Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötődésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.
Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella főhercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár
Az igen jelentős könyvadományt, melyről az 1929. évi könyvtárigazgatói jelentés is megemlékezett, április 28-án jegyezték be a könyvtár növedéki naplójába. Az adományozott könyvek sorában az ötödik mű egy latin nyelvű ősnyomtatvány, amely VIII. Bonifác pápa által jogerőre emelt határozatokat adja közre és amely a későbbiek során Liber sextus Decretalium (A döntvénytár hatodik könyve) címmel vált ismertté. A kötetet Wenssler Mihály jelentette meg 1476 nyarán, Bázelben.
A mű előzményének tekinthető döntvénytár (Decretales Gregorii IX.) IX. Gergely (1170 előtt – 1241) nevéhez fűződik (akinek egyházfői tevékenysége számunkra azért is emlékezetes, mert 1235 pünkösdjén ő avatta szentté Árpád-házi Szent Erzsébetet).
Egy évvel korábban kiadott, Rex pacificus kezdetű bullájában (pápai okiratában) az említett dekretálist hitelesnek, kizárólagosnak és hatályosnak nyilvánította. A döntvénytár összeállítását korábban annak nyomán rendelte el, hogy a különböző határozatgyűjtemények között az egyházi hatóságok nehezen igazodtak el.
Az őt követő pápák is sorra közreadták egybegyűjtött határozataikat (általában úgy, hogy a kéziratos kötet egy-egy példányát elküldték a Párizsi és a Bolognai Egyetemnek), de ezek nem képeztek olyan jogi gyűjteményeket, melyek kizárólagos érvényűek lettek volna. Pár évtizeddel később VIII. Bonifác (1235? – 1303) újra azzal a helyzettel szembesült, hogy az elődei által hozott és olykor egymásnak ellentmondó határozatok között való eligazodás nehézségeket okozott az egyházi hatóságok számára. Akárcsak IX. Gergely, aki szintén a Bolognai Egyetemen képzett jogász volt, ő is úgy vélte, hogy szükségessé vált az időközben kiadott határozatok összegyűjtése és egybehangolása. E feladattal három kiváló egyházjogászt bízott meg, nevezetesen Mandagout Vilmost, Embrun érsekét, Frédol Berengárt, Béziers püspökét és Petroni Rikárd bíborost. A zsinati és a pápai ügylevelekbe foglalt határozatokat egybefoglaló döntvénytár két év alatt készült el.
Részlet VIII. Bonifác pápa döntvénytárából (Az ötödik könyv kezdete) – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27
A pápa 1298. március 3-án kelt Sacrosanctae Romanae Ecclesiae kezdetű bullájában hirdette ki, hogy a rendelkező részek törvényerővel bírnak, elrendelte továbbá, hogy a bíróságok és az oktatási intézmények ezt használják, a mű egy-egy példányát pedig elküldte a Bolognai és a Párizsi Egyetemnek.
IX. Gergely döntvénytára öt, könyvnek (libri) nevezett részre oszlott. Mivel VIII. Bonifác a rendelkezése nyomán összeállított határozatgyűjteményt a fentebb említett mű folytatásának tekintette, kihirdetési bullájában ezt a hatodik könyvnek nevezte, a hatos számot, Euklidész nyomán (Elemek, IX. könyv, 36. tétel) tökéletes számnak tekintve. Ennek folytán a mű közkeletű címe Liber sextus Decretalium (A döntvénytár hatodik könyve) lett, és az 1917-ig érvényben levő kánontörvénytár (Corpus iuris canonici) részét képezte, Gratianus mester Decretum néven emlegetett művével, IX. Gergely dekretálisával és V. Kelemen későbbi határozatgyűjteményével együtt.
