Első világháborús hősi halottunk – Hupka Ödön

2011. május 28. 09:00 - nemzetikonyvtar

Szerző: Szőts Zoltán Oszkár, történész, tartalmi feltáró

Az első világháború viharos esztendei intézményünk személyi állományát sem kímélték meg. Hősi halottunk, dr. Hupka Ödön, 1915. május 28-án, kilencvenhat évvel ezelőtt hunyt el. Szerencsére több munkatársunk nem követte őt a halálba a frontharcok során.

„Megdicsőült kartársunk 1885. december 13-án született Tállyán, Zemplén megyében. Középiskoláit Kassán és Egerben, egyetemi tanulmányait 1907-1910. Budapesten végezte és 1911. december 22-én bölcsészetdoktori oklevelet szerzett.” – emlékezett róla Gulyás Pál Magyar Könyvszemlebeli nekrológjában. Doktori értekezését Seneca száműzéséről írta. Egy további publikációja jelent meg korábban, egyetemi évei alatt. Franciából magyarra fordította Paul Good „Erkölcs és erő” című könyvét.

Hupka Ödön 1912. június 12-től kezdve dolgozott gyakornokként az Országos Széchényi Könyvtárban, 1913-ban házasságot kötött Nováky Gizellával. 1914-ben önkéntes tisztként vonult be, majd a következő év tavaszáig katonai tanfolyamon vett részt. Ezután a Magyar Királyi Miskolci 10. Honvéd Gyalogezredhez került zászlósi rangban. Az északi frontra vezényelve részt vett a gorlicei áttörésben, a halál a kalnikow-i csatában érte. Ha Gulyás Pál információi helytállóak, „holttestét küzdő társai a Kalnikow-Schosstól délre Zagrebla felé vezető út mellett újonnan épült templom nyugoti oldalán temették el.”

Harcztér 1915 Bódy Béla
Harcztér 1915 Bódy Béla OSZK Fénykép, és Fotóművészeti Tár - Magyar Digitális Képkönyvtár

Halálának pontos körülményeinek rekonstruálása sajnos jóformán lehetetlen feladat. 1939-ben jelent meg az „A volt M. Kir. Miskolci 10. Honvéd Gyalogezred világháborús emlékalbuma” című könyv. Bevezetőjében a szerkesztő, Sassy Csaba a következőket írta:

„Nem írtam, hanem összeállítottam a 10-es honvéd albumot. Könnyű dolgom volt. Az ezred egykori két volt segédtisztjének, Kiss Kálmán és Petrik Ernő századosoknak a világháború négy esztendeje alatt annyi írása jelent meg a 10-esek harctéri diadalútjáról, hogy csak azokat kellett összeszedegetnem, időrendi sorjába raknom és máris előttünk állt az a dicsőséges út, amit a 10-esek hétországon át megtettek. Több egykorú, hiteles és hivatalos adatot - mint ezekben a régi írásokban van - a volt 10-es honvédezred harctéri szerepléséről úgyis nehéz lesz összehozni. 1918. november 3-án Trieszt felé való menetelése közben olasz kézre került a 10. ezred egész vonata az ezrediroda kocsijával együtt. Odaveszett minden ezred napiparancs, amit a háború első napjától őriztünk... Odaveszett az ezrednapló és minden feljegyzés. A világháború befejezése után beszélték, hogy a 10. ezrediroda iratai Milánóban vannak az olasz hadi levéltárban.[…]
Mielőtt ennek az albumnak az összeállítását elvállaltam, sűrű levélváltást kezdtem az olasz hadügyminisztériummal. F. Biondi Morra tábornok értesített, hogy a legszorgosabb nyomozást indítja meg a milánói hadi levéltárban a 10-es honvédezred iratai után. Ha fellelik, az olasz hadügyminisztérium költségén lemásoltatja az ezrednaplót is, a napiparancsokat is és megküldi, hogy ezzel a maga részéről is szolgálatokat tehessen az ezredalbum összeállításánál. Sajnos, minden fáradozás hiábavaló volt. A 10-es honvéd ezrednaplónak, és ezred napiparancsoknak nem akadtak nyomára." (Sassy Csaba: Bevezető. In: A volt M. Kir. Miskolci 10. Honvéd Gyalogezred világháborús emlékalbuma. Miskolc, 1939. 3-4. oldal.)

Sajnos azóta sincs tudomásunk ennek a levéltári anyagnak a hollétéről. Ennek hiányában kénytelenek vagyunk Petrik Ernő százados szintén ebben az albumban megjelent visszaemlékezésére támaszkodni. (A 10. ezred hősi harcai a világháború négy esztendeje alatt az orosz-román fronton. Az 1919-es 10-es honvéd naptár részére írta: Petrik Ernő százados, ezredsegédtiszt. In: A volt M. Kir. Miskolci 10. Honvéd Gyalogezred világháborús emlékalbuma. Miskolc, 1939. 25-52. o.)


„Kalnikow-i ütközet Május 27-28., június 1.
A hadosztály többi ezredei egész napon át heves harcban állanak. A délután folyamán a támadás előrevitelére a 10. ezred zászlóaljai is bevettetnek. Délután 7 órára a hadosztály - helyenként nehéz roham árán - az ellenséges állásokba betör és eléri az elrendelt vonalat Kalnikow Schl. - 203. magaslat - Z. S. magasságában.

Délnyugatra tőlünk folyik Przmysl ostroma. A hadtest feladata előretolt állásában megállva, az ostromot előretolt állásában megállva, az ostromot ellenséges ellentámadásokkal szemben biztosítani. Elrendeltetik a vonal megerősítése és védelemre való berendezése.

28-án hajnaltól kezdve erős orosz erők gyülekeznek Zagrebla na Palachni erdős területén. Délután igen erős tüzérségi előkészítés után az orosz gyalogság rohamra jön.

Gyenge tüzérségünk tüze nem képes őket feltartóztatni. Néhány perc mulva, dacára az állásokból kifejtett legerősebb puska- és géppuskatűznek, gyenge vonalaink nem tudják megakadályozni, hogy a 11. és 10. ezred arcvonala több ponton át ne töressék. Az áttörés legfenyegetőbb, az ellenség nyomása legerősebb Zagrebla na Palachninál. Tartalékainkat itt vetjük harcba. A tartalékban volt 1/2I. és 1/2II. zászlóalj századai igazán halálmegvetéssel vetik magukat az orosz tömegek útjába. Minden hősiességük hiábavaló. Az egyes századokat. túlnyomó orosz erők rohanják meg, az ide-oda hullámzó harc folyamán átkaroltatnak, aztán elsöpri őket az orosz áradat. A hadosztály hátrálni kénytelen a saját és orosz hullák tömegeivel borított csatatérről. Az I. zászlóalj 3. és 4. százada messze a hadosztály jobb szárnyán kikülönítve a Wisnia partján áll harcban. Az ellenség erős rohamát arcban, annak véres veszteségei mellett visszaveti, de nem tudja megakadályozni, hogy az előtte lévő hatalmas erdőségben túlnyomó erők balra el ne tolódjanak. Ezek a félzászlóaljat oldalba és hátban is megrohanva, a gyenge századokat hősi ellenállás után legyűrik. A két század megsemmisül, 2 géppuskája az ellenség kezére jut.

A hadosztály visszavetett ezredei ezalatt gyülekeznek a Gaje-190 kereszt-Wisnia vonalban. Az ellenség sűrű rajvonalakkal tör előre. Egy német nehéz üteg ekkor közvetlen közelből hősi önfeláldozással veszi tűz alá őket. Egymásután vágnak le a nehéz ércszörnyetegek a tömött vonalak közé; hatásuk megsemmisítő; az ellenség megzavarodik, fejét veszti, az egységes, nyugodt vezetés megszűnik, majd Kalnikow nyugati szegélyén előnyomulását megakasztva, megáll.

Magy. Kir. 10. honvéd gyalogezred hadikiállítása
A 10. ezred menetben a Plateau-ra - Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár (digitalizálta)- MDK

