2015. augusztus 29-én szimpóziumot rendezünk a mohácsi csata évfordulóján. Vajon a korabeli források új nézőpontú elemzése és a modern tudományok (antropológia, sebészet, igazságügyi orvostan) alkalmazása választ adhat-e arra, hogy mi történhetett II. Lajossal és holttestével?
Az utóbbi évek kutatásai azt bizonyítják, hogy igen, mindig akad valami nóvum, amire rácsodálkozhatunk. Legutóbb felvetődött ismét az a legenda, hogy a magyar királyt megölték a vesztes csata után, és egészen másvalaki holttestét temették el pár héttel később Székesfehérvárott a későbbi magyar király, Szapolyai János jelenlétében.
Az előadók között megtalálható lesz sebész, patológus, antropológus, igazságügyi orvosszakértő, irodalomtörténész, klasszika filológus, történész és könyvtáros. A szimpóziumon való részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
Blogsorozatunkban bemutatjuk az előadókat és röviden ismertetjük az előadások tartalmát. A részletes programot itt találják.
2015. augusztus 29. OSZK, Díszterem
14.30–14.45 Rácz Piroska (Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum) antropológus:
A székesfehérvári királyi bazilika rangosabb temetkezései
A Szűz Mária tiszteletére szentelt székesfehérvári bazilikát István király alapította, s a középkorban Magyarország egyik legjelentősebb egyházi épülete volt. Ide temették 15 királyunkat, számos uralkodói családtagot, továbbá rangos egyházi és világi személyeket is. Különös rangot adott a helynek, hogy az itt eltemetett István királyt és fiát, Imre herceget 1083-ban szentté avatták. A templom és a sírok gazdagsága azonban vonzotta a fosztogatókat is. A sírok tömeges, szervezett kirablása a török megszállás alatt következett be. A közel 150 éves török uralom idején Székesfehérvár elvesztette állami és egyházi kitüntetett szerepét, a bazilika épületében is jelentős kár keletkezett. A török alóli felszabadulás után a romos épület köveit a városi újjáépítésekhez elhordták, felhasználták. A XIX. század közepére a templomnak csak alapjai maradtak meg, s a föld felszínén semmi nem jelezte az egykori épületet. 1848-ban földmunkák során véletlenül bukkantak rá III. Béla és felesége, Antiochiai Anna vörös mészkő lapokból összeállított sírjaira. Az elhunytak királyi mivoltát a velük eltemetett királyi felségjelvények igazolják, személyazonosságukat a mellettük talált egyéb tárgyak és antropológiai vizsgálatok alapján határozták meg. A felfedezés azért is nagy fontossággal bír, mert máig ez az egyetlen olyan feltárás, amelyből minden kétséget kizáróan királyi személyekhez köthető csontmaradványok kerültek elő. III. Béla sírja leleteinek gazdagságával is kiemelkedik a XI–XIV. századi európai királysírok közül. Bár a székesfehérvári bazilika további ásatásai közel ezer egyén csontmaradványait hozták felszínre, az 1848-as feltáráshoz hasonló jelentőségű lelet már nem került elő. István király és Imre herceg eltemetési helyét sikerült ugyan azonosítani, de ezekben már nem voltak emberi maradványok, azokat szentté avatásukkor ugyanis a sírból kiemelték. A többi rangos sírkamra a fosztogatóknak esett áldozatul. Legtöbbjük a feltáráskor már üres volt; vagy feldúlt, hiányos csontmaradványokat tartalmazott melléklet nélkül. Joggal feltételezhetjük azonban, hogy a csontmaradványok között királyaink, királynéink földi maradványai lehetnek. Előadásomban a székesfehérvári királyi bazilika rangosabb temetkezéseinek eddigi vizsgálati eredményeit és a személyazonosításra tett kísérleteket mutatom be.
Rácz Piroska
Rácz Piroska Székesfehérváron született 1980. július 31-én. 2004-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán biológus szakon, antropológia szakirányban. 2005 óta a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban dolgozik, 2009 óta antropológus munkakörben. Fő kutatási területe a történeti embertan. 2009-ben dr. Éry Kinga és dr. Marcsik Antónia munkatársakkal igen nagy lélegzetű munkába kezdett, mely jelenleg is tart: Csákvár késő római kori temetőjének csontleleteit vizsgálják. A lelőhelyen 1905 sírt tárt fel Nádorfi Gabriella régész.
Rácz Piroskának embertani és családi vonatkozású témákban jelennek meg publikációi.
Kutatómunkája mellett 2009 óta a Szent István Király Múzeum évkönyvét is szerkeszti.
Publikációi:
1. A zsámbéki 18. századi kéz- és lábnyomos téglák vizsgálata. Jeles téglák, jeles emlékeink, 5. Az V. és VI. Bélyeges Tégla Napok előadásai. Baj, 2012, MONARCHIA BTE. 73–83.
2. Nők az egészségügyben. Csutka madám és Mici néni életútja a XX. század első feléből. Alba Regia, 41. Székesfehérvár, 2012, Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága. 123–140.
3. Szent István ereklyéi. Rubicon, XXIV. évf. (2013.) 6. sz. 20–25.
4. Sárszentágota-Óvoda 11. századi csontvázleleteinek embertani vizsgálata. (Adalék a Sárvíz-völgy Árpád-kori népességének embertani arculatához.) In Révész László – Wolf Mária szerk.: A honfoglalás kor kutatásának legújabb eredményei. Tanulmányok Kovács László 70. születésnapjára. Szeged, 2013. /Monográfiák a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékéről, 3./ 223–226.
5. Kohári Mária védőnői munkássága a 20. század első felében. Védőnő, XXV. évf. (2015) 2. szám. 4–8.
Szimpózium a mohácsi csata évfordulóján a Budai Várban 2015. augusztus 29. (szombat) 13.00–18.00 Országos Széchényi Könyvtár, Díszterem (VI. emelet)
