Farkas Gábor Farkas művelődéstörténész, a Muzeális Könyvtári Dokumentumok Nyilvántartása-iroda vezetője a nemzeti könyvtár különgyűjteményein alapuló több évtizedes kutatások eredményeit gondolta újra a nagyközönségnek szóló sorozatában.
A Szent György napjától hetente kétszer, hétfőnként és péntekenként jelentkező tizenegy részes sorozatban egy-egy kincs és egy-egy értékes muzeális könyvtári dokumentum kerül a megszokottól különböző, színesebb megvilágításba. A történetek sok esetben bonyolult és az olvasó nyomozására váró összefüggései nem véletlenek. A nyomozáshoz adhatnak támpontokat a szövegbe ágyazott kapcsolatok (linkek).
A sorozat péntekenként megjelenő részei után egy-egy kérdést közlünk: minden héten egy – első ránézésre – csavaros történet kibogozását várjuk a kedves olvasótól.

Ulysse Aldrovandi itáliai természetbúvár szárnyas sárkánya. In. Historia serpentum et draconum, Bologna, 1640, p. 422. – University Libraties. the University of Oklahoma. Galileo's World

Nemcsak Ransanus látott sárkányfejeket Erdélyben. Egy évszázaddal később Jacques Bongars francia diplomata 1585-ös konstantinápolyi követjárása során sárkányfejekről számolt be, mikor Nagyenyedhez érkezett.

A 17. század második felében több képekkel díszített írás is megjelent magyarországi sárkányok – vagy annak tartott lények – maradványairól. Johannes Patersonius – más néven Hain János – porosz származású eperjesi katonaorvos a lipcsei akadémia folyóiratában publikálta rajzait azokról a csontokról, melyekről később kiderült, hogy egy barlangi medvéé.
Hain levelet írt 1671-ben Philipp Jakob Sachs boroszlói (ma: Wrocław) természettudósnak, aki a halála előtt még megjelentette folyóiratában az eperjesi kolléga fantasztikus beszámolóját:

A sikerre való tekintettel Hain lelkesen folytatta a kutatást és újabb tudósítását jelentették meg a lipcsei szaklapban:

D. Henrici Vollgnad: De Draconibus Carpathicis Et Transsylvanicis. In. Miscellanea Curiosa Medico-Physica Academiae Naturae Curiosorum, Sive Ephemeridum [...] Observatio CLXX. 1676. – Martin Luther Universität Halle-Wittenberg. Universitäts- und Landesbibliothek Sachsen-Anhalt

Csak sajnálhatjuk, hogy ambiciózus terve, a magyarországi ritkaságok és érdekességek megírása korai halála miatt nem teljesült, mivel néhány évvel később egyébként éppen egy sárkányvadászat alkalmával szerzett sebesülésébe hal bele. Jegyzeteit felhasználta Heinrich Vollgnad boroszlói orvos egy évvel későbbi cikkében, ami szintén a Kárpátokban és Erdélyben megbúvó sárkányokról szólt.

Farkas Gábor Farkas

Múlt heti rejtvényünk megfejtése:

III. Vlad havasalföldi fejedelmet sokan magával az ördöggel (románul dracul, régebben sárkányt és démont is jelentett) azonosították a kegyetlenkedései miatt. Román nevén Vlad Țepeș apja (II. Vlad, Vlad Dracul) tagja lett a mi Zsigmond királyunk által 1408-ban alapított Sárkány Lovagrendnek (Societas Draconistrarum) 1431-ben. 

Muzeális könyvtári dokumentumok az OSZK különgyűjteményeiből:

• Rerum Hungaricarum scriptores varii. Historici, geographici ex veteribus plerique, sed iam fugientibus editionibus revocati, quidam nunc primum editi, ... indices additi auctorum, quos illi citant, vocum minus frequentium et rerum memorabilium, Francofurti [Frankfurt], apud heredes Andreae Wecheli, Claudium Marnium et Ioan. Aubrium, M. DC. [1600.] – Régi Nyomtatványok Tára, RMK III. 943a
• A sárkányvár, vagy: Az óriáerejü fiunak és a sárkányok által elrabolt szép királyleánynak igen szép és mulattató története, Budapest, Rózsa K. és neje, 1891. – Plakát- és Kisnyomtatványtár, Pny 3.316
• Magyar dalok [zenemű kézirat]: [VI]. 1-től 500-ig: [1. A babiloniai Beél és Sárkány istenekrő.. stb.], összegyűjtötte Katona Géza – Zeneműtár, Ms. Mus. 4964
• Argonavtica / Ex conatibus Geographicis Abrah. Ortelij Antverp: [1:7 500 000]. Fekete-tenger vidéke, Mediterráneum (művelődéstörténeti térkép) [Antwerpen], [J. B. Vrients], [1609] (az Aranygyapjú és az azt őrző sárkány ábrázolásával) – Térképtár, TA 206/1 A-163

A sorozat további részei itt olvashatók: 1. rész; 3. rész

Farkas Gábor Farkas művelődéstörténész, a Muzeális Könyvtári Dokumentumok Nyilvántartása-iroda vezetője a nemzeti könyvtár különgyűjteményein alapuló több évtizedes kutatások eredményeit gondolta újra a nagyközönségnek szóló sorozatában.
A Szent György napjától hetente kétszer, hétfőnként és péntekenként jelentkező tizenegy részes sorozatban egy-egy kincs és egy-egy értékes muzeális könyvtári dokumentum kerül a megszokottól különböző, színesebb megvilágításba. A történetek sok esetben bonyolult és az olvasó nyomozására váró összefüggései nem véletlenek. A nyomozáshoz adhatnak támpontokat a szövegbe ágyazott kapcsolatok (linkek).
A sorozat péntekenként megjelenő részei után egy-egy kérdést közlünk: minden héten egy – első ránézésre – csavaros történet kibogozását várjuk a kedves olvasótól.

Petrus Ransanus itáliai humanista Mátyás és Beatrix előtt. In. Ransano, Pietro: Epitoma rerum Hungaricarum: Nápoly, 1490–1492 között. Cod. Lat. 249. – Kézirattár

Petrus Ransanus itáliai történetíró, domonkos szerzetes írta mindezeket Mátyás királynak ajánlott történeti munkájában. Thuróczy János királyi ítélőmester krónikája átdolgozásakor belekerültek Ransanus személyes történetei is a szövegébe. Ez az erdélyi részlet ennek kiváló példája. Nyilvánvalóan itt nem egy szimbolikus, mitikus, vagy mesebeli lényről van szó, hanem olyan ősleletről, ún. fosszíliáról, melyet a humanista egy sárkánytól származónak vélt.
A magyar fordítás jegyzete az utolsó jégkorszakban, nagyjából tízezer évvel ezelőtt kihalt barlangi medve (Ursus spelaeus) koponyájának tartja a Ransanus íróasztalán őrzött maradványt. Tény, hogy Erdély és Partium több barlangjában is találtak medvecsontokat már a 18–19. század folyamán. A Bihar megyei Mézged (ma: Meziad) cseppkőbarlang talán a leghíresebb a lelőhelyek közül, melynek részletes feltárását Schmidl Adolf, illetve Czárán Gyula barlangkutatóknak köszönhetjük.

A mézgedi barlang Erdélyben. Forrás: Indafotó

Úgy tűnik tehát, hogy Ransanus valamelyik leletgazdag barlangból előkerült medvekoponyát kaphatott ajándékba az erdélyiektől. Ám ezzel kapcsolatban – legfőképpen a pár évvel ezelőtt Erdélyből előkerült szenzációs őshüllőmaradványok miatt – érdemes lenne néhány kérdést megfogalmazni. Biztos, hogy csak barlangi medve koponyája lehetett ez a csont? Egy laikus számára – méretétől eltekintve (ami a hatalmas és a hatalmasabb szóval írható le) – a két medve, a kihalt barlangi- és a ma is élő barnamedve koponyája nem különbözik. Nincsen bennük semmi sárkányszerű. Viszont, ha valamelyik ragadozó őshüllő koponyáját vesszük kézbe, s hasonlítjuk össze bármelyik élő vagy kihalt medvekoponyával, szembeötlő lesz az eltérés. Tény, hogy rengeteg barlangi medvelelet bukkant fel az évszázadok során, melyről azt hitte a 15–18. század embere, hogy sárkányoktól származnak. Nyilvánvalóan több csont kerülhetett elő a tízezer évvel ezelőtt kipusztult barlangi medvéktől, mint a hatvanöt millió éve eltűnt őshüllőktől. De nem zárható ki az sem, hogy akadhatott közöttük olyan csont vagy koponya, ami nem barlangi medvéé volt és mégis sárkánymaradványoknak vélték a 18. század vége előtt. A barlangtan (szpeleológia) tudomány kialakulása előtt a barlangokra mint sárkányok és ördögök lakhelyére tekintett a tudós és a laikus egyaránt. Nem véletlen, hogy a legtöbb barlang neve így kapcsolatban állt valamilyen módon a sárkánnyal. A barlangokban talált csontok megmozgatták az emberek fantáziáját már a történelem előtti időkben.

A Barlangi medve csontváza a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban. Forrás: Wikipédia

Elképzelhető-e, hogy a barlangi medve koponyáját sárkányfejnek nézhették? Van erre is példa, Johann Friedrich Esper német természettudós és teológus ismeretlen négylábú állatok újonnan felfedezett kövületeiről írt könyvében sárkányként írt le kihalt állatokat 1774-ben. Néhány évtizeddel később Robert Townson angol természettudós magyarországi utazásai során felkereste a Liptószentmiklóstól délre fekvő Deménfalunál (ma: Demänová) található nevezetes jég- és cseppkőbarlangot. Ő már figyelmeztette az olvasót, hogy Buchholtz György késmárki polihisztor megállapításaival ellentétben ezek a csontok nem sárkányoktól, hanem barlangi-, illetve jegesmedvéktől származnak. Buchholtz több esetben küldött sárkánycsontokat Bél Mátyás történet- és földrajztudósnak, melyeket a környéken gyűjtött. Természetesen a 18. század első harmadában még senki számára sem volt világos, hogy ezek a fosszíliák milyen állatok maradványai lehettek, mivel Johann Christian Rosenmüller német orvos évtizedekkel később írta le tudományos alapossággal a már kihalt barlangi medvét. Townson 1794 után olvashatta el Rosenmüller Lipcsében megvédett disszertációját.

Farkas Gábor Farkas

Az e heti rejtvény kérdése: Hogyan kapcsolódik Drakula vajda a sárkányhoz?

A kérdésre kizárólag e-mailben kérjük a választ a farkas.gabor@oszk.hu e-mail címre.
Az nyeri meg a heti játékot, aki elsőként küldi be a minden tekintetben helyes megfejtést.
A helyes választ a következő heti hétfői posztunk végén tesszük közzé.
A könyvnyereményt postán juttatjuk el a nyerteshez.

A témához kapcsolódó muzeális könyvtári dokumentumok az OSZK különgyűjteményeiből:

• Ransano, Pietro: Epitoma rerum Hungaricarum: Nápoly, 1490–1492 között. Cod. Lat. 249. A kódex a Bibliotheca Corvina Digitalis honlapon.
• Ransano, Pietro: Epitome rerum ungaricarum velut per indices descripta, autore Petro Ranzano apud Matthiam regem olim triennium legato etc..., Viennae Austriae [Wien], excudebat Raphael Hofhalter, Anno M.D.LVIII. [1558.] – Régi Nyomtatványok Tára: RMK III. 448. Magyar nyelvű kiadása: Petrus Ransanus: A magyarok történetének rövid foglalata, ford., a bevezetőt és a jegyzeteket írta, közr. Blazovich László, Sz. Galántai Erzsébet, Budapest, Európa, 1985. – Régi Nyomtatványok Tára, S, 60: MB 102.345=60

A sorozat további részei itt olvashatók: 2. rész; 3. rész

Mint arról a hazai és külföldi sajtó részletesen beszámolt, 2014 őszén e sorok írója egy addig ismeretlen Mozart-kéziratra bukkant az OSZK zenei gyűjteményében. A zeneszerző talán legismertebb zongoraművének, a „török indulós” A-dúr szonátának (K. 331) mintegy felét tartalmazó kézirat a felfedezéséig egy kifejezetten az azonosítatlan töredékeket őrző mappában lapult a Zeneműtár raktárában. E mappa gondos átnézése során azonban egy sor további töredék is a kutatás látóterébe került, amelyek feldolgozásához csak lassacskán jutnak hozzá a könyvtár munkatársai.
Utóbbiak közül a legérdekesebb egy (a bal fölső sarokban szereplő felirat szerint) „Cigányos” (Czigeinerisch) zongoradarab kézirata, amely a sok javításból ítélve ugyancsak nem hivatásos kottamásoló munkája, hanem szerzőjének saját lejegyzése lehet.

„Cigányos” (Czigeinerisch) feliratú zongoradarab Joseph Haydn kottagyűjteményéből – Zeneműtár: Ms. mus. 15.802

Csakhogy a kézirat (a Mozart-kottához hasonlóan) nem azonosítja a komponistát: a jobb fölső sarok, ahová a név többnyire kerülni szokott, üresen maradt.
A bal alsó sarokban viszont tollal írott 210-es számot találunk, ráadásul a nagy Joseph Haydn segédjének jellegzetes kézírásával. Az ugyanezen segéd által összeállított (jelenleg a londoni British Libraryben őrzött) korabeli kottajegyzék szerint pedig a zeneszerző gyűjteményének 210. darabja egy „Cigányos zongorára” (Zigeinerische fürs Pianoforte) volt egy bizonyos „Graf Zizini” tollából.
De vajon ki lehetett ez a titokzatos „Zizini gróf”, aki olaszos hangzású neve dacára éppen magyaros–cigányos darabok komponálásával töltötte idejét? Bár első hallásra merésznek tűnhet az asszociáció, alighanem az egyik „Széchényi gróf” rejtőzik e furcsán torzult névalak mögött. A listát összeállító osztrák segéd ugyanis nyilván Haydn szóbeli diktálása nyomán kényszerült pótolni a kéziratról hiányzó nevet, a valószínűleg már maga a zeneszerző által sem tökéletesen kiejtett „Széchényi” szó magyar helyesírását illetően azonban teljesen tanácstalan lehetett. Ami végső soron cseppet sem meglepő, ha belegondolunk, hogy a „Széchényi” névben gyakorlatilag egyetlen olyan betű (illetve kettősbetű) sem szerepel, amelynek kiejtése egy német anyanyelvű beszélő számára magától értődött volna. Ennek megfelelően a korabeli német dokumentumokban a „Széchényi” forma legváltozatosabb torzulásaival találkozhatunk: Szecheni, Szechini, Zechiny, Szeczini, Zeczini, de még Sicziny írásmód is előfordul – amely utóbbi már nem is esik olyan távol a Haydn kottalistáján olvasott Zizini névalaktól.
Ha pedig a Haydn gyűjteményében fennmaradt kotta szerzője valóban az egyik „Széchényi gróf”, a család tagjai közül a legkézenfekvőbb jelölt egyértelműen Széchényi Lajos (1781–1855) lehet.

Széchényi Lajos portréja a „Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Lajos és nejei Clam-Gallas Lujza és Wurmbrand Françoise grófnők levelezése 1781–1873” kötetből. Összeáll. Széchényi Viktor – Törzsgyűjtemény

„A legnagyobb magyar”, Széchenyi István éppen tíz évvel idősebb bátyjának, Széchényi Lajosnak a zenei érdeklődése régóta ismert. Schubert két dalt is írt az ő szövegeire, amelyek a híres A halál és a lánykával közös füzetben jelentek meg 1821-ben. Emellett azonban a gróf maga is komponálgatott, minthogy pedig a „cigányos” zongoradarab kéziratában számos javítgatást is látunk, kézenfekvőnek tűnik, hogy e kéziratot nem annyira reprezentatív ajándékként, mint inkább tanulmányi darabként adhatta át Haydnnak egy személyes találkozás alkalmával. Széchényi Lajos talán a mester zeneszerzés-növendékéül szeretett volna szegődni, s szakmai felkészültségét próbálta demonstrálni e kézirattal? Ha így volt is, az idős Haydnnak már aligha lehetett türelme egy csaknem kezdő tanítványhoz, s a Czigeinerisch kottája talán csak egy egyszeri találkozás emlékeként maradt fenn személyes gyűjteményében.
A „Graf Zizini” utáni nyomozás azonban még egy csavart tartogatott. Amikor ugyanis sorra kézbe vettem az OSZK Zeneműtárában őrzött Széchényi Lajos-kottákat, a „3 Magyar Tántzok” címoldalán újra szemembe ötlött a jól ismert számozás: ezen a kottán (megint csak a bal alsó sarokban) 205-ös szám szerepel.

Széchényi Lajos „3 Magyar Tántzok” című művének kéziratos másolata Joseph Haydn kottagyűjteményéből – Zeneműtár: Ms. mus. IV. 2.025

Széchényi Lajos e darabja tehát egykor ugyancsak Haydn személyes kottagyűjteményéhez tartozott, s erre a tényre csupán a korabeli jegyzék (ismét csak meglehetősen pontatlan) leírása miatt nem derült fény korábban. Haydn segédje ugyanis a „3 Magyar Tántzok” címet afféle halandzsának tekintve inkább a német nyelvű „3 Ungarische Tänze” formát vette fel a zeneszerző kottajegyzékébe. Ráadásul ezúttal teljesen eltekintett a szerző feltüntetésétől is, pedig a címlap jobb oldalán apró betűvel, de világosan olvashatóan ott áll a név: „G. Széchényi Lajostúl”. A leírás e kétszeres elferdítése pedig több mint két évszázadon át elrejtette ezt a tételt a kutatók szeme elől, akik a „3 Ungarische Tänze” című, ismeretlen szerzőjű kottát egészen mostanáig elveszettnek hitték – hiszen az valójában Széchényi Lajos neve alatt szerepelt a Zeneműtár katalógusában, ráadásul a Haydn segédje által kiagyalt német helyett eredeti magyar címével.
Utóbbi felfedezés mindenesetre megerősíteni látszik a „Zizini gróf” személyazonosságára vonatkozó korábbi feltevésünket. Hiszen ha a Haydn segédjének listáján 205-ös szám alatt szereplő (a jegyzékbe a komponista neve nélkül és félrevezető német címmel felvett) „3 Magyar Tántzok” kézirat valójában Széchényi Lajos szerzeményét tartalmazza, akkor az ugyanezen jegyzékben alig néhány sorral lejjebb, 210-es tételként felbukkanó, „Graf Zizini”-nek tulajdonított „cigányos” darab annál nagyobb valószínűséggel lehet ugyancsak „gróf Széchényi” szerzeménye. Abban pedig talán a sors különös kegyét láthatjuk, hogy e két kézirat Haydn kottatárából – jókora történelmi kerülővel – végül az egykoron éppen szerzőjük édesapja, Széchényi Ferenc által alapított Országos Széchényi Könyvtárba került, s ott érték meg mostani újrafelfedezésüket.

Mikusi Balázs (Zeneműtár)

A jelenlegi járvány rámutat, milyen fontos szerepet tölt be a zene mint eszköz a közösségek fenntartásában, illetve a közösségi érzés felkeltésében. A lezárt Olaszország példájára szerte Európában elterjedtek az erkélykoncertek, profi és amatőr muzsikusok osztják meg az interneten otthoni felvételeiket, így segítve az embereket ‒ és önmagukat ‒ abban, hogy megküzdjenek az elszigeteltséggel. Másfelől a legújabb zenei műfaj, a karanténdal egyben azt is példázza, hogy a nagyobb járványok magára a zenére, a művészetre is megtermékenyítő hatással lehetnek. 

Guyot Marchant: Haláltánc. A négy muzsikus, 1486. Forrás: Guy Marchant: La Danse macabre. Paris, 1486. Fig.en reg. folio a III: Les squelettes musiciens. Illustration numérisée d'après le microfilm R 1760. Paris. BnF (Réserve des Livres rares et précieux). Cote: Res Ye 189/Microfilm R 1760 ‒ Francia Nemzeti Könyvtár

A sok tízmillió emberéletet követelő, nagy középkori pestisjárvány nyomán, a 14. század második felében terjedtek el a haláltánc képzőművészeti, irodalmi ábrázolásai. Az élőket sírba vivő, zenélő csontvázak már az ősnyomtatványok korszakában, a 15. század végén feltűnnek, elsőként Guyot Marchant Danse macabre-illusztrációinak 1486-os kiadásában, majd a 16. század első felében többek közt ifj. Hans Holbein Totentanz címen ismertté vált fametszetsorozatán (1538). A különböző rangú és korú személyeket, társadalmi típusokat felvonultató haláltánc-ábrázolások allegorikusan a halál sajátos demokratizmusára utalnak, mely szerint a halálban minden ember egyenlő. A téma legkorábbi zenei feldolgozása, amely összekapcsolható a tánccal, August Nörminger 1598-as tabulatúrás könyvében található. A haláltánc mint a megelevenedett csontvázak éjféli mulatsága azonban 19. századi hagyomány: fő inspirációs forrása Goethe Totentanz című, először 1815-ben megjelent költeménye, amely Liszt Ferenc Haláltáncának (1849) is egyik, irodalmi ihletője. A francia szimbolista költő, Henri Cazalis Égalité-Fraternité (Egyenlőség-Testvériség) című, tematikailag rokon versén alapul Camille Saint-Saëns híres Danse macabre című szimfonikus költeménye (1874), amelyet most elsősorban érdekes magyar vonatkozásai miatt ajánlunk az olvasó figyelmébe. 

Camille Saint-Saëns (1835‒1921). Forrás: Filharmónia Magyarország 

Cazalis költeménye éjféltől hajnalhasadtáig tartó, groteszk temetői bált idéz meg, és Goethe Totentanzához hasonlóan táncdallamokat játszó hegedűsként jeleníti meg a halált. Saint-Saëns 1872-ben a teljes, hét versszakból álló verset megzenésítette énekhangra és zongorára. E dal két évvel később komponált zenekari változatának partitúrája elé azonban csak a mű első két strófáját, harmadik és hetedik versszakának két-két első sorát tartalmazó részletét írta mottóként, amely id. Ábrányi Kornél egykorú, meglehetősen szabad fordításában így hangzik: 

A Danse macabre egyike volt annak a négy szimfonikus költeménynek, amelyeket Saint-Saëns az 1870-es években mestere és barátja, Liszt Ferenc példájára komponált, ezzel meghonosítva Franciaországban a Liszt által teremtett új műfajt. A mű első előadására 1875. január 24-én került sor a párizsi Châtelet Színházban Édouard Colonne vezényletével. A Franciaországon kívüli első európai bemutatót Budapesten tartották. A Vasárnapi Ujság szerint nagy hatása volt a mesterien hangszerelt, „phantastikus és bizarr” zeneműnek, amelyet Erkel Sándor vezényletével 1876. november 8-án mutatott be a Filharmóniai Társaság zenekara a Vigadóban. A mű rövidesen Liszt Ferenc briliáns zongoraátiratában is felcsendült: 1877. január 22-én a mester kedvenc női tanítványa, Sophie Menter ‒ az átírt darab ajánlásának címzettje ‒ játszotta a Zeneakadémián. Az átiratot Liszt még a szimfonikus költemény budapesti premierje előtt készítette, és 1876. október 2-án a következő, kedvesen szerény sorok kíséretében küldte el „drága barátjának”:  

Saint-Saëns saját párizsi kiadójánál, a Durand & Schœnewerknél jelentette meg a Liszt-átiratot, amelyet nagyra értékelt, mint olyan remekművet, amely technikailag nem túlságosan nehéz. Az átirat nagyban elősegítette a kompozíció terjesztését, amely az 1890-es évek elejéig igen népszerű volt Magyarországon. 

Saint-Saëns Haláltáncának Liszt által készített zongoraátirata, kottacímlap ‒ Zeneműtár

Emlékezetes epizód volt a Danse macabre hazai előadás-történetében, amikor a művet ‒ háromféle változatban ‒ maga a szerző vezényelte, illetve játszotta Budapesten és Pozsonyban. Saint-Saëns egyik nagy európai hangversenykörútja keretében, Erkel Sándor és Liszt Ferenc meghívására látogatott el hazánkba 1879 tavaszán. Március 5-én a Vigadó nagytermében rendezett, nagy érdeklődést kiváltó filharmóniai koncerten dirigálta Haláltáncát olyan átütő sikerrel, hogy meg kellett ismételni. Két nappal később ugyanezen a helyszínen, az Országos Nőképző Egylet táncmulatsággal egybekötött művészestélyén egy különleges, zongorára és két hegedűre átírt változatban hangzott el a mű: a zongoravirtuózként is ünnepelt francia muzsikusnak id. és ifj. Joseph Hellmesberger bécsi hegedűművészek voltak a partnerei. Végül március 9-én, Pozsonyban Saint-Saëns a Liszt-féle zongoraátiratot adta elő egy jótékonysági hangversenyen, amelyet a Hummel-emlékmű javára rendeztek, ismét szép sikert aratva. 

Camille Saint-Saëns: Danse macabre. Előadja Jean-François Zygel Les Clefs de l'orchestre nevű zenekara a Francia Rádió filharmonikus zenekarával.

Illyés Boglárka (Zeneműtár) 

Pilinszky János Harmadnapon című kötete 1959-ben jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál. Címadó verse a magyar költészet talán legismertebb, de mindenképpen legerősebb darabja a húsvét köréből.  

A kötet megjelenésének körülményeiről Domokos Mátyás Leletmentés (1996) című kötetében olvashatunk. A jeles irodalomkritikus ezekben az években a Szépirodalmi Kiadó lektora volt, egészen közelről lehetett tanúja annak, hogyan bolyongott egy-egy szerző a kultúrpolitika átláthatatlan labirintusaiban, míg végül a döntéshozók személyes kegyként, esetleg a hosszú elhallgattatások utáni jóvátételként vagy éppen saját, kisszerű politikai hasznuk reményében hozzájárultak egy-egy művének kiadásához, ilyen-olyan eszközökkel jelezvén azért azt is, ha a munka nem tartozott a „fősodorba”. Pilinszky Harmadnaponja esetében például – Domokos megírja – kritérium volt a kis példányszám. A könyv ezer példányban jött ki, a boltokba kerülése után néhány nappal már csak tízszeres áron lehetett hozzájutni az Ecserin. Továbbá előírták, hogy a könyv borítója, tipográfiai megjelenése sem lehet szép. 

Pilinszky János: Harmadnapon. Versek, Budapest, Szépirodalmi, 1959. – Törzsgyűjtemény 

A kiadás megjelenésének kulcsszereplője Király István irodalomtörténész, kultúrpolitikus, aki nem a szerkesztőség tagja, hiszen a végső kérdések nem itt dőlnek el, hanem a pártvezetés köreiben. Megismervén a kéziratot határozott elvárása volt, hogy Pilinszkynek kell még írnia egy-két olyan verset a kötetbe, amelyek úgymond felhőtlenebb, derűsebb világot festenek, mint a költő sajátja. A történés ma már alig felfogható tébolyt és hazugságvilágot sejtet; Pilinszky megírja a Harmadnapont, ami a saját világában a végtelen vigasztalás és fény – no de az ‘50-es évek Magyarországán? És ezt a verset Király elfogadja/elfogadtatja mint a derűsebb világlátás dokumentumát! – A kötet pedig megjelenik 1959-ben. 

Domokos már 1948 őszén, az Eötvös Collegiumban összeakad Királlyal. Az OSZK Történeti Interjúk Tára őrzi azt az életútinterjút (az első évtizedeket tárgyaló felvételeken a kérdező feledhetetlen kollégánk, Lakatos András), amelyben elmeséli, hogy írt egy dolgozatot Királyhoz – az örök téma: Kölcsey vs. Berzsenyi –, amit Király, egy kezdő diák szemináriumi dolgozatát, magából kikelve lobogtatott egy pártvezetői értekezleten mint a harmadikutasok kiirthatatlan hatásának dokumentumát. Hogy Domokos Mátyásban mély nyomot hagyott ez az első találkozás, egészen biztos. Ám ez nem akadályozta abban, hogy saját etikai normáinak és igényességének megfelelve az egész személyiségről beszéljen, az „idioszinkráziás” (idézet Domokostól) kultúrpolitikus bűneiről és erényeiről egyaránt igyekezzék számot adni. 

Az interjú itt közölt részlete nagyon fontos elemekkel gazdagítja a Harmadnapon kiadásának a Leletmentésben megírt históriáját, különösen Király István ellentmondásos szerepét illetően. 

Domokos Mátyás visszaemlékezése Pilinszky Harmadnapon című kötetének megjelenéséről. Az interjú 1993-ban készült. Kérdező: Lakatos András – Történeti Interjúk Tára 

Földesi Ferenc filológus / Különgyűjtemények 

Bulyovszky Gyula szerint a leginkább más műnembe tartozó műfajokkal (dal, szónoki beszéd, elégia, románc, ballada, eposz) körülírható dráma léte a közönségre gyakorolt hatása miatt  egyértelműen „nyeremény” a magyar színjátszás számára. (Budapesti Hírlap, 1860. márc. 31., 76. sz., 891.)

Jókai Mór: A szigetvári vértanuk, eredeti szomorújáték négy felvonásban. Bemutató: Nemzeti Színház, 1860. márc. 29. A dráma részlete, Zrínyiék esküje – Színháztörténeti Tár

Ha a műben sem drámai cselekmény, sem valódi tragikus hős nincsen, mi okozhatta ezt az (egyébként átmeneti) óriási sikert a nézők körében? Elsősorban a hazafias téma, és a „sorok között olvasás”, lehetősége: a színház közönségének valamennyi tagja pontosan ismerte az eredeti történeti eseményt, amely során a Habsburg udvar cserben hagyta a várvédőket. Ez a hiátus valószínűleg sokkal erőteljesebb utalásnak bizonyult, mintha akárcsak egy rövid párbeszéd erejéig bekerült volna a drámába.
A Hölgyfutár kritikusa szerint a darab hőse nem is valamelyik szereplő, hanem a hazáért való mártírhalál vállalásának eszméje.

A közönség – valószínűleg teljes joggal – a saját kora aktualitásaira való utalásként értelmezte a témát, a szereplők dilemmáit és a színpadról elhangzó, hazaszeretetre buzdító költői monológokat.

A siker másik oka a közönség alapvető rokonszenvén túl a színészek játéka lehetett. Alapvetően valamennyi bíráló dicséri a színészeket, különösen Laborfalvi Rózát.

Laborfalvi Róza. Portré körülötte 8 álló, egészalakos szerepkép. A legfelső középső szerepkép: Laborfalvi Róza mint Anna A szigetvári vértanúk című darabban, Nemzeti Színház, Pest, Deutsch testvérek 1863 – Színháztörténeti Tár. Magyar Digitális Képkönyvtár

Az ebben az összefüggésben negatív kritikaként értelmezhető leírás az első előadás gyengeségeit sorolja fel, ám emellett konkrét tanácsokkal látja el mind a színészeket, mind pedig a rendezésért felelő személyeket, kiemelve, hogy mindezen hibák előfordulása törvényszerű, ha ennyire kevés időt szánnak egy ilyen darab megtanulására és színpadra vitelére.

Azzal az állítással szemben, amely szerint „a kiállítás fényes, a rendezés pontos volt”, (Hölgyfutár, 1860. márc. 31., 11. évf. 39., 312.) a leglesújtóbb vélemény éppen a színpadi látványt és a színpadtechnikát éri, a komolynak szánt jelenetek így ugyanis bohózatba illően komikussá válnak.

A felemás és ellentmondásos ítéleteket generáló színházi előadás mellett azonban Jókai egy másik utat is talált a közönséghez azzal, hogy a darabot jelentősebb változtatás nélkül hagyva, 1860-ban több színművel együtt megjelentetve, félig teljesítette a Pesti Napló XX jelű kritikusának azon kérését, hogy „e költőileg szép művét átdolgozva nyomtatás alá bocsássa, hogy szépségeiben a nagyobb közönség is gyönyörködhessék,” (1860. máj. 22.)

