Lassabban folyik-e a Duna pontban éjfélkor és délben? Egy angol utazó megfigyelései 1634-ből

2024. március 22. 06:00 - nemzetikonyvtar

A víz világnapja

Hogyan hihette egy jól képzett, racionális gondolkodó a 17. század első felében, hogy valóban lassabban folyik a Duna pontban éjfélkor és délben? Hogyan vezetett a jelenségek szigorúan tudományos vizsgálata babonás képzetekhez? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a Régi Nyomtatványok Tárában található Apponyi-hungaricagyűjtemény egy izgalmas útleírásában, Henry Blount Utazás a Közel-Keleten (A Voyage into the Levant, London, 1636) című művében.

Henry Blount: A voyage into the Levant. A breife relation of a Journey, lately performed by Master H.B. Gentlemen, from England by the way of Venice, into Dalmatia, Sclavonia, Bosnah, Hungary, Macedonia, Thessaly, Thrace, Rhodes and Egypt, unto Gran Cairo: with particular observations concerning the moderne condition of the Turkes, and other people under that Empire, London, J[ohn] L[egat] for Andrew Crooke, 1636. Címlap. Jelzet: App. H. 2030 – Régi Nyomtatványok Tára

A szerző, Henry Blount egy nagy múltú angol família tagjaként látta meg a napvilágot 1602-ben. Jogi tanulmányai után I. Károly angol király szolgálatába állt, kereskedelmi és hajózási ügyek intézésében segítette az uralkodót. Kiváló politikai érzékének köszönhetően az angol polgári forradalom alatt a parlementnek dolgozott hasonló ügyekben, majd a restauráció után II. Károly angol király tanácsadója lett. Életének első felében szívesen és sokat utazott, kalandvágyó természete, megfelelő anyagi háttere és a feltehető uralkodói támogatás egyre távolabbi vidékek megismerésére sarkallta. Kezdetben Európát fedezte fel, Franciaországba, Itáliába és Spanyolországba látogatott, majd figyelme egy távolabbi, addig számára ismeretlen kultúra felé fordult, és 1634 tavaszán Velencében hajóra szállva az Oszmán Birodalomban tett utazást.
Úti célját műve bevezetőjében hosszan fejtegeti, e szerint a szellem legfőbb vágya, a minél több tudás megszerzése indította útnak, mindemellett írása utolsó oldalain arról is olvashatunk, hogy ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy titkokat fedjen fel. Kalandvágyó természete legalább annyira ösztönözhette az utazásra, mint tudásvágya. Megszerzett tudását hazája javára igyekezett fordítani, hiszen szavai szerint minden, amit a török út során megfigyelt, tanítja népét vagy arról, hogy mi az a hiba, amelyet elkerüljenek, vagy arról, hogy mit érdemes utánozniuk.
Az út anyagi hátterét feltehetőleg I. Károly biztosította, de az is lehet, hogy részben vagy egészben Blount saját költségén utazott. Az mindenképp bizonyos, hogy az utazás jó befektetésnek bizonyult későbbi karrierje szempontjából. Blount korának művelt embereként mutatja be magát, aki tanult, de mégis elfogulatlan megfigyelőként igyekszik hozzájárulni a mások által addig megszerzett ismeretek gyarapításához. Módszere jóval megelőzi az iszlám világ racionális vizsgálatának korszakát. Alapvető feltételezése az volt, hogy a törökök talán nem bizonyulnak olyan elvetemültnek és barbárnak, mint amilyennek tartották őket.
Tizenegy hónapnyi távolléte során a Split, Nándorfehérvár, Szófia, Drinápoly, Konstantinápoly, Alexandria, Kairó, Alexandria, Velence útvonalat követte, az útja során látottakról és tapasztaltakról leírást készített, melyben hangsúlyos helyet kap a földrajzi környezet leírása, bemutatása is. Útját és személyét a kíváncsiság, a vakmerőség, az álca, a kalandvágy, a megfigyelés, a merészség és a szerencse egyaránt jellemezte. Megannyi izgalmas, és gyakran életveszélyes helyzetbe került, Egyiptomban például sírkamrákba kúszott be, kegyetlen kivégzések szemtanúja lett, és teveháton homokviharba került. Útja során intellektuális érdeklődését többek közt a Római Birodalom emlékeinek meglátogatása kötötte le, de a törökök kávéfogyasztása is nagy hatással volt rá, ő lett az angol kávéházi kultúra egyik megteremtője.
Henry Blount 1634 nyár elején Magyarország déli részén áthaladva Nándorfehérváron töltött el néhány napot, a várost a legjobb fekvésű településnek tartotta, amelyet valaha látott, a Dunát pedig a világ leghosszabb folyójának. Noha racionális gondolkodónak tartotta magát, két csodálatos jelenséget is feljegyzett a Dunával kapcsolatban.

