„Amit a hontalan a hazába üzen”

Könyvborító részlet. Reményik Sándor összes verse. Kolozsvár, 2005. – Törzsgyűjtemény 

A trianoni döntés sokkhatását követő években az erdélyi magyar líra egyre erősödő többszólamú, de jól összehangzó kánonná alakult. A helikoni triász (Áprily Lajos, Tompa László, Reményik Sándor) fölülemelkedve a sorcsapáson a „Tetőn” mint „Magányos fenyő” megfogalmazta a megmaradás himnuszát.

„Nekünk csak ott szabad
Énekelni a tiltott éneket,
Ahol a szél szalad,
Ahol a zerge jár,
A völgyi köd felett.
Ahol a sziklafalnak füle nincs,
Csak visszhangja van, százezerszeres,
A kimondott szó: eltemetett kincs,
Titok, amelyet senki sem keres,
Nekünk csak ott szabad ...

És a dalnak a megszokott-simának
Ott a magasban örvénylése támad,
Soha nem hallott felséges zengése,
Könnyes és rettenetes üdesége:
"Isten, áldd meg a magyart!"

Nekünk csak ott szabad,
Ahol a zerge jár,
Ahol a szél szalad,
Ahol a sziklafalnak füle nincs,
S a kimondott szó kőbe hantolt kincs.

Nekünk csak ott szabad ...
Nekünk már az örök hóig kell menni,
Az Isten zsámolyáig,
Ha ezt a dalt akarjuk énekelni...”

Reményik Sándor: Himnusz a csúcsokon – részlet. Reményik Sándor összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az erdélyi magyarságban csak lassan tudatosodott, hogy hontalanná vált saját szülőföldjén. A triász tagjainak érzékeny lelki alkata nem bírta sokáig ezt a terhet: Áprily repatriált, Tompa begubózott székely magányába, Reményik belső vívódásai felemésztették idegrendszerét, amely végül korai halálához vezetett. A sors különös fintora, hogy Magyarországon született és halt is meg, pedig egész életét szeretett szülővárosában, Kolozsváron élte le. A köztes időszakot legtömörebben „Magyar miniatűr” című verse jellemzi:

Írok haza…

Ó, ezek az új magyar bélyegek!
Illesztgetem gondolattalanul
Egymás mellé, – s egyszer megdöbbenek
Széchenyi és Kossuth
Néznek itt is merőn farkasszemet
Örökkévalóság magyar egébe
Feltornyosult két óriási Hegy:
Ugye kibékültök e kis levélen?
Mert ez a levél…
Mert ez a levél haza – Cluj-ba – megy.

Reményik Sándor: Magyar miniatűr. Reményik Sándor összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ragaszkodását szülőhelyéhez a „Benéz a havas” című versében fogalmazta meg.

Benéz a havas kéken, Kolozsvárra.
A nagypiacról tisztán látható,
Amint a Monostor-utat bezárja.
Most úgy érzem: ott vége a világnak.
Azokra, kik rám túl a hegyen várnak,
Úgy gondolok, mint mesés más-világra.

Benéz a havas kéken, Kolozsvárra.
Öreg fején már megmozdult a hó,
Tövében vadul árad a Szamos,
A Szamos, ez az egyetlen folyó.
A Szamos, ez a megfordított Léthe...
Mondják, ki belekóstolt a vizébe,
Az felejteni nem tud sohasem.

Túl a gyalui havas hegyeken
Hiszen – kékek a budai hegyek,
Kékek, s lilák is tán, ha jő az alkony,
De nincsen mégsem olyan alkonyat
Sehol a földön, mint a Szamosparton.

S ez nem elég, hogy idehaza tartson?!

Reményik Sándor: Benéz a havas. Reményik Sándor összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

A transzilvanizmus eszméjét „Kiáltó szó”-val meghirdető Kós Károly felszólítására megkondultak a „régelsüllyedt ország” harangjai. Reményik 1925-ben megjelent kötetének címét így magyarázta:

„Rákosi Viktor „Elnémult harangjai”-t vettem elő sok esztendő múltán… Mi megértük a költő lázálomnak hitt látását százszorosan meghaladó valóságot. Transsylvania elsüllyedt és harangjai elnémultak. De a valóság kegyetlen regénye nem itt végződik. Isten különös kegyelméből, elváltozott, elfinomult, átszellemült hangon „Elnémult harangok” újra megszólaltak a mélyben. Azóta egyre szólnak. Atlantisz harangjai: gyászban győzelem.”

Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország,
Halljátok? Erdély harangoz a mélyben.
Elmerült székely faluk hangja szól
Halkan, halkan a tengerfenéken.
Magyar hajósok, hallgatózzatok,
Ha jártok ottfenn förgeteges éjben:
Erdély harangoz, harangoz a mélyben.

Reményik Sándor: Atlantisz harangoz Reményik Sándor összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Néhány évvel Reményik halála után, az újabb történelmi sorsforduló hosszan tartó zaja elnyomta a mélyből jövő harangszót. Több évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy hangja újra hallhatóvá váljon.

Elhallgatott: elmúlt a pillanat,
Melyben – a mélyből – hangja felszakadt.

A nagy Perc hulláma továbbfutott,
Akkor az Idővel találkozott.

Kihunyt a máglya. És jól tudta ő:
Az a tűz újból nem törhet elő.

Elhallgatott, – mert visszás valami:
Daltalan szívvel tovább dallani.

Elhallgatott, mert új parancsok jöttek,
Új rendelése az otthoni rögnek.


Elhallgatott s a röghöz visszatért,
Mint földmíves, – a harc ha véget ért.

A sors kiáltott: válasszatok hát:
A szülőföldet-e, vagy a hazát?

Ő túl régi s mai határokon:
Zászlót bontott egy magyar csillagon.

Hisz abban, ami örökkévaló,
Fegyverrel, csellel ki nem irtható.

Abban, mi bennünk oly magyar s oly mély,
Hogy idegen kéz odáig nem ér.

Nem a mi dolgunk igazságot tenni,
A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.

Elhallgatott, – mert vad tusák közül
Immáron Istenéhez menekül.

Vele köt este-reggel új kötést.
És rábízza az igazságtevést.

Reményik Sándor: „Mért hallgatott el Végvári?”. Reményik Sándor összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Elbe István