Orientalisták az OSZK-ban címmel programsorozat indult a nemzeti könyvtárban, amelynek keretében A hódoltság török vers- és zenekultúrája címmel Sudár Balázs tart előadást 2017. április 12-én 17 órakor. 
Az est és a sorozat házigazdája dr. Tüske László, az OSZK főigazgatója, orientalista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Arab Tanszékének adjunktusa.

Sudár Balázst kérdeztük.

Mit adtak nekünk a törökök? Lehet erre egy mondatban egyáltalán válaszolni?

Sudár Balázs: Amennyiben az oszmán időszakról beszélünk, akkor a válasz valójában roppant egyszerű: teljesen tönkretettek egy virágzó középkori királyságot, és kisiklatták annak történeti fejlődését. A törökök megjelenésének a nyomait máig nyögjük. Mindemellett éppen saját kultúránk keleti elemei okán számos dolgot át is vettünk tőlük, nagy hatással voltak például a férfiviseletre vagy az étkezési kultúránkra. És maradtak az oszmánok után épületek is, amelyek ma Magyarország megbecsült műemlékei – de ezeket persze cseppet sem nekünk építették.

Elsősorban katonák éltek a magyar területeken, miért volt nekik fontos, hogy pl. török fürdőben fürödjenek?

Sudár Balázs: A hódoltság az oszmánoknak elsősorban határzóna volt, ahol sosem állt be az élet normális menete. (Ez az, amit condominiumnak, kettősuralomnak nevezünk.) A törököknek valójában nem volt saját köznépük – e szerepet a hódoltatott keresztények töltötték be –, ők maguk alapvetően egy erődökben lakó katonai elitet alkottak. Akik persze gyakran családjukkal együtt érkeztek, és nagyon gyorsan kialakították maguknak a megszokott életkörülményeket: imahelyeket építettek, iskolákat, kolostorokat alapítottak, karavánszerájok emelésével igyekeztek biztonságot nyújtani az utazóknak. A fürdők nagyon szorosan kapcsolódtak az oszmánok életmódjához: elsősorban a társasági élet központjai voltak, leginkább a nők számára.

Fotó: Nemzeti Színház

Össze lehet-e mérni a hódoltság okozta óriási pusztítást az ide érkező török kultúrával? Új szavak, épületek, zenék, versek? A török dallamra írt Balassi-versek se lettek volna.

Sudár Balázs: Inkább azt mondanám, hogy az ide érkező oszmán kultúrát lehet összemérni a saját kultúránkkal. Az oszmánokat szokás pusztító barbároknak tekinteni, ami a mindennapoknak minden bizonnyal élő tapasztalata volt. Másfelől hozták magukkal a saját nagyon magas kultúrájukat is, amelynek különféle megnyilvánulási formái – a költészettől kezdve a miniatúrafestészeten és a zenén át a sportokig – jelen voltak a hódoltságban. Ebből persze a magyarok keveset érzékeltek vagy élvezhettek. Az, ami végül is maradt, eltörpül ahhoz képest, ami elveszett. A mérleg nemhogy negatívba hajlik: jó, ha fel nem billen teljesen. Hogyan lehetne összevetni néhány szót, néhány mégoly csodálatos Balassi-verset a magyar középkor elveszett – elrabolt, elpusztított, összezúzott – gazdagságával?

Fel lehet-e állítani a rangsort a megszállt magyar városok török kulturális életében? Mennyire volt más pl. Budán, Egerben vagy Temesváron a muszlimok kulturális tevékenysége?

Sudár Balázs: Igen, fel lehet állítani ilyen rangsort. A hódoltság 150 – néhol valamivel több – éve alatt a hódítók összesen körülbelül 170 helyen telepedtek meg. Ezek bő egyharmada kicsi, pár tucat katonával védett váracska vagy palánk volt, amelyben egy árva imahely sem működött. Újabb jó 60 erősségben legalább volt már egy imahely – de más semmi. Csak a maradék 40–45 település mutatott legalább valamennyire városias képet, s bírt polgári lakossággal is a katonák mellett. Ezek azok a helyek, ahol a „török világ” egyáltalán érzékelhető volt. Közülük hat jelentős város emelkedett ki: Temesvár, Várad, Eger, Buda, Fehérvár és Pécs. Itt épültek igazán minőségi épületek, itt működtek komolyabb főiskolák, ezekben zajlott értékelhető muszlim szellemi élet. Az ezekben egykor létezett oszmán kulturális élet egyébként nem sokban különbözött a birodalom más szögleteiben tapasztalhatótól, mindössze az állandó katonai fenyegetettség miatt kicsit nagyobb részt vállaltak belőle a hadfiak.

