispáni tisztségéről. Folytatta a hadiszolgálatot, annál is inkább, mert akkorra Zsigmond fia is bevonult, s hadnagyként szolgált a Vilmos-huszároknál.

img_2762.jpgKisfilm is látható a Széchényi családról a kiállításon

1902-ben, a nemzeti könyvtár alapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek keretében felavatott Széchényi Ferenc-szobor leleplezésére, valamint az előző évben Széchényi Pál földművelésügyi miniszter temetésekor Nagycenken összegyűlt családi találkozó érlelte meg benne egy Széchényi-monográfia megírásának gondolatát. A munkálatokkal Bártfai Szabó Lászlót bízta meg, aki 3 terjedelmes kötetben foglalta össze a család történetét. Viktor gróf maga is hozzájárult a monográfia teljességéhez, megírta a Töredékek a sárvár-felsővidéki gróf Széchényi nemzetség történelméből c. könyvét, melyben nemcsak a birtok- és családtörténetet vázolja, hanem a Széchényi-lakomák mintájára létrehozott, évente megrendezett családi találkozók jegyzőkönyveit is. Sajtó alá rendezte nagyapja, Lajos és két felesége levelezését, valamint a nemzetség arcképgyűjteményét. Az ősök tiszteletére kezdeményezte az elhalt családtagoknak a nagycenki mauzóleumba való áthelyezését és ott egy családi sírkert kialakítását. Büszke volt a származására, a nagy elődök emlékét élete végéig ápolta. Övéit tréfásan „Krumpli családnak” nevezte, s mikor az unokák megkérdezték, hogy miért éppen krumpli, ő azt felelte: Azért, mert a java a földben van!

020medeczvara.jpgGróf Széchényi Viktor (1871–1945) fényképalbuma utazásairól készült felvételekkel, 20. sz.

A háború után folytatta politikai pályáját, 1926-ban a Felsőház tagjaként ismét Fejér vármegye és Székesfehérvár főispánja lett. Tisztségétől 1939-ben vált meg. 1941-ben Budára költöztek, s a Völgy utcai villában írta meg élete történetét 70 év emlékei címen. Budapest ostromát feleségével a Várban rekedve, rokonoknál, az Úri utca 52-ben vészelte át, míg Zsigmond fia egy másik ház pincéjében.  A napi eseményekről, a fel-felröppenő hírekről és a „barlanglakók” megpróbáltatásairól naplójegyzeteiből értesülünk. 1945. április 19-én orosz fogságból szabadulva, sebesülten, betegen halt meg.

A kiállítás előreláthatóan 2018. szeptember végéig látogatható a nyári időszakban is.
Helyszín: VI. szint, a Kézirattár folyosója
Nyitvatartás: keddtől csütörtökig 10 és 17 óra között pénteken: 10–15 óráig.
Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

komment

Gróf Széchenyi Ödön, a „tűzpasa”

2018. szeptember 08. 07:57 - nemzetikonyvtar

A Széchényi család az egyik leghíresebb magyar történelmi család. Öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. A 2018 szeptember végéig látható kamarakiállításon olyan kuriózumok is helyet kaptak, amelyeket most láthat először a nagyközönség.

A tárlatunk a Kézirattár munkatársai által a 2018-as Múzeumok Éjszakájára készített kalandjáték, a Széchényi-kód részeként jött létre. A játék során a könyvtár épületében elhelyezett állomásokon a résztvevők kreatív és interaktív formában ismerkedhettek meg egy-egy családtaggal. A kiállítás ennek fényében nem a teljes család hagyatékát mutatja be, hanem a játékban szereplő családtagok válogatott anyagát.

Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, a zenész Széchényi és a lovas Széchényi után következzen Széchenyi Ödön bemutatásának harmadik része. Ödön, akit, miután itthon és Törökországban is megszervezte a tűzoltóságot, Japánba is meghívtak ugyanezzel a céllal.

Az ifjú Széchenyi Ödön életének meghatározó élménye volt az 1860. szeptember 2-án Nagycenken és Fertőszentmiklóson kitört két tűzeset, amikor személyes példát mutatva vett részt a mentésben. A korabeli újsághír szerint

„A nagy Széchényi Istvánnak egyik fia, Ödön [...] legott a szerencsétlenség színhelyére sietett, s a nemes szívű grófok elsők voltak az oltók között, magukat veszélynek téve ki úgy, hogy gróf Széchényi Ödön ruhája testén égni kezdett.”

