1894. június 25-én Fejérpataky László, a Széchényi Könyvtár igazgatója, a 2702-es tétellel lezárta a Kossuth-könyvtárról készült leltárjegyzékét. Azonban az örökhagyó végakarata szerint külön kezelt gyűjteményegység ma mégis 2825 tételt számlál. Természetesen megvan a magyarázata annak, hogy a Kossuth Lajos könyvtára cím alatt elkülönített gyűjteményt elődeink miért nem tekintették lezártnak, és miért növekedett az tovább az elmúlt 129 évben. Ennek a gyarapodásnak vannak kevésbé és erősen vitatható részei. Talán azoknak a tételeknek az utólagos gyarapítása a legelfogadhatóbb, amikor egy possessori bejegyzés, vagy egy Kossuthnak szóló dedikáció, esetleg egy megbízható személy által tett nyilatkozat bizonyítja, hogy az adott kötet Kossuthé volt, de valamilyen okból kifolyólag elkallódott és jóval később, már a tulajdonos halála után került csak elő. Erre különböző példákat találunk a Kossuth-gyűjteményben, akár ötvözve is a felsoroltakat. Mivel Kossuthnak számos kézjegye ismert, ezért éppen a possessori bejegyzések beazonosítása a legnehezebb feladat. Az alábbiakban olyan köteteket mutatunk be, amelyek nemcsak most nekünk, de már elődeinknek is okoztak némi fejtörést.
1958-ban, egy verőfényes tavaszi napon Kodály Zoltán két kis kötettel a hóna alatt sétált fel a Nemzeti Múzeum lépcsőin. A két francia nyelvű munkát a Széchényi Könyvtárnak kívánta ajándékozni, mivel bennük felfedezni vélte Kossuth Lajos kézjegyét, és feltételezhetően tudta, hogy e falak közt őrzik a nagy államférfi Torinóból hazahozott könyvtárát.
A fenti – enyhén kiszínezve előadott – rövid jelenet alapját egy köszönőlevél adja, amelyet Sebestyén Géza főigazgató-helyettes írt alá 1958. május 15-én.
Köszönőlevél Kodály Zoltánnak – OSZK Irattár 865-42-10/58.
A történetet tovább színesítené, ha tudhatnánk arról, miként jutott hozzá Kodály ezekhez a kötetekhez, de nagy valószínűséggel ez már örök rejtély marad. Ellenben az már tudható, hogy mi lett a kötetek további sorsa. Az egyértelműen kijelenthető, hogy a két kötet nem szerepelt a Fejérpataky-féle jegyzékben, tehát joggal feltételezhető, hogy meg sem fordultak a Via del Mille 22. szám alatt, Kossuth turini lakásában. A Széchényi Könyvtár gyarapítási osztálya az 1958-as „B” jelzésű növedéknaplójában május 20-i dátummal 4535 és 4536 lajstromszám alatt Kodály Zoltán ajándékaként bevételezte mindkét kötetet 100-100 forint becsült értékben. Elhelyezésére itt is a Kossuth-gyűjteményt irányozták elő. A növedéknaplóból az már nem derült ki, hogy a kötetek végül miért nem kerültek a Kossuth-gyűjteménybe, ahogy azt a főigazgató-helyettes Kodálynak megígérte. Csak az tűnhet kézenfekvő magyarázatnak, hogy könyvtáros elődeink az állományba vételt követően tüzetesebb vizsgálatnak vetették alá a kötetekben szereplő aláírásokat, és végül úgy dönthettek, hogy azok mégsem Kossuthtól származnak. Így a köteteket végül a törzsgyűjteménybe helyezték el, ugyanakkor a Racine-kötet Adréma-géppel sokszorosított katalóguscédulájának az alján megjegyzésként mégis feltüntették: Kossuth Lajos kézjegyével.
A történetnek ezzel még nincs vége, ugyanis két évre rá, 1960-ban a Széchényi Könyvtár könyvelosztó osztályáról (ahol kezdetben az államosításból bekerült könyveket, majd később a könyvtári rendszerben keletkezett fölöspéldányokat osztották szét az ország könyvtárai között) egy újabb, Kossuth kézjegyével ellátott kötet került be az OSZK állományába a növedéknapló tanúsága szerint (B 9848/1960). Bár a naplóban ennél a kötetnél is megjegyezték, hogy „Kossuth dedikáció”, de azt mégsem a Kossuth-könyvtárban, hanem a Kodály-ajándékokhoz hasonlóan a törzsgyűjteményben helyezték el. Viszont később – feltételezhetően az 1965-ös revíziót követően – mégiscsak áttették a Kossuth-gyűjteménybe.
Oeuvres completes de Voltaire. Tom 1. Paris, 1867. Címlap. Kossuth kvt. 2720. – Törzsgyűjtemény
Így már teljes a bizonytalanság, hogy a névbejegyzés valóban Kossuth kézjegye-e vagy sem? Az egyértelműen megállapítható, hogy mindhárom bejegyzés ugyanattól a kéztől származik, még ha tulajdonosa a Voltaire-kötet címlapján egy kicsit cifrázta is nevének végét. Mindhárom kötetet Párizsban adták ki, és ráadásul a Racine- és a Voltaire-kötet még kötésbeli hasonlóságot is mutat. Bár 7 év különbséggel jelentek meg, de ugyanaz a barna keménytáblás félbőrkötés található rajtuk, és valószínűsíthető, hogy tulajdonosuk így vette meg, vagy köttette be ezeket a könyveket. A harmadik könyv kötéstáblája eltérő és sokkal viseltesebb, mint az előző kettőé. Alkalmasint tulajdonosuk, „egy bizonyos Kossuth Lajos” egy párizsi könyvkereskedésben vásárolhatta mindhárom kötetet. Kossuth 1859-ben ugyan többször megfordult Franciaországban, bár erősen kétséges, hogy könyvkereskedések kínálatába merült volna azokban a napokban, amikor intenzív diplomáciai tárgyalásokat folytatott (ráadásul a három könyvből kettő még meg sem jelent akkor). Ugyanakkor fiai tanulmányaik során hosszabb időt is töltöttek Párizsban. A kézírás is fiatalos lendületre utal, ezért erős gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a könyvek eredeti tulajdonosa nem az apa, hanem a fia, Kossuth Lajos Tivadar (Tódor) volt.
Kossuth könyvtárában található néhány tankönyv és egyéb kiadvány, amelyek eredetileg Kossuth fiainak tulajdonában voltak, így megtalálható Kossuth Ferenc és Kossuth Lajos Tivadar saját kezű névaláírása is. Egy 1862-ben, a Ligur-tengerpart vasútvonaláról kiadott olasz nyelvű füzet borítóján jól olvasható a kisebbik fiú, Kossuth Lajos Tivadar névaláírása.
Kossuth Lajos Tivadar kézjegye. In: Strada ferrata del litorale ligure, Torino, 1862. Borító – Kossuth-kvt. 2250
Az aláírás feltűnő és mindent eldöntő jellegzetessége, hogy a fiatalabb Kossuth-fiú a névben szereplő második „s” betűt nyújtja meg, ellentétben a fent bemutatott három francia kiadványban szereplő possessori bejegyzéssel, amelynél minden esetben az első „s” betűnél látjuk ugyanezt. A két kézírás egyéb vonása (például a „K” betű vonalvezetése) is egyértelművé teszi, hogy a rejtélyes bejegyzések nem Kossuth kisebbik fiától származnak.
Azzal, hogy az ifjú Kossuth Lajost mint lehetséges possessort elvetettük, még nem kerültünk közelebb annak kiderítéséhez, hogy kié lehet a rejtélyes Kossuth Lajos névbejegyzés. Azonban a Kossuth-könyvtár tartogat még meglepetéseket. Az már a bevezetőben kiderült, hogy könyvtáros elődeink nem tartották messzemenően tiszteletben az „ereklye-könyvtár érinthetetlenségét”, és bizonyos esetekben utólag is gyarapították azt. Azt senki nem vonta kétségbe, hogy Kossuthnak, az emigrációs éveit megelőzően, tehát 1849 augusztusa előtt is volt magánkönyvtára. Ennek sorsáról szinte semmit sem tudunk, ezért sem meglepő, ha néha magánszemélyeknél, antikváriumokban vagy aukciókon fel-felbukkan egy Kossuth possessori bejegyzést tartalmazó kötet, és mint a fenti példa mutatja, ezek néha az OSZK-ban landolnak. Ilyen egy 1799-ben kiadott német regény, amelynek címlapján a név mellett ráadásul az „1840”-es évszám is szerepel. Ugyanennek a kötetnek az egyik előzéklapján szintén ott a kézírás, amely bizonyos elemeiben hasonlít a három francia kötetben találhatókra. De ez vajon valóban a 38 éves Kossuth Lajos kézírása?
Eliza oder das Weib, wie es seyn sollte [by Wilhelmine Wobeser], Wien und Prag, 1799. Előzéklap és címlap – Kossuth-kvt 2721
A növedéknaplóba írt bejegyzés szerint a kötetet 1963-ban vásárolta az OSZK egy bizonyos Mikló Józsefnétől 80 forintért. A Kossuth-könyvtár utólagos gyarapításainak következő tételén szereplő mű hasonló bejegyzést hordoz. Egy 1826-os kiadású Schiller-életműsorozat egyik kötetének címlapján szintén ott látható „egy bizonyos Kossuth Lajosnak” a kézjegye. Mellesleg a kötet, a benne lévő bélyegző tanúsága szerint a Népkönyvtári Központból került az OSZK állományába. (Ez az intézmény volt az államosított magánkönyvtárak gyűjtőhelye.)
Friedrich von Schillers Leben und Wirken als Mensch und Gelehrter, Graz, 1826. Címlap – Kossuth-kvt. 2722
Végül szintén az utólagos gyarapodások csoportját erősíti Lafontaine meséinek egy 1799-ben német nyelven kiadott negyedik kötete, amelyet a könyvtár 1971-ben vásárolt meg Marikovszky Sándortól 100 forintért. (Növedéknapló-szám: B 123/1971.) A könyv előzéklapján található Kossuth-kézjegy már több jellemvonásában is eltér az eddig bemutatott három francia és két német kötetben szereplő aláírástól. Ugyanakkor ez hasonlít a legjobban Kossuth Lajos kézjegyére, és ebből egyenesen következik, hogy itt merül fel leginkább a hamisítás szándékának gyanúja.
Moralische Erzählungen. Von August Lafontaine. 4. Bd., Wien und Prag, 1799. Előzéklap – Kossuth-kvt. 2724
Kézirattárunkban számos Kossuthtól származó levél található, amelyek lefedik munkásságának teljes korszakát. Ahogy már említettük, Kossuth saját kezű aláírásának nagyon sok változatával találkozhatunk, de ennek ellenére felfedezhetők kézírásának bizonyos gyakran ismétlődő sajátosságai. Ilyen a betűk dőlésszöge, amely markánsan eltér a fentiekben bemutatott három francia kötetben található aláírástól. Meghatározó elem még a betűk írásmódja, illetve összekötése. Kossuth jellegzetesen írja a „t” betűit, illetve, amikor a teljes nevét használja, akkor leggyakrabban a vezetéknév „h” betűje összekötődik a keresztnév „L” betűjével. Ennél már csak a keresztneve utolsó betűjének használata következetesebb, amennyiben cifrázza aláírását, az „s” betű mindig nyújtott, mintegy belőle indul ki a kacskaringó. Kézirattárunk levelestárából igyekeztünk Kossuth fiatalabb éveiben használt kézírásából vett példákat bemutatni:
Kossuth aláírása 1835-ből (levél Szemere Miklóshoz)
Kossuth aláírása 1839-ből (levél orvosához, Balogh Pálhoz)
Kossuth aláírása 1841-ből (levél Kovács Pálhoz)
Kossuth aláírása 1851-ből (levél Figyelmessy Fülöphöz)
A fent bemutatott három francia kötet esetében talán egyértelműen kimondható, hogy azok nem Kossuth Lajos (1802–1894) kézjegyét viselik. Természetesen adódik a kérdés, ha nem Kossuth aláírása, akkor kié? Erős feltételezés, de talán az tűnik a legkézenfekvőbb magyarázatnak, hogy valaki Kossuthtól kölcsönözte a köteteket és mintegy magának szánt emlékeztetőül írta bele tulajdonosának nevét. (Torinói könyvtárának köteteiben viszonylag ritkán találkozunk Kossuth saját kezű névjegyével.) Ha ezt a gyenge lábakon álló gondolatmenetet folytatjuk, azt sem szabad elfeledni, hogy Kossuth 1864-ben már jegyzékbe foglalta könyvtárát, és abban (értelemszerűen a Voltaire-kötet kivételével) egyik mű sem szerepelt, pontosabban Schiller műveinek egy 1818-ban megjelent 6 kötetes kiadása található meg mindösszesen.
A három német nyelvű kötetben – feltételezhetően jóval korábban – keletkezett kézjegyek hitelességének eldöntésére behatóbb vizsgálatra lenne szükség. Itt a kérdés úgy fogalmazódik meg: a possessori bejegyzések tulajdonosa Kossuth-e vagy nem Kossuth?
Elbe István (Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)