Délután 4 órakor a megfogyott ezredeknek előnyomulása rendeltetik el, hogy az elvesztett fontos vonalat visszaszerezzük. Éreztük mindnyájan a helyzet komoly voltát. A hátunk mögött dörögnek Przmysl erődjei előtt a német nehéz mozsarak: a hadosztály visszavetése kockáztatná az ostromot. Rendezkedés nélkül, úgy, ahogy az ezredek összekeveredve voltak, indul meg a támadás. A német nehéz üteg támogatása mellett az lépésről-lépésre tért nyert. Délután 8 órakor súlyos harc árán, ami hihetetlennek látszott, a megfogyott és kimerült hadosztály hős ezredei a túlnyomó ellenséget a magaslatról levetik és összes állásainkat újra birtokba veszik. Az ezred súlyos veszteséget szenvedett, a megmaradt 500 puskásból 1 zászlóaljat alakítunk. Az egyenlőtlen küzdelemben közel 300 halott és sebesültet és 500 foglyot vesztettünk. Az utolsó pillanatig hősiesen kitartó géppuskáink az ellenség kezére jutottak. 29. 30. és 31-én csend. Az ellenség úgy látszik új erőket von előre és készül az újabb csapásra. Június 1-én az be is következik. Hajnali 2 órától az orosz tüzérség pergőtűzzel árasztja el balra tőlünk a 9. ezred állásait, majd 3 óra tájban ott az orosz tömegek rohamra mennek. Nyomásuk helyenként áttöri a vonalat, az ezred balszárnyát oldalból erős támadás éri. Ugyanekkor saját arcvonalunkat is megrohanják kelet felől. Gyenge tábori őrseinket szinte elsöprik az útból, az oroszok a nyomunkban vannak és egyszerre érik el a főállást. Megnyitjuk a tüzet, puskák és géppuskák véres utcákat vágnak az orosz tömegek között, amelyek kézzel, puskatussal, ásóval vágják a gyenge akadályokat. Azok percekig ellentállnak, de azután itt is, ott is bedöntik őket és az ellenség vad ordítással özönli el árkainkat. Véres, kemény, szuronyharc és a két oldalról megtámadott zászlóalj engedni kénytelen. Megmaradt töredékei Pohorylecznél gyülekeznek, ahová a tőlünk jobbra levő 16. ezred az áttörés hírére szárnyát visszakanyarította. Az üldözésre előre rohanó oroszokat erről a szárnyról pusztító géppuskatűz kapja oldalba és megállítja őket. A tartalékban lévő III./16. zászlóalj ekkor ellentámadásra tör, magával ragadja a 10. ezred visszavonult részeit is. A támadás lökeme néhány perc alatt visszaveti a túlerős orosz zászlóaljakat, azokat rémületük perceiben maga előtt kergetve, régi állásaikon túl visszaveti. Alig jutunk fel a 203-as magaslatra, a tulsó lejten ismét harcbavetett orosz tartalékok fejlődnek. Csaknem egyidejűleg érnek fel a magaslatra velünk. A támadás gyors iramában kifulladt, szétzilált zászlóalj és az ezred megmaradt részei nem tudnak ellentállni és a magaslatról újból levettetnek. Pohorylecznél állanak meg; nagy veszteségeik után az ő megritkult soraik sem tudnak már előrejutni, beásni igyekeznek magukat, majd mikor Pohorylecz felől is tűz alá vétetnek, visszafutnak az erdők felé.

Délelőtt 9 órakor újból előnyomulunk régi állásaink felé. A balszárnyon vivott nehéz harc után, véresen, megtépve, megfogyva, hihetetlen erőfeszítés és önfeláldozás után délelőtt 10 órakor a szétlőtt árkok, összes nyögő sebesültjeikkel, véres hullatömegeikkel újból kezünkön vannak. A 10-es zászlóaljból csak 80 puska gyülekezett. Idegen ezredekhez került emberek bevonulása után ez a szám 150-re emelkedik. Hanem mi ez az ellenség veszteségeihez képest? Állásaink előtt orosz hullák tömege. Csak a saját arcvonal előtt 350 rettenetesen szétzúzott orosz halott fekszik. Állásaink mögöttes terepe sárgállik az elesett oroszoktól; Kalnikow, Pohorylecz utcái tele vannak súlyosan sebesült oroszokkal. Három napig hordják őket hátra sebesültszállító kocsijaink.

Világraszóló példáját mutatta az ezred a hasonlíthatatlan hősiességnek és magyar vitézségnek Kalnikow alatt. Ott nyugvó néma hőseink méltán tarthatnak igényt az egész nemzet hálájára. Az ellenség nem újítja meg támadásait. Przemyslt ezalatt a bajor csapatok visszafoglalják. A dicsőséges ostromnak talán döntő epizódja játszódott le a Kalnikow-i halmokon."

A nagy emberáldozatokkal járó csatában Hupka Ödön életét vesztette. Szépreményű kollégánk mindössze harminc éves volt. Emlékét kegyelettel őrizzük.

Magy. Kir. 10. honvéd gyalogezred hadikiállítása
Magy. Kir. 10. honvéd gyalogezred hadikiállítása - OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár Grafikai Plakátgyűjtemény - Magyar Digitális Képkönyvtár

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr72936327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása