December vagy másként – karácsony hava, télelő vagy álom hava – a tél beköszöntének ideje és a karácsonyt megelőző előkészület hónapja. A keresztény hagyomány adventi időnek nevezi Jézus megszületésének ünnepét, a karácsonyt megelőző négy teljes hetet. Az adventi idő Krisztus jövetelére figyelmeztet (advenio = jövök, eljövök; adventus = megérkezés, Krisztus érkezése). Advent első vasárnapja az adventi idő és az egyházi év kezdete.
„Fordul az Hold: fordult tizenkét hónap már,
Fordult egy esztendő; egy tél, tavasz, ősz, nyár.
Így fordul a világ, amíg végére jár.”
Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre. December – Magyar költők 18. század, Magyar költők, 18. század, Budapest, Szépirodalmi, 1983 – Magyar Elektronikus Könyvtár
[December] – Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja
„Ez a komor állat borzas nagy szőrével,
Lompos, s messze nyúlik gyapjas üstökével.
Jeges harmat fénylik deresült szakállán,
Havas fergeteget hoz meg fagyott vállán.”
Bessenyei György: Az esztendőnek négy részeirül, Tél, részlet, In. Uő.: Bessenyei György összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár
–––
„Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.”
Radnóti Miklós: Naptár, December. In. Uő.: Erőltetett menet. Válogatott versek – Magyar Elektronikus Könyvtár
Váli Dezső: Köd és padok. Fénykép. – Digitális Képarchívum
„A ködben madárhang, mint korcsolyák éle távol –
fönt ágak rácsozata, támasztalanul.
Jéghártya pattan.
Kifagyott nyomokba lépnek, visszafelé.”
Mészöly Miklós: Tél. Részlet. In. Uő.: Elégia, Pécs–Pozsony, Jelenkor–Kalligram, 1997. – Törzsgyűjtemény
Élet a jég alatt. Fénykép – Digitális Képarchívum
„Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött. Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé.”
Márai Sándor: December. Részlet. In. Uő.: Négy évszak, [Budapest], Helikon, (Márai Sándor művei), 2000. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány
A(d te levavi) inicialé a Pozsonyi missaléban advent első vasárnapjának introitusánál (a mise bevezető énekénél). Latin nyelvű pergamenkódex, 14. sz. – Kézirattár, Cod. Lat. 216 (11r)
Advent 4 vasárnapos változatát az 5. század, Szent Simplicius pápa idejében fogadta be a nyugati egyház. Alapgondolata a megtestesülésben közénk érkező Krisztus várása volt. Az írországi kolostori liturgiában az advent az ítéletre érkező Krisztus várásával gazdagodott. A középkorban a 4 vasárnap további jelentéssel bővült, az Úr 4 eljövetelét állítja szemünk elé: először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az ítéletkor jön el, és készülni kell az eljövetelére. Az adventi időszak az előkészület, várakozás, reménykedés ideje, amelyet régebben böjttel is megszenteltek. Hazánkban a 18. század vége óta 1918-ig szerdán és pénteken szigorú böjt volt, szombaton pedig húsételtől való megtartóztatás. Az advent igazi szakrális ízét, meghitt hangulatát a hajnali mise vagy angyali mise, a régiségben aranyos mise, liturgikus szóval roráté adja meg, amely még a középkori hazai liturgia maradványa. A hívek – a hajdani prófétákhoz hasonlatosan – hajnali sötétben várják a napfényt, a Messiást.
„A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.
A gyertyák rendre gyúlnak,
A minisztráns gyerek,
Mint bárány a mezőben
Csenget. Az árny dereng.”
Juhász Gyula Rorate című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban
–––
„Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódásról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden egyéb súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek – megszületvén Betlehemben – maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyhatunk: ami megtörtént, és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.”
Pilinszky János: A várakozás szentsége, részlet. In. Uő.: Publicisztikai írások. Szerkesztette, a szöveget gondozta, a jegyzeteket készítette, az utószót írta: Hafner Zoltán, Budapest, Osiris (Osiris Klasszikusok), 1999. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány
–s–