Mennyiben járult hozzá a török kultúra terjedése ahhoz, hogy nem igazán nevezhetjük folytatólagos 150 éves pusztításnak ezt a korszakot?

Sudár Balázs: Semennyiben. A pusztulás-pusztítás mértéke a mindenkori erőviszonyoktól, helytől és időtől függött. A kultúrának ehhez nem sok köze van. Jakováli Haszan kanizsai pasa például a kor egyik – Isztambulban is jegyzett – fuvolaművésze volt, megalapította a hódoltság egyetlen mevlevi (keringő dervis) kolostorát, tehát minden bizonnyal voltak misztikus kötődései is, de ez cseppet sem akadályozta meg abban, hogy a zalai vagy a vasi területeket pusztítsa: az ő idejében elszenvedett károkról hosszú listák tanúskodnak.

A hódoltság előtt is voltak már török eredetű szavaink, ez megkönnyítette az oszmánok kulturális terjeszkedését?

Sudár Balázs: Úgy látom, hogy valójában a hódoltsági oszmán és magyar kultúra nagyon kevéssé hatott egymásra. Két külön világ élt egymás mellett, kevés érintkezési ponttal. Persze a mindennapi életben nagyon sok kapcsolódási pont akadt: a magyaroknak adót és ajándékokat kellett beszolgáltatni, el kellett vámolniuk az árujukat, és nyilván voltak vegyesházasságok is. Másrészt a hódítok sok esetben használták a helyiek által előállított termékeket, nem lévén sajátjuk. Mindez valamiféle kulturális csereberével is járt, de maga az oszmán kultúra nem sok nyomott hagyott a magyarokon. És ami talán még érdekesebb: a nem sokkal korábban elmagyarosodott kunok sem lettek az új urak szekértolói, pedig ekkor még bizonyára sokan tudtak törökül, és a kunok magyar nyelvjárásában is rengeteg török szó lehetett még.

Századokkal a hódoltság előtti történelemben, a betelepülő népek átvették a helyi kultúra nyelvét. A 16. században ez már nem jöhetett szóba?

Sudár Balázs: Ez egy igencsak érdekes kérdés. A Magyarországra érkező oszmán hódítók jelentős része délszláv származású volt, és nyilván beszélte is ősei nyelvét. A törököt, illetve az oszmánt csak a felfelé törekvő elit használta, a többieknek nem nagyon lehetett erre szüksége. Mindeközben a magyar végvárakban is rengeteg délszláv harcolt. Gondoljunk bele: Szigetvárat a horvát származású Zrínyi Mikós védi, míg az ostromot a bosnyák eredetű Szokollu Mehmed nagyvezír irányítja. Akár szlávul is kiabálhattak volna egymásnak.

Ugyanakkor a diplomácia nyelve jó ideig a magyar volt, ezzel tudtak mit kezdeni Bécsben, de a hódolt Budán is. Másképp fogalmazva: Bécsben nehéz lett volna török, Budán meg latin tolmácsot találni, így e tekintetben a magyar lett a meghatározó.

A kutatással sosem lehet leállni, talált-e mostanában újabb fontos történelmi forrást, ami befolyással lehet az eddig megismert hódoltság vers- és zenekultúrájára?

Sudár Balázs: Az utóbbi időben inkább politikatörténettel foglalkozom, de ezen kutatások is tartogathatnak művelődéstörténeti meglepetéseket. Azt például régóta tudtam, hogy a feljebb emlegetett Jakováli Haszan pasa kedvelte az oszmán klasszikus zenét, aminek egyébként valószínűleg nem sok művelője akadt a hódoltságban. Feljegyezték róla, hogy Várad ostroma során, ahol a tüzérséget irányította, oszmán dalokat énekelgetett magának. De hogy a birodalom legjobb nej (fuvola) -játékosai között tartották számon, az nem olyan régen derült ki.

Tóth Péter  

Következő előadás: Fodor Pál: Zrínyi és Szulejmán halála, 2017. május 10.