Nándorfehérvár látképe a 17. században. Griechisch Weisenbvrg belägert 1440. 1456. erobert vom | Türcken im Jahr 1521). S. l.], [post 1664]. Rézkarc. Jelzet: TA 53 A-16, ST, 66 – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár. Icones civitates Hungaricas repraesentantes. Jelzet: App. H. 3029: 17. kép. – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka. Digitális tartalomszolgáltatás

„A Dunát régebben Isternek vagy Dunynak nevezték, és a világ legnagyobb folyójának tartják. Mély és a hajózás szempontjából veszélyes, kelet felé folyik, bele az Euxine- vagy más néven a Fekete-tengerbe, útközben magába fogad ötvenvalahány többségében hajózható folyót. Két különös dolgot meséltek nekem erről a folyóról, és saját tapasztalataim alapján ezek igaznak bizonyultak. Az egyik az, hogy délben és éjfélkor sokkal lassabb a Duna sodrása, mint a nap többi időszakában. Ezt onnan tudják, hogy a hajómalmok – amelyből körülbelül húsz található itt, olyanok, mint a Rajnán Lyonnál – sokkal halkabbak ilyenkor, a kattogásuk jóval lassabb éjfélkor és délben, mint máskor. Az ok a malomkerék mozgásának változásában rejlik, ami pedig a sodrás következménye. Nem valamiféle visszafolyás miatt van ez, vagy azért, mert a szél megállítja az áramlatot vagy bármi egyéb miatt, mivel nem figyeltek meg vízszintemelkedést.
A másik csoda az, hogy ahol az a két nagy áramlat találkozik, a folyók vizei egyáltalán nem keverednek össze, mint az olaj és a víz. Nem azért, mert az egyik folyik felül, a másik meg alatta, egyszerűen összekeveredés nélkül áramlanak egymás mellett. A folyó közepére eveztem egy csónakban és megkóstoltam a Duna vizét, ez tiszta és átlátszó volt, aztán a kezemet alig egy hüvelyknyire ismét a folyóba mártottam és megéreztem, hogy a Száva vize olyan zavaros, mint egy csatorna vize, éreztem az üledéket a számban, ennek ellenére nem éreztem rossz ízűnek, ahogy azt vártam. Valami titkos, kitalálhatatlan oka van annak, hogy nem vegyül a két folyó vize, így elkülönülve haladnak egymás mellett hatvan mérfölden keresztül, egynapos utam alatt ennek lettem a szemtanúja.”

Henry Blount: A voyage into the Levant. A breife relation of a Journey, lately performed by Master H.B. Gentlemen, from England by the way of Venice, into Dalmatia, Sclavonia, Bosnah, Hungary, Macedonia, Thessaly, Thrace, Rhodes and Egypt, unto Gran Cairo: with particular observations concerning the moderne condition of the Turkes, and other people under that Empire, London, J[ohn] L[egat] for Andrew Crooke, 1636, 9–10. Ford.: Bakonyi Zsuzsanna – Régi Nyomtatványok Tára

A fent leírtak kitűnő példával szolgálnak arra, hogy csupán a tapasztalat útján megszerzett tudás, tehát az, hogy csak annak hitt az utazó, amit a saját szemével látott, ugyanúgy félrevezet, mint az előítéletekkel teli megítélés. Nem lehet tehát az iskolázottságtól és az addig megtapasztaltaktól függetlenül érzékelni és véleményt alkotni, nincs befolyásoltságtól mentes gondolkodó. Noha Blount minden addig megszerzett tudását félretéve igyekezett tapasztalatait világosan átadni, a Dunával kapcsolatos megfigyeléseivel mégis sötétben tapogatózott.
Az a néhány csodás megfigyelés, amelyet még ezeken kívül feljegyzett útleírásában, nem kisebbíti érdekes, informatív, fordulatokkal és izgalmas eseményekkel teli műve értékét. Az Utazás a Közel-Keleten című beszámolót már megjelenése évében kétszer adták ki, igazi bestsellerré vált, a 17. században angolul hétszer jelent meg, és németre is lefordították. Később francia, holland és török nyelvre ültették át, készül a magyar fordítása is.

Felhasznált irodalom: