Ki ne ismerné a szolmizációs hangokat? Sokak emlékezetében talán még fel is sejlik a szolmizáció említése kapcsán az iskolai énekkönyvből Arezzói Guidó neve és Keresztelő Szent János himnuszának első versszaka:

Jelentése Sík Sándor fordításában:

A himnusz szapphói strófában íródott, szerzője a VIII. században élt longobárd szerzetes, a Karoling-reneszánsz jeles költője és történetírója, Paulus diakónus.
Keresztelő Szent János himnuszát két alkalommal énekelték a liturgikus esztendőben. Először június 24-én, Szent Iván születésének és neve napjának ünnepén, másodszor mártíromságának napján, augusztus 29-én. A nép ezt a napot nyakvesztő Jánosnak is hívta. A himnuszt a liturgián kívül az iskolákban is nagy előszeretettel használták a középkorban és a kora újkorban.
Keresztelő Szent János himnusza a zenetörténet egyik legfontosabb szövegének tekinthető.
Arezzói Guidó, a XI. század első felében élt bencés szerzetes eme himnusz első versszakára épített fel egy dallamot oly módon, hogy a himnusz egyes szótagjai fölé mindig egy fokkal magasabb hangot írt. A hangokhoz rendelt szótagok lettek az akkor használatos hatfokú skála egy-egy fokának nevei. Magának a dallamnak a szerzősége bizonytalan, mivel más szövegekkel is felbukkant a későbbiekben. Guidó idejénél korábbról viszont nincs használatára utaló forrás, ezért valószínűsíthetően Arezzói Guidó a dallam szerzője.

Az Arezzói Guidó-féle dallam

Az így kialakított szolmizációs hangok rendszerének segítségével könnyebben meg lehetett tanulni a különböző hangközöket, és sokkal rövidebb idő alatt és pontosabban lehetett elsajátítani új, ismeretlen dallamokat. A hatfokú skála, melynek hangjai az ut-re-mi-fa-sol-la, idővel hétfokúra bővült. A hetedik foknak a nevét, a si-t a Sancte Ioannes kezdőbetűiből vonták össze később, a 18. században.
Mindezeket korábbról akár már ismerhettük, az „újdonság” ezután következik.
Az 1496-ban, Kölnben, Heinrich Quentell műhelyében készült ősnyomtatványunkban is megtalálható Keresztelő Szent János himnusza. A fatáblás, vaknyomással díszített bőrkötéses könyv egy kommentárokkal ellátott himnuszgyűjtemény (Expositio hymnorum cum commento), melyben a nyomtatott magyarázatokat további lapszéli bejegyzésekkel egészítette ki egyik régi olvasója.

• 
• 

Az Fiij folió rectójára, a himnusz mellé, a jobb margóra egy 15. századi kézírással lejegyzett dallam Keresztelő Szent János himnuszának első versszakával és egy rövid, magyarázó jegyzet is rákerült.
Ez a dallam viszont az általunk már ismert Arezzói Guidó-féle dallamnál sokkal egyszerűbb.
Vajon mi célból kerülhetett fel a lapszélre?
Ha megnézzük a bejegyzést, láthatjuk, hogy a leírt dallam első részét háromszor kell „szolgaian” egymás után elénekelni. Mivel az ilyenfajta ismétlés nem nagyon fordul elő a középkori himnuszdallamok között – ahhoz túlságosan egyszerű megoldás –, elvethetjük azt az ötletet, hogy liturgikus dallamról lenne szó.

Bejegyzés a margóról

A lejegyzett dallam ritmusa pontosan megegyezik a szapphói strófa ritmusképletével. A verslábak határait jelölő pöttyök szintén arra engednek következtetni, hogy a bejegyző számára fontos volt a dallam ritmikája.
A megoldáshoz még közelebb visz minket, ha sikerül megfejteni a dallam mellé lejegyzett szöveget:

A bejegyzés fordítása:

A magyarázó szövegből rögtön láthatjuk, hogy a szapphói strófa jellemzésébe botlottunk bele. A strófa három szapphói sorból áll, melyek egyenként öt verslábból épülnek fel, és trocheusi a lejtésük. A strófa negyedik sora egy adóniszi sor, mely két verslábból áll.

A kép forrása: Falus Róbert, Az antik világ irodalmai. Budapest: Gondolat, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Tehát nagy valószínűséggel egy zenés verstani segédletet találtunk az ősnyomtatvány feldolgozása során. Az egykori bejegyző, feltehetően diák, a szapphói strófa megtanulásához készített magának egy emlékeztetőt, melyben leírta a ritmusképlethez kapcsolódó számára fontos adatokat és ehhez egy tandallamot is megörökített. Hisz ne felejtsük, énekben mindig könnyebb memorizálni, mint prózában!
A lejegyzett dallamba sikerült lelket is lehelnünk. Ha figyeljük az éneket, végig jól követhető a szapphói strófa ritmusa.

Keresztelő Szent János himnuszát már a második évezred elejétől használták példaként különböző grammatikai traktátusokban. Ahogy láthatjuk, ősnyomtatványunk olvasója is ennek a himnusznak a szövegét választotta, hogy eligazodjék és jártas legyen a metrumok világában. Leporolva régi bejegyzését egy hasznos segédeszközhöz jutottunk, mely akár most, ötszáz évvel később is segítségünkre lehet a verstan világában.
A himnusz szerencsére nem felejtődött el az évszázadok során, a mai napig él és hat. Számos nyelven több fordítása, parafrázisa látott és lát napvilágot.
Végül a himnusz egy nemrég született parafrázisát szeretnénk bemutatni. Subicz-Marsi Edit szolfézstanárnő fordításváltozatának köszönhetően mostantól nemcsak latinul, hanem magyarul is elénekelhetjük Keresztelő Szent János himnuszát úgy, hogy a szövegben a szolmizációs hangok nevei is benne foglaltatnak.

A szerző köszöni Madas Editnek a bejegyzés feloldásában nyújtott segítségét, Szoliva Gábriel testvérnek a zenei rész értelmezésében nyújtott gondos eligazítását, Subicz-Marsi Editnek a bejegyzés dallamának átírásában, a dalok betanításában, a kották és a hanganyag elkészítésében nyújtott segítségét, valamint a hiánypótló magyar parafrázist, a Budavári Nagyboldogasszony-templom plébániájának a segítségét, hogy a felvételhez rendelkezésre bocsátotta az altemplomot és végül, de nem utolsó sorban Gál Kingának, hogy nyári kézműves táborában lehetővé tette a gyakorlást, és a táborban résztvevő önkéntes kis énekeseknek: Csapodi Veronikának, Csáky-Semsey Ilkának, Lengyel Annának, Lengyel Borbálának, Pomozi-Soós Annának, Rónaszéki Villőnek és Takácsy Hannának a lelkes közreműködését.

Túri Klaudia (Régi Nyomtatványok Tára)