120 évvel ezelőtt, 1896. február 28-án Zágrábban hunyt el Ante Starčević (Sztarcsevics Antal) politikus és publicista, akiben a horvátok a „haza atyját“ tisztelik. Jelmondata a „se Bécsért, se Pestért, csak a szabad, független Horvátországért” volt, azaz a horvát államjogiság, a horvát területek egysége és a horvát nép önrendelkezési joga mellett tette le a voksát.

Ante Starčević. In. Josip Horvat: Ante Starčević. Kulturnopovjesna slika, Zagreb, Velzek, 1940. – Törzsgyűjtemény

Petőfi Sándorral és Kölcsey Himnuszának megszületésével egy évben, 1823-ban jött a világra egy kis horvát hegyi faluban Lika vármegyében. Szegény származású lévén a papi pálya tűnt egyedül járhatónak a számára. Kezdetben teológiát tanult Pesten, a papi pályára azonban nem érzett elhivatást, így korábbi tanulmányaival felhagyva történelmet és filozófiát hallgatott, és végül bölcsészetből doktorált 1848-ban. Pesten társa volt a horvát politikai életben később szintén jelentős szerepet betöltő Eugen Kvaternik (1825–1871), akivel 1861-ben közösen alapították meg a horvát Jogpártot.

„1861-ben jöttek létre Horvátországban azok a pártok, amelyek a következő évtizedekben meghatározták a horvát politika alakulását. A legerősebb, a saborban nagy többséggel rendelkező párt a Strossmayer püspök vezetése alatt álló Nemzeti Liberális Párt volt, az egykori illír párt utóda, amelyben a horvát polgárság, az egyházi és világi értelmiség zöme tömörült. A párt célkitűzése az volt, hogy a föderatív alapon átszervezendő Habsburg Birodalom keretei között valósítsa meg a délszlávok nemzeti egységét és önálló államát, a Monarchia többi országával való teljes egyenjogúság alapján. A jugoszlávizmus programját képviselő liberálisokkal szemben ekkor jelent meg a politikai porondon a horvát nemzeti-államjogi ellenzékiség későbbi klasszikus pártja, az Ante Starčević és Eugen Kvaternik által alapított Jogpárt, amely a középkori horvát királyság történeti joga alapján szerette volna a nagyhorvát államot megvalósítani. E két irányzattal szemben kisebbségben volt a hagyományos államjogi kapcsolat felújítására törekvő unionista vagy »magyarón« párt.”

Katus László: Etnikumok, nemzetiségek. In Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000 (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

[Antun Starčević]: Govor što ga je u sednici sabora hervatskoga na 26. lipnja 1861 o odnošenju Hervatske naprama Ungarii izustio dr. Antun Starčević, Zagreb, Tisk. Gaj, 1861. [Starčević 1861. június 26-án tartott beszéde] – Törzsgyűjtemény

Starčević Zágrábban egy ügyvédi iroda alkalmazottjaként dolgozott egészen 1861-ig, amikor Fiume vármegye főjegyzője, majd a grobniki kerület országos képviselője lett. Politikai röpirataiban és későbbi előterjesztéseiben is Ausztria, a szerbség és pánszlávizmus ellen lépett fel. Ellenezte a délszláv politikai kulturális egység gondolatát, irodalmi munkásságában is ez utóbbi meggyőződés jutott érvényre. Ellene volt az 1850-ben megszületett ún. bécsi irodalmi egyezménynek is, amely a szlovének, szerbek és horvátok közös irodalmi nyelvének megalkotását tűzte ki célul a délszláv nemzeti egység jegyében.

Starčević 1861. június 26-án tartott nagyszabású beszédében megfogalmazta a Jogpárt programját, mely szerint Horvátországot Magyarországgal csak a perszonálunió köti, másban mindenben szabad, Ausztriával azonban még perszonálunió sem kapcsolja össze.

„Láttam Sztarcsevicset is a nagy, véres ködben,
hajlékában ült az Öreg s virginiát szítt eközben.
A diakovói ködben,
a felsővárosi ködben,
füstgomolyagot eregetve közben.
[…]
És ebben a zsarnokságban,
önkényben, szoldateszkában,
toldozásban-foldozásban,
Sztárcsevics volt az egyetlen,
ki talpán állt rendüleletlen,
s szembeköpte, amint illik, ezt a bandát,
a magyar grandoknak úri nagy hatalmát,
melyben mandátummal csak úgy kufárkodtak,
csak az Öreg állott ellen ez dugárusoknak…”

Miroslav Krleža: Planetáriom. In. Uő.: Éjtszakának virrasztója. Petrica Kerempuh balladái, ford.: Csuka Zoltán, Bp., Magyar Helikon, 1959, 114, 116. o. – Törzsgyűjtemény 

Izgatás vádjával Starčevićet 1863-ban főjegyzői hivatala elvesztésére és háromhavi fogházra ítélték, melyet le is töltött, de már 1865-ben a zágrábi III. kerületet képviselte az országgyűlésen. A Horvátország függetlenségéért küzdő, ám három nap alatt vérbe fojtott 1871-es rakovicei felkelés után, amelyben Eugen Kvaternik is az életét vesztette, a Horvát Jogpártot betiltották, Starčevićet pedig bebörtönzték. Szabadulása után egy időre visszavonult a politikától és csak 1878-ban tért vissza ismét képviselőként a horvát országgyűlésbe, a száborba.

Gyulai Pál 1889-ben írt Napirend című verse kevés megértést árul el a horvát politikai követelések iránt. A vers az országgyűlési vitákban a régi rend felborulását, a rendzavarást nehezményezi, Széchenyi és Deák neve után lekicsinylően említi Starčevićét:

„Mennyi szitok, milyen lárma,
Országház-e, avagy csárda
Ez a tisztes nagy terem?
Hát a ház-szabály s az elnök?
Nem hallgatnak rá ő kelmök.
Dulakodnak szüntelen.

Ki a legény a csárdában?
Jelszó az ország házában,
Utca-csíny a honfi-tett;
Durva élc a legszebb eszme,
A szabad szó zajba veszve,
Reng belé az épület.

Semmi joga a többségnek,
Hódolat a kisebbségnek:
Új tudomány, megsegits!
Szakítunk a mult világgal,
Széchenyivel és Deákkal
S eszményképünk Starcsevics!”

Gyulai Pál: Napirend. In. Gyulai Pál összes költeménye – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Starčević-ház (Starčevićev dom) Zágrábban. Képeslap, 1913 – Wikipédia 

Mivel a csak „az Öreg”-ként és már életében a „haza atyja”-ként emlegetett Starčevićről köztudomású volt, hogy egész életében szerény körülmények között élt, 1892-től 1895-ig közadakozásból fölépült Zágráb központjában, a mai Ante Starčević téren a Starčević-ház, amelyben a horvát politikus élete utolsó fél évét töltötte és végül ott is hunyt el. Az épület ad otthont ma Zágráb Város Központi Könyvtárának.

Ante Starčević portréja az 1993 óta forgalomban levő 1000 kunás horvát bankjegyen 

„Nem borjúszemeknek festett csalfa képet,
s nem is kancsal olvasónak írt hitvány rossz fércet,
nyálkás, vaksi éjben volt egyetlen lámpás,
bárgyú tökfejeknek mennydörgő kiáltás…
[…]
Cáger volt az Öreg ez rossz ciferblattban,
egyetlen húzás a hazai sakk-mattban,
egyetlen grádics a ködben, sár-ragacsban,
ki Dantét idézte s harsonaként zengte:
»per me si va tra la perduta gente.«”

Miroslav Krleža: Planetáriom. In. Uő.: Éjtszakának virrasztója. Petrica Kerempuh balladái, ford.: Csuka Zoltán, Bp., Magyar Helikon, 1959, 116. o. – Törzsgyűjtemény

Szerk.: Mann Jolán