Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötődésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.
Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella főhercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár
Az igen jelentős könyvadományt, melyről az 1929. évi igazgatói jelentés is megemlékezett, április 28-án jegyezték be a könyvtár növedéki naplójába.
Frigyes herceg a Habsburg-család tescheni, ún. hadvezéri ágának leszármazottja volt apai ágon, édesanyja révén pedig József nádor unokája. A magyarok iránti rokonszenv a családi hagyomány részét képezte. Teschen hercegeit a kor sikeres hadvezérei között tartották számon, Frigyest is katonai pályára szánták és ebben a szellemben nevelték. Anyanyelve mellett magyar, cseh, lengyel és francia nyelven is beszélt. Apja korai halála után testvéreivel együtt nagybátyja örökbe fogadta. Ennek nyomán, elsőszülöttként ő lett a bécsi Albertina palota és nagybátyja világhírű műgyűjteményének tulajdonosa. A mintaszerűen szervezett és korszerűen felszerelt uradalmak felett rendelkező főherceg a birodalom egyik leggazdagabb földbirtokosának számított. Katonai pályája meredeken ívelt fölfele és az első világháború alatt teljesedett ki, amikor 1914 és 1917 között az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének főparancsnoka volt.
Frigyes főherceg a lányával – Történeti Fénykép- és Videótár
Felesége, Izabella a Croy-ház dülmeni ágából származott, amely az Árpád-házból eredeztette magát, nevezetesen IV. István egyik fiától.
A főhercegasszony igen tevékeny szerepet vállalt férje mellett és ő is töretlen népszerűségnek örvendett, főként jótékonykodása és a felvidéki háziipart támogató szerepe révén. A társasági élet egyik állandó szereplője volt és szívesen vett részt jótékonysági rendezvényeken. Védnökséget vállalt a pozsonyi háziipari egylet felett és hímzőkörök szervezésével próbált javítani a környéken élő nők életkörülményein, kiegészítőjövedelem-lehetőségét biztosítva számukra. Személyes kapcsolatai révén igyekezett a hímzőkörök munkáit népszerűsíteni, ennek érdekében alkalmanként népi hímzésekkel díszített ruhában jelent meg és lányait is erre ösztönözte. (Ezirányú tevékenységéről l. bővebben.)
Izabella főhercegasszony megtekinti az Iparművészeti Múzeumban a fővárosi leányiskolák Vöröskereszt bizottságainak munkáit – Történeti Fénykép- és Videótár
A hercegi pár a pozsonyi Grassalkovich palotában alakította ki udvartartását. Házasságukból kilenc gyermek született, a várva várt fiú a kilencedikként érkezett.
Az első világháború után elvesztették az Osztrák–Magyar Monarchiában levő ingatlanaikat és birtokaikat, a magyar területeken fekvők kivételével. A család a magyaróvári uradalmi tiszti lakba vonult vissza (az óvári uradalom Mária Terézia lányának, Mária Krisztina főhercegnőnek hozományaként lett a főhercegi örökség része). A Magyar Királyság volt az egyetlen állam, mely tulajdonaikat háborítatlanul hagyta. Frigyes a bécsi Albertinában őrzött műgyűjteményét is hasztalan próbálta visszaigényelni az osztrák államtól, csak az általa vásárolt műtárgyakat és a palota berendezési tárgyait vihette magával.
A hercegi párt Magyarországhoz már korábban is szoros szálak fűzték, kötödésük egyik megnyilvánulásaként egyetlen fiúkat, a tescheni hercegi cím várományosát, magyar iskolában neveltették.
A házassági évforduló alkalmával ajándékozott művek közül az egyik legértékesebb az 1540-ben Ingolstadtban megjelent Astronomicum Caesareum, amely a 16. századi könyvművészet egyik remeke.
Az Astronomicum Caeasareum címoldala – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216
A fényűzően kivitelezett, színezett fametszetekkel díszített és papírműszereket magába foglaló könyv a német-római birodalom urának, V. Károlynak és testvérének, Ferdinándnak ajánlott. (Ferdinánd abban az időszakban magyar és cseh királyként uralkodott, később pedig testvére utódaként).
A könyv Magyarország legkorábbi térképét kiadó Petrus Apianus főműve, egyben saját tulajdonú nyomdájának utolsó kiadványa.
Apianus Peter Bennewitzként született a szászországi Leisnigban, nevét a kor humanistáinak példáját követve kezdte el latinosított alakban viselni. Bécsi tanulmányai idején már korán kapcsolatba került I. Ferdinánd orvosával, Georg Tannstetterrel, aki a bécsi egyetemen tanított és későbbi pályafutására is nagy hatást gyakorolt.
