80 éve történt Magyarország német megszállása

2024. március 19. 06:00 - nemzetikonyvtar

Adolf Hitler 1944. március 18-án 17 órakor adta ki a parancsot a Margarethe I fedőnevű hadműveleti terv beindítására, amely Magyarország teljes katonai és rendőri megszállására irányult. Este 22 órai kezdettel indult a hadművelet kezdetét jelző „Trójai faló” fedőnevű akció, amely szerint a felvonulási terep Magyarország határain belülre került. Majd 19-én hajnali 4 órakor Maximilian von Weichs vezértábornagy, a Wehrmacht F hadseregcsoport főparancsnoka irányításával négy hadseregcsoport hajtotta végre a hadműveletet, Ausztria, Horvátország és Szerbia irányából. A különleges hadtest megkésve, a délutáni órákban Szlovákián áthaladva hatolt be Magyarország területére.
1944. március 15-én Horthy Miklós és a kormány tagjai a Petőfi című új magyar opera díszbemutatóján vettek részt az Operaházban. Az előadás szünetében Dietrich von Jagow, Németország budapesti nagykövete sürgős audienciát kért a kormányzótól, amelyre az előadást követően, 23 óra tájban került sor a budavári Palotában. A követ a Führer meghívását adta át a Salzburg mellett fekvő klessheimi kastélyban történő találkozóra.
A másnap reggeli megbeszélésen Kállay Miklós miniszterelnök tanácsa ellenére a kormányzó úgy döntött, elfogadja a meghívást. Ugyanezen a napon Bajcsy-Zsilinszky Endre a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselője levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelyben felhívta figyelmét a készülő német megszállásra, és azzal szemben – az erőviszonyoktól függetlenül – fegyveres ellenállást javasolt.
A kormányzó március 17-én indult el a találkozóra a Turán nevű különvonaton. Másnap, a délelőtti órákban érkezett a megbeszélés helyszínére. A pályaudvaron Hitler és kísérete fogadta. A klessheimi kastélyban a négyszemközt zajló tárgyaláson még Hitler tolmácsa sem vett részt. Horthy Miklós nem tartott rá igényt. A Führer a megbeszélésen egyértelműen kinyilvánította, az a benyomása, Magyarország át akar állni az ellenséghez, és ez azonnali lépések megtételére sarkallja. Hitler jól informáltsága – a hírszerzésen kívül – nagyszámú besúgó hálózatnak volt köszönhető, amely főként német budapesti laptudósítókból állt, akik minden fontos társasági eseményen is jelen voltak. Jelentéseiket közvetlenül Heinrich Himmlernek küldték, aki februárban maga is Budapestre látogatott.
A két államfő feszült légkörű megbeszélésének a magyar államfő vetett véget.

„Hirtelen kinyílt, helyesebben kivágódott a lakosztály szárnyas ajtaja. Csodálkozásunkra az öreg Horthy robbant ki, vérvörös arccal, és felfelé sietett az emeleti vendégszobákhoz vezető lépcsőn. Utána nyomban megjelent az ajtóban Hitler zavartan, de mérgesen, és igyekezett a vendéget utolérni. Rendkívül drámai volt a pillanat. […] Amikor Hitler a magyar kormány megbízhatatlansága miatt olyan követeléseket támasztott, amelyek Magyarország német protektorátus alá helyezésére irányultak, Horthy felugrott, és egyébként nyugodt, higgadt lényével összhangban nem álló izgalommal kiáltotta: Hiszen előre eldöntöttek mindent, semmi értelme tehát, hogy tovább itt maradjak. Rögtön elutazom!”

Paul Schimdt: Hitler tolmácsa voltam, Budapest, Gondolat, 1971, 373. – Törzsgyűjtemény

Hitler vendégszeretetétől azonban nem lehetett olyan könnyen megszabadulni.

„Klessheimben légiriadót rendeztek, annak minden kellékével, beleértve a kastély elsötétítését is. Mindezt azért, hogy kifogás legyen a különvonat elindításának megakadályozására. »Súlyos találat« érte a telefonvezetéket, Budapesttel – úgymond – nem lehetett az összeköttetést létrehozni, a kormányzó el volt vágva külvilágtól.”

Paul Schimdt:: Hitler tolmácsa voltam, Budapest, Gondolat, 1971, 373. – Törzsgyűjtemény

