Nagyboldogasszony Szűz Máriának a katolikus magyarság által használt neve. A „nagy” szó Mária föltámadásának és megdicsőülésének hitét hordozza, ugyanakkor Bálint Sándor szerint utal a pogány Boldogasszony-tiszteletre, amelybe az archaikus Emese-hagyomány is közrejátszott. A hagyomány szerint Nagyboldogasszony napján ajánlotta Szent István király az országot Mária oltalmába. Nagyboldogasszony ünnepe 1948-ig munkaszüneti nap volt. Az ünnep hagyománya az ősegyházba nyúlik vissza – az V. században Jeruzsálemben megünnepelték már Mária elszenderülését (dormitio). Az ünnep tartalma szerint Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ez a hit évszázadokon keresztül öröklődött a néphagyományban is, s gazdag folklórhagyomány bontakozott ki körülötte. Amikor 1950-ben kiadott bullájában XII. Pius pápa katolikus dogmává tette Mária mennybevételét, voltaképpen a több évszázados folklórhagyományt és a vallási gyakorlatot ismerte el.
A ma énekelt Kölcsey–Erkel-Himnusz előtt a katolikus magyarság egyik néphimnusza a Boldogasszony Anyánk… kezdetű – máig élő – népének volt.
„Boldogasszony Anyánk, régi nagy patrónánk,
Nagy ínségben lévén, így szólamlik hazánk:
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.
Oh Atyaistennek kedves szép leánya,
Krisztusnak szent anyja, Szentlélek mátkája!
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.”
Boldogasszony anyánk…, részlet – A megszentelt ország, szerkesztette Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor Kiadó, 2000. (Magyar Elektronikus Könyvtár)
-
„Augusztus 15-e Mária mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja (vö. Kisasszony napjával), egyben Magyarország Mária oltalmába ajánlásának emlékünnepe (ez utóbbit Magyarok Nagyasszonya néven az 1896. évi millennium óta október 8-án külön ünnepként üli meg a katolikus magyarság). Ezért, meg azért is, mert az ünnep nyolcadába Szent István napja is beleesik – nem beszélve arról, hogy az aratás után végre a falusi nép szusszanhatott egyet –, ez volt a magyar egyházi év egyik nagy ünnepi időszaka.”
Jankovics Marcell: Nagyboldogasszony (részlet) – In. Uő: Jelkép-kalendárium (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Patrona Hungariae-násfa [Magyarok Nagyasszonya] – In. Magyar Nemzeti Múzeum, szerkesztette: Fodor István és Cs. Lengyel Beatrix, Budapest, Corvina, Budapest, 1992. (Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány)
Mária
„Magasztalom őt, aki méhemben fogant
és felemelte holdsarlóm az égre
és csillagfüzért illesztett homlokomra
és az égi tej ösvényén viteti leplem
és az édesség viharával fúvatja fátylam
és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem
és seregekkel népesíti győzelmi utam
és örök dal tornyait építi köröttem,
így kivánja; meg nem fejthetik
a léptem redői alatt forgó
tüzes hadak, homályos nemzedékek.
Kezdettől apám, s én szültem őt,
aki az óriás ürességen által
a csend szikrázó kristálya fölé
a teremtmények sodrából fölmeredve
háromfejü oszlopként magasúl
és villámló tetőként beborít
a hármas homlok glóriája.”
Weöres Sándor: Hetedik szimfónia – Mária mennybemenetele, részlet – In. Uő: Tizenegy szimfónia, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973. (Törzsgyűjtemény)
