Az OSZK Híradó mint a nemzeti könyvtár történetének tükre: 2. rész

2019. május 16. 12:41 - nemzetikonyvtar

Online is elérhető az Elektronikus Periodika Archívumban az Országos Széchényi Könyvtár 44 évet megélt lapja, az 1958. május 10-én útjára indított OSZK Híradó.

Ehhez kapcsolódóan Az Országos Széchényi Könyvtár Híradójának története és repertóriuma, 1958–1974 című kötet (szerk. Horváth Viktor) a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható. Az „új nemzeti könyvtárral” kapcsolatos cikkekről 1974-ig a legjobb áttekintést e  repertórium 8. fejezete adja.

uj_olvasoterem_koltozes_nepszabadsag_1984_12_30_7.jpg

Költözik az Országos Széchényi Könyvtár. Kép a vári olvasóterem berendezéséről.
In. Népszabadság, 42. évf. 305. sz. (1984. december 30.). 7.

Tovább
komment

Az OSZK Híradó mint a nemzeti könyvtár történetének tükre: 1. rész

2019. május 15. 08:10 - nemzetikonyvtar

Online is elérhető az Elektronikus Periodika Archívumban az Országos Széchényi Könyvtár 44 évet megélt lapja, az 1958. május 10-én útjára indított OSZK Híradó. Ehhez kapcsolódóan Az Országos Széchényi Könyvtár Híradójának története és repertóriuma, 1958–1974 című kötet (szerk. Horváth Viktor) a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható.

majus_14_oszk_hirado.jpg

OSZK Híradó, 1977, 20. évfolyam, 9. szám. Címlap

Az első lapszám megjelenésének időzítése azzal volt kapcsolatos, hogy az 1956-os események után 1958 márciusában megkezdődött a könyvtár átszervezése, amivel együtt a Közalkalmazottak Szakszervezetének a könyvtárban működő alapszervezete is megújult. A szakszervezeti bizottság indította el a könyvtár belső tájékoztatóját, az új vezetés (és nem utolsósorban a pártszervezet) jóváhagyásával és támogatásával.

Tovább
komment

Az első magyar nyelvű nyomtatott orvosi könyv szerzője

2019. május 10. 09:00 - nemzetikonyvtar

370 évvel ezelőtt 1649. május 10-én Désen született Pápai-Páriz Ferenc orvos, korának kiemelkedő tudósa.

papai_pariz.jpg

Pápai Páriz Ferenc. Metszet, újságrészlet – Digitális Képarchívum (DKA-046555)

A nagy tekintélyű bázeli egyetemen avatták orvosdoktorrá. Nem sokkal azelőtt, hogy hazatért Erdélybe, 1675. március 15-én ugyanott tartotta meg latin nyelvű emlékbeszédét az egyetem tudós oktatójáról, Johannes Henricus Glaserus professzorról, aki az akkor tomboló pestisjárvány áldozata lett. Pápai-Páriznak ez a beszéde 1675-ben Bázelban nyomtatásban is megjelent.

„Tudományról beszélek, nem holmi férges agy kínos viszketegségéről; nem az elme éretlen s inkább idő előtt erőszakkal elvetélt, mint világra hozott szüleményéről; nem is a tudósocskáknak az atlaszi merész tettekkel hasztalanul vetélkedő hangoskodásáról: hanem arról a magasból, a világosság Atyjától kiáradó ösztönről, amely a nemes lelket az emberi sorsnál magasztosabb sugarával áthatja úgyannyira, hogy akiket megragad, azokat teljességgel hatalmába is keríti, és semmi hiányt sem ismer az ész tökéletes kincseiben.” 

Pápai Páriz Ferenc: A Glaserus-i Szent Hagyaték, [az előszót és a jegyzeteket írta Szigethy Gábor] Budapest: Magvető, 1982 (Gondolkodó magyarok) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Tovább
komment

Eötvös Loránd az OSZK-ban

2019. május 07. 15:57 - nemzetikonyvtar

Halála 100. évfordulója alkalmából

A 100 éve, 1919. április 8-án elhunyt Eötvös Loránd nemcsak a „fizika egyik fejedelme” és a klasszikus fizika egyik utolsó nagy alakja volt, hanem igazi természetszerető, sokoldalú ember, ki mint korának jeles hegymászója és a magyar turizmus egyik szervezője is kivívta kortársai tiszteletét.

kepkonyvtar_89798_107879.jpg

Eötvös Loránd. Fotó –Kézirattár Raktári jelzet: Arckép 833

Több mint 10 első mászását jegyezték föl róla a hegymászás szaklapjaiban, melyeket a Dolomitokban vitt véghez, kedves hegyivezetőjével, Michael Innerkoflerrel. Csúcs, hegymászó út, és nyereg is őrzi emlékét, mind a mai napig. S a világ hetedik turistaegyesületének, az 1873-ban alapított Magyarországi Kárpát Egyesület 1888-ban megalakuló Budapesti Osztályának, majd a Kárpát Egyesületből kiválva a Magyar Turista Egyesületnek is (1891) első elnöke volt. Dobogókőn az 1889-ben felavatott turistaházat róla nevezték el. Emellett a hegyek fotográfusa elismerő címet is kiérdemelte gyönyörű magashegyi képeivel.

kepkonyvtar_74691_90663.jpg

Üdvözlet a Dobogókőről. A dobogókői báró Eötvös Loránd menedékház (700 m) 1896–1905. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár Raktári jelzet: Klap.P19/5

1866-ban, 18. születésnapjára egy kéthónapos svájci utazást kapott ajándékba. Bejárta az Alpokat, megmászta a Monte Rosa Dufour-csúcsát is. Ezen útjáról naplót vezetett és levelezett édesapjával, Eötvös Józseffel. A Szent Bernát kolostorban (Hospice du Grand-Saint-Bernard) pedig beírta saját nevét a vendégkönyvbe, s megtalálta atyja nevét 1836-ból. Később Dél-Tirolba tett hasonló hegymászó utat, 1869-ben, megmászta a Grossglocknert és a Grosswenedigert is. Erről az útjáról is több értékes levele és feljegyzése maradt ránk.

De hogyan is került Eötvös Loránd az OSZK-ba?

Korai turista útjai után eredve egy egész kis krimibe illő történetbe akadt a jelen sorok írója. A nyomozás adatai és eredménye pedig a következő:
Eötvös Loránd és Eötvös József egymással folytatott levelezése elvesztek. Ennek történetét még Benedek Mihály, Eötvös József fiához írt leveleinek kiadásakor, 1988-ban foglalta össze:

„Érdekesen alakult az itt olvasható félszáz levél sorsa. Windisch Éva és Oltványi Ambrus közléséből a következő kép rajzolódik ki: 1929-ben Eötvös Loránd halálának tíz éves évfordulójára egy emlékkönyv készült. A munkálatok során Berzeviczy Albert és Fröhlich Izidor használta Eötvös József és Loránd leveleit, de azok szállítás közben a villamoson (!) elvesztek. Az 1930-ban megjelent emlékkönyvben néhány lapos ismertetés olvasható róluk, Fröhlich közli Loránd egy levelét [...] az eredeti példányok – úgy tűnt ezen balszerencsés villamosutazáson végképp elvesztek.” [...] 1982 szeptemberében váratlanul előkerült az a boríték, amely Eötvös József és Loránd eredeti leveleit tartalmazza. A híradás szerint valaki egy padláson lévő kofferben találta más iratokkal együtt, de a szóban forgó borítékon kívül minden mást elégetett. Újabb vándorút következett, míg a boríték – remélhetőleg végleg – biztos helyre: az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába került.”

Eötvös József levelei fiához, Eötvös Lorándhoz, összegyűjt., a szöveget gond. és a jegyzeteket írta Benedek Mihály, Budapest, Szépirodalmi, 1988. 123–124. – Törzsgyűjtemény 

A szóban forgó, valójában igen rongyos, vászonnal erősített papírboríték csakugyan megvan. Rajta a felirat:

[nagy betűkkel, vastagon, piros ceruzával]

„Eötvös levelei apjához és viszont.”

[alatta, fekete tintával]

„35 drb. levél br. Eötvös Lorándtól.

49 drb. levél br. Eötvös Józseftől.”

Eötvös levelei apjához és viszont.

Ezek után is némileg kérdéses maradt, hogy valójában mi veszett el és mi van meg, illetve került elő. Annyit szükséges lehet leszűrni mindebből, hogy – immár nevükön nevezve – az Akadémia akkori elnöke, Berzeviczy Albert és Eötvös Loránd tanítványa, majd utóda, Fröhlich Izidor kezén akarva-akaratanul eltűnt az a bizonyos „megsárgult, erős vászonboríték”, mely Eötvös József és Eötvös Loránd 1869 és 1871 közti levelezését tartalmazta, s mely boríték 1982-ben rejtélyes úton előkerült. Valójában egy gyenge, vászonszállal megerősített, igen rossz állapotban lévő nagyobbacska borítékról van szó.

Végül Eötvös Loránd 1866-os útjának összes levelét sikerült föllelnem, részben az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában, az 1995-ben – némiképp szintén rejtélyes forrásból – aukció útján szerzett 6 újabb levéllel együtt, nagyobbrészt pedig a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Országos Geofizikai Szakkönyvtárában.

A levelek előkerülésének teljes történetével együtt a leveleket, több más, az OSZK-ban található Eötvös-levéllel együtt külön kötetben közöltem.

Ezek között van az a levél is, amely a két Eötvös Szent Bernát Kolostorban lévő „találkozásáról” szól. Eötvös Loránd 1866. szeptember 17-én érkezik a kolostorba. Másnap írja be nevét a vendégkönyvbe, s találja meg ugyanott atyja, Eötvös József beírását 1836. augusztus 9-i dátummal. Apjának írt levelében minderről hosszan megemlékezik.

„18-án reggel az egyedül még itt tiszteletben tartott régi idegen könyvekben lapozgattam, s ott csakugyan megtaláltam nevedet 1836. aug. 9. dátummal. A kandalló tüze, a szomszéd templom orgonahangjai képzeletemet felizgatták, láttam, hogy írod a könyvbe nevedet; látom aztán az én még nedves  nevemet sárgán, s hozzá magamat ősz hajakkal, mindazt, mit addig tenni kötelességemnek tartom, s miből még semmit sem végeztem – elborzadtam; előttem mosolyogva Neilson állt: »You have cold we will eat something« – s újra az érzéki világ embere voltam; Faustot idézhettem: Die Tasse klingt, »die Erde hat mich wieder!«”

Faust szavaival, az idézet helyesen így lenne: „Die Träne quillt, …” „A könnyem hull, vagyok megint a földé.” Az eredeti szöveget az alkalomhoz alakítja, vagyis nála magyarul ez áll: a ’csésze cseng’…

Eötvös Loránd Eötvös Józsefhez. Sion, 1866. szeptember 19.

Kis Domokos Dániel: A csúcson. A hegyek szerelmese – Báró Eötvös Loránd. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 1998. 103–104.– Törzsgyűjtemény

Eötvös Loránd 1866-os Svájci útjának végeztével, Luzernből szeptember 25-én az utolsó atyjának küldött levelében utazásának legfőbb hasznaként azt tartja, hogy „tevékeny életre ébresztette”, majd így folytatja: 

„feléledve testben, lélekben érzek magamban erőt az élet fáradságaival szembe szállni – csaknem Faust szavai: »Ich fühle Muth mich in die Welt zu wagen; / der Erde Weh’ der Erde Glück zu tragen.«” [„Világba lépni kél bennem merészség, / s viselni már a Föld kínját s örvendezését”, Jékely Zoltán és Kálnoky László fordítása]

Luzern 1866. szeptember 25. – 22. levél – Kézirattár Levelestár. A levélben szereplő idézet: Goethe: Faust I. rész, Nacht.

Eötvös Loránd életútján végigtekintve megállapíthatjuk, hogy valóban beváltotta az atyai elvárást, s míg hajdanán arra a kérdésre, „Ki az az Eötvös Loránd?” – a válasz így hangzott: „Hát az Eötvös Pepi fia”, ma már inkább így hangzik a kérdés–felelet: „Ki is volt az az Eötvös József?” – Hát a nagy természettudós, Eötvös Loránd apja”.

Kis Domokos Dániel

 

komment

„A magyarok nem szívesen maradtak olyan városokban, amelyek oszmán közigazgatási központtá váltak”

2019. május 03. 12:43 - nemzetikonyvtar

Dávid Géza előadásával zárul az Orientalisták az OSZK-ban című sorozatunk negyedik évadja. A magyarországi török hódoltság népesedés-, gazdaság- és közigazgatás-történetének szakértője Pasák és bégek uralma alatt címmel tart előadást május 8-án. Az ELTE Török Filológiai Tanszékének oktatójával ennek kapcsán beszélgettünk.

david_geza.jpg

Dávid Géza turkológus, történész

A török hódoltság korát versek, filmek, és regények egész sora eleveníti fel a magyarok számára. Ezek szinte kivétel nélkül a magyar, erdélyi vagy Habsburg-oldalon fennmaradt szövegekből indulnak ki. Milyen török forrásokból ismerhetjük meg az igazi török hódoltságot?

Az Oszmán Birodalom bürokráciája a 16. században rendkívül hatékonyan működött. Számos nyilvántartást vezettek, a központban és a tartományokban egyaránt. A szultáni tanács rendeleteit magukban foglaló kötetek a legfelső döntéshozatalba engednek bepillantást. A szolgálati birtokok kiosztásához ismerni kellett a lakosság adózóképességét, ezért bizonyos időközökkel összeírták az egyes közigazgatási egységek férfi lakosságát és a várható bevételeket. Ezek a részletes szandzsákösszeírások szolgáltak alapul a javadalmak kiutalásához és személyre bontott nyilvántartásához. Külön iktatták a velük kapcsolatos menet közbeni változásokat és az első kiutaláshoz jutó katonákat. A keresztények által évente fizetendő állami adót rendszeresen vezetni kellett, hol névsorosan, hol településenként csak az adóalanyok számát feltüntetve. A kincstárnak megtartott jövedelmeket bérletbe adták: a napi forgalomról is készültek részletes kimutatások. A jogszolgáltatás jegyzőkönyvei a mindennapi életbe engednek betekintést. A felsorolt forrásfajtákból sajnos sok megsemmisült az idők során, így például a kádik tevékenységét rögzítő úgynevezett szidzsilekből csupán két kötet maradt fenn nálunk, azok sem magyarok lakta területekről. A 17. században az addig grafomán közigazgatás változtatott – számunkra – jó szokásán, jóval kevesebb és gondatlanabbul összeállított lista és lajstrom került ki az ügyosztályok keze alól, bár újabban ebből a korból is kerültek elő defterek. A szandzsákösszeírásokat azonban már csak új hódítások esetén fektették fel, a birtokok sorsának nyomon követésére is kevesebb figyelmet fordítottak. Ez komoly gondot jelent, amikor a hódoltság mérlegét szeretnénk megvonni. Természetesen a levéltári anyag forrásértéke változó, sokszor nehezen meghatározható, de folyamatosan szem előtt tartandó.

Tovább
komment

A láthatatlan Északi Géniusz

2019. április 09. 08:03 - nemzetikonyvtar

Interjú Tőzsér Árpád pozsonyi költővel A költészet napja alkalmából.

tozser_arpad.jpg

Tőzsér Árpád. A kép forrása: cultura.hu

 

„Péterfalát megnézd, a világ közepe. Lakói száz évekkel előtte odahagyák templomukat, csak azért, mert úgymond, egy aranyalma hullott az égből, s ahol leesett, ott forrás fakadt, s a jámborok mentek az aranyalma után, s a forrás köré települtek. Azóta a forrás, azaz ahogy ők hívják: az ivókút, számukra a világ közepe…”őrzi gondolatait az ivókút táblája szülőfalujában. Valóban ott van a világ közepe?

Tovább
komment

„A buddhizmus intézményesített önzés”

2019. március 12. 09:01 - nemzetikonyvtar

A buddhizmus kerül előtérbe az Orientalisták az OSZK-ban című sorozatunk soron következő előadásán, március 13-án. Wojtilla Gyula indológussal, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusával Buddháról beszélgettünk.

wojtillagyula.jpg

Wojtilla Gyula indológus, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa

Tovább
komment

Pillantás a Tabánra: az eltűnt Rácváros emlékezete nemzeti könyvtárunkból nézve

2019. március 07. 08:00 - nemzetikonyvtar

Egy kiállítás margójára

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában 2019. március 31-ig látható a Szerb székesegyház a Tabánban Az eltűnt Rácváros emlékezete című, magyar-szerb együttműködésben létrejött kiállítás. A tárlat a Budán a 17. századtól jelentős számban megtelepedett szerb ortodox népesség múltját és 1949-ben lebontott főtemplomának történetét, megmentett műtárgyait mutatja be a városrész 1820. századi történetébe ágyazva. A kiállítás záróeseményeire március utolsó hetében várják a látogatókat, ekkor mutatják be a tárlathoz készült katalógust is.

A kiállításhoz intézményünk ötven dokumentumot adott kölcsön: elsősorban a budai Egyetemi Nyomda cirill betűs, 19. század eleji nyomtatványait, de kéziratokat, térképeket, továbbá a Vujicsics család hagyatékából számos értékes iratot, fényképet is. Az Országos Széchényi Könyvtárat a sokrétű tárgyanyagon túl több, kevésbé nyilvánvaló személyes szál is fűzi ehhez a kiállításhoz, illetve a tabáni szerbek témájához.

08_rajic.jpg

Jovan Rajić (1726–1801). Különféle szláv népek, főképpen a bolgárok, a horvátok és a szerbek története, 2. rész, Buda, Egyetemi Nyomda, 1823. Címlapelőzéke: Josef Georg Mansfeld (1763–1818?) Dusán István király lovasportréja az illír földek címereivel [Bécs, 1794], rézmetszet– Törzsgyűjtemény

Tovább
komment

Az egyetlen haza az anyanyelv – Az anyanyelv nemzetközi napja

2019. február 21. 10:35 - nemzetikonyvtar

1999-ben Banglades javaslatára az UNESCO közgyűlése Az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította február 21-ikét. Az emléknap hátterében a bengáli nyelvi mozgalom egy tragikus eseménye áll. 1952-ben az akkor még Pakisztánhoz tartozó Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Ezt követően tiltakozások kezdődtek Dakkában. A rendőrség február 21-én összecsapott a tüntetés résztvevőivel, s ennek öt diák esett áldozatául.

30 éve, 1989-ben ezen a napon hunyt el az emigrációban Márai Sándor (szül. 1900. IV. 11.) író, költő. Összeállításunkban az anyanyelv jelentőségéről írt gondolatait idézzük naplóiból.

marai_sandor_belyeg_2000.jpg

Márai Sándor (bélyeg). Tervező Kass János – Digitális Képarchívum

A Föld, föld!… Emlékezések. (Toronto, 1972) az Egy polgár vallomásai című önéletrajzi ihletésű regénye folytatásának készült. Márai ebben a művében az 1944–1948 közötti időszakra emlékezik.