Patonai Anikó Ágnes

A blogbejegyzés első része.

Napjainkban az információáramlás leginkább a digitális térben történik – különösen most, amikor a világot lebénító koronavírus-járvány miatt a személyes kapcsolattartás lehetőségei erősen korlátozottak.

Ma még természetesnek vesszük, hogy egy, az internet által biztosított felület elérhető, és onnan számunkra fontos adatokat, tényeket, ismereteket szerezhetünk. Megszoktuk, hogy az általunk keresett információ megszerzéséhez nem szükséges helyet változtatni. Az internet a legkomplexebb médium, amellyel az elmúlt száz évben találkoztak a közgyűjtemények. Az előző két évtizedben nagyon sok értékes tartalom csak online formában jelent meg, archiválás nélkül. Mindnyájunk által akár a hétköznapok szintjén is tapasztalható tény, hogy a webes tartalmak a legtöbbször eltűnésre vannak ítélve.

Az Országos Széchényi Könyvtár már a kétezres évek elején felismerte, hogy nemcsak a magyar identitás szempontjából fontos dokumentumok megőrzésére van szükség, hanem az illékony online tartalmak mentésére is. 2020 márciusától az OSZK webarchívuma nyilvánosan is elérhetővé és interaktívvá vált.

A magyar weboldalak tömeges mentésének lehetőségét az Országos Széchényi Könyvtár informatikai fejlesztéséhez szükséges források biztosításáról szóló 1605/2016. (XI. 8.) kormányhatározat alapján kidolgozott Országos Könyvtári Rendszer (OKR) fejlesztési programja biztosítja.

A szelektív webarchiválás munkafolyamata

A nemzeti könyvtár webarchívuma azzal a céllal jött létre, hogy reprezentatív képet nyújtson az egy adott időszakban nyilvánosan elérhető, a magyar közönségnek szánt és a kulturális örökség részét képező online tartalomkínálatról, a hungaricumok körébe tartozó elektronikus anyagokról. A webarchiválási tesztprojekt keretében a nemzeti könyvtár 2019 végén már mintegy 250 ezer webhelyet, 35 terabájt összmennyiségű adatot mentett le. Az eltárolt fájlok és URL-címek száma megközelíti a 600 milliót. Ami az aktuális híreket illeti, az OSZK Webarchívuma február eleje óta heti rendszerességgel menti a koronavírus-járványról szóló magyar nyelvű híreket és információkat. Jelenleg már közel 90 forrás került begyűjtésre, köztük a nagyobb hazai és határon túli híroldalak témával foglalkozó cikkei, a kormányzat és más szervezetek, intézmények internetes tájékoztató anyagai, valamint az egészségügyi portálok egyes aloldalai.

Egy példa: A Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltárának archiválandó régi honlapja

A dokumentumok gyűjtése háromféleképpen történik: 1. a legfontosabb magyar webhelyekről válogatva, 2. a kiemelt eseményekhez kötődve, 3. általános jelleggel a magyar webtérről. A „webaratás” jelenleg azon szervereket érinti, ahonnan technikailag biztosítható a tartalom automatikus lementése, vagyis a gyűjtés során a könyvtár figyelembe veszi az adott webhely tulajdonosa által beállított korlátozásokat.

Az internetes tartalmak archiválásával kapcsolatban hazánkban egyelőre kevés a tapasztalat, ezért az OSZK webarchívuma egyben tudásbázisként is funkcionál. A nemrégiben megújult oldalon a webarchívum és a projekt bemutatása mellett külön érhetők el tartalmak a felhasználók, a tartalomgazdák, a téma iránt érdeklődő szakemberek és az újságírók számára. Egy űrlapot kitöltve bárki javasolhatja mindazon magyar webhelyek, online információforrások aratását, amelyeket érdemesnek tart hosszú távon is megőrizni.

Jókai Mór Szigetvári vértanúk című drámáját 1860. március 29-én mutatták be a Nemzeti Színházban. Az előadás előkészületeiről és Jókainé felépüléséről már korábban cikkeztek a lapok. A darabot nemcsak Jókai szerzői neve, és az azzal kapcsolatos kultusz adta el, hanem Laborfalvi Róza színészi teljesítménye, és a hazafias témaválasztás is.

Jókai Mór, fénykép, Ellinger Ede – Kézirattár. Magyar Digitális Képkönyvtár

Az egyetlen igazi pozitív bírálatot az Egressy Gábor Magyar Színházi Lapjában megjelenő kritika tartalmazza (1860. ápr. 7., 15. sz.). A szerző (aki valószínűleg maga Egressy volt), a dráma epikus voltát felemlegetve, és ezzel önmagának némileg ellentmondva megállapítja, hogy Jókai ezt a feladatot minden követelménynek megfelelve oldotta meg, a műben pedig felfedezni vélte a tragikum legszükségesebb elemét – a küzdést és szükségszerű összeütközést.
Ahogy az a Jókai-művekkel történni szokott, a kritikusok nagyobb része viszont azon a véleményen osztozott, hogy a darab nem felel meg a dráma kritériumainak, mert se tragikus hőse, se valódi konfliktusa, se drámai összeütközése és mindezek híján katarzisa sincsen. Ennek ellenére a szerzőtől megszokott és elvárt költői nyelv szépsége mégis értékessé teszi.
Egressyt kivéve minden kritikus egyetértett abban, hogy már a tárgyválasztás is rossz, a szigetvári hősök története nem alkalmas színpadi feldolgozásra. Sem az eszmén, sem a hősökön nem látható a fejlődés vagy változás nyoma, hiszen a szereplők mindegyike változatlan marad. Hasonlóképpen a cselekmény is statikus. A Divatcsarnok kritikusa szerint:

Jókai Mór A szigetvári vértanuk, színlap, Nemzeti Színház, 1860, március 29. – Színháztörténeti Tár, Magyar Digitális Képkönyvtár

Mindenekelőtt ott van Zrínyi maga, aki több okból sem lehet tragikus hős.

Vahot Imre véleménye szerint a szerző egyszerűen félt kihasználni a témában rejlő tragikum egyetlen lehetőségét, mégpedig azért, mert nem merte a Habsburgok felelősségét tematizálni.

Zrínyi helyett a tragikus hős lehetőségét látják a kritikusok Anna, Szelim, vagy éppen Szolimán alakjában, de hosszabb-rövidebb elemzések után végül egyiket sem találják alkalmasnak erre. Vahot sejtése szerint Jókai leginkább Anna alakját szándékozott feltüntetni tragikus hősként, egyrészt azért, hogy a Zrínyivel megoldhatatlan drámai küzdelmet pótolja, másrészt azért, hogy Laborfalvi Rózának „csattanós bravour-szerepet írjon”. (Ibid.)
A műről nyilatkozó kritikusok nagyobb része a hibák felsorolása mellett leginkább a zsenikultusz jegyében osztozik az előadást örömmel fogadó nézők lelkesedésében.
A Hölgyfutár kritikusa szerint kár is lenne Jókai darabján számon kérni „azon mértéket, melyet a műbírók Shakespeare lángelméjü műveiből vontak el”. (1860. márc. 31., 11. évf. 39., 311.) Sőt, nála a drámai követelményeknek ellentmondó történet hősei nagyobb elismerést aratnak, mint a klasszikus tragédiák önmagukkal küzdő szereplői: „Ez alakokat, mely jól esik látni! Mind hősek és férfiak.” (Ibid.)
Hasonlóan vélekedik a Divatcsarnok bírálója is:

A blogbejegyzés második része.

Patonai Anikó Ágnes

A századfordulón, mely a modern művészetek és irodalom bontakozásának időszaka, a szépirodalmi szövegeket és bírálatokat rendszeresebben közlő ismert enciklopédikus lapok (Vasárnapi Újság, A Hét) és hírlapok (Pesti Napló) mellett megjelentek az első olyan kísérletek, amelyek kizárólag modern irodalmi és művészet(elméleti)i szövegeket kínáltak az olvasóknak. Osvát Ernő és Fenyő Miksa még a Nyugat megalapítása előtt több orgánummal kísérletezett ennek jegyében: előbb a társadalmi és művészeti fórumnak egyaránt számító Magyar Géniuszt kívánták haladó irodalmi lappá alakítani, majd 1905-ben ugyanezzel a célkitűzéssel alapították meg a mindössze tizenegy számot megélt Figyelőt, helyet adva a pályakezdő Ady Endrének, Kosztolányi Dezsőnek, Szini Gyulának, Biró Lajosnak és Kaffka Margitnak. Itt jelentek meg Kosztolányi első versei, melyekre a szerkesztők felfigyeltek, s így az 1908-ban induló Nyugatban magától értetődő volt a jelenléte.

Kosztolányi Dezső (Budapest, 1910 körül) – Színháztörténeti Tár: Ltsz. KA 7006/2 (heliogravür példány)

Addig azonban Kosztolányi számos fórummal kísérletezett. Az unokatestvérével, Brenner Józseffel – aki később Csáth Gézaként a modern novellisztika megkerülhetetlen szerzője lett – közösen szerkesztett Előre című lapot több követte a sorban: a Budapesti Naplóban, a Szeged és Vidékében, a Bácskai Hírlapban és a Tűzben, A Hétben és a Budapesti Naplóban is jelentek meg művei. A gazdag verstermést összegyűjtve, Ady Új versek kötetét követően és a Nyugat indulása előtt, 1907 tavaszán a Pallas kiadó gondozásában került kiadásra a Négy fal között komoly visszhangot kiváltva. Számos mérvadó kritikus bírálta vagy méltatta Kosztolányi bemutatkozó kötetét, köztük Ady Endre, Kaffka Margit, Lukács György és Schöpflin Aladár is.

Kosztolányi Dezső: Négy fal között (címlap); [Budapest], a Pallas Részvénytársaság Nyomdája, 1907. – Törzsgyűjtemény

A százharminchárom költeményt tartalmazó kompozícióban szonettek, helyzetdalok, városi zsánerképek, alkalmi óda, ballada is előfordulnak, sőt egy hosszabb elbeszélő költemény is. A műfaji és tematikai sokszínűség egyaránt mutatja a fiatal szerző útkeresését és kísérletező attitűdjét. E művek – miként több kortárs kritikusa is figyelmeztet erre – esztéta költő munkái, s jól érződik az a költészeti tradíció, melyet Kosztolányi nemcsak ismert, hanem annak fogásait tudatosan használta is. Mintái és példaképei között többek hatása erőteljesebben felfedezhető: így a magyar elődökön, Komjáthy Jenőn, Reviczky Gyulán kívül Charles Baudelaire, José Maria de Heredia, Walt Whitman, Rainer Maria Rilke, Leconte de Lisle, akiknek műveiből számos műfordítást is közzétesz majd. A Négyesy László vezette stílusgyakorlati szemináriumokat látogató Kosztolányi birtokában volt tehát a formai és stilisztikai tudás minden szükséges kellékének, és talán emiatt sikerült is elkerülnie, amit sok kortársának nem: Ady hatása, epigonizmus nélkül bontakozott ki költészete.

A Négy fal között szerkezete fokozott tudatosságra vall: a vaskos, hozzávetőleg tíz ív terjedelmű kötet ciklusokba rendezett, melyek vezérelve tematikus: pl. A Budapesti-ciklusból a fővárost idézi meg, a Lámpavilágnál a gondolati líra darabjait gyűjti egybe, a Magyar szonetteket a hazai történelem kitüntetett pillanatai és személyiségei (Mohács, Szent László, Zrínyi, Mátyás) ihlette, s Pasztellek zömében felrajzolt hangulatskiccek.

A kötet verseihez Kürthy György öt olyan szecessziós grafikát is készített, melyek egyszerre ragadják meg a költemények egy-egy motívumát, és egyszerre ültetik át képi szöveggé a művek impresszionista hangoltságát.

Kosztolányi Dezső: Négy fal között (borító); [Budapest], a Pallas Részvénytársaság Nyomdája, 1907. – Törzsgyűjtemény

A kötet borítója – mely egyébként több színvariációban, pl., kék és bíbor változatban jelent meg –, a szecessziónak a növényi ornamentikát hasznosító változatát geometrizált formavilágúvá alakított válfajával és erőteljes színezetével magára vonja a figyelmet. Ezt a némileg túlrajzolt kompozíciót a belíveken található fekete-fehér grafikák nagyon decensen ellenpontozzák. Az impresszív grafikák pontosan tükrözik a költemények atmoszféráját és gondolatvilágát: az elkülönülést, magányt, bezárkózást és a szerző analitikus világlátását. A kötet kinyomtatásakor még csak huszonöt éves grafikus, Kürthy György már sikereket tudhat maga mögött az Európa-szerte híres és Magyarországon is nagy hatású müncheni élclap, a Fliegende Blätter közölte rajzait, ezzel egyidejűleg a Budapesti Napló müncheni tudósítója volt, valamint a Hevesi Sándor vezette modern színházi kísérletben, a Thália Társaság kötelékében színészettel is próbálkozott – igen nagy sikerrel.

Miként a kötet kései értelmezői és Kosztolányi monográfusai – Szegedy-Maszák Mihály, Arany Zsuzsanna, Veres András – felhívják erre a figyelmet, a Négy fal között az induló modernség egyik korai kötete, melyet csak Ady 1906-os Új versekje előzött meg, ám attól formai és modalitás szempontjából is jelentősen eltérő kompozícióval. Érezték ezt a kortársak és maga Ady Endre is, aki az első bírálatot írta publikációs fórumuk, a Budapesti Napló számára. Kritikájának lényege Kosztolányi „irodalmi író” mivoltának hangsúlyozása, melyben az esztéta költőt nem túl hízelgően Szász Károlyhoz hasonlította. Kosztolányira e bírálat mély hatást tett: elkedvetlenedését a barátaival, Juhász Gyulával és Babitscsal való levelezése is mutatja, és az 1929-es A Toll-vita is, melyben még ekkor is „viszontbírálta” az akkor már tíz éve halott Ady kötészetét.

A Négy fal között második, jelentősen átdolgozott kiadására 1917-ben került sor a Tevan kiadónál: a szerző harmincnégy költeményt kihagyott a kötetből, és a ciklusba rendezést is megszüntette. Az 1935-ös Összegyűjtött költeményeibe már csak tizenöt korai mű kerül be, noha a kötet motívumai átszövik az egész lírai életművet, egyes darabjai pedig újabb kompozíciókba kerültek bele.

Rózsafalvi Zsuzsanna, Kézirattár

A nemzeti könyvtár az aktuális évfordulókhoz, ünnepekhez kapcsolódó és az általános iskolai, valamint a középiskolai tananyag különböző tantárgyaihoz használható, naponta frissülő ismeretterjesztő tartalmakat tesz közzé közösségi felületein a következő hetekben.

Kedves Pedagógusok! Szeretettel ajánljuk figyelmükbe ezt a feladatcsokrot, melyet e-oktatáshoz vagy egyenként – akár házi feladat formájában is – tudnak használni tetszés szerint. A játék alapvetően a keresés örömére szeretné rávezetni a diákokat, melyhez az Országos Széchényi Könyvtár honlapjáról elérhető Részletező tematikus gyűjteményt használják. 

A különböző témák és nehézségi szintű kérdések felső tagozatos, valamint középiskolás tanulóknak szólnak. Leljék örömüket a kutatásban! 

1. Ugye, nem csak malmoztok? De mi is az a malmozás? Ki az a bravúros rímeiről ismert nyugatos költőnk, akitől az alábbi sorokat idézzük? Keresd a MEK-ben!

„Az időm azzal ölöm,
ezt a semmit őrölöm,
árva molnár, őrölöm
s lisztem nem bú, nem öröm,
színtelen köd, csunya lom,
fájó semmi: unalom.”

2. Hogyan folytatta Babits Mihály az alábbi gondolatot? Az idézet egy nekrológból származik, melyet egy nagy magyar nyugatos költő halálára írt az 1930-as évek közepén. Keresd a hanganyagot a Nyugat 100-honlapon!

„Az ember meghalt a mű él, szokták mondani, de ez nem egészen így van, a …………… is az ……………. Él.”

3. Hallgasd meg, vajon kiről szól Königsbergi-töredék címen emlegetett nyelvemlékünk! 

4. A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó Illyés Gyula elmondásában, miért volt ideális Babits számára az esztergomi kis présháza? Keresd a hanganyagot a Nyugat 100-honlapon!

Olvastál már ma verset? Mi illene a napodhoz?

5. A Lázár-térkép néven emlegetett első magyar nyomtatott térképen a Bakonyban három vár zászlója lobog. Mely várak ezek? Keresd nagyításban a térképről szóló honlapon!

6. Hány éves volt a nyugatos Lesznai Anna, amikor megtanult hímezni? Ha az életművére tekintünk, miért volt ez fontos a művésznő számára? Keresd a hangját a Nyugat 100-honlapon!

7. Levelében mit kért Márai Sándor a nevelt fiától, mikor adhatja ki a kéziratait? Keresd az író hangját a Nyugat 100-honlapon!

8. Lengyel Menyhért, a Nyugat egyik jelentős próza- és drámaírója milyen álnéven jelentette meg írásait a kassai lapokban? Keresd a hanganyagot a Nyugat 100-honlapon!

9. A corvinák között megtalálod a cinegéset? Igen, ahol a cinege épp bodobáccsal táplálkozik, mire a vörösbegy is megéhezett. Kinek készült eredetileg a kódex, s vajon miről szól? Nézd a virtuális corvinák gyűjtőoldalt a Corvina-könyvtár honlapon!

Írj pár soros szónoklatot az éhes vörösbegy nevében! Felolvasod nekünk?

10. Ha már szónoklat; az egyik honlapunkon meghallgathatod régi nyelvemlékeinket. Kinek szól a szöveg szerint a Halotti beszéd és könyörgés?

................................................mik vagyunk ..............................vagyunk.

A szövegben a malaszt szó is szerepel. Használjuk még ma ezt a kifejezést? Mit jelent?

11. A Magyar Panteon című Örkény-egypercesben kinek a kiállításán kaptak körbevezetést a diáklányok? Keresd a szöveget!

A mű szerzőjének otthonába is ellátogathatsz a róla szóló tematikus szolgáltatás segítségével, s az ott készült képeken két szobor fotóját is megtalálod. Gondolkodj csak el, találsz valami hasonlót a két szobor által ábrázolt személyek életútjában?

12. Idézz fel néhány, az összefogásra hívó érvet II. Lajos királyunk követének, Macedóniai Lászlónak a török fenyegetettség kapcsán mondott nürnbergi beszédéből! Keresd a Lázár-térképről szóló honlapon!

13. Hány fokos szögben szükséges elfordítani az ún. Lázár-térképet, a Tabula Hungariae-t, hogy a mai térképekhez hasonlóan értelmezhessük?

14. Kik azok az orientalisták, s mire való a nomád fejedelmi tükör? Youtube-csatornánkon az Orientalisták című rendezvénysorozatunk felvételei között megtalálod a választ.

15. Hogyan osztotta be életét az öregember? – A Mátyás királyról szóló népmeséink általában valami hasznos tanulságul szolgálnak, nem is igazán a gyermekeknek, sokkal inkább a fiatal felnőtteknek adnak útravalót. Ez a mese vajon milyen erény megvalósítására int? Keresd a hanganyagot!

Hát a corvinák díszes oldalain megláthatjuk-e „a király képét”?

A teszt innen letölthető és szabadon felhasználható.