A mű szerkesztői IX. Gergely döntvénytárának tagolását ismételték, így ez ugyanúgy öt könyvet tartalmaz, melyek a következők: judex, judicium, clerus, connubia, crimen (eljárásjog, perjog, egyházjog, házasságjog, bűntetőjog). Ezek címekre (titulus) és fejezetekre (capitulum) oszlanak, melyek időrendben tartalmazzák a különböző jogi rendelkezéseket. A címek vörös színnel, a kezdőbetűk pedig vörössel és kékkel kiemeltek. A kötet első oldalának középmezejében a kezdőbetű helyét (mely a pápa nevének első betűje lett volna), nyomtatáskor szabadon hagyták; ennek berajzolására azonban végül nem került sor.
Szintén IX. Gergely pápa dekretális gyűjteményének mintájára (amely viszont a Jusztinianosz császár által 533-ban kihirdetett törvénykönyv, a Pandekták mintáját követte e vonatkozásban), a kötet végére a szerkesztők 88 olyan jogelvet illesztettek, melyek a római jogban gyökereztek, és amelyek a „De regulis iuris” (a jogi szabályokról) cím alatt szerepelnek.
E rövid, velős jogelvek, mint például azon elvi tétel, hogy „Senki sem kötelezhető a lehetetlenre”, a határozatok értelmezését voltak hivatottak segíteni.
„Senki sem kötelezhető a lehetetlenre”, a VIII. Bonifác pápa által irányadónak tekintett jogelvek egyike (VIII. Bonifác döntvénytárának részlete) – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27
VIII. Bonifác az egyháztörténet meghatározó egyénisége volt, de ellentmondást nem tűrő, céltudatos személyisége sok ellenséget szerzett. A befolyásos Caetani család sarjaként látta meg a napvilágot és Benedek névre keresztelték. Egyházi pályára lépett, majd jogi tanulmányokat folytatott, ezek befejezése után pedig a Szentszék kötelékében tevékenykedett. V. Celesztin lemondását követően, 1294-ben választották pápává, és közel egy évtizedig irányította határozott kézzel a katolikus egyházat. Egyházfőként hitt abban, hogy Szent Péter utóda a lelki és világi hatalom letéteményese és e meggyőződését az Unam sanctam ecclesiam catholicam (Egy, szent, egyetemes és egyben apostoli egyház) kezdetű, 1302-ben kiadott bullájában is megerősítette.
Bár egyetemalapító és jeles műpártoló volt (az 1300-ban meghirdetett szentév alkalmából több római templomot felújíttatott), megítélése már a korban ellentmondásos volt. Kortársa, Dante Alighieri a pokolba kívánta, mivel meg volt győződve arról, hogy közvetett módon VIII. Bonifác okozta szülővárosából, Firenzéből való száműzetését (míg a költő a fehér guelfpártiak tagja volt, a pápa a fekete guelfek pártján állt). Bár az Isteni színjáték megírásakor a pápa még az élők sorában volt, Dante költői leleménnyel a Pokol tizenkilencedik énekében jeleníti meg.
A döntvénytár kezdő soraiban azonban alázatosan, mint „Bonifác püspök Isten szeretett szolgáinak szolgája” kerül említésre (a pápa Róma mindenkori püspöke).
VIII. Bonifác pápa döntvénytárának kezdő sorai – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27
Az egyházi joggyakorlat során létrejött pápai határozatgyűjtemények a könyvnyomtatás koráig kéziratban terjedtek. Mivel az ilyen jellegű művek iránt nagy volt az igény – hiszen az egyházi tisztségeket betöltő írástudóknak ismerniük kellett az egyházfő álláspontját tükröző határozatokat – nyomdai úton történő sokszorosításuk már korán elkezdődött.
A könyvnyomtatás e korai szakaszában keletkezett könyvek – melyeket ősnyomtatványoknak nevezünk, ha a 16. század előtt megjelent kiadványokról van szó – közös jellemzője a címlap és oldalszámozás hiánya mellett, a korabeli nyomdászok azon törekvése, hogy a kötet a kódexekhez hasonló megjelenésű legyen.
Ennek folytán a Bázelben kiadott döntvénytár laptükre a jogi tartalmú kódexekét követi: a közzétett ügylevélrészletek az oldal középmezejében jelennek meg, két hasábra osztva, míg az ehhez fűzött, jogértelmező magyarázatok a szélső szöveghasábokban kerültek megjelenítésre.
Ez utóbbiak Glossa ordinaria (szokványos magyarázatok) néven váltak ismertté és d’Andrea Giovanni (1270? – 1348) bolognai jogtudós tollából származnak, aki az egyházjog egyik legnagyobb szaktekintélyének számított a korban. E magyarázatok nemcsak az egyházi hatóságokat voltak hivatottak segíteni a döntvénytár jogi rendelkezéseinek értelmezésében, hanem a kánonjogban elmélyülni kívánó tanoncokat is, mivel ez hosszú ideig a kánonjogi oktatás egyik alapművének számított.
A kötet használata során az egykori olvasók a lapok szélére írták észrevételeiket és éppen e bejegyzések révén válik a mű e példánya egyedi értékűvé.
Megfejtésre váró széljegyzet (VIII. Bonifác pápa döntvénytárának részlete) – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27
A kötet végén, a könyvet az olvasó figyelmébe ajánló rövid vers után, a megjelenés adatai a kolofonban soroltak. Amint ebből kitűnik, Wenssler Mihály a mű nyomtatását 1476. július idusának nyolcadik napján fejezte be. A kolofon alatt nyomdászjelvényének egyik változata látható.
A strassburgi származású Wenssler Mihály (1445? – 1512?), a Bázeli Egyetemen folytatott tanulmányait követően, a polgárjog megszerzése után, nyomdászműhelyt nyitott Bázelben, mely főként teológiai és kánonjogi művekre szakosodott. Később misekönyveket is nyomtatott, ezek közül említésre méltó a Pécsi Misekönyv, mely Ernuszt Zsigmond pécsi püspök (1445? – 1505) megrendelésére készült, és amelynek egyetlen ismert példánya a wolfenbütteli Ágost Herceg Könyvtárban (Herzog August Bibliothek) található. A kezdetben sikeres nyomdásznak azonban hamarosan anyagi nehézségekkel kellett szembenéznie, majd azt követően, hogy adósságai miatt a városvezetés elkobozta házát, Franciaországba költözött, ahol élete végéig nyomdászként tevékenykedett.
VIII. Bonifác pápa döntvénytárának kolofonja – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27
Az ívrét alakú könyv vörös papírkötésének gerincén ismétlődő, SA betűkből álló, sugárkoszorúba foglalt névjel látható (ugyanaz, mint amely a Baskerville-biblia kötésén is látható, ez utóbbit szintén a hercegi pár adományozta a nemzeti könyvtárnak).
A gerinc alsó részén szereplő 1478-as évszám feltehetően a kötés megrendelőjének azon tévedése nyomán került a megjelenés helyét jelző „Basileae” városnév alá, hogy a kolofonban szereplő „octavo” szót (mely a nyomtatás befejezésének napját jelzi), az évszám utolsó elemének vélte.
A mű e kiadása árveréseken ritkán bukkan fel, ha azonban mégis, akkor jelentős összegért kerül leütésre, mely öt millió forint körül mozog.
Az ország legnagyobb ősnyomtatvány-gyűjteményét az Országos Széchényi Könyvtár őrzi, melyben a döntvénytár bázeli kiadásának két példánya is megtalálható. Az egyik Jankovich Miklós gyűjteményéből származik (jelzete: Inc. 28), míg a másik (melynek jelzete: Inc. 27), a hercegi pár ajándéka. Ez utóbbi, a fentebb említettek fényében, egyedi értéket képviselő műként gazdagítja a magyar nemzeti könyvtár ősnyomtatványainak sorát.
NyA
A sorozat további részei: Első rész, Második rész, Harmadik rész, Negyedik rész