Egy rövid regensburgi és landshuti kitérő után az ingolstadti egyetem oktatója lett és nyomdát nyitott. Igen sokoldalú személyiség volt, számtantudósként, csillagászként és csillagászati műszerkészítőként egyaránt számontartott. Ein newe und wolgegründete underweisung aller Kauffmanns Rechnung in dreyen Büchern című számtankönyve (Ingolstadt, 1527) igazi sikerkönyvnek számított. A sikerhez jelentősen hozzájárult az a tény, hogy a benne közölt ismeretek a hétköznapi gyakorlatban is hasznosíthatók voltak. A könyv V. Károly figyelmét is felkeltette.
1532-ben több mű kiadására nyert előjogot a császártól, ezek között említett „Librum Azophi, Astrologi vetustissimi”, azaz Abd al-Rahman al-Szúfi könyve (melyet azonban a későbbiekben mégsem sikerült kiadnia, de említése arra vall, hogy ismerte a perzsa csillagász művét). Az előjog szövege arról tanúskodik, hogy az Astronomicum megjelentetését Apianus már korábban tervbe vette.
Petrus Apianus által 1532-ben elnyert előjog – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216
A ptolemaioszi (tehát földközpontú) világképet tükröző mű a korban nagy népszerűségnek örvendett tudós körökben (Kopernikusz a könyv megjelenése után három évvel adta ki a napközpontú világképre vonatkozó nézeteit közlő művét.)
A két jeles csillagász nem csupán az égitestek mozgásáról vallott eltérő nézeteket, hanem a csillagászati művek olvasói táboráról is. Míg Kopernikusz úgy vélte, hogy „a csillagászatot a csillagászok számára írják”, Apianus úgy gondolta, hogy éppen ellenkezőleg, ennek eredményeit a csillagászat iránt érdeklődők számára is hozzáférhetővé kell tenni. Erre vonatkozó gondolatait a könyv előszavában is kifejti. A mű közrebocsátásával lehetőséget szeretett volna nyújtani arra, hogy nemcsak a szakavatottak, de a kevésbé képzett olvasók is végezhessenek a bolygók helyzetének meghatározását célzó, egyszerűbb csillagászati számításokat a könyvbe illesztett papírműszerek segítségével.
Papírműszer (volvelle) a holdfázisok kiszámítására – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216
A több tengelyű, egymásra helyezett korongokból álló műszerek az analóg számítógép korai példáinak is tekinthetők, segítségükkel kiszámítható a különböző égitestek helyzete adott időpontban, a holdfázisok, valamint a napfogyatkozások időpontja. Szerkezetük annyira összetett, hogy a mű egészéről hű másolatot még soha nem sikerült készíteni.
A könyv első részében, többek között, a ptolemaioszi korban ismert 48 csillagképet is ismerteti. (Erről bővebben l. korábbi blogbejegyzésünket.)
Ezt követően részletes magyarázatok következnek a Szaturnusz, Jupiter, Mars, Vénusz és Merkúr, valamint a Hold és a Nap helyzetének kiszámításáról adott időpontban (a számításokat a császár születésnapjával példázta).
Papírműszer (volvelle) a Hold helyzetének kiszámítására adott időpontban – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216
Az első rész végén a szerző asztrológiával és orvoslással kapcsolatos kérdéseket is tárgyal.
A könyv második részében az üstökösökre vonatkozó megfigyeléseit ismerteti és öt üstökös pályáját írja le (ezek között a Halley-üstökösét is, melyet 1531-ben nyílt alkalma szemrevételezni).
Végül a csillagászati koordináta-rendszerekben való mérésre használt műszer, a torkvétum felépítését és használatát részletezi.
A mű tudománytörténeti jelentősége abban rejlik, hogy első közlése annak a megfigyelésnek, hogy az üstökösök csóvája a Nappal ellentétes irányba mutat.
Papírműszer (volvelle) a Hold helyzetének kiszámítására adott időpontban – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216
Mivel kis példányszámban adták ki, a könyv ritkaságnak számít (népszerűsége folytán sokan szerettek volna szert tenni egy-egy példányára, ám ez csak a tehetősebbek sikerült; a fokozódó igény nyomán kéziratos másolatai is készültek).
Közel másfél száz példány maradt fenn belőle, ezek színezése eltérő, vélhetően azért, mert a megrendelők igényeihez igazodott.
Budapesten a könyvnek két példánya is megtalálható, az egyik az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában, a másik az Eötvös Loránd Tudományegyetem központi könyvtárának gyűjteményében.
Az előbbi a díszesebb kivitelű példányok közé tartozik (ezek csillagtérképe kék színnel alapozott és aranyozott pontokkal jelölt).
A könyv már a korban is egy kifejezetten drága kiadványnak számított, (nyomtatása a belefoglalt papírműszerek miatt igen költséges volt). A magántulajdonban levő példányok ára csillagászati, árveréstől függően százmillió forint körül mozog.
A mű, melyet egykoron Habsburg-uralkodóknak ajánlottak és mely Habsburg főrangú pár adományaként vált közgyűjtemény részévé, ma a nemzet könyvtárának féltett kincse.
NyA
A sorozat további részei: Második rész, Harmadik rész