1862-ben a 23 éves ifjút a Londonban megrendezett nemzetközi világkiállítás kormánybiztosának nevezték ki. Londoni tartózkodását felhasználva megismerkedett a világhírű helyi tűzoltó gárdával, és szolgálatra jelentkezett, hogy gyakorlati tűzoltói ismereteket szerezzen. Az angol tűzoltókapitány, Shaw Eyre Massey (1830–1908), akinek nevéhez fűződik a híres „bronz sisak" és a színházakban használt vasfüggöny bevezetése, a legnehezebb munkákat is elvégeztette vele. A gróf lelkesedésével és szeretetreméltó modorával megkedveltette magát, és önfeláldozó tevékenységével kivívta nemcsak a kapitány, hanem a tisztikar elismerését és megbecsülését is.

img_2847.jpg

A hazafelé vezető úton francia és német városokat látogatott meg, hogy az ottani tűzvédelem helyzetét tanulmányozza. Londoni tapasztalatait felhasználva kezdett hozzá a fővárosi tűzoltóság megszervezéséhez. Tervezetét 1862-ben megvitatásra adta közzé; 1863-ban személyesen kérte a tehetősebb emberek anyagi támogatását. Pénzgyűjtő körútján az akkor Pest-Budán tartózkodó világhírű írót, Alexandre Dumas-t is felkereste, aki 110 frankot adományozott, amit a gróf egy díszkard ajándékozásával viszonzott. 1865-ben kérvényt adott be a Kancelláriához. 1868-ban kézi tűzoltó készüléket mutatott be a közönségnek, melynek sikere hozzájárult ahhoz, hogy az emberek szimpátiáját megnyerje, az érdektelenséget legyőzze. Az 1869 októberében tartott közgyűlés kidolgozta a Tűzoltó Egylet alapszabályait, és a Londonban vásárolt tűzoltóautóval megkezdték a kiképzést. Az önkéntes tűzoltóság mellé Széchenyi fizetett, hivatásos tűzoltóság létrehozását indítványozta. 1870. február 1-jén felállt a 12 főből álló csapat, mely az Eskü téri őrségen megkezdte munkáját. Mindkét szervezetnek, az Önkéntes és a Hivatásos Tűzoltóságnak is gróf Széchenyi Ödön lett a főparancsnoka, és az 1870. december 5-én megalakított Magyar Országos Tűzoltó Szövetség is elnökévé választotta. Széchenyi mint főparancsnok szinte minden tűzesetnél személyesen jelen volt. 1871. november 14-én a király gróf Széchenyi Ödönt „a közérdekek előmozdítása, s különösen a tűzoltás körül tanúsított buzgó és sikeres tevékenysége elismeréséül [...] a Lipótrend lovagkeresztjével" tüntette ki. 

A török tűzoltóság megszervezése

A török szultán egy Konstantinápolyt ért jelentősebb tűzvész után a már világhírnevet szerzett Széchenyi Ödönt hívta meg diplomáciai úton a helyi tűzoltóság magyar mintára történő megszervezésére. Elfogadván a megtisztelő felkérést, 1874. október 12-én elindult Törökországba. Rendkívül nehéz körülmények között kezdte meg tevékenységét. Az egymást váltó török szultánok megbecsülték munkáját, több kitüntetést és magas katonai rangot kapott. 1878-ban Abdul Hamid szultán török császári ezredessé, 1880-ban pasává nevezte ki. Ez volt az első eset, amikor keresztény ember az iszlám vallásra való áttérés nélkül kapta meg ezt a rangot.

017toroktuzoltosag.jpgGróf Széchenyi Ödönt (1839–1922) felkérő irat a török tűzoltóság megszervezésére, 1874.

1892-ben harmincéves tűzoltói jubileuma nagy esemény volt, „Jangin pasa" vagyis a „Tűzpasa" jubileumáról nemcsak a törökországi, de a magyar és más országok napilapjai is megemlékeztek. 1899-ben a legnagyobb török kitüntetést, az Ozmanie-rend nagyszalagját adományozták számára. 1912-ben török császári táborszernagy lett. IV. Károly király 1918-ban a Vaskorona-rend I. osztályával tüntette ki. A háború befejezése és a török birodalom összeomlása után 1921-ben Széchenyi pasa vezetésével megkezdték az újjászervezett tűzoltóság felállítását. Élete végéig Törökországban maradt, de amikor tehette, hazalátogatott. 1922. március 24-én hunyt el Isztambulban, nyolcvankét éves korában. A város európai oldalán, a Feriköy keresztény temetőben helyezték örök nyugalomra katonai pompával második felesége mellé.

A kiállítás előreláthatóan 2018. szeptember végéig látogatható a nyári időszakban is.
Helyszín: VI. szint, a Kézirattár folyosója
Nyitvatartás: keddtől csütörtökig 10 és 17 óra között pénteken: 10–15 óráig.
Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

komment

Gróf Széchenyi Ödön, a dunai gőzhajós

2018. szeptember 07. 07:50 - nemzetikonyvtar

A Széchényi család az egyik leghíresebb magyar történelmi család. Öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. A 2018 szeptember végéig látható kamarakiállításon olyan kuriózumok is helyet kaptak, amelyeket most láthat először a nagyközönség.

A tárlatunk a Kézirattár munkatársai által a 2018-as Múzeumok Éjszakájára készített kalandjáték, a Széchényi-kód részeként jött létre. A játék során a könyvtár épületében elhelyezett állomásokon a résztvevők kreatív és interaktív formában ismerkedhettek meg egy-egy családtaggal. A kiállítás ennek fényében nem a teljes család hagyatékát mutatja be, hanem a játékban szereplő családtagok válogatott anyagát.

Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, a zenész Széchényi és a lovas Széchényi után következzen Széchenyi Ödön bemutatásának második része. Ödön – apjához, Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – számtalan korát megelőző újítást képzelt el Magyarországra.

A fiatal Széchenyi Ödön szeme előtt apja, Széchenyi István nagyszabású vízi tervei lebegtek: szabályozás, gőzhajózás, vízi közlekedés. Megfelelő gyakorlat elsajátítása érdekében önkéntes szolgálatot vállalt a Dunagőzhajózási Társaság hajóin, és hajóskapitányi oklevelet szerzett. Évekig készült föld- és vízrajzi tanulmányokkal régi terve, a Pesttől Párizsig tartó vízi út végighajózására. Az utat mindenki kivihetetlennek tartotta, ő azonban kitartott a terv mellett, az utazással be akarta bizonyítani, hogy az ország vízi úton összeköttetést teremthet a nyugattal.

A gróf naplója így tanúskodik az utazás motivációjáról és az előkészületekről: 

„Azon eszmétől áthatva, hogy boldogult atyám áldásdús nyomdokát követve csekély tehetségem szerint hazánk anyagi jólétét én is előmozdítsam, hogy hazánkat a legszélsőbb Nyugat-Európa államaival egy már létező ugyan, de alig vagy éppen nem ismert vízi út által összeköttetésbe hozzam. Egyszersmint pedig gazdászati iparunk roppant fejlődéséhez honi terményeink iránt a külföldön örömünkre nyilatkozó és naponként jobban növekvő kereséshez arányban álló közlekedési utat nyissak meg. E kitűzött nagy és szent cél elérésére nem kímélve sem fáradságot sem költséget egyrészt, másrészt pedig nem törődve az annyi oldalról felém intézett visszariasztó ijesztgetésekkel rendíthetetlen elhatározással hozzáfogtam még a jövő leplében elburkolt, kétes kimenetelű utam előmunkálataihoz.” 

A Hableány nevű gőzhajót kifejezetten erre az útra építtette, magyar anyagokból, magyar iparosokkal és magyar munkásokkal. A hajó hossza 20 m, szélessége 2,33 m volt. Ő volt a hajóskapitány, a helyettese és kormányosa Follmann Alajos, legénysége 3 matróz: egy gépész, egy fűtő és egy szakács voltak.

img_2805.jpg

Tavaly volt 150 éve, hogy a 28 éves ifjú 1867. április 6-án indult az újpesti Téli Kikötőből, és 1867. május 18-án érkezett Párizsba, 43 nap után a Duna–Majna–Rajna–Szajna folyókon keresztül a párizsi világkiállításra. 

Az utazás megannyi kalandjából egy jellemző részlet a naplóból:

„Május 3-án este 7 órakor Frankfurtban kötöttünk ki, hol kis hajónkkal egyetemben általános csodálkozás és bámulat tárgyi lettünk.” 

Ugyanerről a Frankfurter Nachrichten 1867 május 5-i száma a következőket írja: 

„Mégegy kis gőzhajócska érkezett ide tegnap este a Dunán és a Majna-csatornán át. (…) A hajócska szalonja, amelyben a gróf az egész úton lakott, szerfölött ízlésesen van berendezve. Még az esti órákban is nagy embertömeg vonult a Leonhard-kapun át, hogy láthassa a parányi hajócskát. Sokáig kellett azonban keresniük, míg végre egy erősen a parthoz tapadó uszályhajó mögött felfedezték és annak a fedélzetéről a mélybe tekintve megcsodálták a gőzhajók Benjáminját."

img_2846.jpgGróf Széchenyi Ödön Hajós oklevelének részlete

Célba éréskor a hajó nagy feltűnést keltett a Szajnán: mindkét part megtelt emberekkel, a párizsiak csodájára jártak a magyar gróf gőzhajójának, „ezren és ezren akarták látni a csodát, mert magyar lobogóval a Szajnán még sohasem jelent meg magyar hajó.” Jules Verne fogadta elsőként – valószínűleg sohasem felejtette el ezt a találkozást, és később Széchenyi Ödönrõl mintázta meg dunai hajósa, Borus Demeter alakját. III. Napóleon francia császár is járt a Hableány fedélzetén. Széchenyi Ödön teljesítményét, egyedülálló, vakmerő vállalkozását a francia Becsületrenddel ismerte el a francia uralkodó, hajóját aranyéremmel jutalmazta a párizsi világkiállítás. A Szajna partján ma is látható az a kétnyelvű emléktábla, ahol Ödön 1867. május 18-án partra szállt.

Széchenyi Ödön emléktáblája a Szajna partján

Széchenyi Ödön miután itthon és Törökországban is megszervezte a tűzoltóságot, Japánba is meghívták ugyanezzel a céllal... Hamarosan folytatjuk a történetet.

A kiállítás előreláthatóan 2018. szeptember végéig látogatható a nyári időszakban is.
Helyszín: VI. szint, a Kézirattár folyosója
Nyitvatartás: keddtől csütörtökig 10 és 17 óra között pénteken: 10–15 óráig.
Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

komment

150 éve halt meg Szendrey Júlia

2018. szeptember 06. 09:23 - nemzetikonyvtar

Szendrey Júlia 1828. december 29-én Keszthelyen, az Újmajorban született, Szendrey Ignác – Festetics László uradalmi jószágigazgatója – és Gálovics Anna első gyermekeként. Az apa munkája miatt a család az 1830-as éveket a Festeticsekkel rokonságban álló Károlyi család birtokain töltötte. Júlia 1838-tól a közeli, mezőberényi, jó hírű Festetich Vincéné-féle leánynevelő intézetbe került, később, 1840 és 1844 között Pesten, Tänzer (Lejtei) Lilla intézetében tanult. Tanulmányai végeztével zongorázott, olvasott, tudott németül és franciául, ügyesen rajzolt, festett, kézimunkázott.

„Már élte tavaszán tisztában volt értéke felől, s egyet sem tartott méltónak magához emelni azok közül, kik házasulás vágyából feléje közeledtek”

Szana Tamás, Petőfiné Szendrey Julia élete, Petőfiné Szendrey Julia, Baditz Ottó [et al.] rajzaival, Budapest, Grill, 1891. 1-182., 17. – Törzsgyűjtemény

1846 szeptemberében Erdődön találkozott először Petőfi Sándorral, aki akkor már elismert költőként jelent meg a társaságban. Az ismeretségből Júlia bizonytalankodása, némi rosszindulatú pletykálkodás, Petőfi néhány egyéb szerelmi kalandja, valamint Szendrey Ignác határozott tiltása ellenére 1847. szeptember 8-án házasság lett.

Petőfi feleségeként Szendrey Júlia lehetőséget kapott arra, hogy bekapcsolódjon a pesti irodalmi és társadalmi életbe, egyúttal arra is, hogy saját jogon is az írói pályára lépjen. Petőfiné naplója címen, előzetes beharangozás után az Életképekben jelentette meg Jókai Mór Szendrey Júlia naplórészleteit.

Ebben az időszakban, nem utolsó sorban éppen Petőfi Sándor és Jókai Mór hathatós közreműködésével, már „beindul az irodalmi gépezet” : a folyamatos piaci megjelenés, mint az irodalom létformája, nemcsak állandó jelenlétet, hanem személyes, a magánéletet a közönség igényeinek kiszolgálására felhasználó megnyilvánulást is követelt. Ennek egyik lenyomata Szendrey Júlia naplórészleteinek és Petőfi Sándor Úti levelek című írásainak párhuzamos publikálása.

Nemzeti Könyvtárunk igen érdekes kéziratai közé tartozik Petőfi Sándornak Zoltán fiáról készült feljegyzése: „Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig”. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságából egy Zoltán nevű fiúgyermek született 1848. december 15-én, azaz a szabadságharc idején. Petőfi Sándornak, aki épp katonai szolgálatot teljesített, külön is gondoskodnia kellett családjáról, hogy őket biztonságba helyezze. A három oldalas írásban szó van Petőfi Sándor szüleiről, továbbá a költő és családja kapcsolatairól, melyek érdekes fényt vetnek a „szabadságharc költője” hétköznapjaira, emberi kapcsolataira is. Máris olvasom

A forradalom és a szabadságharc eseményei sokszorosan megterhelőek voltak Júlia számára. Továbbra is a nyilvánosság előtt élte életét és osztozott férjével a társadalmi szerepvállalásban: a Közlöny 1848. április 8-i számában megjelent a Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez című röpirata, Petőfi pedig olyan verseket publikált, mint a Feleségem és kardom (1848. április) Búcsú (ÉK 1848. nov. 5. 19. sz. 592-593), Hogy volna kedvem? (ÉK 1848. dec. 3. 23. sz 721.) Közben pedig férjből és feleségből szülővé váltak: gyermekük, Petőfi Zoltán 1848. december 15-én született; ám idillinek induló családi életüket a szabadságharc teljesen feldúlta. 1849. július 20-án találkoztak utoljára.

horva_t_a_rpa_dne_szendrey_ju_lia_gyermekeivel_fond_vii_143_4_oszk_ke_ziratta_r.jpgHorvát Árpádné Szendrey Júlia gyermekeivel (fénykép), fond VII/143., f. 4., OSZK, Kézirattár

Júlia megpróbálta felkutatni a férjét, majd kénytelen volt feladni a keresést és halottá nyilváníttatni Petőfit. 1850 július 21-én hozzáment Horvát Árpád, köztiszteletben álló egyetemi tanárhoz. Az új házasság menedéket nyújtott neki a rendőri zaklatásoktól, illetve biztosította az anyagi hátteret és a társadalmi státuszt fia felneveléséhez, emellett nem kellett hazaköltöznie vidékre, kiszakadnia a városi közegből. A korántsem boldog házasságból négy gyermek született, Horvát Attila (1851. szept. 6.) ifj. Horvát Árpád (1855. júl. 18.), Viola (1857. júl. 2., pár napos korában meghalt) és Ilona (1859. júl. 26.).

„Csakhogy e nő mint Szendrey Julia is jóval kiemelkedett társai közül és tulajdonságaiban, egyéniségében elfogulatlanul megfigyelve és megbirálva annyit s olyat nyujtott, hogy őt bizvást kiválóbb nő kitűnőségeink közé sorozhatjuk.”

Lauka Gusztáv, Petőfiné Szendrey Júlia (Részlet emlékjegyzeteimből), Otthon, 1875. máj. 2. évf. 8. sz., 113-121., 113.

Júlia kényszerű tettét a korabeli közvélemény mélységesen elítélte, majd részleges felmentést adott neki akkor, amikor a fiaihoz írt Három rózsabimbó című versének megjelentetésével visszatért az irodalomba. A költemény 1857. szeptember 27-én jelent meg a Vahot Imre által szerkesztett Napkelet c. folyóiratban. Szendrey Júlia műveihez készített külön feljegyzései tudatos költői pályára utalnak. Azzal, hogy az anyaságról szóló írással jelentkezett, megfelelt a kor nőírói számára támasztott kívánalmaknak.

szendrey_ju_lia_egy_soros_u_zenete_szendrey_ma_ria_nak_pest_1856_ma_rcius_11_fond_vii_157_1_oszk_ke_ziratta_r.jpgSzendrey Júlia egy soros üzenete Szendrey Máriának, Pest, 1856. március 11., fond VII/157., f. 1., p. 1., OSZK Kézirattár

Tehetségét Andersen-fordításai is igazolták, amelyek 1858-ban jelentek meg. A kötetet fiainak ajánlotta. Az 1860-as években elismert költőnő volt, önálló kötete azonban az Andersen-fordításokat leszámítva nem jelent meg. Írásait, verseit folyóiratokban és divatos, kimondottan nők számára készített kiadványokban – albumban, évkönyvben, naptárban, például a Kánya Emília  (a Monarchia első szerkesztőnője) által szerkesztett Magyar Nők Évkönyvében – publikálta.

Férje zaklatásai mellett lassan elhatalmasodó betegsége nehezítette meg utolsó éveit. 1867-ben végül elköltözött férjétől, és arra készült, hogy elválik tőle. Családja mellett Tóth József támogatta, ápolta, hátrahagyott iratainak gondozását is őrá bízta.

Szendrey Júlia 1868 szeptember 6-án halt meg, temetése szeptember 9-én volt. Eredeti sírján leánykori neve szerepelt, a Petőfi Társaság 1908-ban újratemettette, így ma közös koporsóban nyugszik Zoltán fiával, Petőfi szüleivel és öccsével a Kerepesi úti temetőben. Sírjára ez áll felvésve: Petőfiné, Szendrey Júlia 1830–1868 – születési dátumát tévesen adták meg.

Szendrey Júlia alakjához többnyire még ma is azok a sztereotípiák kapcsolódnak, amelyek a 19. század második felében született visszaemlékezések szövegében jelen voltak, és sokkal inkább Szendrey Júlia személyiségét igyekeznek értékelni velük, nem pedig az irodalmi munkásságát. Ennek oka egyfelől az, hogy már saját korában is szorosan összekapcsolódott magánélete a nyilvánosság előtt betöltött szerepeivel, másfelől pedig, hogy a halála után megjelenő szövegkiadások is ezt a nézőpontot erősítették.

szendrey_ju_lia_a_szerencse_tlen_narancsfa_csa_ko_1866_vii_130_ci_mlap.jpgSzendrey Júlia: A szerencsétlen narancsfa, Csákó, 1866. Ifj. Horvát Árpád másolata, Pest, 1873., fond VII/130., OSZK Kézirattár

