„A hirtelen feltűnt s ép oly hirtelen letűnt üstökös csillagnak leáldozta utáni szereplése ez.”

2023. július 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

A 200 éve született Petőfi Sándor művei a zene tükrében. VI., befejező rész

A sorozatot lezáró írás a Petőfi „szellemének” szentelt zeneművek áttekintését tűzte ki céljául, ezúttal is – a művek számára való tekintettel – a teljesség igénye nélkül. A zeneszerzőket nem csupán Petőfi költészete ihlette meg, hanem a költő személye is. A kiadványok között találunk nem egy…

Tovább
komment

„Eleinte csak egypár szakaszból álló népies beszélyt akart belőle készíteni, s lassan-lassan egy nagy népmese kerekedett ki belőle”

2023. június 07. 06:00 - nemzetikonyvtar

A 200 éve született Petőfi Sándor művei a zene tükrében. V. rész

A címbeli idézet Gyulai Pál 1908-ban megjelent Petőfi Sándor és lyrai költészetünk című írásából való. A János vitéz című – Vahot Imre szavait idézve – „népies hősköltemény” készülő kiadásáról a Pesti Divatlap 1844. december 8-i száma tudósít: „A napokban Vörösmarty, Vachot Sándor s e lap…

Tovább
komment

„Remek népdalai még a pórnép ajkiról is szívrehatón zengenek szét.”

2023. május 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

A 200 éve született Petőfi Sándor művei a zene tükrében. IV. rész

Az idézet a Pesti Divatlap 1845. július 31-i számának Vidéki szemle című rovatában olvasható, melyben Cserháti Tóbiás a nagykőrösi eseményekről szóló beszámolója végén a költő védelmére kelt. (Pesti Divatlap, 1945. 18. sz.)Az útnak indított blogsorozat témája ezúttal a népdalként élő Petőfi-versek…

Tovább
komment

„Verseinek szerkezete azért oly kiváló, mert mondhatni: nem papírosra, hanem pódiumra születtek”

2023. április 26. 06:00 - nemzetikonyvtar

A 200 éve született Petőfi Sándor művei a zene tükrében. III. rész

A fenti idézet a Dalok Petőfi Sándor verseire című kiadványban olvasható, mely Farkas Ferenc szerkesztésében Illyés Gyula előszavával jelent meg (Budapest, EMB, 1972). Ez a megállapítás ismét megerősíti a már korábban tett észrevételeket, mi szerint: „Petőfi egymaga egy egész zeneirodalom…

Tovább
komment

„Talán egyetlen lírikusunk életműve sem támasztott oly intenzív visszhangot zeneművészetünkben, mint Petőfi költészete”

2023. április 05. 06:00 - nemzetikonyvtar

A 200 éve született Petőfi Sándor művei a zene tükrében. II. rész

Hogy mennyire igaz a Sonkoly István Megzenésített Petőfi-versek című tanulmányából vett idézet, azt az a Petőfi Album is bizonyítja, mely 1898-ban, a „Magyar nemzet újjászületése ötvenedik évfordulója alkalmából” jelent meg, Langer Viktor gyűjtésében és közreadásában. Végignézve a 100 éneket és dalt…

Tovább
komment
süti beállítások módosítása