„Kosztolányi – mint Virág Benedek, mint minden magyar költő – tudta, hogy a szlávok és germánok között egyetlen igazi hazája van csak: a magyar nyelv. Minden más, minden időben ködös volt, imbolygó, változó: a határok, a népesség. A nyelv megmaradt, mint a gyémánt. És mindig újra köszörülni kellett, hogy szikrát vessen. Ezt csinálta Kosztolányi.”

„Kosztolányi, mint minden magyar író [...] úgy táplálta és fertőtlenítette a magyar nyelvet, mint egy járványorvos fertőzéses időben egy nagybeteget.”

„A tudat, hogy magyarnak lenni egyértelmű a magányossággal, hogy a magyar nyelv érthetetlen és rokontalan más nyelvűek számára, hogy az a sokféle fajtából kevert és mégis jellegzetesen „magyar” fenomén azok számára is idegen, akik közvetlen szomszédok és ezeréves sorsközösségben éltek a magyarsággal: ebben a tudatban volt valami dermesztő.”

„Egy nemzet soha nem kezdhet exodusba. […] Más az író, a nevelő helyzete. […] Az író, amikor elmegy hazulról, ennek az elhagyott népnek örökké számadással tartozik, mert csak azon a nyelven író, amelyen ez a nép beszél. Ha átlépi az országhatárt, nyomorék lesz…”

„Egy angol, francia, olasz vagy német nem tudja megérteni, mit jelent egy társtalan, magányos nép nyelvén írónak lenni a világban. […] Sehol nem várnak az emigránsra, legföllebb megtűrik.”

Az idézetek lelőhelyei: Márai Sándor: Föld, föld!..., Budapest: Helikon, 2006. 141., 142., 348., 393., 394. o.

Tovább
komment

„És majd e test elfelejt mindent”

2019. február 19. 19:00 - nemzetikonyvtar

Öt éve hunyt el Borbély Szilárd (szül. Fehérgyarmat, 1963. november 1.) József Attila-díjas magyar költő, író, irodalomtörténész, egyetemi oktató, az irodalomtudományok kandidátusa (1998).

Rövid összeállításunkban 1993-ban a debreceni Alföld című folyóiratban és önálló kötetben is megjelent Hosszú nap el című, nagy feltűnést keltett versét idézzük. A több mint ezersoros költeményt a korszak írói, költői nagyságai – Nádas Péter, Mészöly Miklós, Orbán Ottó, Balassa Péter, Esterházy Péter – korszakos jelentőségűnek nevezték.

„És majd e test elfelejt mindent És
e test majd elfeled, hogy félni, hogy
félnie kell más testek illatától
És elfelejt majd mind, de minden fájót
a bőrt, a húst, a csontokat, mindent
És tagjait És emlékezetében
nem marad semmi nyom, hogy rátalálni
hogy újrakezdeni valamiképpen
a húst, a vért, a szétmálló kővért
És mind, miért oly jó volt néhanap
e testek melegére vágyni, hogy
közöttük elvegyülni, jó lett volna
És elfeled majd, hogy bennük keresse
amit már elmulasztott, vissza többé
nem tér És elfelejt e test majdan
nevetni, hogy nem tudja majd, miért
miért a haj, a szőr, a körmök fénye
mért És miért e testek illanó
árnyéka, fűre, fára, kőre hullva
folyton, lehull e testről minden
árnyék És elfelejti majd azt, hogy
árnyékát is, hogy árnyékot vetett
e test, de rég volt És elfelejti majd
azt is, hogy emlék, hogy emlékezett
arcokra, hogy arcok közé vezették
arcok között, melyek magára hagyták” 

Borbély Szilárd Hosszú nap el. Részlet

Tovább
komment