Szendrey Júlia naplószövegeinek első olyan kiadása, amely eredeti kéziratokon alapult, 1930-ban jelent meg Mikes Lajos szerkesztésében. Szathmáry Éva 1999-ben a Ciceró kiadónál, a korábbit kiegészítő életrajz elhagyásával újra kiadta a naplót, Ajkay Alinka és Szentes Éva 2015-ben az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában található eredeti kéziratok alapján jelentették meg Szendrey Júlia naplóit „Naponként árvább” címmel, amelyben a korábbiakon túl három, még meg nem jelent rövidebb szöveget is közreadtak. Húgához írott leveleit pedig Családi levelek. Szendrey Júlia élete, pályája és levelezése Szendrey Máriával címen rendezte sajtó alá Ratzky Rita. Családtagjainak sorsáról Buza Péter könyvéből tájékozódhatunk, amely Bagolyröpte Pest felett: Szendrey Júlia nemzetsége címen jelent meg 2016-ban a Budapest Városvédő Egyesület kiadásában. Verseskötete várhatóan novemberben jelenik majd meg, Gyimesi Emese gondozásában a Kortárs kiadónál.

„Ma már Júlia megkövetelheti azt, a mit megkövetelhet minden ember, a kinek életét tulajdonába vette a nyilvánosság, hogy az igazságot tudják róla. Az igazság pedig csak akkor igazság, ha teljes és csonkítatlan.”

Herczeg Ferenc, Szendrey Júlia és a közvélemény, Petőfi almanach, szerk. Ferenczi Zoltán, Budapest, Petőfi-Ház Hölgybizottsága, 1909., 355-367., 357. Törzsgyűjtemény

Az Országos Széchényi Könyvtár az NKA támogatásával rendezvénysorozattal emlékezik meg Szendrey Júlia születésének 190. és halálának 150. évfordulójáról, amelynek részeként a MOME együttmüködésével kiállítás is nyílik a könyvtárban 2018. november 20-án.

források:

Patonai Anikó Ágnes
Szűts-Novák Rita

 

komment

Gróf Széchenyi Ödön (Pozsony, 1839 – Konstantinápoly, 1922)

2018. szeptember 05. 07:51 - nemzetikonyvtar

A Széchényi család az egyik leghíresebb magyar történelmi család. Öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. A 2018 szeptember végéig látható kamarakiállításon olyan kuriózumok is helyet kaptak, amelyeket most láthat először a nagyközönség.

A tárlatunk a Kézirattár munkatársai által a 2018-as Múzeumok Éjszakájára készített kalandjáték, a Széchényi-kód részeként jött létre. A játék során a könyvtár épületében elhelyezett állomásokon a résztvevők kreatív és interaktív formában ismerkedhettek meg egy-egy családtaggal. A kiállítás ennek fényében nem a teljes család hagyatékát mutatja be, hanem a játékban szereplő családtagok válogatott anyagát.

Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, a zenész Széchényi és a lovas Széchényi után következzen Ödön, aki apjához, Széchenyi Istvánhoz hasonlóan számtalan korát megelőző újítást képzelt el Magyarországra.

Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi Ödön 1839. december 14-én, Pozsonyban, Széchenyi István és Seilern Crescencia grófnő kisebbik fiaként látta meg a napvilágot. Fivérével, Bélával (1837–1918) Nagycenken töltötték gyermekéveiket és ifjúkorukat. Tanulmányait Sopronban és Nagycenken a szülői házban végezte. Kitűnően beszélt franciául, németül, angolul, olaszul, törökül, ismerte a latin és a görög nyelvet. Korán megmutatkozott kiváló műszaki érzéke és érdeklődése az újdonságok iránt, különösen a hajózás és a gépészet érdekelte.

Gróf Széchenyi Ödön, metsző: Pollák Zsigmond  Digitális Képarchívum

Számos kezdeményezés, újítás fűződik Széchenyi Ödön nevéhez. Sok egyesület, egylet és társulat vezetésében vállalt szerepet. Alapító tagja lett az Első Magyar Utazási Társaságnak. Nevéhez fűződik a Budapesti Hajós Egylet megalapítása, melyet még édesapja, Széchenyi István honosított meg hazánkban. Évekig készült föld- és vízrajzi tanulmányokkal régi tervének, a Pesttől Párizsig tartó vízi út végighajózásának megvalósítására. 1867. április 6-án indult Hableány nevű gőzösével Pestről, és 1867. május 18-án érkezett Párizsba, a Duna–Majna–Rajna–Szajna folyókon keresztül a párizsi világkiállításra. A Budai Népszínház támogatására alakult segélyező bizottmány elnöke volt. Kezdeményezte a Magyar Kereskedelmi és Iparegylet létrehozását. Az Országos Magyar Kertészeti Társulat megválasztotta az igazgató választmány egyik tagjává. 1867-ben részt vett a későbbi MÁVAG gyár alapjául szolgáló Magyar Svájci Gépgyár Rt. alapításában.

img_2845.jpgSzéchenyi Ödön tárlója a kiállításon

Széchenyi Ödön a Közmunkák Tanácsának tagjaként a főváros fejlesztése ügyében is munkálkodott. Az 1867-ben megrendezett párizsi világkiállításról hazatérve kérvénnyel fordult Buda székesfőváros tanácsához, melyben egy személy- és áruszállításra alkalmas „emelőgép”, egy „kötélvontatású hegyi vasút” megépítését javasolta a budai várhegy oldalában, mely „megkímél nemcsak fáradságot és időt, hanem a budai vár lakóinak és háztulajdonosainak csekély ár fizetése mellett a legnagyobb kényelmére válna”.

Amikor híre ment a gróf beadványának, sokan kinevették, mások azt mondták: ha az „emelőgép” fel is épül, bele nem ülnének, mert, akik beleülnek, azok biztosan ki fogják a nyakukat törni. „A Hon” című lap 1867. november 8-ai száma már írt a tervről, s arra hivatkozott, hogy a párizsi világkiállításon is működött egy ilyen gép, amely a közönséget gőzerővel a „roppant magas palota” tetejére emelte. 1868. május 25-ére elhárult az utolsó akadály is a budai gőzsikló megépítése elől, mivel Széchenyi megszerezte az összes szükséges támogatást. A gőzsikló az 1870. év elejére készült el. Addig, amíg a közforgalomba helyezésre a hatóság az engedélyt megadta, ingyen szállították le és fel az embereket, hogy „a veszélyesnek látszó úthoz hozzászoktassa őket”. A „Budai Hegypálya”, a Sikló ünnepélyes megnyitására 1870. március 2-án került sor, Európában másodikként. A Pesti Napló így méltatta: „A rajta való járás igen kellemes, éppen semmit sem ráz, a le vagy felmenetel egy perc műve.” A budai gőzsikló olyan nagy sikert aratott, hogy több helyen terveztek hasonlót építeni a budai hegyek oldalában, pl. a Tabán és a Svábhegy között, valamint a Döbrentei tér és a Citadella között, ezek megépítésére azonban a pénzhiány miatt nem került sor.

004budavarisiklo.jpgA budavári sikló (hegypálya) alapítását (1868) és gróf Széchényi Ödön érdemeinek elismerését tartalmazó irat, 1894.

1868-ban Széchenyi Ödön hozta létre az Első Magyar Szálloda Rt.-t, 1870-ben kapta meg a működési engedélyt a Fő utcai háromemeletes házából átalakított „Széchenyi” szálloda, majd egy év múlva már vendégeket fogadhatott a Duna-parton álló Grand Hotel Hungária is, ami akkor Európa egyik legjobban berendezett luxusszállodája volt. Kérvényt adott be „olcsó éji tanyák” felállításának engedélyezésére is a főváros tanácsához, ez a terv azonban pénzügyi akadályok miatt nem valósult meg.

Tervei között szerepelt egy folyami hajóút létesítése a Fekete-tenger és az Atlanti-óceán között, gőzkompjárat Buda és Pest között, országúti gőzmozdony-közlekedés, utcai hirdetőtáblák elhelyezése, a Gellért-hegy rendezése és Nemzeti Pantheon kialakítása, valamint magántávírdák felállítása. Széchenyinek kitűnő elgondolásai voltak, amelyek sokszor évtizedekkel megelőzték korát, kortársai azonban kevéssé méltányolták, megvalósíthatatlannak tartották azokat. Terveinek, elképzeléseinek nagy része évek, évtizedek múlva valósult meg, például 1874-ben a Fogaskerekű Vasút vagy 1911-ben a népszálló építése.

Széchenyi Ödön miután itthon és Törökországban is megszervezte a tűzoltóságot, Japánba is meghívtak ugyanezzel a céllal... Hamarosan folytatjuk a történetet.

A kiállítás előreláthatóan 2018. szeptember végéig látogatható a nyári időszakban is.
Helyszín: VI. szint, a Kézirattár folyosója
Nyitvatartás: keddtől csütörtökig 10 és 17 óra között pénteken: 10–15 óráig.
Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

komment

Gróf Széchényi Dénes (Sopronhorpács, 1828 – Gutenstein, 1892)

2018. szeptember 04. 08:03 - nemzetikonyvtar

A Széchényi család az egyik leghíresebb magyar történelmi család. Öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. A 2018 szeptember végéig látható kamarakiállításon olyan kuriózumok is helyet kaptak, amelyeket most láthat először a nagyközönség.

A tárlatunk a Kézirattár munkatársai által a 2018-as Múzeumok Éjszakájára készített kalandjáték, a Széchényi-kód részeként jött létre. A játék során a könyvtár épületében elhelyezett állomásokon a résztvevők kreatív és interaktív formában ismerkedhettek meg egy-egy családtaggal. A kiállítás ennek fényében nem a teljes család hagyatékát mutatja be, hanem a játékban szereplő családtagok válogatott anyagát.

Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, és a zenész Széchényi után következzen Széchényi Dénes, akinek már gyerekkorában is a lovaglás és a fogatok hajtása volt a legszebb elfoglaltsága.

Széchényi Dénes Széchényi Lajos és Wurmbrand Franciska fia, Széchényi Imre öccse, Széchenyi István unokaöccse. Édesapja főudvarmesteri feladata révén sokat forogtak a császári udvarban, játszótársa volt a későbbi Ferenc József és a későbbi uralkodó testvérei is. Vonzalma a lovakhoz, a fogathajtáshoz korán jelentkezett. Jogot végzett, ifjú éveiben katona volt, 21 évesen részt vett a szabadságharcban is, és mint tartalékos huszár főhadnagy szerelt le. Nagybátyja, Széchenyi István ezt írja róla szüleinek:

„Szeretnélek meggyőzni benneteket, hogy Dénesre büszkék lehettek, irigyellek benneteket, hogy ilyen fiatok van. Ő hazájának és nektek is csak örömöt és dicsőséget fog hozni! Ő közlegényként akar belépni, annak ellenére, hogy hadnagyként léphetnék be. … Egyelőre nálunk lakik, mintha saját gyerekünk lenne.”

szechenyi_denes_nemzetikonyvtar.pngSzéchényi Dénes fiával, Viktorral

A közügyekben állandóan tevékenyen részt vett, bár hivatalt nem vállalt. Kitűnő gazda és nagy sportember volt, kivételes tehetségű lovas és kocsihajtó. Egész életében szenvedélyesen foglalkoztatta a lovak képzése, idomítása. Rendkívüli humorérzéke és kiemelkedő rajztehetsége is volt, rajzai is elsősorban lovas témájúak. Boldog, szeretetteli családi életet élt feleségével, gróf Hoyos Mariettával(1838–1926), először a sopronhorpácsi kastélyban, majd Somogyváron. Fiaik: Géza, Lajos, Imre, Viktor. Boldogságára árnyékot csak türelemmel viselt betegsége vetett: 33 évesen erős derékfájdalmak támadták meg, ami enyhébben vagy erősebben egész életében kísérője maradt, ezután már alig-alig tudott lóra ülni.

img_2839.jpgSzéchényi Dénes tárlója

Széchényi Dénes megújította a lovaglás oktatását. Saját gyermekein kezdte, majd a pozsonyi nyilvános lovardában barátainak gyermekeit tanította, akikkel rendkívül látványos lovasbemutatókat is szervezett. Mindennek olyan visszhangja lett, hogy megkérték, módszerét írja le könyvben is. 1871-ben jelent meg Pesten magyar nyelven az „Adalékok a lovaglás tanításához” című, korszakalkotó újításokat bemutató könyve. 1872-ben ugyanezt a művet német nyelven Bécsben is kinyomtatták. A könyvében leírt két újdonsággal meghökkentette a korabeli lovaskultúrát. Az egyik, hogy a lovagolni kezdő ifjak a futószáron körben mozgó lovon labdát dobáljanak, amivel elérte, hogy a lovasok magabiztosan ültek a lovon és a kantárszárat később sem használták kapaszkodásra. A másik, hogy az akadály felett nem hátra kell hajolni – ahogy azt addig oktatták – hanem előre. A lovak kiképzésének általa kidolgozott módszere is újdonságnak számított. A bécsi olasz nagykövet gróf Széchényi Dénes könyvét elküldte Federico Caprillinek, aki új alapokra fektette a lovas ugrósportot azzal, hogy felső testével követte az ugró ló mozgását. Bebizonyosodott, hogy Caprilli ennek a könyvnek olvasásának hatására alakította ki új, az ugrósport megújulását hozó stílusát.

072jav.jpgGróf Széchényi Dénes rajzalbumából, 19. sz.

Széchényi Dénes találta ki a fogathajtók között használatos ú.n. Széchényi-szárat. Ez egy olyan hajtószár volt, amivel a keresztágakat lehetett beállítani, és a hajtó ennek az új szárnak a beillesztésével a lovakat egymástól függetlenül tudta irányítani.

1872-ben javaslatára megalapították a „Jól Idomított Használati Lovak Díjazására Alakult Társaságot”, és megrendezték a világ első díjugrató versenyét, amely a modern lovassport elindulásának egyik mérföldkövét jelentette.

A kiállítás előreláthatóan 2018. szeptember végéig látogatható a nyári időszakban is.
Helyszín: VI. szint, a Kézirattár folyosója
Nyitvatartás: keddtől csütörtökig 10 és 17 óra között pénteken: 10–15 óráig.
Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

komment