Egy 16. század elején befejezett corvinát mutat be november 24-én 10 óra 25 perckor Bíró Csilla a Régi Nyomtatványok Tára kutatója.
Szerző – scriptor – kiadó: Andreas Pannonius Énekek éneke-kommentárjának készülő kritikai kiadásáról
Az előadásban azt az 1506-ban befejezett papírkódexet (Cod. Lat. 443., OSZK, Kézirattár) szeretném bemutatni, amely egyetlen példányban tartotta fenn Andreas Pannonius Énekek énekeue-kommentárját. A kódex fizikai jellemzőinek vizsgálata több olyan információt hordoz a szöveg keletkezési és használati körülményeivel kapcsolatban, amelyek kiegészítenek egy modern kritikai kiadást. Az előadás a következő témaköröket érinti: scriptor, keletkezési hely, idő, proveniencia- és possessorbejegyzések, csonkaság, vízjelek, díszítettség, kötés; illetve a szöveg szintjén: a margináliák és a fő szöveg viszonya. Jól érthető példákon keresztül mutatnám be, hogy a két szövegegység hogyan egészíti ki egymást, s ezt hogyan lehet majd megjeleníteni a kommentár készülő kiadásában.
A rendezvényünk programja itt érhető el.
Szeretettel várjuk az Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök című Tudományos Ülésszakunkra. Két plenáris előadást és négy szekcióban 17 előadást hallhatnak az érdeklődők november 24-én a VI. emeleti előadóban.
Kérjük, hogy a belépéshez a gyorsliftfolyosóról megközelíthető szolgálati bejáratot vegye igénybe.
Rendezetlen anyag vagy gyűjteményrész bármiféle rendezése óhatatlanul valamiféle interpretációt von maga után, amely alapvetően befolyásolja a forráscsoport későbbi tudományos „sorsát”, s amelyhez a szaktudósoknak valamilyen formában mindenféleképpen viszonyulniuk kell. Előadóink azt a finom kapcsolatot vizsgálják meg, amely a forrás, a tudós könyvtáros, muzeológus, egykori szaktudósok és az adott kutatási téma mai állapota között megrajzolható, különös tekintettel a fizikai „beavatkozásból” (foliálás, rendezés, tagolás stb.) fakadó, egymást követő és egymásra épülő interpretációk sorozatára.
A rendezvény ingyenes.