Így a tárgyalás folytatódott. Hitler most már nyíltan kimondta, ha a kormányzó ellenkezik, bevonja a megszállásba Romániát, Szlovákiát és Horvátországot is. Mindhárom országnak területi követelései voltak Magyarországgal szemben. Horthy Miklós a lemondást fontolgatta, azonban jó kapitányhoz illően nem tudta rászánni magát, hogy elhagyja a süllyedő hajót. Bízott az adott szóban is. Hitler ígéretet tett neki, hogy visszavonja a német csapatokat, amint olyan új, magyar kormány alakul, amely bírja bizalmát. A találkozó úgy ért véget, hogy a kormányzó tudomásul vette Magyarország német megszállását.
Horthy Miklós 21 óra körül anélkül szállt vonatra, hogy aláírta volna az előkészített okmányokat. A kormányzó vonata – amelyet több ízben is feltartóztattak – még osztrák területen járt, amikor a német csapatokat szállító vasúti szerelvények már átlépték a magyar határt. Jagow bemutatta Horthy Miklósnak a szintén a vonaton utazó Edmund Veesenmayer címzetes SS-Brigadeführert, akit Hitler már 16-án kinevezett teljhatalmú magyarországi követté, gyakorlatilag Magyarország helytartójává. A kormányzó kíséretében tartózkodó Szombathelyi Ferenc vezérezredes, vezérkari főnök hajnali 3 óra körül táviratban adta ki a parancsot, a Magyar Honvédség ne tanúsítson ellenállást a német megszálló csapatokkal szemben. A laktanyákban háromnapos összetartás lépett életbe.
A parancsot továbbították az alegységekhez, néhány helyőrséghez azonban késve érkezett meg. Az újvidéki Duna-híd őrzését a határvadász-zászlóalj kerékpáros százada látta el, amely Lonkay László tartalékos hadnagy parancsnoksága alatt állt. A híd védelmére egy légvédelmi tüzérüteg is ki volt rendelve. Hajnali 4 órakor egy német gyalogosegység közeledett a hídhoz, amelynek parancsnoka engedélyt kért az áthaladásra, az őrség „Fegyverbe!” kiáltására a németek tüzet nyitottak. A fél órás tűzharcban 28 német katona vesztette életét és egy magyar honvéd kapott halálos sebet. Ezen kívül, még egy-két helyen került sor golyóváltásra. Néhány óra alatt német kézre került a Magyar Királyság a Tisza vonaláig terjedő területe. Kis túlzással igaznak bizonyult Weichs vezértábornagy szellemessége, aki így nyilatkozott: Magyarország megszállása 24, harc esetén 12 órát vesz igénybe, mert akkor az üdvözlő beszédek elmaradnak.

Német motorkerékpáros alakulat a budai Várban, a Halászbástyán, 1944 márciusa. In: Fénnyel írott történelem. Magyarország fotókrónikája 1845–2000, szerk.: Stemlerné Balog Ilona és Jalsovszky Katalin, Budapest, Helikon Kiadó, 2000, 237. kép. Fotó: Buday Irén Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Gestapo már a megszállás reggelén megkezdte a németellenes tevékenységük miatt nyilvántartott politikusok, értelmiségiek, közéleti személyiségek, valamint a zsidó nagyipar jeles képviselői utáni hajszát.
A megszállók Budapesten, egyetlen helyen, egy budai lakásban ütköztek nem várt ellenállásba. Bajcsy-Zsilinszky Endre lakásán kilenc óra tájban csöngettek a németek. Miután csengetésre, dörömbölésre nem nyitottak ajtót, az SS katonák a zárat szétlőve jutottak a lakásba. Bajcsy-Zsilinszky Endre ezalatt csőre töltötte Browning gyártmányú pisztolyát. Amint a németek alakja feltűnt az üvegajtón keresztül, azonnal lőtt. A három német katona géppisztolysorozattal viszonozta a tüzet. Bende Mária – Bajcsy-Zsilinszky élettársa – így emlékezett vissza a drámai percekre:

„Azután újra Endre lőtt, s a németek ismét sorozattal válaszoltak. Az ajtóüvegek, az ablakok, tükrök szilánkjai csörömpölve szóródtak szét a lakásban. […] Mint utóbb megszámoltam, összesen 36 lövést adtak le hárman a Gestapo részéről a lakásban. És a lövések közepette hallottam Endre szavait: „Egy haslövés… egy vállövés…” Azt hittem, hogy az ő lövéseinek a találatait közli velem, de kiderült, hogy a saját sebeit mondta be.”

Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, Budapest, Magvető, 1984, 416. – Törzsgyűjtemény

Végül párja kérlelésére megadta magát. A súlyosan sebesült politikust elhurcolták, de mielőtt autóba lökték volna, az utcán odasereglett emberek felé kiáltotta: „Éljen a független és szabad Magyarország!”

Bajcsy-Zsilinszky Endre, 1930 körül. In: Nagy képes millenniumi arcképcsarnok. 100 portré a magyar történelemből, szerk.: Rácz Árpád, Budapest, Rubicon-Aquila könyvek, 1999, 306. Fotó: Gottl Egon. Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Magyarország elveszítette önállóságát. A németek korlátlanul érvényesítették akaratukat a külpolitikában és a magyar belügyekben egyaránt. Március 22-én új kormány alakult Sztójay Döme – Magyarország volt berlini nagykövete – elnökségével. Ezt követően megkezdődött az ország kifosztása. Németország hadikölcsön címén szinte korlátozás nélkül szállította el a számára szükséges élelmiszert és nyersanyagokat.

Sztójay-kormány. In: Tolnai Világlapja, 46. évf. 13. sz. (1944. március 29.) – Törzsgyűjtemény

„Ám az emberiség alja került felszínre, a mindenre kaphatók, a kollaboránsok, a söpredék, amelynek nincs célja, csak önérdeke.”

Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam 1942–1944. II. kötet, Budapest, Európa, 2012, 206. – Törzsgyűjtemény

Ellentmondásos helyzet alakult ki, Magyarország a szövetségese által megszállt ország lett. A német megszállás közvetett módon két olyan eseménysort indított be, amelyek máig kihatnak hazánk nemzetközi megítélésére. Az egyik a vidéki magyar zsidóság deportálása, a másik a szélsőjobboldali Nyilaskeresztes Párt előretörése, illetve az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet megakadályozása, majd az azt követő Szálasi Ferenc vezette nyilas hatalom átvétel.
Az 1944. március 19-ét követő magyarországi eseményeket azonban annak figyelembevételével lehet csak szemlélni, hogy az ország a náci Harmadik Birodalom megszállása alatt állt.

„Olykor a történetírás elköveti azt a hibát, hogy a számára rendelkezésre álló források és távlatok alapján kéri számon a kortársak tetteit, figyelmen kívül hagyva a szereplők reális lehetőségeit…”

Vargyai Gyula: Puszta ország, Budapest, Kozmosz, 1988, 9. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom: